El Topo - A Vakond
Jim Jarmusch különös filmje, a Törvénytől sújtva (Down By Law) után azt hittem, hogy ennél furcsább vadnyugati filmet már nem fogok látni, azonban Alejandro Jodorowsky kultuszfilmje, az El Topo megtekintése után rá kellett jönnöm, hogy hatalmasat tévedtem. Ez a film valószínűleg azon a határon van, amit már nem lehet túllépni anélkül, hogy a film fogalma szét ne törne. A vadnyugati film hangulata és környezete csak keretként szolgál a filmhez, mert ez sokkal inkább egy önző, kiszámíthatatlan, értelmezhetetlen, szürrealista, avantgárd alkotás, tele keresztény és keleti szimbolikával, furcsa szereplőkkel, abszurd jelenetekkel, fekete humorral, meztelen nőkkel és a Superstar zenéjére emlékeztetően tévelygő elektromos gitárhangokkal.
Alejandro Jodorowsky meglehetősen egocentrikus fickónak tűnik, tekintve, hogy ő a filmje főszerelője, a Vakond, állítása szerint a film róla szól, továbbá a filmben a karaktere Istennek nevezi magát. De az El Topo, ha róla szól is, nagyon jól össze van rakva. A történet egyszerű és csapongó, van benne lemészárolt falu, próbatételek (négy mester, akiket le kell győzni), valamint a legjobb mesei hagyományoknak megfelelően El Topo meghal, de ezzel természetesen nem érnek véget kalandjai. A filmben fellelhető szimbólumok sokszínűsége és hihetetlen mennyisége egy avantgárd versre emlékezteti az embert, amit olvasva az ember pár sor után feladja a hiábavaló próbálkozást, hogy értelmezgesse és felboncolgassa a szimbólumokat és az összetett költői képeket, és inkább megkönnyebbülten, az agyát kikapcsolva továbbolvas, élvezve a művészet csupasz, érthetetlen és megfoghatatlan szépségét. Igazi l'art pour l'art mű ez, önmagáért való és megközelíthetetlen, amit csak nézni és hallgatni kell és más semmit.