Ázsiafilm

Amint jelentősebb költségvetéssel gazdálkodhat egy koreai stáb, biztosak lehetünk benne, hogy a végeredmény egy kommersz, középszerű és gyorsan felejthető film lesz. A tisztes iparosmunka ugyan anyagilag kifizetődő, a Once Upon a Time vetítésének első hónapjában rögtön másfél millió mozijegy kelt el. A II. világháború végnapjaiban, a japán gyarmati uralom utolsó óráiban játszódó kalandfilmben van minden. Ókori, öklömnyi gyémánt, stílusos titkosügynök, álruhás tolvajként működő dizőz, humorforrásnak szánt két idióta, heroikus küzdelem, hazaszeretet, kollaboránsok és ellenállók. Csak egy valami hiányzik: a kaland.

Már a roppant eredeti cím is sokat sejtet, a poszterről nem is beszélve - az ember szinte látja, amint belép egy oldalajtón ostorát pattogtatva Indiana Jones. Amíg feltűnésére várunk, addig két esetlen, inkognitóban tevékenykedő partizán akciózásán kellene szórakoznunk, de pont ezen a részen csúsztak el a készítők. Ha ebből a kettőből lenne lényegesen kevesebb, akcióból pedig valamivel több, akkor semmi baj nem lenne a filmmel. Mert maga a korszak izgalmas. A korszak, amikor a japánok voltak az urak Koreában. Hivatalos nyelvvé a japánt tették, és a fontosabb pozíciókat a szigetországból érkezett echte japánok töltötték be. A koreaiak harmadrangú állampolgárok voltak hazájukban, az elsők értelemszerűen a japánok, míg másodrangúak azok a koreaiak, akik japánosították nevüket, japán szellemben nevelkedtek és feltétel nélkül szolgálják a Császárt. Az érvényesülésnek, rosszabb esetben magának az életben maradásnak egyedüli módja a kollaborálás volt.

A közepes színvonal magyarázata lehet a rendező, Jeong Yong-ki személye, aki ezen kívül csak három filmet tudhat maga mögött, de abból rögtön kettő a Marrying the Maffia második és harmadik része. Ez már önmagában is beszédes. A két főszereplő sem különösebben erőlteti meg magát, értékelhető színészi teljesítményt egyedül az örök mellékszereplő, Kim Su-hyeon nyújt a japán szellemben nevelkedett koreai ezredes személyében. Na meg persze a két idióta, akik teljesen hitelesen idióták.

Az alapvetően akció-vígjátéknak készült mozit áthatja a patriotizmus, amit néhol valóban viccesen tálalnak, de néha olyan ordenáré módon űznek gúnyt belőle, ami már visszatetszést kelt. Nem mintha nem lehetne kifigurázni, inkább az a baj, hogy ezekben a vészterhes, vérzivataros időkben ebben a bazári formában ízléstelennek hat. Jobban illett volna a filmhez a komolyabb hangvétel, vagy ha mégis nevettetni akarnak, akkor tették volna mondjuk Stephen Chow elborult stílusában. Ez a hasraesős, olcsó esztrádműsorokat idéző kivitelezés teszi élvezhetetlenné.
Az egyik felét. Mert tény, hogy a koreaiak profik, szakértelemmel és odafigyeléssel dolgoznak, és bár elrontják az egyik felét, a másik ötven százalék még akár szórakoztatónak is bizonyulhatna. Szigorúan feltételes módban, mert ezeket a jó és rossz elemeket olyan profizmussal rakosgatták egymás mellé, hogy végérvényesen kioltották egymást. A Once Upon a Time nem rossz, de nem is jó. Semmilyen.

Eredeti cím: 원스 어폰 어 타임
Alternatív cím: Once Upon a Time in Corea

iMDB
HanCinema

(bocs, nem találtam angol feliratos trailert)