Ázsiafilm

Végre egy igazán jó 2008-as film Hongkongból! De könnyen lehet, hogy nem kell leszűkíteni a kört és világviszonylatban is odatartozik. Johnnie To és a hangzatos nevű MilkyWay Creative Team megalkotta az idei év egyik legstílusosabb és legelegánsabb produkcióját. Megérte a hosszas várakozást, az biztos, hiszen már valamikor február környékén vetítették a Berlini Filmfesztiválon, ám a hongkongi mozikba csak júniusban került.

Kezdjük azzal, ami minden Johnnie To filmnél huszadrangú dolog, azaz a történettel. Adott egy zsebtolvaj banda, akik kapcsolatba keverednek egy titokzatos hölgyeménnyel, aki egy mára meggazdagodott, egykori zsebtolvaj kitartottja, de el szeretne menekülni tőle. Nagyjából ennyi, de tulajdonképpen nem is érdekes.


Hogy akkor mi miatt számíthat érdeklődésre a film? Ez egyértelmű. To mára tökéletesen kiérlelődött stílusa, egyéni, lenyűgöző képi világa és a nagyszerű hangulat az, ami emlékezetessé teszi a röpke másfél órát. Akik nem értik a művészetét, sokszor belekötnek a munkáiba, hogy mekkora logikátlanságok maradtak a forgatókönyvben. A rendező ezúttal pimaszul már a legelső jelenetben fügét mutat nekik. A főszereplő Simon Yam ugyanis nézegeti a lakásban a biciklijét, majd otthagyja, lesétál a lépcsőn és a bejáratnál felül rá. Hogy hogy került oda? Kit érdekel? A Creative Team úgy döntött, hogy ott lesz és ez a hozzáállás végigkíséri az egész filmet. Nem az az érdekes, hogy mi vezetett egy-egy jelenethez, hanem az, hogy a jelenet maga mibe torkollik, mindezt pedig lenyűgöző, finom humorral tálalja a rendező. Ha erre rá tud hangolódni a néző, akkor tökéletesen fogja tudni értékelni To munkáját, ha pedig nem? Nos, az az ő baja...


To többször lenyilatkozta, hogy a Sparrow a „buddy” sorozatának harmadik darabja. Ezek a csapatmunkát bemutató alkotások sorrendben a The Mission és a Száműzöttek voltak, ám míg a két korábbi epizód eléggé hasonlított egymásra (leginkább csak a hangvételük különbözött, ami az utóbbiban már eléggé abszurdra lett hangolva), addig a Sparrow valami egész más. Az eddigi kemény és menő karakterek eltűntek, a helyükre ugyan a „szakmájukat” értő, ám valahol mégis szánalomra méltó figurák kerültek, akiket még egy nő is az ujjai közé tud csavarni (emlékezzünk csak a Mission-re, mi történt azzal, aki így járt!). Ám mindez nem jelenti azt, hogy ne lennének veszélyesek és ne okozhatnának meglepetéseket. Nézzük csak a liftes agymenést (szenzációs poénok vannak benne!), vagy éppen az éjszakai esernyős jelenetet, ami légies könnyedségével talán az egész film csúcspontja minden téren.


Tulajdonképpen a korábbi To művek közül leginkább a Running out of Time 2-vel lehet összevetni a Sparrow-t. Amíg ott a rendőrös akciófilmek finom és stílusos kifigurázása állt a középpontban, addig ezúttal a gengszteres szösszenetek kerültek sorra. Erre utal az is, hogy a kis csapat elég régimódi, vagy ha jobban tetszik, időtlen módon dolgozik, leszámítva a mobiltelefonok használatát. Ahogy Simon Yam odahaza varrogat, ahogy a biciklin szórakoznak négyesben, ahogy a farzsebekből halásznak, vagy ahogy üldögélnek a kajáldában, az éppúgy játszódhatna 50 évvel korábban is. Ezt támasztja alá a tökéletesen eltalált zenei aláfestés is, amiben helyenként a 30-as évek swingjei, a 70-es évek filmzenéi éppúgy visszaköszönnek, mint a To filmjeire eddig nem jellemző kínai hangszerekkel előadott betétdarabok.


To a színészi gárda esetében sem bízott semmit a véletlenre, a már jól ismert és bevált csapattal dolgozott együtt most is. Állandó csapattagjai közül ezúttal Simon Yam, Kelly Lin, Lam Ka Tung, Lam Suet és Law Wing-Cheong tűnik fel. Valamennyien remekelnek, maximálisan hozzájárulnak a film élvezhetőségéhez.


Annak ellenére, hogy Berlinben végül nem nyerte el az Arany Medve díjat (egy brazil film hódította el helyette), To legfrissebb munkája is ízig-vérig jellegzetes, stílusos és remekbeszabott alkotás, amit mindazok, akik vevők a stílusára, biztosan értékelni is fognak. Feltétlenül ajánlott néznivaló, egyben esélyes már most az év legjobb filmje kitüntető címre is.

eredeti cím: 文雀
iMDB