Ázsiafilm fórum

=> Ázsiafilm => A témát indította: Manu - 2005. November 15. 17:04, Kedd

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. November 15. 17:04, Kedd
Ide jöhet minden a japán filmekről

Cím: Distance
Írta: Manu - 2005. November 20. 17:10, Vasárnap
Distance

Hirokazu Kore-eda filmje, aki többek között a Nobody Knows-t és az After Lifeot rendezte. A NN-t nagyon szerettem. A hétköznapi élet valóságát nagyon elkapta Kore-eda mindkét filmben, olyan nómint egy szocio-dráma, bár inkább légies, mint sokkoló.
Egy szkta, miután mérget engedett Tokyo csatornáiba, öngyilkos lesz, kivéve egy tagot, aki hamarabb lelép (Asano Tadanobu). A film, a szekta tagjainak hozzátartozóiról szól, akik évente találkoznak, a tónál, ahol a rituális öngyilkosság történt.
Ez a film ott kezdődik, ahol más filmeknek vége, s ott végződik, ahol más filmek kedődnek. A cím talán arról a távolságról beszél, ami a szektatagok és szertteik, vagy arról, ami csak a hozzátartozók között eleinte fennáll, aztán változik.
A filmben játszik még egy másik nagyon jó színész is, Susumu Terajima (pl.: Brother - főbelövi magát, Drive - aki beáll a punkok közé), aki nagyon elfoglalt színész, és mint szinte mindig, itt is nagyot alakít.

Cím: Re: Distance
Írta: Ramiz - 2005. November 20. 20:05, Vasárnap
Idézetet írta: manu
A filmben játszik még egy másik nagyon jó színész is, Susumu Terajima (pl.: Brother - főbelövi magát, Drive - aki beáll a punkok közé), aki nagyon elfoglalt színész, és mint szinte mindig, itt is nagyot alakít.

Azt a színészt nagyon szeretem, marha jópofa alak, nem tudom, miért, de szimpatikus fickó. A nevét viszont egy csomó ideig nem tudtam. :)
Hmm, Susumu és Asano egy filmben... látni kell. :)

Cím: Re: Distance
Írta: Manu - 2005. November 22. 22:45, Kedd
Idézetet írta: Ramiz
Idézetet írta: manu
A filmben játszik még egy másik nagyon jó színész is, Susumu Terajima (pl.: Brother - főbelövi magát, Drive - aki beáll a punkok közé), aki nagyon elfoglalt színész, és mint szinte mindig, itt is nagyot alakít.

Azt a színészt nagyon szeretem, marha jópofa alak, nem tudom, miért, de szimpatikus fickó. A nevét viszont egy csomó ideig nem tudtam. :)
Hmm, Susumu és Asano egy filmben... látni kell. :)

Susumo és Asano szerintem a Gohattoban is együtt játszott :)

Marebito

Eszement jó okkult misztikus film, teljesen új íz az ázsiai horror étlapon. Nem csoda, Shinya Tsukamoto játsza a főszerepet és az a f*szi rendezte, aki a Grudge-ot. (Őszintén szolva mondjuk pont emiatt tartottam tőle egy kicsit)
A Shinya által alakított férfi fő célkitűzése, hogy olyan félelmet és rettegést, terrort éljen át, amitől mások kinyírják magukat, s ezért leszáll a Tokyo alatt húzódó csatornarendszerbe, ahonnan egy lánnyan tér vissza, aki koránt sem nevezhető embernek... :D
Nagyon sajátos a film hangulata, s bár minden porcikáján látszik, hogy kevés pénzből forgatták, igazából pont elég volt rá. A lány valami elképesztően vonzó, de egyben undorító és rémisztő is. Nem tudom, hogy vállalhatta el a színésznő. A helyszínek nagyon ütnek, s bár Shinya azért nem olyan nagyon jó színész, de azért ő sem elhanyagolható. Ami nagyon kemény, hogy semmi, eddigre már szanaszéjjel rágot horrorelem nincs benne és mégis tökéletesen ebbe a stílusba illik.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. November 23. 09:30, Szerda
Marha jó, hogy a japán rendezők néha főszerepet vállalnak. :)

Cím: Bounce Ko-goals
Írta: Manu - 2005. November 25. 19:22, Péntek
Bounce Ko-goals

A film a japán teenager prostitúcióval foglalkozik. Az első felében nem igazán akart kiderülni számomra, hogy valami dokumentarista filmet akar a rendező, vagy sztorisat, amit nem kell annyira komolyan venni. Végül az utóbbi irányába tolódott el a dolog. Összeségében tetszett a film, de nem ütőtt akkorát, mint Kim Ki-duk hasonló alapokon nyugvó alkotása, a Samaria. Egyébként az a f*szi játszik benne, aki Kiyoshi Kurosawa filmjeiben mindig főszerepet kap, de itt egy elég átlagos karaktert alakít, elég átlagosan. Nincs semmi igazán kiemelkedő a filmben, de szórakoztató, egyszer meg lehet nézni. (Jah, és mielőtt az egyenruhás japán kislányokat túlzottan kedvelő emberkék rádurranának, még egy csók sem csattan el benne, az erotikát pedig messziről elkerüli.)

Cím: Re: Bounce Ko-goals
Írta: Ramiz - 2005. November 26. 01:36, Szombat
Idézetet írta: manu
(Jah, és mielőtt az egyenruhás japán kislányokat túlzottan kedvelő emberkék rádurranának, még egy csók sem csattan el benne, az erotikát pedig messziről elkerüli.)

Bahh... érdektelen.  8)

Cím: 1-Ichi
Írta: Ramiz - 2005. November 26. 23:32, Szombat
A híres-hírhedt Ichi the Killerhez egy előzményfilm (Ichi a gimnáziumban). Inkább érdekes, mint jó, mert hiányzik belőle az, amitől az Ichi the Killer jó volt: a beteg humor és a indent átható pszihopata hangulat. A hülyeségeken vitatkozó, vagánykodós, de aztán egymást gátlástalanul szétverő-széttörő gimnazisták képe teljesen hiteltelen (a Fudoh-ban még elment, de hát az is Miike-munka). Az alacsony költségvetés sem tett jót a filmnek, néhol olyan családi mozi szintű fényviszonyok és beállítások vannak benne. Egyszóval látszik, hogy nem Miike rendezte (persze neki is vannak rossz filmjei bőven). Az is erőltetett, hogy egyes szereplőket az Ichi the Killer-beli szereplőkhöz hasonlóra formáztak, nem is egészen következetesen (a bunyós srác eleinte a kisebbségi komplexusos zsaru megfelelője, a végén meg Kakihara, a karkitekerő-csonttörő srác szintén elég Kakihara-szerű). Még az Ichi the Killer végén levő kis utalást is beletették, aminek fényében ott máshogy is lehet értelmezni a filmet, itt viszont semmi értelme és a következő jelenet megcáfolja. Jó, persze lehet mondani, hogy utalás, de minek itt utalni, amikor úgyis csak az nézi meg ezt a filmet, aki azt is látta...
Egy-két erőteljes jelenete még így is van azonban a filmnek, és ezek Ichi bekattanós jelenetei. A zene pedig ugyanúgy tökéletes, mint az Ichi the Killerben, itt még ki is írták, hogy kik csinálták (Battle Table).

Ui.: már akkor kíváncsi voltam, amikor még nem láttam, csak Manu ismertetőjét kerestem: ez melyik betű alá fog kerülni? :)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. November 27. 15:56, Vasárnap
A 0-9 alá :)

Edit: Jah, hogy az nem látszódik  :?

Cím: Japán filmek
Írta: Djinn - 2005. November 30. 15:07, Szerda
Rávettem, magam, hogy írjak egy filmről. Illetve nagyrészt kimásoljam vhonnan a leírását.  <:)

Kagen no Tsuki  (http://www.kagen.jp/) (Last Quarter (http://www.imdb.com/title/tt0440532/))

A film az azonos című mangából készült, amit én nem olvastam, tahát nem tudom összehasonlítani vele.
Stílusát tekintve Dráma/romantikus/misztikus-nak mondanám. Azt hiszem én nagyon fogékony hangulatban néztem (ill néztük) meg, ezért talán kicsit elfogult vagyok vele.:D

A történet röviden és nagyon leegyszerűsítve (amit nem én írtan lévén marha lusta vagyok...):
"Every 19 years, the moon displays its same face from the 19 years past for one week, and during the "Kagen no tsuki" or "Last Quarter", a strange love is set to commence. Mizuki [Kuriyama Chiaki] has just turned 19 and after breaking up with her boyfriend Tomoki [Namiya Hiroki] meets up with the mysterious English guitarist Adam [HYDE]. They live together in a mansion for a week, but when she and Adam are set to leave together "before the moon dissappears", she gets into a car accident at their meeting place. Now, Mizuki's soul is trapped inside the mansion while her body lies in a coma. All she knows is that she wants to get to Adam, and while two children try to help her remember who she is and return her soul to her body, her heart is set on being with him. Will she choose to return to her body as Mizuki or risk her life, family, and friends to be with Adam?"

Szvsz vannak dolog amik kifejezetten a japán fiataloknak "címeztek" benne. Gondolok itt az öngyilkosság témájára pl. De ez csak magánvélemény lehet csak beleképzelem.
Összegezve egy nagyon aranyos, hangulatos és megható történet. Természetesen lehet benne találni logikai buktatókat amikbe bele lehet kötni, de egy lélekvándórlásos/újászületős történetben ez talán elkerülhetetlen.
A kivitelezés nekem különösen tetszett, nagyon szép képek vannak benne és gyönyörűen ábrázolják a szimbolikus elemeket. (ez a mondat "kicsit" értelmetlen lett, azért ti biztos tudjátok mit akartam... :roll:  )
Szerintem egy megtekintést mindenképpen megérdemel a dolog főleg ha vaki nem írtózik a romantikus dolgoktól. :)

A szereplők közül akiről már halottam ezelött:Chiaki Kuriyama (http://www.imdb.com/name/nm0475752/).
Ayumi Ito-val az FFVII: Advent Children-ben találkoztam, mint Tifa hangja.
 És persze Hyde, aki szerencsére tökéletesen tudja hozni amit kell (ami nem nagy teljesítmény, tegyük hozzá :D). Kicsit féltem tőle, általában nem sül el jól, mikor zenészek szinésznek állnak vagy fordítva.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. November 30. 16:15, Szerda
Nagyszerű, ezt már szeretem :). Remélem betehetem az ismertetők közé is...
Az a Chiaki Kuriyama, aki a Kill Bill-ben Jojo, meg a Battle Royale-ban sem valami kedves teremtés? Romantikus filmben? Hmmm... Ez érdekes :)
A romantikus drámákat annyira nem szeretem, de a misztikus részével fűszerezve érdekesnek tűnik.

Cím: Japán filmek
Írta: Djinn - 2005. November 30. 16:44, Szerda
Idézetet írta: manu
Nagyszerű, ezt már szeretem :). Remélem betehetem az ismertetők közé is...
Persze.... bár a lényeget nem én írtam, a többinek meg nem sok értelme van...   :D
Innen (http://www.play-asia.com/paOS-13-71-cr-70-ja1.html) csórtam a leírást.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. November 30. 19:38, Szerda
Idézetet írta: Djinn
Idézetet írta: manu
Nagyszerű, ezt már szeretem :). Remélem betehetem az ismertetők közé is...
Persze.... bár a lényeget nem én írtam, a többinek meg nem sok értelme van...   :D
Innen ([url]http://www.play-asia.com/paOS-13-71-cr-70-ja1.html[/url]) csórtam a leírást.

Minden filmajánlónak örülünk! A lustaság pedig fél egészség, de filmajánlót írni nem munka, hanem szórakozás, úgyhogy lustálkodás közben is lehet csinálni. ;)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 1. 14:41, Csütörtök
Uzumaki (http://www.imdb.com/title/tt0244870/)

Higuchinskyban úgy néz ki, mindig csalódnom kell. Az, ahogy be vannak harangozva a filmjei, a képi világ, a zene, nagyon megragadó, de sajnos a filmjei nem mondanak sokkal többet, mint a bemutatók. Ez a film is manga alapján készült, melyet Junji Ito neve fémjelez.
Egy japán kisvárosra árok szál, mégpedig az örvényé, amitől teljesen bekattan mindenki, és vagy meghal, vagy csigává változik.
Van benne rémisztő jelenet, egy nagyon szép kiscsaj, néhány látványos jelenet, ami élvezhető is, ha az ember nem nézi meg a trailer-t, ami gyakorlatilag minden poént lelő. Jobb, mint a Long Dreanm, de csak azért, mert mozivászonra és nem tv képernyőre készült. Szerintem sokkal, de sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 2. 23:35, Péntek
Agitator

Takashi Miike kedvenc témájának, a jakuzafilmeknek egy újabb darabja, amely hasonlít is a többire és különbözik is tőlük. Történetileg nem sok újat hoz, a szokásos motívumok bukkannak fel jól átgondolva és profin tálalva: árulások, bandák közti villongások, leszámolások, a jakuza-politika élet-halál játszmái... A karakterek tökéletesek, nem olyan viccesen színesek, mint a Fudoh-ban, hanem visszafogottak és normálisak, de jól eltaláltak, és főleg kemények, mint... mint az élet, amit élnek.
És ezzel el is érkeztünk ahhoz, amiben az Agitator több, mint egy átlagos jakuzafilm. (Mint mondjuk a Kitano-féle Testvér). Az egészet (a durvább jeleneteket is) átható líraiság, a filozófikus hangvétel és az ilyen hangulatú (a film vége felé egyre gyakoribb) jelenetek adnak egyedi ízt a filmnek. Ha a Szellemkutya alcíme: "The way of the samurai", akkor az Agitatoré az lehetne, hogy "The way of the yakuza" (azért angolul írtam, mert a magyar fordítás szerintem némi jelentést veszt). Ahogy minden összeomlik, mint egy kártyavár, a szereplőknek nem csak azon kell elgondolkozniuk, hogy mit kell tenniük a következő pillanatban, hanem bizony egyre komolyabb kérdéseket kell feltenniük maguknak az életmódjukkal, a terveikkel, az életük céljával, az önmagukkal való őszinteséggel kapcsolatban.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a film mégis ízig-vérig jakuzafilm marad, és ha nem így lenne, alighanem fárasztóak lennének ezek a felmerülő kérdések. A filozófikus szálak finoman, visszafogottan kezeltek, aki nem akarja, észre sem veszi. ^^
Szó, mi szó: a kicsit lassan induló történet miatt a film nézése közben nem hittem volna, hogy mire befejezem, Miike legjobb filmjei egyikének fogom tartani az Agitatort. Méltó helye van az Ichi the killer és a Gozu mellett. Megnézését azoknak is ajánlom, akinek más Miike-filmek nem tetszettek, de a jakuza-történeteket kedvelik.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 7. 10:38, Szerda
The Tale of Zatoichi (http://bandris.uw.hu/Zatoichi cover.jpg/)

A legenda kezdete, az első Zatoichi film 1962-ből, amit még 25 másik követett 1989-ig. Mindegyikben Katsu Shintarô játssza a főszerepet, és Japánban annyira összefort Zatoichi karaktere a színésszel, hogy sokáig nem hitték, hogy készülhet újabb film. Jellemző, hogy Takeshi Kitano volt olyan bátor - vagy öntelt -, hogy 2003-ban készített egy Zatoichi filmet (és a főszerepet is eljátszotta), amely az első és egyetlen színes film.
Zatoichi egy vak férfi, aki masszőrként dolgozott, ám gyűlöli, amikor fogyatékossága miatt lenézik, és ezért addig gyakorolta a kardvívást, amíg igazi mesterré nem vált. Vándorló életmódot folytat, a filmben gengszternek nevezi magát, de mégis van valami, ami megkülönbözteti a gengszterektől, egy erkölcsi kódex. Egyáltalán nem egy vándorló szent azonban, ravasz és kihasználja az embereket. a The Tale of Zatoichiben egy klasszikus szamurájfilm-alapsztorit kapunk (ami valószínűleg 1962-ben még nem volt olyan klasszikus és megszokott... ^^): két ellenséges gengszterbanda marakodik a városon, és mindkettő megpróbál egy erős szövetségest szerezni a végső háborúhoz. Az egyik bandához Zatoichi szállásolja be magát, és jókat kajál a banda pénzén, napközben meg pecázik, a másik banda pedig egy szintén kiváló kardforgató mestert bérel fel, aki állandóan piál, és halálos beteg. A két banda ugrásra kész, ár csak az alkalmas pillanatot várják, Zatoichi és a másik szamuráj azonban összebarátkozik, és jól megértik egymást. Azonban az eseményeknek nem lehet gátat vetni...
Látszik a filmen, hogy nem mai darab: nem sokat ad a látványra, harcokkal sem szórták tele a filmet (Zatoichi összesen kétszer használja a kardját, és egyik esetben sem sokkal hosszabb ideig, mint a 2003-as Zatoichiben a szamurájjal vívott harc során), a jellemek viszont összetettek, pontosan kidolgozottak, és minden jelenetnek súlya van. A filmnek sajátos, nagyon visszafogott humora van, ami Zatoichi karaktere körül jelentkezik. A film végétől egy kicsit féltem, nehogy sablonos legyen (még ha ő is a sablon, amit azóta sok film másol), de pozitívan csalódtam. Remek film ez.
Végül egy kis összehasonlítás a Kitano-féle Zatoichi-vel, amit sokan láthattak. Nincs jobb közülük, mindkettőnek máshol rejlik az erénye. A Kitano-féle film a látványra gyúr, és nem hiába, gyönyörű szép is lett (nemcsak a harcok). A ritmikusan dolgozó parasztok, a muzsikáló eső és más hasonló jelenetek is zseniálisak és valami pluszt adnak a filmhez. Zatoichi karaktere azonban kevesebb színnel festett, mint a The Tale of Zatoichi-ben, és a történet is egyszerűbb talán, ezért bár a Kitano-félét láttam előbb (és többször), mégis értem és átérzem, amikor azok, akik már megszokták a régi Zatoichit, azt mondják, hogy "jó ez az új film, szép is, de mégsem az igazi Zatoichi". Egyszóval egyiket sem érdemes kihagyni. ^^

Cím: Japán filmek
Írta: L.Mole - 2005. December 7. 17:37, Szerda
Audition-höz miért nincs ismertető? Nem meri senki bevállalni, vagy mindenképp poénlelövős lenne? De akkormeg hogyan fogják megismerni az emberek, merthogy ez szerintem must-see film minden erősebb lelkületű egyén számára ;)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 7. 19:26, Szerda
Idézetet írta: L.Mole
Audition-höz miért nincs ismertető? Nem meri senki bevállalni, vagy mindenképp poénlelövős lenne? De akkormeg hogyan fogják megismerni az emberek, merthogy ez szerintem must-see film minden erősebb lelkületű egyén számára ;)

Itt az idő, hogy írj egyet :)

Cím: Japán filmek
Írta: L.Mole - 2005. December 7. 22:32, Szerda
Idézetet írta: manu
Itt az idő, hogy írj egyet :)

Íme:

Ôdishon (Audition)

Takashi Miike neve általában garancia rá, hogy a film mellé társított "kizárólag felnőtteknek" logo, nemcsak amolyan álszent túlkapása a cenzúrának. Nem kell csalatkoznunk az Ôdishon esetében sem, bár megdöbbentő lehet, hogy amit az első háromnegyed órában kénytelenek vagyunk elviselni az bizony egy romantikus vígjáték.
A film főszereplője, egy filmproducer, aki felesége elvesztésének hetedik évében döbben rá, hogy újra szeretne házasodni, de a helyes választás érdekében, minél több nőt meg akar ismerni, ezért barátja tanácsára meghallgatást tartanak, ahol titkon kedvére felmérheti a fiatal színésznő jelölteket. A választás nem esik nehezére, már az önéletrajzok között megtalálja az igazit. A meghallgatás után randevúra hívja a hölgyet, találkozgatnak, minden szép és jó. De aznap mikor megkérné a kezét, a lány nyomtalanul eltűnik, és ő a keresésére indul.
Ezután viszont, olyan elvont agymenésben lehet részünk, melyet David Lynch csak szeretne vászonra álmodni, Hannibal Lechter ámokfutása pedig szép lassan szombat reggeli matinévá szelídül az emlékeinkben. De nem veszik kárba a film első fele sem, hanem szépen visszaépül a történetbe, más megvilágítást, új értelmet kap. Ez nem horrorfilm, és nem is pszichokrimi, bármit mondanak az "okos" amerikai Online-magazinok, ez a film nem pusztán arról szól, hogy milyen veszélyes ismeretlenekkel randizgatni, és a brutalitása sem öncélú szadizmus, hanem megfogható közelségbe hozott borzalom, amit ha végigbírunk ülni, akkor jutalmul, kissé módosult tudatállapotban nézhetjük végig a történet némileg megnyugvást hozó lekerekítését.
Akik szeretnek egy kicsit a celluloid mögött kutakodni mondanivaló után és erősek az idegeik, azoknak kötelező, a többiek pedig még gyúrjanak rá egy kicsit.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 7. 22:38, Szerda
Well done! :))

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 8. 11:11, Csütörtök
Jah, még ilyet... Sokat :D

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 8. 11:40, Csütörtök
Sir yes sir!  :))
Hai, ojosama! 8) (vagy mi... szóval a Főnök :) (állandóan ezt hallom a jakuzafilmekben  :D )

Deadly Outlaw Rekka

Takashi Miike extravagány jakuzafilmje ezúttal a szokásosnál jóval több kikacsintást és jakuzafilmeken való élcelődést tartalmaz, mégis jakuzafilmnek is jó. A film Ryuhei Kitamura stílusára emlékeztető jeleneteknek bőviben van. Főleg a film vége felé uralkodik el az Ultimate Versus viccesen beteg hangulata: mindenki őrült és megacool, a vér művészi eszköz, a golyók stilizáltak és közvetlen közelről sem találják el egymást az ellenfelek, hiába lőnek hatalmas kéziágyúval, ha a dramaturgia úgy kívánja és ha az ellenfelek ugyanolyan kemények.
A főszereplő Kunisada, egy koreai fickó, aki egy japán jakuzabanda tagja. Éppen börtönből való szabadulását várja, amikor bandavezérét, akit az apjaként szeret, lemészárolják (hatalmas jelenet...). Ezután természetesen megindulnak az intrikák, az egyezkedések a megmaradt bandák között, mindenki békét szeretne, de ugyanakkor egy kicsivel jobb pozíciót is. Kunisada azonban egy veszett kutya, akit semmi más nem érdekel, csak a bosszú. Az új bandavezér fenyegetésnek érzi őt a terveire, ezért elárulja. Egyedül marad legjobb barátjával, és miután Kunisada életfilozófiáját mindketten teljesen magukévá tették ("Life is'nt just about living long"), hatalmas mészárlást rendeznek.
A film hangulatát a fent említett tényezőkön kívül az iszonyatosan hangulatos metálzene adja (kicsit talán a Black Sabbath-hoz tudnám hasonlítani), és az énekes helyenként teljesen kontrollálatlan, elborult rikoltozása. A komfortérzetet pedig a drabális, borulós poénok teszik teljessé. Csak egy példa: az egyik jakuza barátja halálát egy öreg, félrevonultan élő jakuza úgy kommentálja, hogy nem is olyan nagy baj, mert: "Death is part of a man's training." (Ezt általában börtönbüntetésre, első bekapott golyóra és más ilyesmikre szokták mondani a jakuzafilmekben.) És mintegy illusztrációképpen megjelenik az öreg, hosszú, ősz hajú bandavezér, akit a film elején agyonlőttek, és hatalmas halálfejes gyűrűjét felmutatva megszólal: "Rock and roll!"
Snitt.

(Ui.: Szeretnék végre egy rossz Miike-filmet látni. ^^)

Megj: kezd kihalni az usteam-es filmes topik.  <:)  :roll:

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 8. 15:50, Csütörtök
Ah, ilyen hangulatos kis ajánlók után mostazonnalnekiállnékmegnézni valamit, csak sajnos dolgozom  :? . Ezért inkább én is megpróbálkozok valamivel a korea topicban

Cím: Japán filmek
Írta: Anonymous - 2005. December 9. 15:01, Péntek
Last Life in the Universe

Kenji, egy Bangkokban élő japán könyvtáros. A szabadnapjain állandóan azon mesterkedik, hogy hogyan lehetne a leghatékonyabban öngyilkos. Miért akarja megölni magát? Igazából, ő maga sem tudja... Az egyik nap beállít hozzá a bátyja és annak egyik haverja. A csávó egyszercsak valamin bekattan és megöli Kenji testvérét.  Kenji is épp hogy megússza, és sikerül lelőnie a pasast. A bátyja tragikus halála után Kenji ismét azon morfondírozik, hogy megöli magát. Éppen el akar ugrani egy hídról, amikor egy autó halálra gázol egy fiatal thaiföldi lányt, Nid-et. A lány a baleset előtt a nővérével, Noi-jal veszekedett, mert Nid lefeküdt Noi fiújával.
Talán a sors iróniájának köszönhető, hogy ez a két elveszett lélek, Kenji és Noi ilyen  szomorú esemény után talál egymásra. Úgy döntenek, hogy elmennek Noi kissé roskadozó tengerparti házába. Néhány kezdeti nézetkülönbség és kommunikációs nehézség után, elég gyorsan megtalálják a közös hangot egymással. A japán főszereplő Tadanobu Asano (Ichi The Killer). Egyébként a könyvtárban, ahol Kenji dolgozik, egyszer látható egy ichi the killer filmplakát, sőt a filmben feltűnik Takashi Miike, a rendezőzseni is.
Érdekes volt még az is, hogy a szereplők néha thai-ul, néha pedig japánul beszélnek egymással.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2005. December 9. 15:02, Péntek
ez én voltam, csak elfelejtettem belépni.  :lol:

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 9. 15:05, Péntek
Idézetet írta: Anonymous
Last Life in the Universe

Kenji, egy Bangkokban élő japán könyvtáros. A szabadnapjain állandóan azon mesterkedik, hogy hogyan lehetne a leghatékonyabban öngyilkos. Miért akarja megölni magát? Igazából, ő maga sem tudja... Az egyik nap beállít hozzá a bátyja és annak egyik haverja. A csávó egyszercsak valamin bekattan és megöli Kenji testvérét.  Kenji is épp hogy megússza, és sikerül lelőnie a pasast. A bátyja tragikus halála után Kenji ismét azon morfondírozik, hogy megöli magát. Éppen el akar ugrani egy hídról, amikor egy autó halálra gázol egy fiatal thaiföldi lányt, Nid-et. A lány a baleset előtt a nővérével, Noi-jal veszekedett, mert Nid lefeküdt Noi fiújával.
Talán a sors iróniájának köszönhető, hogy ez a két elveszett lélek, Kenji és Noi ilyen  szomorú esemény után talál egymásra. Úgy döntenek, hogy elmennek Noi kissé roskadozó tengerparti házába. Néhány kezdeti nézetkülönbség és kommunikációs nehézség után, elég gyorsan megtalálják a közös hangot egymással. A japán főszereplő Tadanobu Asano (Ichi The Killer). Egyébként a könyvtárban, ahol Kenji dolgozik, egyszer látható egy ichi the killer filmplakát, sőt a filmben feltűnik Takashi Miike, a rendezőzseni is.
Érdekes volt még az is, hogy a szereplők néha thai-ul, néha pedig japánul beszélnek egymással.

Király, megy az ismertetők közé :)

Edit: nah, kész is :)

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2005. December 9. 17:48, Péntek
kiyoshi kurosawa-t ki szereti?!  :lol:

Seance

Adott egy házaspár, a férj, Sato hangmérnök, mikrofonokkal járja Tokió környékét, hangot kever, és rebbenéseket rögzít, a feleség, Junco médium és halottlátó. A férj kellékes fémdobozába véletlenül egy szatír elől menekülő kislány bújik be, és ott is marad napokig. Mit ad Isten, a rendőrség épp Junco-t kéri, hogy képességeivel segítse munkájukat, jöjjön rá, hogy hol a lány. Persze, a férje dobozában, de a rendőrök előtt erről hallgat, sőt a maga hasznára fordítaná a történteket: a kislányt kiengedik a dobozból, és azt találják ki, hogy elviszik máshová, aztán a rendőrségnek elmondják, hogy hol találhatják meg a lányt. Ezzel Junco könnyen bebizonyíthatná – valóban létező – médiumi képességeit. A terv majdnem tökéletes, illetve csak lenne, mivel Sato véletlenül megöli a kislányt. Majd nem sokkal később, annak szelleme visszajár kísérteni, a férj önmagával is találkozik, majd fog egy benzines kannát, leönti és felgyújtja (mármint saját magát, illetve nem saját magát, hanem azt, aki vele szemben ül, és aki pontosan úgy néz ki mint ő). Nyugalom, ezt a jelenetet én sem értettem, de tényleg így történt. :) Aztán Sato egy ördögűzőhöz fordul segítségért, de hamar rájönnek, hogy ez nem működött… Ez egy tévéfilm, moziban sosem mutatták be.

Kairo/Pulse

Michi, a fiatal lány egy botanikus üzletben dolgozik. A lány az egyik barátjáról már napok óta nem tud semmit, ezért úgy dönt, hogy elmegy hozzá. A srác a lány szeme láttára felakassza magát. A holttest helyén pedig egy égésnyomszerű fekete folt marad. Ezután Michi többi barátja is elkezd furcsán viselkedni, majd mindegyikük eltűnik, és ő utánuk is csak egy fekete folt marad. Ez alatt, Kawashima, az egyetemista srác otthon internetezik. Egyszer csak, a böngésző betölt egy ismeretlen oldalt, amin az jelenik meg, hogy "akarsz szellemekkel találkozni?" A fiú kicsit megijed és kikapcsolja a gépet. A pc viszont magától elindul, és ismét betölti azt a weboldalt, de most egy webkamera képét mutatja. Kawashima nem igazán érti, hogy mi történik, ezért elmegy az egyetem informatikai laborjába, ahol találkozik egy lánnyal, Harue-vel. A lány érdeklődését felkelti a dolog, ezért felajánlja a segítségét a fiúnak... Aztán, létezik egy leragasztószalagozott titkos szoba, amely csak annak tárja fel titkát, aki szembenéz a weben, majd a fizikai síkon is alakot öltő árnyakkal.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 9. 21:22, Péntek
Idézetet írta: arnold
kiyoshi kurosawa-t ki szereti?!  :lol:
Kairo/Pulse

Kiyoshi Kurosawa rulez! Van is neki topik! :P Viszont ez a Kairo van meg felirat nélküli dvd-s verzióban...  :roll: Grrr... :)) Na majd leszedem aviban.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2005. December 10. 12:07, Szombat
Akira Kurosawa jöhet...? gondolom, igen... :)

Seven samurai

Egy kis falut minden aratás után kifoszt 30 bandita. A megrémült falusiaknak elegük van abból, hogy éhezniük kell, ezért úgy döntenek, hogy felbérelnek néhány szamurájt a falu védelmezésére. Viszont, ezek a parasztok nagyon szegények és csak ételt tudnak felajánlani a szamurájoknak a munkáért. Négyen elindulnak a városba, hogy szamurájokat keressenek, de eleinte nem járnak sikerrel. Aztán egy nap találkoznak egy szamurájjal, aki kimenekít egy gyereket egy tolvaj fogságából. A falusiak megkérik őt, hogy segítsen nekik. Kambei elvállalja, hogy embereket toboroz. Néhány napon belül már heten vannak, de mivel kevés az idő, ezért elindulnak vissza a faluba, hogy felkészítsék a parasztokat a csatára. A történet gondolom ismerős.. Ez nem véletlen, hiszen ennek a filmnek a remake-je a hét mesterlövész című western film. Alapmű! Ez Akira Kurosawa talán legismertebb filmje. Érdemes megnézni, még annak is, aki látta a hét mesterlövészt.

Yojimbo

Egy idegen szamuráj érkezik a kis városba, ahol a selyemkereskedő bandája és a szakékereskedő bandája állandóan háborúskodik egymással. Ennek a háborúskodásnak az az oka, hogy mindkét banda uralkodni akar a városon. Sanjuro, néha az egyik, néha pedig a másik bandátnak segít. Viszont, akármelyik bandaverérnek segít éppen, a szolgálataiért cserébe elég sok pénzt csal ki a bandáktól. Sanjuro nem nagyon akar beleavatkozni a harcokba, persze, ez nem mindig sikerül neki...
Ez is egy remek film Akira Kurosawa-tól. A film remake-je a Bruce Willis főszereplésével készült Az utolsó emberig (The Last Man Standing), amelynek a forgatókönyvét szintén Kurosawa írta. Sőt, nem csak remake-je van a filmnek, hanem egy anime-sorozat is készült, aminek szintén ez az alapja. A címe Bodyguard Of The Wind. Az amine-t még nem láttam, ezért nem tudom, hogy tartalmilag mennyire egyezik a filmmel.

Sanjuro

Kilenc szamuráj úgy dönt, megpróbál tenni valamit a klánjukon elhatalmasodó korrupció ellen, de átverik őket. Szerencsére Sanjuro jókor van jó helyen, és megmenti őket a biztos haláltól. Kiderül, hogy a lázadó klántagok vezérének nagybátyját, Mutsuta kamarást és családját elrabolták. Megpróbálják rávenni a kamarást arra, hogy írjon egy beismerő vallomást arról, hogy korrupt. Sanjuro úgy dönt, segít kiszabadítani a kamarást és a két nőt. A Yojimbo folytatása...

The Hidden Fortress

A film két balfácánról szól, akik lekésik a háborút és a katonák azt hiszik, hogy a legyőzött csapatokhoz tartoznak, ezért velük ásatják el a halottakat. Az egyik haza akar menni, viszont a másik nem hajlanó üres kézzel hazatérni, ezért különválnak. Szerencsétlenségükre mindketten fogságbaesnek és ismét találkoznak. A rabok fellázadnak, és a lázadást kihasználva, a két idióta megszökik. Megtudják, hogy Yuki, az Akizuki klán hercegnője szökésben van, 3 arany jár a nyomravezetőnek és 10 annak, aki elfogja. Elindul hát ez a két hülye, hogy megtalálják a hercegnőt, akit meg is találnak... Ismét egy király Kurosawa-film. Jókat lehet rajta nevetni.
Egyébként, ez George Lucas egyik kedvenc filmje. Erről a két idiótáról mintázta R2D2 és C3PO karakterét.

Rashomon

Rashomon kapujánál két ember, egy buddhista pap és egy favágó várja, hogy elálljon az eső. Hamarosan egy közember érkezik a kapuhoz. A közember felfigyel a pap és a favágó furcsa viselkedésére. A favágó csak azt mondogatja, hogy "nem értem! sehogy sem értem!" A közember érdeklődésére a pap elmondja, hogy egy különös történetet hallottak a rendőrségen. Aztán a favágó elkezdi mesélni a történetet. Három nappal ezelőtt a favágó amikor tüzifáért ment talált egy női kalapot, egy kötelet és a fák között pedig egy halott férfit. A favágó azonnal rohant a rendőrségre. A pap is vallomást tett, mert ő is látta a halott férfit egy nővel ugyanazon a napon. Aztán a bíróságon megjelenik egy férfi, aki elfogta Tajomarut, a banditát. Azt állítja róla, hogy ő a gyilkos. Tajomaru beismeri, hogy ő ölte meg a férfit. Csakhogy a bíróságon vallomást tesz a halott férfi felesége, és ő teljesen másképp meséli el a történteket...

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 10. 12:44, Szombat
Uh, Kurosawa-t már milyen régen néztem...
Én a Ran-t, meg a Vihar kapujában-t szerettem nagyon tőle...
A"szem ma is frissítenem kell az ismertetőket :)
Más:
Bemutatják a magyar mozikban Hirokazu Kore-eda (Distance (http://manu.interhost.hu/d.html#distance), After Life, Maborosi) Nobody Knows (http://manu.interhost.hu/m_1.html#nobody) (Anyátlanok) c. filmjét, amit mindenkinek teljesen nyugodtan ajánlok, mert szvsz zseniális dráma, nagyon sajátos hangvétellel. Meg Kore-edát úgy általában ajánlom, mert nagyon sajátos, eredeti alakja a japán filmnek

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2005. December 10. 13:28, Szombat
Wild Zero

Ace elmegy egy kis klubba, ahol Guitar Wolf és bandája koncertezik. A koncert után a klub tulajdonosa és Guitar Wolf között vita alakul ki. Ace Guitar Wolf segítségére siet. Cserébe Ace kap egy sípot, amit akkor kell használnia, ha veszélybe kerül. A következő nap Ace ismét elindul, hogy megnézzen egy másik rock 'n' roll show-t. Útközben megáll egy benzinkútnál, és tudtán kívül megakadályozza a benzinkút kirablását, és egy lány életét is megmenti. Ezután megtankolja a motorját, és tovább megy. Kicsivel később az úton meglát egy autót, és amikor közelebb megy, észreveszi, hogy a sofőrt zombik tépik szét. Ace úgy dönt, hogy visszamegy a benzinkúthoz a lányért, de mire visszaér, már zombik vannak mindenhol... Agyatlan zombi-film rockabilly muzsikával megfűszerezve. Nagyon beteges!

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 10. 13:47, Szombat

Ez megvan, de még nem láttam csak az első pár képkockát, ahol súlyosan b-kategóriás ufók közelítenek a föld felé. Ha nagyon beteges, akkor viszont nekem való :D

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2005. December 10. 13:51, Szombat
Ringu – a kör

Reiko Asakawa riporter az unokahúga rejtélyes halálának ügyében kezd nyomozni. A kutatás során pletykákat hall egy vhs kazettáról, amin egy nő látható. Ha valaki ezt a kazettát megnézi, megcsörren a telefon, és egy hang közli, hogy hét nap múlva meghalsz. Eleinte a riporternő nem törődik a kazettával. Akkor kezdi keresni a kazettát, miután kiderűl, hogy unokahúga barátai, akikkel együtt nézte meg a lány a kazettát szintén meghaltak. Reiko megszerzi és megnézi a kazettát. A telefon valóban megszólal és egy hang közli vele, hogy egy hét múlva halott lesz. Ezután a nő a volt férjét kéri meg - aki egy egyetemen tanít - hogy segítsen a nyomozásban...
Mitől jobb (szerintem) az eredeti, mint az usa verzió?! Előszöris a japán verzió képivilága sokkal nyomasztóbb és hátborzongatóbb! Az amerikai inkább az effektekre épít. Sőt, az usa verzióban a végén látható Samara teljes arca. Viszont az eredetibe csak az egyik szemét látjuk Sadakonak. Tehát, a gonosz arca majdnem teljesen rejtve marad, és ez sokkal hatásosabb! Aztán, a japán színészek is magasan verik az amerikaiakat! Az, hogy Hiroyuki Sanada jobb színész, mint Martin Henderson, ez teljesen egyértelmű, de Nanako Matsushima is jóval többet nyújt a riporternő szerepében, mint Naomi Watts (aki persze ettől függetlenül jó színésznő!).

Ringu 2 – a félelem

A rörténet ott folytatódik, ahol az első rész végetért. Reiko Asakawa, a riporternő, aki az eredeti videokazetta után kutatott, eltünt. A riporternő egy munkatársa nyomozni kezd az eltönés ügyében, és megtudja, hogy Reiko utolsó munkája egy bizonyos videokazettával hozható kapcsolatba. A férfi hall a videokazettát sujtó átokról is, és elhatározza, hogy szerez belőle egy másolatot. Ezalatt Reiko exférjének barátnője, Mai Takano is önálló kutatásba kezd. Eljut a pszihiátriai intézetbe, ahol Reiko unokahúgának barátnőjét kezelik. A lány az első részben történt események óta nem beszél. Mai arra is rájön, hogy Sadako szellemének legyőzéséhez Reiko kisfia, Yoichi a kulcs. Pocsék folytatás, semmi sem maradt meg az első rész zseniális hangulatából! Kár volt folytatni…

Ringu 0 – a születés

Ez a rész az előzményekről szó. 1960-ban játszódik, amikor Sadako még tinédzser volt. Miután a lány anyja, Shizuko öngyilkos lett, Sadako-t Dr. Ikuma nevelte fel. Később a lány otthagyta a doktort, Tokióban költözött és csatlakozott a helyi színtársulathoz, mint tanonc. A lányt nem sokan kedvelik, egyedül Toyama-nak, a társulat hangosítójának rokonszenves. Egy riporternő, Akiko nyomozni kezd Sadako után. Személyes okok vezérlik a keresésben, mert meghalt a vőlegénye, amikor Sadako anyja bemutatót tartott a képességeiről. Kiderül, hogy a társulat tagjai ugyanazt álmodták. Az álomban egy kutat és a romos házat láttak. Aztán rejtélyes körülmények között meghal az egyik színésznő, majd később a rendezőt is holtan találják. Mindenki Sadako-ra gyanakszik…

Rasen – A spirál

Dr. Ando patológus nehezen tudja túltenni magát fia halálán. Éppen öngyilkos akar lenni, amikor felhívják és közlik vele, hogy barátja Ryuji Takayama meghalt, és neki kell elvégeznie a boncolást. A boncolás során megállapítják, hogy a férfi szívrohamban halt meg. Találnak továbbá a gyomrában egy darab papírt, amin számok vannak. Aztán a rendőrség elviszi Takayama barátnőjét, Mai Takano-t Ando-hoz. Ő találta meg Takayama holttestét a lakásán. Mai elmondja Ando-nak, hogy Takayama, halála előtt az ex-feleségével, Reiko Asakawa-val egy videokazettával kapcsolatban nyomoztak. Ha valaki megnézi ezt a kazettát, akkor egy héten belül meghal. A rendőrök értesítik a doktort, hogy Reiko Asakawa és kisfia autóbalesetet szenvedtek, de a kisfiúról megállapítják, hogy már a baleset előtt meghalt. Reiko egyik munkatársa felkeresi Ando, és átadja neki Reiko naplóját, egy fényképet Yamamura Sadako-ról és azt a bizonyos videokazettát. Ando mindenáron megakarja oldani az ügyet, ezért megnézi a felvételt. Viszont, érdekes módon olyanok halnak meg, akik nem is látták a videót…
Olyan ez a film, mintha a Ringu folytatása lenne, mert egy ideig nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz a két film, de aztán teljesen más irányba megy tovább a spirál története. Nekem nem igazán tetszett.

Ju-on

A film három nagyobb részből tevődik össze, és ezek a részek is több fejezetből állnak. Elsőként a fiatal és lelkes tanárt, Shunsuke Kobayashi-t ismerjük meg, aki arról beszélget a feleségével, Manami-val, hogy az egyik diák, Toshio már nagyon régóta nem jár iskolába. Kobayashi elhatározza, hogy meglátogatja Toshio szüleit, de csak a Toshio-t találja otthon. A fiú nincs túl jó állapotban, tele van a teste sebhelyekkel. A tanár úgy dönt, megvárja, amíg a szülők hazaérnek. A gyerek közben furcsa dolgokat művel. Néha nagyra tátja a száját és nyávog, mit egy macska, néha rajzolni támad kedve. A szülők persze nem jönnek haza, de miért nem? Mi ez a furcsa erő, ami körülveszi a házat?
Kicsivel később egy egyedülálló anya (Noriko) költözik a házba a lányával (Kanna) és a fiával (Tsuyoshi).
Kanna éppen a barátnőjével, Yuki-val tanul, mikor eszébe jut, hogy nem etette meg a nyulakat az iskolában, ezért elrohan, egyedül hagyva Yuki-t a házban. A lány kellemetlenül érzi magát egyedül, először furcsa zajokat hall, aztán amikor megpróbálja elnyomni a zajt egy kis zenével, a discman is bedöglik. Aztán egy fekete macska ugrik elő a semmiből. Yuki megíjed és elbújik a szekrénybe, de a mit a szekrényben talál, az rémisztőbb mindennél. Közben Tsuyoshi izgatottan készül, a randira a barátnőjével, Mizuho-val.
Mizuho megtalálja Tsuyoshi biciklijét az iskolánál és a mobilját a földön, de a fiú sehol… Mialatt a lány várakozik, találkozik az egyik tanárral, Nakamura-val, aki elmegy megkeresni Tsuyoshi-t, Mizuho pedig beul az egyik tanteremben. Ahol ismét szokatlan dolgok történnek. Aztán jön a rendőrség, hogy kivizsgálja a történteket.
Ismét a házban. A gyerekek anyja, Noriko hazaér. A ház üres, a gyerekek nincsenek otthon, de ami ezután jön arra azt hiszem senki sem számítana, amikor hazaér a munkából…
A film harmadik szegmensében egy lánnyal, Kyoko Suzuki-val találkozunk, akinek van egy testvére, Tatsuya. Ő egy ingatlanügynök és a Saeki-házat akarja eladni, de Kyoko-nak furcsa érzése támad és megpróbálja meggyőzni Tatsuya-t, hogy ne adja el a házat senkinek.
Ez a Ju-on sorozat legelső része. Kevesen tudják róla, hogy ez egy tévéfilm, moziban nem mutatták be. A szép hosszú tartalomból senki sem jönne rá, hogy a film játékideje mindössze 70 perc! Az amerikai remake-nél sokkal összetettebb, többrétegűbb, és ez által nagyobb odafigyelést igényel a megértése.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 10. 14:26, Szombat
:d :d :d Ecsém! Ez aztán az áradat... Alig kapok levegőt... :d
De látom amolyan rendszerező típus vagy: egy kis Kurosawa, egy kis horror.. Mi lesz a köv? :D

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2005. December 10. 14:30, Szombat
Idézetet írta: manu
Mi lesz a köv? :D

azt még én sem tudom...  :)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 10. 16:12, Szombat
Király ismertetők! :P
Az ázsiai horrorokért nem vagyok oda, de Kurosawát szeretem. A Ran végén a jelenet, ahogy a vak férfi a meredély szélén tapogatózik a botjával, háttérben a lemenő nappal, hát... egy életre beégett az agyamba... :)
A Hidden Fortress-re különösen nagyon kíváncsi vagyok, nem csak a robotokat szedte innen Lucas, de az egész hercegnő-kísérgetés ötletét.
A debil filmeket meg nagyon szeretjük! :))

Cím: Japán filmek
Írta: L.Mole - 2005. December 10. 21:56, Szombat
Gondoltam kitöltök néhány üres foltot :)

Battle Royale 2

Három év telt el az előző film eseményei óta. Suhya Nanahara (az előző BR egyik túlélője) immár ismert terrorista, a  "Wild 7" nevezetű csoport vezetője, akik több ezer ember halálát követelő bombatámadásaikkal nyílt háborút hirdettek a jelenlegi japán rendszer ellen... És a BR folytatódik; Az új szabályok: Kutasd föl, és likvidáld a terroristavezért Suhya Nanaharát.
A kiválasztott osztály tagjainak ezúttal össze kell dolgozniuk a túlélésért, sőt párokat alkotnak, ahol az egyik fél halála, vagy társától való túlzott eltávolodása, a másik tag automatikus felrobbantásával jár.
A téma is új, és talán meglepő az előző rész ismeretében, hiszen ez a film egyértelműen és sziklakeményen a terrorizmusról szól, egy olyan megvilágításban, mely szakít az általános gondolkodásmóddal, és felteszi a kérdést: Nem lehet, hogy az úgynevezett "civilizált" országok felelősek a kialakult helyzetért? A film erősen kritizálja Amerika problémamegoldó képleteit, és valódi felvételek bevágásával igyekszik gondolkodásra sarkalni a nézőt, anélkül, hogy konkrét ítéletet mondana egyik, vagy másik fél felett. Izgalmasan hangzik? Hát nem az.
A gagyi színészek, a felesleges monológok, a cselekmény fárasztó és kínos elhúzása, a karakterek kidolgozatlansága 133 perc tömény kínszenvedéssé teszi a filmet. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy az első rész fanjai, semmi értékelhetőt nem kapnak a második résszel, semmit, amit az elsőben szerettek.
Bár tény, hogy aznap mikor megnéztem, ezzel a filmmel álmodtam, és utánna napokig ott motoszkált a fejemben, tehát valami kevés mégiscsak áttört a vérszegény megvalósításon. Ezért, és csakis ezért, kap tőlem egy 'kettes alá'-t.  

Godzilla (1954)

Az FILM, melyben először láthattuk amint az atombombák nukleáris szele, felzargatta álmából, és egyben pusztító erővel ruházta fel az őskorból visszamaradt, mélytengeri szörnyeteget Gojirát, hogy visszatérítse nekünk mindazt a borzalmat, melyet fegyverkezési mániánk szabadított a világra.
Ez nem B mozi, hanem komoly, háborúellenes film. A gumigodzilla vs műanyagmakettek ugyan mai szemmel már humorosnak tűnhetnek, de a sebesültek szenvedései, a halott édesanyja felett síró kisgyerek látványa már aligha. A szörnyeteg, csupán fikció, de mikor elvonul, és a kamera vált, akkor olyasmit látunk, ami lehetne akár a tokiói bombázások, vagy Hiroshima, és Nagasaki szenvedő áldozatainak bemutatása is.
Csupán egyetlen tudós rendelkezik a fegyverrel, mely elpusztíthatja Gojirát, de hogyan vethetné be úgy, hogy a nagyhatalmak ne tennék rá a kezüket erre a rettenetes, pusztító eszközre? Merthogy a hatalom nem tanul. Ez még nem a "szeressük egymást gyerekek" propaganda, hanem a "vezetők úgyis kapzsi-hülyék, legalább mi legyünk észnél" üzenet formába öntése.
A színészi játék néhol eltúlzott, a rendezés itt-ott tökéletlen, de ez csak erősíti az élményt, hogy egy '54-es klasszikust nézünk. Aki kicsit is tudni véli, hogy miért is jók a godzilla filmek, annak muszáj megnézni a kezdeteket, de kizárólag a japán változatot, mert drága amerikai barátaink voltak olyan hazafiasak anno az első széria esetében, hogy a japán előadói játékot kivágták a filmből, és a saját színészeikkel újraforgatták, a saját szegényes elképzeléseik alapján, a mondanivalót pedig meghagyták a "japóknak".

Cím: Japán filmek
Írta: L.Mole - 2005. December 10. 22:04, Szombat
Idézetet írta: Ramiz
Az ázsiai horrorokért nem vagyok oda, de Kurosawát szeretem.

Én viszont imádom az Ázsiai horrort, úgyhogy full respect arnold. Bár lehet, hogy le kéne szoknom, mert mióta megnéztem mind az öt Ju-on filmet (az amerikai remakkel együtt) azóta nem merek vécére menni éjszakánként :D

Cím: Japán filmek
Írta: L.Mole - 2005. December 10. 23:42, Szombat
A sok horror után, jöjjön egy kis pikáns borzalom :) (remélem nem sértem ezzel a jóízlés határait)

La Blue Girl - Live action 1-3

Mivel ismerem, és kedvelem az eredeti rajzfilmet, odáig voltam mikor rátaláltam erre a videósorozatra, bár sejtettem, hogy amit majd kapok az egy gagyi szoftpornó lesz. Tévedtem. Ez nem gagyi, ez több annál, ez valami übergagyi, és nem aprózták el, mindent sikerült a szinvonal alá tuszkolni, a színészi játékot, a trükköket, a rendezést. A B kategória az egy dolog, de ez olyan mintha egy 20 dolláros fan-video lenne. Persze, a fiatal japán lányok még így is jól mutatnak azzal a sok műanyagcsáppal, de a körítés agysejtromboló.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2005. December 11. 09:43, Vasárnap
a BR 2 valóban pocsék lett! kár érte... :(  egyébként, a film rendezője,  Kinji Fukasaku nem sokkal az után hunyt el, hogy elkezdte forgatni a BR 2-t, amit aztán fia, Kentai Fukasaku fejezett be.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 12. 11:45, Hétfő
Azt a live action-t hol lehet beszerezni?  :roll:

Hinokio - Inter Galactic Love

Hogy mentegetőzéssel kezdjem, ezt a filmet csak és kizárólag az intergalaktivitás miatt szereztem be  8) . Aztán megláttam a borítót:
(http://manu.interhost.hu/hinokio.jpg)
és rendesen megrémültem. :) Szerencsére azonban nem folyik a film, egész kellemesen csalódtam, csak a vége csópóg egy kicsit. :) Szigorúan családi mozi, de a jobbik fajtából, ötletes, ügyes kivitelezés, az animáció pedig egész jó (legalábbis a roboté). Nagyon tetszett benne, hogy valahogy reális közelségbe hozta az emberszabású robotok alkalmazását, beillszkedését társadalmunkba. Sokkal jobban megvalósították ezt, mint abban a bizonyos Asimov adaptációban. Szvsz elég közel állt az eredeti Én, a Robothoz, mégha mesterséges intelligenciáról itt szó sincs. A végét nem kellett volna eröltetni, dehát ez mégis csak egy családi film.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2005. December 12. 13:11, Hétfő
Full Metal Yakuza

A történet szerint egy kevés önbizalommal rendelkező, örök szerencsétlenségre ítéltetett fickó, aki a jakuzánál, mint takarító dolgozik, mindent megtenne azért, hogy beléphessen a rettegett csapatba. Egyszer csak elérkezik a nagy nap és maga a nagyfőnök az, aki elviszi őt egy üzlet lebonyolítására. Csakhogy az üzletfelek átverik őket és szitává lövik mindkettőjüket. Egy őrült tudós azonban a két emberből összerak egy félig gép-félig ember lényt, aki bosszút esküszik... Takashi Miike kicsit újraértelmezte a Robotzsaru történetét és az egészet áthelyezte a jakuzák világába. A történet kissé bugyuta, de rendkívül szórakoztató, és még véletlenül sem lehet komolyan venni! Erőszakos mozi - bár annyira nem, mint az Ichi the Killer - emellett tele van drámai elemekkel.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 12. 18:20, Hétfő
Idézetet írta: L.Mole
La Blue Girl - Live action 1-3

Requesting torrent...  8)

Idézetet írta: arnold
Full Metal Yakuza

Requesting torrent...  8)

Idézetet írta: manu
Hinokio - Inter Galactic Love

Req... Úristen, dehogyis!!! :P  :roll:  :D

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 12. 18:26, Hétfő
Idézetet írta: Ramiz
Idézetet írta: manu
Hinokio - Inter Galactic Love

Req... Úristen, dehogyis!!! :P  :roll:  :D

:lol:

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 12. 18:30, Hétfő
Idézetet írta: manu
:lol:

Vigyoritesztelés?  :roll:  :D
Egyébként az Intergalactic (=sci-fi, lézerfegyverek, Ûrgodzilla, jeee!) és a Love (=******) szavakra én is gyorsat kattintottam (csak én az FSS-en, nem az ADC-n :P), de legalább amikor a posztert megláttam, menekültem... 8)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 13. 16:33, Kedd
Yokai Daisenso (Big Monster War)

Bájosan debil, horror-ízű fantasztikus történet egy babilóniai vámpír-démonról, aki, miután felébresztették a kincsvadászok, valamilyen ismeretlen okból kifolyólag éppen Japánban, egy vidéki házban szeretné felütni a tanyáját. A japán szörny-szellemeknek azonban lesz ehhez még egy-két szavuk... Láthatunk ismerősebb szörnyeket is, mint például a kappa, a japán mitológia vízi gnómja, de megjelenik a hosszú fekete hajú sápadt lány is (1968-as film!), igaz, hátul más arca van. Van még kerek fejű, zöld törpe, kígyónyakú lány, kengurufejű szörny, akinek dagadt hasa tévéként funkcionál (és néha elmegy a kép, amikor elfárad... ^^). Annyiban szellemek ezek a lények, hogy el tudnak tűnni és a teleportálásra is képesek, sőt az alakjukat is változtatják néha. A babilóniai vámpír néz ki a legbénábban, viszont nagyon erős, van egy spéci botja beépített lángszóróval, és irányítani tudja az emberek hulláit. A kedvencem azonban toronymagasan az egylábú, esernyőre hasonlító szörny, akinek hosszú nyelve kilóg a szájából, és ezért csak szörcsögve tud beszélni. Egyébként őt a filmben is esernyőszörnynek hívják... Hasonlóan poénos "kiszólás" az is, amikor az elején a japán szörnyek nem hisznek a kappának a vámpírt illetően, és a kezébe is nyomnak két könyvet, egy "Apparition Social Register"-t meg "Japanese Apparition Picture Book"-ot, és közlik, hogy márpedig ebben ilyen szörny nem szerepel...
A filmnek a hangulata az igazi erőssége (bár az effektek és filmtrükkök sem semmik, ahhoz képest, hogy a film 1968-ban készült). Eleinte inkább horrorszerű, aztán a japán szörnyek megjelenésével egy kicsit több lesz a humor. Szerintem a viccek és a komikus jelenetek növelik a film élvezeti értékét, mert ilyen régi filmnek úgyis elkerülhetetlenül viccessé válik egy-két komolynak szánt jelenete is.
Mindenesetre a filmet inkább japán film-fanatikusoknak és a groteszk, debil filmek szerelmeseinek ajánlom, mintsem a horror-rajongóknak. (Ők legkésőbb azon a jeleneten készülnének ki, amikor a röhejes, zöld fejű vámpír a kappa-maszkos férfival és a szörcsögő esernyővel küzd.)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 13. 16:37, Kedd
kell!!! :lol:

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 13. 16:43, Kedd
Idézetet írta: manu
kell!!! :lol:

Meg akartam írni az ajánlót még a csomag előtt, számítva reakciódra. :D

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 16. 00:08, Péntek
[film] / Zatoichi and the fugitives (1968)

"Magányos út a szamuráj útja..."

A Zatoichi-sorozat kitűnő darabja ez a film. Színes, ennyivel is több élményt nyújt a kezdeti fekete-fehér részeknél, és az akció is több benne, valamint Zatoichi lenyűgöző tudását sokszor megcsodálhatjuk benne a harci jeleneteken kívül is. A történet nem túl bonyolult, de érdekes. Ezúttal egy kóbor rablóbandával és egy szervezett gengszterbandával - akik mellesleg hivatalosan a helyi rendfenntartó erőt képviselik - egyszerre gyűlik meg a vak masszőr-szamuráj-volt gengszter baja. Nemegyszer igen szorult helyzetben van (lőfegyverrel, dobótőrökkel támadnak rá), igen emlékezetes az a jelenet is, ahol sebesülten, láthatólag fáradtan és kábultan vágja át magát egy ellenséggel teli házon, különféle trükköket bevetve.
De nem csak harcból áll a film. Zatoichi karaktere tovább árnyalódik, összetett karakter, cselekedetei nem teljesen előre jósolhatóak, egyszóval nem a legegyszerűbb "100% jedi" összetételű. ^^ Ügyesen oldották meg, hogy sose érezzük Zatoichit győzhetetlen hősnek, mindig újra és újra emlékeztetnek testi fogyatékosságából eredő hátrányára, ellenfeleinek számosságára, életmódjának kilátástalanságára (ld. még: A hét szamuráj), mégis elérték, hogy profizmusa frissen, meglepően és borzongatóan hat egy-egy jelenetben, ahol Zatoichi megcsillantja tehetségét (mint amikor kígyó esik rá a fáról, amikor a menekülő nőt nem hagyja elmenni, követve és mindig elévágva a sötét szobában vagy ahogy a dobókésekkel rátámadó három férfit kezeli - az a lenéző, dühös és büszke elegancia...). A film egy gyönyörű és drámai végkifejlettel zárul, ami nem a meglepetésével, hanem egyszerűségével hatásos...

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 18. 13:31, Vasárnap
Megnéztem pár haverommal az Electric Dragon 80.000 Voltot. Tetszett nekik! Nekem meg még jobban! És még pár dolgot megértettem, amit elsőre (módosult tudatállapotomból kifolyólag) nem. 8-)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 19. 12:30, Hétfő
Vibrator

Japán kamionos road movie. Zárkózott emberek próbálnak megnyílni, de akármilyen testi kapcsolat és egymás titkainak megismerése után sem olyan könnyű ez... A kamionos srácot az a színész játssza, aki az Ichi the Killerben Ichi-t, ő vesz fel egy lányt egy benzinkútnál, aki egy ideig vele tart az úton sehova.
A road movie-k buktatópontja az unalmasság, mert a cselekménytelenséget nehéz izgalmasan megjeleníteni. Ebben a filmben nem is teljesen sikerült, sok tipikus road movie-ziccert kihagyott, talán szándékosan, mert nem is egészen erről szól a film, a két szereplő közti kapcsolat kifejlődésének bemutatása viszont valamiért nem kötött le. Lehet, hogy azért, mert a lány egyre ellenszenvesebb lett számomra a film során, egyrészt egy-két visszataszító dolog miatt, másrészt mert a legrosszabb fajta idegesítő női stílusa volt (amikor elsírja magát, az egy érzelmi csúcspont lehet, de olyan ideges lettem annál a résznél, mint a Grave of the Fireflies alatt).
Pozitív viszont egy-két olyan jelenet, ahol valami nagyon gyakran előkerülő, de nehezen körülírható titkos gondolat vagy érzés ügyesen meg lett fogva. Azt a furcsa módszert alkalmazta ehhez a rendező, hogy a nő gondolatai egyszerűen leírva megjelennek a képernyőn. Olyan apróságok ezek, amik mégis nagyon közel hoznak egy erős érzést, amikor eszünkbe jut, hogy mi is szoktunk így érezni. Ez volt az, ami nagyon tetszett ebben a filmben, a férfi főszereplőn kívül.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 19. 13:49, Hétfő
Látom, hogy erölködtél, hogy ne sérts meg. Ez dícséretes :P De általában untad, a csaj meg idegesített :D
Szerintem nagyon jó film, s itt is megint csak az atmoszféra a lényeg. Amit viszont a végén írsz, az nagyon jó  :aniki:

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 19. 16:31, Hétfő
Idézetet írta: manu
Látom, hogy erölködtél, hogy ne sérts meg. Ez dícséretes. :P

Ebben már kezd gyakorlatom lenni. :lazza: Egyébként is félek, hogy ha egy-egy művészi és nem túl cselekményes filmet lehúzok, akkor mindenki pop-ízlésűnek fog tartani, akinek csak a cselekményes filmek tudják lekötni a figyelmét. :smoke:  8)

(Tök jó, hogy ennyiféle cigis vigyori van. :lazza: )

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 20. 08:19, Kedd
Happiness of the Katakuris

Besorolhatatlan stílusú vérdebil filmlegenda Takashi Miike-től. Van benne horror, dráma és komédia is (horrorparódia), és az egész meg van tűzdelve elborult musical-szerű dalbetétekkel.
A történet szerint a Katakuri család közös erővel felépít egy fogadót egy isten háta mögötti helyen (aztán elnyomnak egy dalt a családi összefogás és elhatározás szépségéről). De a vendégek nem jönnek, és a családfő nem akarja veszni hagyni álmát. Így amikor az első vendég öngyilkos lesz a fogadóban az éjjel, nem hívják ki a rendőrséget, hanem úgy döntenek, hogy elássák a tetemet. (Az a jelenet egyébként, ahol rájönnek, hogy a fickó megölte magát, a legviccesebb rész az egész filmben... annyira túljátszott és eltúlzott, hogy halálosan röhejes. ^^) Úgy gondolják, hogy letudták az ügyet, de a második és harmadik vendég is meghal érkezésük éjszakáján, méghozzá hihetetlenül groteszk módon, amit nem lőnék le, újra választás elé kerülnek... Aztán harmadszorra egy egész család érkezik, és rögtön kötelet is kérnek...
Ennyi lenne a történet magja. A többi csak ráadás, mint például a dalbetétek fele (ami nem kapcsolódik a sztorimaghoz) vagy a gyurmafigurás jelenetek. Ez utóbbival szerintem már kicsit túlzásba esnek, amikor a család tagjait formázzák a figurák - talán egy kicsit túl komolytalan. Viszont legalább a "gyurmafigurával könnyű véres jelenetet csinálni" csapdájába nem estek bele. (Egyébként az egész film nem nagyon véres.) Az a jelenet viszont híres-hírhedtté vált, amikor a film elején egy tál levesből kiemelkedik egy kicsi, aranyos szörnyecske, és kitépi a levest evő lány szájából hátul azt a kis garatizét, ami ingerlően ugrál, ahogy a lány sikolt, ezután szerelmesen kering a szív alakú szerv után a levegőben...
Beteg, elborult, drámai, ijesztő, csordultig van a legfeketébb fekete humorral (nem a gyerekeknek való, nyugati ízlés-féle "hullával szerencsétlenkedés"-típusú fekete humorral, hanem sokkal kegyetlenebb fajtával), ugyanakkor különbözik Miike többi filmjétől. Ha nem is kötelező, mint az Ichi the Killer, nagyon ajánlott.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2005. December 20. 09:14, Kedd
Infection

A helyszín egy régi, omladozó falú kórház, amit csak nehezen tudnak fenntartani, köszönhetően a gyógyszerek, az orvosi eszközök és a megfelelő személyzet folyamatos hiányának. A kórház hangos a betegek fájdalmas szenvedésétől, az orvosok és a nővérek fizikai és lelki igénybevétele túllépte a kritikus határt. Amikor az egyik orvos gondatlansága miatt meghal az egyik beteg, a felelősségvállalástól megrémült személyzet úgy dönt, hogy eltusolja a műhibát, halálos események láncreakcióját indítva el ezzel. A rohammentő új beteget hoz a kórházba, akit egy olyan szörnyű és undorító vírus támadt meg, amitől a belső szervei felbomlanak. Az orvosok mindent elkövetnek, hogy feltartóztassák a vírus terjedését, de a beteg megszökik, gondoskodva arról, hogy az elátkozott kórházépületben mindenki a járvány ellen és az életéért küzdjön.  

Premonition

Egy családi autózás során Hideki Satomi-nak, az egyetemi tanárnak bedöglik a laptopja, ezért megállnak az autópályán, egy telefonfülkénél, mert egy fontos e-mail-t kell elküldenie. Ez alatt felesége, Ayaka és kislánya, Nana a kocsiban várakoznak. A férfi a fülkében egy újságpapírt talál, rajta egy, a lányáról készült fotóval. A cikk a kislány tragikus haláláról szól, ami egy autóbaleset során következett be. A Hideki-nek rettenetes előérzete támad, és azonnal rohan, hogy megmentse a családját, de Nana biztonsági öve nem nyílik ki. A következő pillanatban pedig, szemtanúja lesz a szörnyű balesetnek, ami pontosan az újságban leírtak szerint történik. A szülők megmenekülnek, de a kislány sajnos nem éli túl. Három évvel később a házaspár már nem él együtt, elváltak. Ayaka most pszichikai kísérleteket végez, hogy értelmezze a rejtélyes újságcikkekhez kapcsolódó városi legendákat. Hideki viszont egyenesen irtózik az újságoktól. Hamarosan újabb újságcikkek bukkannak fel, amelyek szinte az őrületbe kergetik Hideki-t. Ayaka az egyik kutatása miatt kénytelen felkeresni ex-férjét.

ez a két film a J-Horror Theatre Series sorozat első filmje. (összesen 6 filmet fog tartalmazni) a két filmről annyit, hogy az ötlet nem rossz, de a megvalósítás nagyon amatőr, felszínes (színészek, rendezés, forgatókönyv egyaránt!)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 20. 11:50, Kedd
Idézetet írta: Ramiz
Happiness of the Katakuris

Ez megdöbbentő volt. Ez az alapsztorija egy később készült és számomra eddig egész elfogadhatónak tartott koreai víjátéknak, a Quiet Familynek.  :?

Idézetet írta: arnold
ez a két film a J-Horror Theatre Series sorozat első filmje. (összesen 6 filmet fog tartalmazni) a két filmről annyit, hogy az ötlet nem rossz, de a megvalósítás nagyon amatőr, felszínes (színészek, rendezés, forgatókönyv egyaránt!)

Valami ilyesmit ahllottam én is... Kár, pedig jó lett volna egy jó horrosorozat  :mad:

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2005. December 20. 12:55, Kedd
Idézetet írta: manu
Valami ilyesmit ahllottam én is... Kár, pedig jó lett volna egy jó horrosorozat  :mad:

az a "series" szócska ne tévesszen meg senkit! a két film nem folytatása egymásnak! a harmadik film a Rinne, amit Takashi Shimizu rendezet.

http://www.j-horror.com/trailer/rinne_teaser1_l.html
http://www.j-horror.com/trailer/rinne_teaser2_l.html
http://www.j-horror.com/trailer/rinne_promo_l.html
http://www.j-horror.com/trailer/rinne_trailer_l.html

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 23. 10:46, Péntek
Blues Harp

Miike ezzel a filmjével bizonyította be nekem, hogy a "normális" filmekhez is ért, nem kellenek neki fröcsögő vér, kiömlő belek és mindenféle testnedvek, hogy érdekessé tegye a filmjét. Rettentő jó rendezés és atmoszféra jellemzi a filmet, ami egy kisstílű drogdíler csapos és egy feltörekvő yakuza sajátos barátságát mutatja be. A cselekmény sokkrétű, a jellemek árnyaltak, a zene pedig jó kis recsegős blues. Az egész film olyan, mint a címe - keserédes. Minden nagyon egyben van benne, az első képtől az utolsóig, ami az egyik legjobb zárókép, amit valaha láttam. Nem akarom tovább fényezni, aki szereti Miikét, annak kötelező darab.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 23. 11:53, Péntek
Idézetet írta: manu
Blues Harp

A jakuzás filmjeiben csak vér van, de azért eddig sem csak azokkal tette érdekessé és élvezetessé a filmjeit...
Na jó, ez csak kötözködés. Miike rulez! :smoke:

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 23. 12:00, Péntek
Idézetet írta: Ramiz

Na jó, ez csak kötözködés. Miike rulez! :smoke:

Kötözködés, de igaz... Nem jól fogalmaztam, meg általánosítottam, gome  :beer:

Jah, és most láttam, hogy a Yokai Daisensot Miike is megcsinálta :o , az az utsó mozifilmje eddig...

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 24. 10:51, Szombat
Ashura

2005-ös fantasy. Nem vártam tőle sokat és nem is lepett meg. Démonokról szól, és persze a filmekben csak egy dolgot lehet csinálni démonokkal, megidézni. Ez persze különösen igaz a legesleggonoszabb fődémonokra, akik uralni akarják a világot. A történet kb. ennyi, próbáltak egy kicsit finomítani ezen persze, de nem vitték túlzásba. Elméletileg egyébként látványos lenne, de sajnos az a fajta díszletezés jellemző, amin minden színes és vadonatújak tűnik. A színészek is hagynak kivánnivalót maguk után . Na, annyira azért nem rossz, karácsonyi matinédélutánnak tökéletesen megfelelt.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 24. 15:02, Szombat
Megnéztem a 2003-as Zatoichit, és a régiek fényében még nyilvánvalóbbá vált, hogy egy egyrészt csak tisztelgés, másrészt a kihívás miatt csinálta meg Kitano, és leginkább azért különbözik, mert stilizáltabb, egyszerűbb és humorosabb az egész. Stilizáltabbalatt ilyeneket értek például: a kardharcok nagyon egyszerűek. És nem hiszem, hogy azért, mert Kitano lusta volt megtanulni pár mozdulatot. A végén pedig, ahol éjjel a faluban leszámol a pár öreg jakuzával, a nindzsák felpattannak a földről, ahol addig nem látszottak, az egyik hirtelen beszaltózik a képbe, az egyik flik-flakkokkal (átfordulásokkal) közeledik, mint az amerikai filmekben a nindzsák mindig. Aztán a kocsáros/álfőnök az egyik pillanatról a másikra Zatoichi előtt terem. Humor: egyértelmű. A félbolond gyerek, az öreg nő öccsének hülyeségei, a ritmikus jelenetek... A régi Zatoichikben kevés a humor, és sokkal árnyaltabb. Szóval már egyértelműen jobban tetszenek, bár ez sem rossz film, pláne a ritmus-zenélés. :cool:

Ez pedig az új Yokai Daisenso film lapja: http://yokai-movie.com/index.html. Vszeg eléggé más lesz, de pl az esernyőszörny benne lesz biztosan (jobb felső sarok a poszteren :cool: ).

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 26. 17:18, Hétfő
Rinjin jusan (Neighbor no. 13)

Kellemes karácsonyi filmecske 8) , egy elég lagymatagul induló, de aztán szépen kiterebélyesedő thriller/horror. Érdekessége Takashi Miike überkirály szereplése, márcsak azért is érdemes megnézni a filmet. A sztori nem túl eredeti és szokásosan valami mangából készült. Egy skizo srác, akit össze vissza kínoztak és megaláztak gyerekkorában, bosszút áll az őt egrecíroztató arcokon. Nekem valahogy olyan klasszikus horror íze volt, mint amiket a nyolcvanas években csináltak az amcsik, de ezt csak és kizárólag a hangulatra értem. Nagyon kemény a két én közötti küzdelem, főleg ahogy az vizuálisan meg van valósítva... a beteg én kinézete engem negyon kiütött. Szerintem mindenképpen egy jó horror, bár nem első kategóriás, de a hangulat és a vége miatt nyugodtan ajánlom mindenkinek.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 26. 21:51, Hétfő
Swing Girls

Japán gimnazista lányok kényszerből big bang jazz-bandát alakítanak, és keményen tanulni kezdenek, közben pedig megszeretik a zenét és a zenélést. Egyszerű a képlet: csinos, bájos és elbűvölő lányok (akikbe egyesével beleszerettem a végére... ^^), zene, méghozzá a jazz legkönnyebben átérezhető, leglendületesebb fajtája, a swing, és mindez megtűzdelve néhány viccel (amik egy része kissé erőltetettre sikerült, ezek miatt feszengtem is az elején egy kicsit, de szerencsére a végére elfogytak, illetve volt pár nagyon jó is, például a két gitáros lány volt barátjaik jelenetei). Az eredmény pedig egy nagyon kellemes és vidám film, iletve számomra egy kicsit több annál. Filmkritikusi szemmel nézve tudom, hogy vannak hibái a Swing Girls-nek, meg hogy eleve nem egy nagyon mély dolgokat feszegető film, de szerencsére nem vagyok hivatásos filmkritikus, úgyhogy szabadon élvezhetem a filmeket ^^, és nekem ez egy olyan film lesz, amit akkor is nagyon szeretek, ha ezt mások talán nem értik. A rendezést azonban még mindenképpen kiemelném, egyrészt a lányoknak a zenével való elkötelezettségük megszületése tetszik nagyon, másrészt az izgalmas részek (pl: részt vehetnek-e a versenyen vagy nem, nem izgulnak-e túlságosan stb), harmadrészt azok az emlékezetes jelenetek, amik olyan jól el lettek találva: az, ahogy ráéreznek a swing lüktetésére (az utcán, a lámpánál... csomószor visszanéztem azt a részt ^^), aztán meg az, ahol az utcán zenélnek, és először kezd úgy igazán menni, és a barátnőik meglátják őket.
Összességében... hát, egyebet nem tudok mondani. Elbűvölt. Yikes!

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2005. December 26. 22:10, Hétfő
A Swing Girls említésére nekem egyértelműen a gombaszedéses jelenet ugrik be.... What a wonderful world.  :))

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 27. 09:44, Kedd
Hát, az, amire azt mondtam, hogy egy szerintem kicsit már erőltetett. :) Nekem a közlekedési lámpás jelenet ugrik be, meg az edzés képei talán. :)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 27. 16:11, Kedd
Megnéztem mégegyszer a Drive-ot és még mindig nagyon bejön. Igazából valahogy annyira közel áll hozzám ez a filmstílus (leegyszerűsítve: nagyon valószerű emberek valószerűtlen helyzetekben), annyira könnyen tudok azonosulni a szereplőkkel, ahogy más filmeknél soha. Most fedeztem csak föl , hogy a szellemvilág áttűnik itt-ott egy kicsit, pedig az egész filmnek teljesen más az iránya. Király kis mozi :)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 27. 18:25, Kedd
Az. :) Szerezni kéne még ettől a fazontól. :P

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2005. December 27. 21:25, Kedd
Dead or Alive: Hanzaisha

Egy jól kitervelt mészárlás során meggyilkolják az egyik jakuzát és a kínai triád egyik emberét. A történtekért egy Ryuichi nevű japán fickó és a bandája a felelős. Jojima rendőrhadnagy nyomoz az ügyben és kideríti, hogy Ryuichi keze van a dologban. Közben a rendőrnek családi gondja is akad, a lánya nagyon beteg. A műtéthez viszont sok pénzre van szükség. Jojima végül, hogy a pénzért cserébe szövetséget köt a jakuzákkal. Ezt megtudja Ryuichi és megakarja ölni Jojimát, de véletlenül a rendőr családját nyírja ki. Az összecsapás Ryuichi és Jojima között elkerülhetetlen… Tipikus Miike-film, igencsak erőszakos. A nyitó és a záró képsorok zseniálisak, elképesztő ötletáradat.

Cím: Japán filmek
Írta: frunobulax - 2005. December 28. 08:28, Szerda
A Drive rendezője csinálta a Postman bluest, a Monday-t és a Blessing bell-t is,ugye?Én az utóbbit nem láttam.Egyszer torrentként felbukkant valahol,de már seeder nélkül.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 28. 12:11, Szerda
Idézetet írta: arnold
Dead or Alive: Hanzaisha

 A nyitó és a záró képsorok zseniálisak, elképesztő ötletáradat.

Ezt én is hallottam, csak azt nem tudom, hogy az a Hanzaisha az első rész, vagy hogy van? Van valami másik alcímű Dead or Alive is, meg van második rész is. Egyenlőre ez nekem tiszta kavar :)

A Drivehoz egy Cooper ügynök nevű srác/lány csinált magyar feliratot, egész jót. Most a Postman Bluest csinálja. (lsd. index fórum)

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2005. December 28. 12:29, Szerda
Idézetet írta: manu

Ezt én is hallottam, csak azt nem tudom, hogy az a Hanzaisha az első rész, vagy hogy van? Van valami másik alcímű Dead or Alive is, meg van második rész is. Egyenlőre ez nekem tiszta kavar :)

valahogy így van:

Dead or Alive: Hanzaisha
Dead or Alive: Birds
Dead or Alive: Final

Cím: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2005. December 28. 19:53, Szerda
Idézet
A Drivehoz egy Cooper ügynök nevű srác/lány csinált magyar feliratot, egész jót. Most a Postman Bluest csinálja. (lsd. index fórum)

Srác.... :)

Még ezen a héten (azaz idén) kész lesz a Postman Blues...

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 28. 23:20, Szerda
Yikes! Addigra igyekszem beszerezni (illetve lesz ok újranézni a Drive-ot :) ). Nincs kedved dobni ide is egy linket a subokhoz ill regisztrálni? :-D

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 29. 11:44, Csütörtök
Idézetet írta: agentcooper
A Drivehoz egy Cooper ügynök nevű srác/lány csinált magyar feliratot, egész jót. Most a Postman Bluest csinálja. (lsd. index fórum)

Srác.... :)

Még ezen a héten (azaz idén) kész lesz a Postman Blues...

Ja a Drive-ot én is csak újranéztem, de a Postman Blues újdonság lesz!  :-D Alig várom :))  :))

Cím: Japán filmek
Írta: Anonymous - 2005. December 29. 14:19, Csütörtök
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: agentcooper
A Drivehoz egy Cooper ügynök nevű srác/lány csinált magyar feliratot, egész jót. Most a Postman Bluest csinálja. (lsd. index fórum)

Srác.... :)

Még ezen a héten (azaz idén) kész lesz a Postman Blues...

Ja a Drive-ot én is csak újranéztem, de a Postman Blues újdonság lesz!  :-D Alig várom :))  :))

Kész is van. Este majd feltöltöm, de még össze akarom nézni a filmmel. Aranyos darab egyébiránt. Van benne akció, vér, humor, romantika. Sztem a 2. legjobb Sabu film.
Első a Monday (azt is lefordítottam már), harmadik a Dangan Runner (az nincs meg) utána jön a Drive. Megvan még dvd-n az Unlucky Monkey de még nem néztem meg.
Ha tetszik majd és nem beszélnek benne túl sokat, akkor annak is nekiállok...

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2005. December 29. 18:39, Csütörtök
Linda Linda Linda (http://www.linda3.com/)

erről ki mit tud? elérhető már valahol valamilyen formában? engem érdekelne! már csak Bae Du-na miatt is... :-D :smoke:

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 29. 21:28, Csütörtök
[Mamoru Oshii Cinema Trilogy]

Sikerült végignéznem a GITS megalkotójának ezt a korai trilógiáját és elég rendesen meglepődtem. A filmek külcsínye valamiféle cyberpunk-ot, de legalábbis sci-fi-t sejtet, pedig csak nagyon távolról azok. Az egész valamiféle postmodern játszadozás, amelyen nekem úgy tűnt, Mamoru tanulgatja a filmezést, s talán tényleg valami ilyesmi volt a háttérben. Egyik film sem egy túlzottan könnyen emészthő mű, és néha nekem is meg kellett erőltetnem magam, hogy tovább nézzem őket, de utólag úgy érzem mégis megérte.

The Red Spectacles (1987)

(http://manu.interhost.hu/redspec.jpg)

Az első rész az egyik legkevésbé élvezhető volt számomra, nagyon minimalista alkotás. Végig fekete-fehér, üres helyszínek, kevés és felszínes szereplők. Néha bürleszkszerű, és néha elég abszurd humorral van megáldva. A történet elég sci-fisen indul: A XX. sz. végére a bűnözés annyira elbúrjánzik, hogy létrehoznak egy Kerberosnak nevezett páncélos rendőr osztagot, akik rendet is tesznek, a baj csak az, hogy utána nem akarnak feloszolni, ill. a társadalom is igen lenézi kemény módszereiket. Az egységet egyesével levadásszák kivéve egy embert, aki elmenkül és csak három év múlva tér vissza Japánba, hogy megkeresse társait. Az egész mozi nagyon kattant.

Stray Dog: Kerberos Panzer Cops (1990)

(http://manu.interhost.hu/stray.jpg)

A trilógia legemészthetőbb és egyben legjobb része, az előzményeket dolgozza fel. Lassú ritmusú, nagyon jó zenével megáldva és gyönyörű fényképezéssel. Az operatőr Kína szebbnél szebb, súlyosabbnál súlyosabb helyein élezheti kameráját. Itt is visszatér az abszurd humor, ill. más elemek az első részből, de sokkal kifinomultabban.

Talking Head (1992)

(http://manu.interhost.hu/talking.jpg)

Hangulatilag leginkább az első részre hajadzik, de valami hihetelen ötlet folytán semmi köze az előző két rész történetéhez. Egy filmforgatást, jobban mondva animekészítést kísérhetünk végig, ahol a rendező eltűnt, s az előző részekből megismert főszereplőt kérik meg a post betöltésére. Szó sem esik benne semilyen Kerberosról, vagy bármi momentumról, amit esetleg összekötné az előző részekkel. A végére a film teljesen szétesik, kavarodik benne valóság és fikció, elég zavaros, ám nem egy nagyon jó gondolat van benne a filmezésről, ráadásul olyanok, amik a mai filmiparra talán még jobban jellemzőbbek, mint az akkorira.

Lehet, hogy én vagyok kevés ezekhez a filmekhez, de sok mindent nem értettem bennük, és sok mindent nem is éreztem. Nagyon egyedi hangulatot árasztanak és így utólag visszagondolva jó, hogy megnéztem őket, de nézés közben azért kitartást követelnek. Azt hiszem megnézem még a Jin Roh-t, talán abban is a Kerberosokról van szó...

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2005. December 29. 22:04, Csütörtök
köszi a beszámolót, valami ilyesmit vártam oshitól. én az innocence óta kicsit megcsömörlöttem tőle. de majd eljön ezeknek a filmeknek az ideje is.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2005. December 29. 22:13, Csütörtök
Szerintem nagyon jól hangzanak, pont az ilyen filmeket szeretem. :cool: A Jin-Roh is nagyon király film (anime) egyébként.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2005. December 29. 22:47, Csütörtök
Idézetet írta: Ramiz
Szerintem nagyon jól hangzanak, pont az ilyen filmeket szeretem. :cool:

Igen, lehet neked tetszeni fognak...

Cím: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2005. December 30. 16:11, Péntek
Itt a postás blues:

http://home.of.donsystem.hu/index.php?fnev=postmanblues-dvdhun.srt&action=letolt&datum=1135935983&status=send

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 1. 15:46, Vasárnap
Idézetet írta: agentcooper
Itt a postás blues:
[url]http://home.of.donsystem.hu/index.php?fnev=postmanblues-dvdhun.srt&action=letolt&datum=1135935983&status=send[/url]

Köszi! Már csak a film kell és megnézem! :)

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Január 2. 08:46, Hétfő
One Missed Call

Yumi, Yoko és barátaik teljesen átlagos diákok. Egyik este a helyi szórakozóhelyen Yoko arról mesél, hogy felhívta őt az egyik barátja és nem sokkal később ez a barát vízbefulladt. Aztán a lányok kimennek a mosdóban és Yoko telefonja, egy eddig soha nem hallott csengőhangon kezd el csörögni. A hívó fél pedig nem más, mint sajátmaga. A hangpostán hagyott üzenet saját hangján szólal meg, azonban 2 nappal későbbre szól, amikor is Yoko egy halálsikoly után elhallgat. Mikor eljön a beígért időpont, Yoko-t egy vasúti felüljáróról a száguldó vonat tetejére taszítja egy láthatatlan erő, a lány pedig szörnyethal. A rendőrség szerint öngyilkosság történt, de hogyan lehet, hogy a halott Yoko telefonja a "balesetet" követően egy másik barátjuk számát tárcsázta? A lánc elindul, a mobilok memóriájában lévő nevek jelentik a következő áldozatokat, akik a saját számukról történő hívás után az üzeneteknek megfelelően, rejtélyes módon halnak meg. Yumi legjobb barátnője, Natsumi után végül Yumi-hoz is eljut a kísérteties "haláhívás", de a nyomozásban szerencsére partnerre talál egy ismeretlen srácban, Yamashita-ban, akinek a húga szintén egy ilyen telefonhívást követően halt meg. Vajon meg tudja-e előzni Yumi a megadott időpont szerinti halálát? A téma nem új, hiszen már sok hasonló filmet láthattunk. Miike úgy látszik, egy olyan figura, aki szereti kipróbálni magát mindenféle műfajban, és a műfajokat is előszeretettel ötvözi egymással. Kimerem jelenteni, hogy ez sosem fog a kedvenc Miike-filmjeim közé tartozni, de legalább egyszer érdemes megnézni.

Cím: Japán filmek
Írta: frunobulax - 2006. Január 2. 11:16, Hétfő
A második részt nagyon elrontották.Igaz,azt nem is Miike rendezte.Tiniknek készült.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 2. 11:22, Hétfő
Idézetet írta: frunobulax
A második részt nagyon elrontották.Igaz,azt nem is Miike rendezte.Tiniknek készült.

Hát meg az első sem az igazi. Ahogy arnold is mondta, rengeteg ilyen témájú filmet forgattak... Már én is annyit láttam, hogy símán meg tudnék csinálni egyet..

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Január 2. 11:56, Hétfő
Idézetet írta: frunobulax
A második részt nagyon elrontották.Igaz,azt nem is Miike rendezte.Tiniknek készült.

gondolom, az már senkit nem lep meg, hogy remake-je is lesz... http://www.imdb.com/title/tt0479968/

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 2. 12:16, Hétfő
Idézetet írta: arnold
Idézetet írta: frunobulax
A második részt nagyon elrontották.Igaz,azt nem is Miike rendezte.Tiniknek készült.

gondolom, az már senkit nem lep meg, hogy remake-je is lesz... [url]http://www.imdb.com/title/tt0479968/[/url]

ez már tényleg egy vicc...  :mad:  :woo:

Cím: Japán filmek
Írta: frunobulax - 2006. Január 2. 12:29, Hétfő
Ahogy látom,az imdb-n is osztják véleményünket az amerikai remake-ekről.A One missed call feldolgozása annyira nem is érint érzékenyen,de legalább a kedvenc filmjeimet ne gyaláznák meg!
Kijön a One missed call USA verzió,buggyosgatyás tinik meg hencegnek,milyen kemény horrort láttak.Nézték volna az eredetit,összecsinálták volna magukat.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Január 2. 12:35, Hétfő
Idézetet írta: frunobulax
Kijön a One missed call USA verzió,buggyosgatyás tinik meg hencegnek,milyen kemény horrort láttak.Nézték volna az eredetit,összecsinálták volna magukat.

nem piszkálódásból mondom, de szerintem az eredeti sem valami nagy szám, főleg Miike-től nem!

Cím: Japán filmek
Írta: frunobulax - 2006. Január 2. 12:44, Hétfő
Valóban,ennél jobbak is készültek már.A Dark watert pl jobbnak tartottam,de ez is elég jó volt,főleg ott a végén.

A Shibuya kaidan-t láttátok?Tegnapelőtt álltam neki megnézni a második részét,de félúton abbahagytam,annyira rossz volt,meg kiszámítható.Semmi újdonság,halott kislány öldös embereket.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 2. 21:49, Hétfő
Blue Spring

Furcsa összetételű film király japán rockzenével. A film szereplői végzős gimnazista fiúk, akik egy bandát alkotnak. A filmben megjelenő iskola aligha létezhet valóban, legalábbis én furcsának találnám. Itt ugyanis a diákok nagyon sok mindent megengedhetnek maguknak, a tanároknak olykor menekülniük kell előlük, nincs semmilyen fegyelem, a diákok szabadon erőszakoskodhatnak egymással, bandáik állandóan vagánykodnak és harcolnak. Az 1-Ichihez hasonlító jelenetek is vannak a filmben: durva elpáholások, kínzások, gyilkolás. De nem annyira brutális a film, mint az imént említett, és nem is egészen erről szól. Az Agitatorhoz és más jakuzafilmekhez is hasonlíthatnám a Blue Springet, mert a gimnazista bandázás, erőszakoskodás lélektana mintegy előtanulmányként felfogható a jakuzaléthez. De a film csak egy-két jelenet erejéig utal konkrétan a jakuzákra, nem járja körül ezt a témát érdemben. E kettő motívum mellé ott van még harmadiknak az, hogy a fiúk feleslegesnek érzik a tanulást, nincsen életcéljuk (vagy csak kilátástalan, hogy elérjék), kiüresedettnek érzik az életüket. Némileg a Bright Future-ra emlékeztetett ez a szál, ahogyan a szereplők keresik a saját útjukat, a saját identitásukat. Végül persze történnek dolgok a banda tagjai között is, a film végére egészen megváltozik köztük minden. Leginkább kettejük viszonyára éleződik ki a film utolsó tíz-tizenöt perce, addig azonban ez a viszony sem hangsúlyos.
Ami miatt az én esetemben a film nem igazán működött, az az, hogy számomra nem állt össze egy egésszé. Sok szál, sok motívum van benne, de igazán egyiket sem dolgozza ki, egyikből sem lesz főszál, és bár valahogyan letelik a film, mégsem érezhető semmilyen konklúzió vagy valamilyen átadott üzenet. Ahhoz pedig kevés a cselekmény, hogy pusztán az elvigye a filmet. Nem tudom, hogy a túl sokat markolás esete forog-e fent, vagy a túl kevés ötlet miatt sok mindennek a filmbe pakolása, de szerintem a Blue Spring sokkal jobb lehetett volna, ha csak egy vagy két szálra koncentrál, mint ahogy fentebb az egyes dolgokban való hasonlóságuk miatt említett filmek teszik. (Azért hoztam elő őket, mert azokban érezhető a téma, a központi mondanivaló, míg ebben nem igazán, és nem azért, mert úgy érzem, hogy bármelyiktől is lopott volna ez a film.)

Sajnálom, hogy végül is nem igazán tetszett nekem a Blue Spring, mert találkoztam már hasonlóan kaotikus filmmel, ami mégis bejött, és azért is sajnálom, mert vannak tagadhatatlanul erős jelenetei, momentumai, szereplői. Csak mindegyik más ízű, más színű, más stílusú, és - legalábbis az én számomra - nem álltak össze egy képpé.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Január 2. 23:02, Hétfő
Idézetet írta: Ramiz
Sajnálom, hogy végül is nem igazán tetszett nekem a Blue Spring, mert találkoztam már hasonlóan kaotikus filmmel, ami mégis bejött, és azért is sajnálom, mert vannak tagadhatatlanul erős jelenetei, momentumai, szereplői. Csak mindegyik más ízű, más színű, más stílusú, és - legalábbis az én számomra - nem álltak össze egy képpé.

már azt hittem, hogy ez a film csak nekem nem jön be... hiába vannak benne viszonylag jól kidolgozott karakterek, ha a történetnek se füle se farka. mert valljuk be, története az nem nagyon van. a srácok keménykednek a suliban, aztán a nagy keménykedés közben az egyik gyereket megölik, a másik meg leesik a tetőről. a film többi része érdektelen, dögunalom. vagy csak rossz oldalról nézem... számomra az egyetlen pozitíum az volt, hogy a film játékideje elég rövid. :-D

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 2. 23:32, Hétfő
Hát, azért ennyire nem vagyok kritikus, talán csak gyávaságból 8-) , de bevallom, nem értem, miért sorolja Manu a kedvencei közé. No mindegy, Manu, biztos látsz benne valamit, amit mi nem. :)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 3. 13:07, Kedd
Idézetet írta: Ramiz
Hát, azért ennyire nem vagyok kritikus, talán csak gyávaságból 8-) , de bevallom, nem értem, miért sorolja Manu a kedvencei közé. No mindegy, Manu, biztos látsz benne valamit, amit mi nem. :)

Az Usteamen az ED80000V, most meg ez????? Jól kezdődik az év... Két alapművet is lefikáznak.... Na, összeszedem magam, azt' itt is megmondom az okosat....

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 3. 13:09, Kedd
Idézetet írta: Manu
Az Usteamen az ED80000V, most meg ez? Jól kezdődik az év... Két alapművet is lefikáznak.... Na, összeszedem magam, azt' itt is megmondom az okosat....

Az ED 80.000 V miatt én is mérges voltam (főleg a nyavajgás miatt... minek nézték akkor?), de én a Blue Springet szerintem nem "lefikáztam"... :( Sorry, ha ez jött le belőle...

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 3. 13:11, Kedd
Idézetet írta: Ramiz
Idézetet írta: Manu
Az Usteamen az ED80000V, most meg ez? Jól kezdődik az év... Két alapművet is lefikáznak.... Na, összeszedem magam, azt' itt is megmondom az okosat....

Az ED 80.000 V miatt én is mérges voltam (főleg a nyavajgás miatt... minek nézték akkor?), de én a Blue Springet szerintem nem "lefikáztam"... :( Sorry, ha ez jött le belőle...

okok... csak túl vagyok pörögve az Usteam miatt...  :twisted:

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 3. 13:20, Kedd
Idézetet írta: Manu
okok... csak túl vagyok pörögve az Usteam miatt...  :twisted:

Tegnap este én is túl voltam, de nem volt kedvem mégse normális választ írni, mint te. :merci: érte. Szerintem ide is postolhatod simán, mert jó és érdekes írás. No meg az Ázsiafilmes ismertetőkhöz.

Egyébként a Blue Springgel kapcsolatban nincs beton véleményem! Meggyőzhetsz, hogy ez egy jó film. :) Csak egyszerűen nem láttam át, illetve nem találtam az átfogó, összefogó valamit benne.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Január 3. 14:11, Kedd
Idézetet írta: Manu
Jól kezdődik az év... Két alapművet is lefikáznak.... Na, összeszedem magam, azt' itt is megmondom az okosat....

bocs, de ha mindenkinek mindenről ugyanaz lenne a véleménye, akkor az elég uncsi lenne... :)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 3. 14:32, Kedd
Idézetet írta: arnold
Idézetet írta: Manu
Jól kezdődik az év... Két alapművet is lefikáznak.... Na, összeszedem magam, azt' itt is megmondom az okosat....

bocs, de ha mindenkinek mindenről ugyanaz lenne a véleménye, akkor az elég uncsi lenne... :)

én azt nagyon jól tudom ;)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 3. 17:35, Kedd
After Life

Remélem Hirokazu Kore-eda neve mondd valakinek valamit, ha nem, akkor lehet utánnanézni a következőkenek: Nobody Knows (most adják a magyar mozik Anyátlanok címen), Distance, Maborosi, Without Memory. Az igazat megvallva ennek az embernek az eddigi összes filmje tetszett, pedig talán ilyennel még nem is találkoztam. Egyszerűen olyan finomsággal nyúl a témáihoz, mint porcelánbabákhoz, és ez süt is filmjeiről.
Az After Life az a fajta film, ami az első képkockával lebilincsel, mégha az egy sötét képernyő is. Lerobbant épület, egyszerű emberek gyülekeznek, interjúra. Ez utóbbi alatt teljesen természetesen kijelentik, hogy az illető meghalt, és kiváncsiak lennének a legszebb emlékére, amit a halálba magával vinne. Az megkérdezetteket kivétel nélkül csak a második kijelentés teszi próbára, halálhírüket teljesen természetesen fogadják.
Hirokazuban azt szeretem, hogy valami félelmetesen megkapóan beszél alapvető dolglokról, mint pl. itt a halál. A helyszínek gyönyörűek, de nem azért, mert szines-szagos cukormázak, hanem azért, mert az őszi környezetben felrémlik, hogy talán én is voltam ott, leglábbis valami hasonló helyen, és ott nagyon jól éreztem magam. Hihetetlen nyugalom és természetesség árad minden egyes képből.
A filmben játszik egyik rejtett kedvencem is, Takejima Susumu. Hihetetlen az az arc. A fiatal színészek alakításával annyira nem voltam megelégedve, de az öregek nagyon magasra rakták a lécet, így elfogadható.
Nem utolsó sorban pedig rettentő interaktív film, elgondolkodtatja a még arra képteleneket is saját múltjukról: Te mit vinnél magaddal? Tudsz választani? Olyan életet élsz?
Buddhista tanmese...

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Január 3. 19:27, Kedd
Shinya Tsukamoto: TETSUO - The iron man

Huh, nna végre, hogy bepótoltam ezt a régi hiányosságomat. :) A véleményem még nem elég szilárd, mivel csak tegnap néztem meg a filmet, de azt már elsőre is észrevettem(vajjon miért ;) ), hogy lenyűgöző horderejű filmmel van dolgom.Na ha erre valaki az Usteam-en azt merné mondani, hogy nem CyberPunk akkor azt ott helyben leordítanám.A sztori bizonyos részei még nem tiszták előttem (hogy hogyan jön a képbe Tetsuo azon kívül, hogy elüti az "ordinary salaryman"* ; meg, hogy miért ő a felelős az átalakulásért ; meg, hogy mi is valójában a képessége), de ez a film alapvető értékeléséhez nem is feltétlenül szükséges. Szvsz a film fő erénye az iszonyatosan erős hangulat és a furcsa/különlegesen aberrált képi megvalósítások. Ezek szinte letaglóztak, elárasztottak és magukba szippantottak, mikor felálltam a képernyő elől, szinte mentem is oda a tükör elé diódákat keresni az arcomon pattanás helyett... A képsorok keményen durvák és megrázóak, valamiféle paranoid pszichés nyomást fejtenek ki, amivel odaszögezik a nézőt székébe. Csak erős idegzetűeknek ajánlanám(még Ramiz jótékony pszichikai előkondícionálása ellenére is komoly pszichikai hatással volt rám), de azoknak nagyon!  ;) A CP egyik úttörésén kívül még nagyon jó morbid poénokra leltem benne, ráadásul a főszereplő arca naggyon tetszett!   :-D

Nemtom milyen íras lett így elsőre, de majcsak belejövök(csak passzoljad Ramizkám a többi filmet sorban! :)) ).

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 3. 21:29, Kedd
Idézetet írta: Sir Aggresszív Mazsom
A sztori bizonyos részei még nem tiszták előttem (hogy hogyan jön a képbe Tetsuo azon kívül, hogy elüti az "ordinary salaryman"* ; meg, hogy miért ő a felelős az átalakulásért ; meg, hogy mi is valójában a képessége).
Ezt sem kell sokkal racionálisabban nézni, mint az Electric Dragont. Ráadásul szerintem a sokféle metaforát, történetelemet nem is lehet teljesen összepasszintani, ami ebben a filmben van, anno ez volt az egyetlen dolog, ami nem tetszett benne (túl racionálisan, "megértősen" álltam hozzá?). Mindenesetre "darabokban" én így értelmeztem: fickó a lábába töm egy csavart, abból kukacok törnek elő = nem bírja befogadni a felgyorsult, gépies élettempót és -stílust, lelkileg is kikészül, menekülni kezd; elüti a salaryman = az emberek már nem veszik észre egymást, érzéketlenség, erőszakosság. Salaryman elkezd átalakulni, de annyira még nem érzéketlen, hogy ne zavarja (mint pl az elején a vonatállomáson a nőt). Innentől van a kálváriája, míg a másik fickó alkatrészek közé szorulva szenved = nem tud még mindig kiegyezni a Géppel, ezzel a világgal. Végül szembekerülnek egymással, talán úgy érzik, hogy mindkettejüknek nincs hely, hajsza van, le kell taposni a másikat... vagy csak az aggressziójukat próbálják levezetni. Küzdenek, de végül mindkettejüket elnyeli a Gép, kiderül, hogy igazából nem ellenfelek, mindketten veszítettek a Géppel szemben, és őrült rohanásban száguldanak az utcán, ész és cél nélkül, emberi formájukat immár teljesen elveszítve.

Idézetet írta: Sir Aggresszív Mazsom
Nemtom milyen íras lett így elsőre, de majcsak belejövök(csak passzoljad Ramizkám a többi filmet sorban! :)) ).

Te is! 8-) :smoke: :aniki:

Cím: Japán filmek
Írta: skval - 2006. Január 3. 23:32, Kedd
Idézetet írta: Manu
After Life

Remélem Hirokazu Kore-eda neve mondd valakinek valamit, ha nem, akkor lehet utánnanézni a következőkenek: Nobody Knows (most adják a magyar mozik Anyátlanok címen), Distance, Maborosi, Without Memory. Az igazat megvallva ennek az embernek az eddigi összes filmje tetszett, pedig talán ilyennel még nem is találkoztam. Egyszerűen olyan finomsággal nyúl a témáihoz, mint porcelánbabákhoz, és ez süt is filmjeiről.
Az After Life az a fajta film, ami az első képkockával lebilincsel, mégha az egy sötét képernyő is. Lerobbant épület, egyszerű emberek gyülekeznek, interjúra. Ez utóbbi alatt teljesen természetesen kijelentik, hogy az illető meghalt, és kiváncsiak lennének a legszebb emlékére, amit a halálba magával vinne. Az megkérdezetteket kivétel nélkül csak a második kijelentés teszi próbára, halálhírüket teljesen természetesen fogadják.
Hirokazuban azt szeretem, hogy valami félelmetesen megkapóan beszél alapvető dolglokról, mint pl. itt a halál. A helyszínek gyönyörűek, de nem azért, mert szines-szagos cukormázak, hanem azért, mert az őszi környezetben felrémlik, hogy talán én is voltam ott, leglábbis valami hasonló helyen, és ott nagyon jól éreztem magam. Hihetetlen nyugalom és természetesség árad minden egyes képből.
A filmben játszik egyik rejtett kedvencem is, Takejima Susumu. Hihetetlen az az arc. A fiatal színészek alakításával annyira nem voltam megelégedve, de az öregek nagyon magasra rakták a lécet, így elfogadható.
Nem utolsó sorban pedig rettentő interaktív film, elgondolkodtatja a még arra képteleneket is saját múltjukról: Te mit vinnél magaddal? Tudsz választani? Olyan életet élsz?
Buddhista tanmese...

Hú, ezzel az After Life-fal felkeltetted az érdeklődésemet. Tutti, hogy megnézem.

skval

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 4. 09:37, Szerda
Idézetet írta: skval
Hú, ezzel az After Life-fal felkeltetted az érdeklődésemet. Tutti, hogy megnézem.

skval

Bátran merem ajánlani a többi filmjével együtt...

Tetsuo: És szerintetek ki az a kis figura, aki összegömbölyödve fekszik valami hihetetle sok gépdolog közt? valami gépszellem? :?

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 4. 10:38, Szerda
Idézetet írta: Manu
Tetsuo: És szerintetek ki az a kis figura, aki összegömbölyödve fekszik valami hihetetle sok gépdolog közt? valami gépszellem? :?

Az nem ugyanaz a fickó, mint akit elütöttek? Legalábbis nekem ez jött le (ld. fenti post).

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Január 4. 20:22, Szerda
Dede! Az biztos, hogy ugyanaz a fickó, mert ő jön ki abból a"gépből", mikor a salaryman felnyársalja a saját csaját és mindketten túlpörögnek(felváltva mutatja őket a kamera, mintha hatással lennének egymásra, együtt golyóznának be). Ezután mászik elő az arc berágott fejjel(egyébként ez az egyik kedvenc jelenetem a filmből :cool: ).

Ramiz: hát igen, azt én sem gondoltam, hogy mindent össze lehet teljesen illeszteni a filmben. De ez így egész jónak tűnik, ahogy leírtad. De mondjuk már akkor kíváncsi lennék a folytatásra is, arra a "TETSUO II - the body hammer" -re.  8-)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 4. 20:23, Szerda
Idézetet írta: Sir Aggresszív Mazsom
De mondjuk már akkor kíváncsi lennék a folytatásra is, arra a "TETSUO II - the body hammer" -re.  8-)

Az imdb jobb pontszámot is kapott...

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 4. 20:31, Szerda
Idézetet írta: Manu
Az imdb jobb pontszámot is kapott...

... ami mondjuk nem sokat jelent. :roll:

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Január 4. 21:29, Szerda
Hát nemtom... egyébként megvan vkinek?? :roll:

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 4. 21:35, Szerda
Idézetet írta: Sir Aggresszív Mazsom
Hát nemtom... egyébként megvan vkinek?? :roll:

nekem :)

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Január 4. 21:44, Szerda
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: Sir Aggresszív Mazsom
Hát nemtom... egyébként megvan vkinek?? :roll:

nekem :)

:roll: ééés..... lehet róla szóóóó.... hoogy... moonjduuk.... ideadod? :))

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 4. 22:11, Szerda
Idézetet írta: Sir Aggresszív Mazsom
:roll: ééés..... lehet róla szóóóó.... hoogy... moonjduuk.... ideadod? :))

Elkéstél, öcsém, én már elkunyiztam tőle. 8-) :smoke:

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Január 4. 22:16, Szerda
Baaazz, a kis putt... várj csak én kitől is kapom a filmeket?! :) > :-D > :)) (tőőled!)
(akkor már meg is köszönöm a saját nevemben is: Thx Manu!)

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Január 5. 18:48, Csütörtök
Takashi Shimizu: Marebito

Huhh. Megint egy  elég kemény hangulatú film. Egy dokumentumfilmes kameramániás ember rájön, hogy az emberi félelem(sőt rettegés) szépsége vonzza a legjobban. Ennek keresésére indul egy öngyilkossági eset láttán, aminek "kameratanúja" volt, de saját tudatalattijának világába jut és különös dolgokat fedez fel magáról, családjáról(különösképpen a lányáról ;) ) és az emberi természetről. Röviden ennyit, persze csak ízelítőül, mivel sokkal több van a filmben, arra mindenesetre készüljetek fel, hogy a filmnek iszonyatjó hangulata van. A helyszínek is sokat számítanak, de a zseniális operatőri munka adja a magját. Kíváncsi vagyok Ramiz és Manu véleményére, mert nekem a film első fele naggyon Lynch-hangulatot adott, csak a film vége felé itt legalább valamennyire kiderülnek a dolgok :)) .
Summa summarum: :cool:

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 5. 19:17, Csütörtök

Látom nekiállták a csomagnak, amit küldtem :)

A véleményem:
Marebito (http://manu.interhost.hu/m.html#marebito)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 5. 21:03, Csütörtök
Igaz is... holnap átmegyek az eddig átírtakért. :P

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Január 5. 21:07, Csütörtök
Idézetet írta: Manu
Látom nekiállták a csomagnak, amit küldtem :)

A véleményem:
Marebito ([url]http://manu.interhost.hu/m.html#marebito[/url])

Jaja! ;) Hát igen, tényleg nem egy szokványos elemekkel dolgozó film :) , de nekem nem volt annyira horrorisztikus, inkább az első negyedóra, meg a rejtélyes alakok megjelenése(napszemcsis fazon :cool: )...

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Január 6. 18:26, Péntek
Hidden Blade - 2004

Az első pár percben felmerült a gyanú, hogy a filmet talán nem is 2000 után, hanem még a 70es években forgathatták, mert látványban és fényképezési stílusban nagyon erősen hozta a régi szamurájos filmek hangulatát. Ez talán nem is véletlen, hiszen a rendező, Yoji Yamada régi motoros a japán filmiparban, igaz, nem jidaigekikkel, hanem a 48 részes Tora-san sorozattal írta be nevét a filmtörténetbe, ami a világ jelenlegi állása szerint a világ leghosszabb mozifilm-sorozata.

A The Hidden Blade címében egy ravasz gyilkolási technikára utal, sőt, a japán cím szószerint azt jelenti: "a rejtett kard, az ördög karma". Ennek ellenére a film rávolról sem tekinthető tipikus szamurájfilmnek, amiben kardélre hányt hullák hegyei fordulnak elő. Efféle akció nagyon kevés van, a The Hidden Blade inkább azt mutatja meg, amit az előbb említett filmek kihagynak, a kevésbé heroikus pillanatokat, amitől sokkal belassultabb, és egyúttal sokkal emberibb is lesz az egész. Helyenként kifejezetten a szereplők esendőségét dörgölik az arcunkba, és ez jó, mert nem ehhez vagyunk szokva, de ez nem jelenti azt, hogy közben ne tombolna a háttérben a japánosan elfolytott lelki dráma.

A történet egy isten háta mögötti településen játszódik 1900 környékén, és a helybéli szamurájok mindennapjait mutatja be, különös tekintettel a nyugati fegyverekre és harcmodorra való áttérésre, ami meglepően őszinte és humoros jelenetekre adott alkalmat. Az egyik ifjú szamuráj, akinek apja egy botrányos eset miatt harakirit követett el, magányosan tengeti napjait, míg tudomást nem szerez róla, hogy egykori kedves szolgálójuk, egy vele egykorú lány életveszélyben van. Magához veszi Kiét, hogy megmentse őt, dúl az idill, de a kötelesség és a becsület radikális lépésekre készteti a férfit.

ítéletem: korrekt film, néhány kellemes meglepetéssel, ráadásul a történetbe számomra is meglepő mértékben éltem bele magam.

szám szerint 10/7

Mivel Yamadától a The Hidden Blade csak a The Twilight Samurai után jön jóság tekintetében, ezért azt előbb-utóbb szintén magamévá teszem.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 6. 18:41, Péntek
Nagyon szép leírás a filmről, még úgy is, hogy én nagyon elfogult vagyok. Jobban szerettem, mint a Twilight Samurait, én 100%-osan bele tudtam élni magam. nekem 10/9, de szvsz ez egy olyan film, amibe belefér ez a szórás. A főszereplő pedig az ED80000V-ban szereplő Thunderbolt Buddhát alakító f*szi... Nagyon jó...

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Január 6. 18:55, Péntek
Idézetet írta: Manu
A véleményem:
Marebito ([url]http://manu.interhost.hu/m.html#marebito[/url])

erről megnéztem egy trailer-t. ahhoz képest, hogy itt mennyire dícséritek, nekem nem tűnik olyan nagy számnak.

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Január 6. 19:07, Péntek
Idézetet írta: arnold
erről megnéztem egy trailer-t. ahhoz képest, hogy itt mennyire dícséritek, nekem nem tűnik olyan nagy számnak.

Nna csak nézd meg szerintem... :)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 6. 19:55, Péntek
Idézetet írta: arnold
Idézetet írta: Manu
A véleményem:
Marebito ([url]http://manu.interhost.hu/m.html#marebito[/url])

erről megnéztem egy trailer-t. ahhoz képest, hogy itt mennyire dícséritek, nekem nem tűnik olyan nagy számnak.

hát az izlésünk eléggé különbözik, de ártani nem árthat :)

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Január 6. 20:16, Péntek
én mostanra meg vagyok róla győződve, hogy mindannyiunknak különböző az izlése.

más: a Shinobi c. 2005-ös filmet látta már valamelyikőtök? nindzsás, a Basilisk c. manga adta az alapsztorit, és már többen hasonlították a repülő tőrök klánjához. gondolom a látvány miatt.

az imdbn itt: http://imdb.com/title/tt0475723/

próbáltam beszerezni, de nem találtam sehol. az imdb-n nincs is kinn az USA release date, csak a japán.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 6. 20:27, Péntek
Idézetet írta: noraliscious
én mostanra meg vagyok róla győződve, hogy mindannyiunknak különböző az izlése.

más: a Shinobi c. 2005-ös filmet látta már valamelyikőtök? nindzsás, a Basilisk c. manga adta az alapsztorit, és már többen hasonlították a repülő tőrök klánjához. gondolom a látvány miatt.

az imdbn itt: [url]http://imdb.com/title/tt0475723/[/url]

próbáltam beszerezni, de nem találtam sehol. az imdb-n nincs is kinn az USA release date, csak a japán.

A Basiliskből én csak az animét kezdtem el nézni, de az nagyon buta volt. Az első rész nagyon húzott, de a többi még említésre sem méltó...

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Január 6. 20:30, Péntek
Idézetet írta: Manu
Nagyon szép leírás a filmről, még úgy is, hogy én nagyon elfogult vagyok. Jobban szerettem, mint a Twilight Samurait, én 100%-osan bele tudtam élni magam. nekem 10/9, de szvsz ez egy olyan film, amibe belefér ez a szórás. A főszereplő pedig az ED80000V-ban szereplő Thunderbolt Buddhát alakító f*szi... Nagyon jó...

nekem részben pont a főszereplővel volt bajom. a töketlen és még csak nem is jóképű szamuráj alakját nehezen tudtam megemészteni. pedig ez valószínűleg a film egyik erénye. szerethető film, az biztos, csak én nem szerettem annyira.

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Január 9. 05:36, Hétfő
hmmm, volna még egy japó film, ami ugyan már elkészült, de én még nem láttam. írta, rendezte és játssza takeshi kitano, címe pedig: Takeshis'.  usában nem mutatják be belátható időn belül, bár tavasszal lesz a török premier  :shock: , szóval nem tudom mikor tudnám rátenni a kezem. úgy látom ez nem egy sikerfilm lesz, inkább ilyen filmbuziknak való fesztiválcsemege. persze a dolls és a zatoichi után tőlem becsúszhat egy gyenge kitano film is, de az oldalamat akkor is fúrja a kíváncsiság.

for further information go to: http://imdb.com/title/tt0478044/

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 9. 09:36, Hétfő
Idézetet írta: noraliscious
Takeshis

Én még nem mertem megszerezni. Egyrészt valószínűleg csalódnék egy kicsit (állítóag Kitano a japán TV-műsorokban is elég bárgyún viselkedik), másrészt nem értenék egy csomó dolgot belőle, éppen azért, mert csak a filmjeit láttam Kitanonak, és a TV-s szerepléseit, híreket róla, botrányokat vagy mittudomén, amik vszeg Japánban közosmertek, nem ismerem.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 9. 09:48, Hétfő
Idézetet írta: noralicious
hmmm, volna még egy japó film, ami ugyan már elkészült, de én még nem láttam. írta, rendezte és játssza takeshi kitano, címe pedig: Takeshis'.  usában nem mutatják be belátható időn belül, bár tavasszal lesz a török premier  :shock: , szóval nem tudom mikor tudnám rátenni a kezem. úgy látom ez nem egy sikerfilm lesz, inkább ilyen filmbuziknak való fesztiválcsemege. persze a dolls és a zatoichi után tőlem becsúszhat egy gyenge kitano film is, de az oldalamat akkor is fúrja a kíváncsiság.

for further information go to: [url]http://imdb.com/title/tt0478044/[/url]

Jah, engem is érdekelne, a Miike féle Yokai Daisenso-val egyetemben, amit szintúgy sehol nem találni.

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Január 9. 09:56, Hétfő
Idézetet írta: Ramiz
Idézetet írta: noraliscious
Takeshis

Én még nem mertem megszerezni. Egyrészt valószínűleg csalódnék egy kicsit (állítóag Kitano a japán TV-műsorokban is elég bárgyún viselkedik), másrészt nem értenék egy csomó dolgot belőle, éppen azért, mert csak a filmjeit láttam Kitanonak, és a TV-s szerepléseit, híreket róla, botrányokat vagy mittudomén, amik vszeg Japánban közosmertek, nem ismerem.

igazad lehet, de annyira egymásnak ellentmondó vélemények születtek a filmről, hogy már alig várom, hogy magam győződjek meg az "igazságról". mondjuk a kritikusok kábé egyöntetűen lehúzták, dehát mit várjon az ember attól a brigádtól, akik a homokos westernre izgulnak (Brokeback mountain).

erről jut eszembe, vajon neten beszerezhető néhány kitano TV-show? elég vad dolgokat hallottam. talán még felirat nélkül is érdekes lehet belepillantani. hiszen amúgy sem árt néha fülig mártózni a popkultúra fertőjében.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 9. 10:07, Hétfő
Idézetet írta: noralicious
erről jut eszembe, vajon neten beszerezhető néhány kitano TV-show? elég vad dolgokat hallottam. talán még felirat nélkül is érdekes lehet belepillantani. hiszen amúgy sem árt néha fülig mártózni a popkultúra fertőjében.

A magyaron nyomták annak idején a Takeshi várát, még amikor amikor ketten humorizáltak a másik Takeshivel, akkor készült. Hát rendesen alázza az átlag robotgép japánokat. Úgy nyilatkozott egyszer, hogy ki nem állhatja ezt a zéró agyú plebst, akiket a média totál elhülyített, ezért csinál ilyen műsorokat. Egyszerűen le sem esik nekik, hogy nevetségessé teszi őket, csak annak örülnek, hogy benne lehetnek a tvben Kitanoval. Egy kicsit ellentmodásos a srác, és ide beraknám az egyik kedvenc idézetemet tőle:

"Az, hogy híres tvs személyiség vagyok, lehetővé teszi, hogy olyan filmeket csináljak, amk nekem tetszenek. Viszont mivel mindenki megnézhet a tvben, senki nem ül be a moziba a filmjeimre" Valami ilyesmi :)

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Január 9. 10:20, Hétfő
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: noralicious
erről jut eszembe, vajon neten beszerezhető néhány kitano TV-show? elég vad dolgokat hallottam. talán még felirat nélkül is érdekes lehet belepillantani. hiszen amúgy sem árt néha fülig mártózni a popkultúra fertőjében.

A magyaron nyomták annak idején a Takeshi várát, még amikor amikor ketten humorizáltak a másik Takeshivel, akkor készült. Hát rendesen alázza az átlag robotgép japánokat. Úgy nyilatkozott egyszer, hogy ki nem állhatja ezt a zéró agyú plebst, akiket a média totál elhülyített, ezért csinál ilyen műsorokat. Egyszerűen le sem esik nekik, hogy nevetségessé teszi őket, csak annak örülnek, hogy benne lehetnek a tvben Kitanoval. Egy kicsit ellentmodásos a srác, és ide beraknám az egyik kedvenc idézetemet tőle:

"Az, hogy híres tvs személyiség vagyok, lehetővé teszi, hogy olyan filmeket csináljak, amik nekem tetszenek. Viszont mivel mindenki megnézhet a tvben, senki nem ül be a moziba a filmjeimre" Valami ilyesmi :)

ja, amit én hallottam, abból is az alázás motívuma ütközött ki erőteljesen. én biza megnézném, ahogy osztja a jónépet! és ügyesen megcsinálta magának ezt a két egymással párhuzamos életet.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Január 9. 14:19, Hétfő
Nobody Knows

A film elején a rendező felhívja a nézők figyelmét, hogy amit most látni fogunk, az nem valós történet, hanem csak a képzelet szüleménye. Hát, én erre nem mernék megesküdni, de mindegy. Miről is van szó: Egy anya a négy gyerekével új lakásba költözik. A különös a gyerekekben az, hogy mindegyikük más apától származik, és sosem jártak még iskolába. Már a költözés is elég furán zajlik, a két kisebbik gyerkőcöt egy-egy bőröndben csempészik fel a lakásba a többi holmival. A két kicsinek mindenki elől el kell bújniuk, nehogy megtudják, hogy a nő valójában nem két, hanem négy gyerekkel él a lakásban. Az anya mindig későn jár haza a munkából, sőt olyan is előfordul, hogy a gyerekek egy teljes hónapig nem látják az anyjukat. Egy nap aztán az anya úgy elmegy otthonról, hogy többé nem is tér vissza, csupán némi pénzt és egy cetlit hagy hátra, amelyben a 12 éves "nagyfiúra" bízza a testvéreiről való gondoskodást.
Úgy látszik, a japánok szeretik szélsőséges helyzetbe hozni a gyerekeket. Itt ugyan nem arról van szó, hogy "a mai lecke az, hogy megölitek egymást", de annyiban hasonlítható a BR-hez, hogy itt is a túlélés a cél, igaz a kiváltó okok nem annyira szűrreálisak, sőt épp ellenkezőleg, nagyon is realista a film! A gyerekek magánszférája teljesen a feje tetejére áll, amikor szembekerülnek a külvilággal. Gyakorlatilag teljesen reménytelen a helyzetük, elfogy a pénz, kikapcsolják az áramot, a vizet... Nem marad más lehetőségük, minthogy a saját találékonyságukra hagyatkozzanak. Sosem lehet tudni, hogy kinek milyen nagy a karmája. :) A sors nem mindenkivel kegyes... Nagyon életszagú film, érdemes megnézni!

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 9. 17:25, Hétfő
Postman Blues

Újabb zseniális Sabu film! A Driver-t még nem tudtam illő mértékben élvezni, mivel kissé szokatlan volt a stílusa, és utólag visszanézve jöttem rá, hogy milyen jó is volt. (Újra is fogom nézni.) A Postman Blues sok dologban hasonlít rá, és ezért most már rá tudtam hangolódni a film különös hangulatára.
A főszereplő, ugyanúgy, mint a Drive-ban, egy teljesen hétköznapi ember, hétköznapi munkával, aki azonban különös és megdöbbentő helyzetekbe kerül, és emiatt lelkileg is megváltozik. Ebben a filmben is van egyfajta én-keresés a főhős részéről, akit úgy ismerünk meg, hogy utálja a munkáját, unja az életét és nem találja a helyét a világban. A változatos, meglepő csavarokal teli történet ott kezdődik el, amikor az egyik barátjánál látogatást tesz, aki időközben jakuza lett, és ezzel felkelti magára a rendőrség figyelmét. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a jakuza lakásában más-más okból kifolyólag a postástáskájába kerül egy levágott kisujj és egy csomag heroin. Innentől kezdve pedig nincs megállás...
Nagyon érdekessé teszi a filmet a tragikus elemek és a komikus helyzetek állandó keverése. A bérgyilkos-verseny vagy a biciklis kamikaze jelenetei például eszméletlenül viccesek, könnyes szemmel nevettem végig őket. A humor és a drámaiság összefonódása, vagy inkább hullámzása (néha az egyik komponens erősen megnő, aztán megint a másik...) legalább olyan karakterisztikus és kitűnő ízt ad a filmnek, mint Sabu másik jellemzője: az, hogy a legegyszerűbb helyzetek, legkisebb gesztusok által is képes mélyebb gondolatokat sugallni, de ezt ügyes kézzel nagyon-nagyon óvatosan teszi, és így elkerüli a szájbarágás veszélyes csapdáját. Végül a remek színészek teszik fel a koronát a filmre. A történetben a jakuzán kívül egy kiöregedett, halálos beteg bérgyilkos és egy szintén rákos lány szerepel, valamint rengeteg pszihopata rendőr (amikor találnak egy kisujjat, rögtön azt kérdezik: "vajon mit csinált a többivel?"...). A történet alakulásáról nem is mondanék el többet, a meglepő fordulatok, a növekvő drámaiság és az utolsó pillanatig fel-felbukkanó, egyre feketébb humor olyan keveréket alkotnak, amit úgysem lehet visszaadni. Csak ajánlani tudom, és ezentúl Sabu neve elég lesz, hogy megnézzek egy filmet. ^^

Még néhány szó a magyar feliratról: nagyon jó fordítás, egy hibát találtam csak (egy rendőr azt mondja a telefonba: "Wakatta", angolul gondolom "I got it" volt, és ebből "Megvan" lett, pedig ez azt jelenti, hogy "Értem"). Viszont egy-két kimaradt sor mintha lett volna (gyanúsan sokat beszéltek egy sorra... ^^), ez is gondolom az angol verzió hibája.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 9. 18:29, Hétfő
Idézetet írta: arnold
Nobody Knows

(...)

nagyon szeretem Hirokazu-t, és biztos írtam már, de most játszák a magyar mozik a Nobody Knows-t, Anyátlanok címmel. Én lemaradtam sajna róla, mert nálunk matinéidőben vetítették  :evil: , esélyem sem volt elmenni rá.

ramiz: írd fel a listámra... amúgy lassan megint mehetnének pakkok...

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 9. 23:48, Hétfő
Még a Monday-t kéne levadászni Sabu-tól, még azt mondják nagyon jónak...

Cím: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Január 10. 00:33, Kedd
Idézetet írta: Ramiz
Még a Monday-t kéne levadászni Sabu-tól, még azt mondják nagyon jónak...

Az a film Sabu legjobb munkája. (Szintén a kisember tematikát viszi tovább.) Érdemes a Dangan Runnert is beszerezni (az nekem sincs meg sajnos). Az Unlucky Monkey-t viszont hagyd ki, az nem jól sikerült.

A 'got it' hibájára én is rájöttem, javítottam is, a dvd-re már helyesen került fel, de azt már utána nem töltöttem fel. Hiányzó sorról egy helyen tudok: amikor a postás sétál az utcán a hitman-nel és a csávó polgári nevéről beszélnek. Na ott mond egy a yakuza egy lefordíthatatlan szóviccet, amit ezért ki is hagytam. Először arra gondoltam, hogy odaírom, hogy <<eszméletlenül vicces szóvicc. de tényleg! >>> de nem akartam kizökkenteni a nézőt :)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 10. 14:27, Kedd
Idézetet írta: agentcooper
Először arra gondoltam, hogy odaírom, hogy <<eszméletlenül vicces szóvicc. de tényleg! >>> de nem akartam kizökkenteni a nézőt :)

Akkor legalább most mondd el, most már nem tudsz kizökkenteni úgysem. :P

Cím: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Január 10. 22:23, Kedd
Idézetet írta: Ramiz
Idézetet írta: agentcooper
Először arra gondoltam, hogy odaírom, hogy <<eszméletlenül vicces szóvicc. de tényleg! >>> de nem akartam kizökkenteni a nézőt :)

Akkor legalább most mondd el, most már nem tudsz kizökkenteni úgysem. :P

Nem tudok japánul, úgyhogy fogalmam sincs, aki meg az angol fordítást csinálta valszeg nem tudta lefordítani a szóviccet, mert ez lett belőle:

- Joe...what's your real name?
- Tsuneo Kobayashi.
- 'Jo' as in 'ordinary' and 'O' as in 'man'.

Persze lehet, hogy csak én nem veszem a lapot.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 10. 22:46, Kedd
Ez nem is vicces! :P

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 11. 10:31, Szerda
Girl Boss Sukeban (1973)

Igazi sexploitation film ez, a műfaj minden jellegzetességével. Egyszerűen nincs értelme filmművészeti szemmel nézni, pláne kritizálni, mert ez egyszerűen nem arról szó. Csak azért írom le ezt, hogy tudjátok, mire számítsatok.

* Értelmetlen, erőszakos jelenetek (mai szemmel, Miike után már nem erőszakosak ezek annyira...), meztelenség, illetve általában a kettő együtt.
* Szexis fiatal nők, akik a dvd-borítón és a plakáton mind meztelenek, de a filmben sokkal kevesebb ilyen jelenet szerepel, mint ez alapján várható lenne (hiszen a plakátnak nem az a célja, hogy jellemző legyen a filmre, hanem az, hogy a közönséget elcsalogassa az olcsó költségvetésű filmre).
* Kb. öt perc alatt sablonokból összedobott történet. Tényleg vicces, hogy hogyan vergődik a történet össze-vissza, teljesen következetlenül és kiszámíthatatlanul.
* A tényleges cselekmény, ami a képernyőn zajlik, pusztán a történet kiszolgálása helyett nyugodtan a lényegre koncentrálhat. Példa: bunyó közben szégyenletesen naivul és ártatlanul elszakad egy nő ruhája, és alóla azonnal kiugrik a melle, a kamera persze gyorsan ráközelít, pár másodpercig mutatja, aztán újra a nők gyepálják egymást - imádnivalóan egyszerű és lényegretörő, ^^
* Kínzások. Persze férfiak kínoznak meztelen nőket (egy egészen biztosan nem egy feminista mozi, még ha egy női bandáról van is szó).
* Vagány zene. Ez szintén feltétlenül kell. Ez esetben ez lendületes, feszült bebopot (egészen Cowboy Bebop-ba illő részek is voltak benne szép számmal!), illetve kicsit elborultabb, elszabadult free jazzt jelent, ami szintén nagyon tetszett és kiválóan illett a film kaotikus hangulatához,
* Humor. Az egész film, úgy, ahogy van, vicces. Ott is, ahol annak szánták, és ott pláne, ahol nem. (Az egyik rész, ahol szétröhögtem a belem (már elnézést a kifejezésért) a dramaturgia finomságán: egy jakuza megment egy nőt, akit addig kínoztak a jakuzák, mert a nő egyszer segített neki. A nő azonban mégis úgy érzi, hogy le van kötelezve. Hogy miért? Hát azért, hogy lehetőséget adjon a következő párbeszédre: "Feküdj le velem! A testemmel fizetem vissza az adósságom." A fickó habozni kezd, a nő nevét mondja. Mire a nő: "Csak kussolj és b.ssz meg!")

Remélem a lényeg átment: ezt a filmet, hasonlóan a Godzilla-filmekhez, nem azért szereti az ember, mert jók, de mégis szereti őket. És akinek esetleg nem is tetszenek majd a sexploitation filmek, egyet akkor is nézzen meg, mert ilyet legalább egyszer látni kell. ^^

Cím: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Január 11. 15:14, Szerda
Idézetet írta: Ramiz
Ez nem is vicces! :P

Eredetiben (japánul) nyílván vicces, mert a szereplők nevetnek rajta.

Tényleg, tanul itt valaki japánul?

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 11. 15:51, Szerda
Idézetet írta: Ramiz
Girl Boss Sukeban (1973)

Ez girl boss egy jellegzetes alak volt, elég sok filmet csináltak róla... A Sex & Fury-t láttad már?

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 11. 16:31, Szerda
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: Ramiz
Girl Boss Sukeban (1973)

Ez girl boss egy jellegzetes alak volt, elég sok filmet csináltak róla... A Sex & Fury-t láttad már?

Még nem. De rajta van a listámon, mióta neked megvan, úgyhogy előbb-utóbb eljut majd hozzám (vagy már Raggie-nél van? :roll: ).

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 11. 17:23, Szerda
Idézetet írta: Ramiz
(vagy már Raggie-nél van? :roll: ).

 :aniki:

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Január 14. 00:22, Szombat
PRINCESS BLADE

Eredeti cím: Shura Yukihime
Rendezte: Shinsuke Sato

(http://img389.imageshack.us/img389/6050/princessbladeposter3wv.jpg)

IMDb (http://www.imdb.com/title/tt0310149/)

Yuki (Yumiko Shaku) egy anno testőrséget ellátó, mára kitaszítottá, megvetetté, de egyben rettegetté is vált bérgyilkosklán tagja. Rájön, hogy a klán jelenlegi vezére Byakurai (Kyusaku Shimada) ölte meg az édesanyját, ezért elmenekül a klántól. A bökkenő csak az, hogy a szabályok szerint senki sem hagyhatja el a klánt, aki mégis megpróbálja, arra halál vár. Így megkezdődik a hajsza, és Yuki-nak rá kell döbbennie milyen is a préda szerepében lenni. Sebesülten, kimerülten egy testvérpárnál húzza meg magát: a múltja elől menekülni képtelen Takeshi-nél (Hideaki Ito) és szintén a múlt által meggyötört Aya-nál (Yoko Maki). Boldogságot és emberséget talál, de ez csak múló állapot, hiszen sarkában ott loholnak veszélyes ex-bajtársai...
Pörgős, nem túl bonyolult történetre épülő remek kis akciófilm.
Szépen megkoreografált, látványos harcjelenetekkel, megkedvelhető karakterekkel, nem elhanyagolható vérmennyiséggel, és nem biztos, hogy mindenki által kedvelhető végkifejlettel (nekem speciel tetszett).
Nem rossz. Akciófilm kategóriában egész jó alkotás.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 14. 11:50, Szombat
Idézetet írta: Skyneth
PRINCESS BLADE

Ez a film nekem annyira (egyáltalán) nem jött be, de már másoktól is halottam, hogy tetszett nekik. Olyan alacsony költségvetésű filmecskének tünt.... sok jelenet játszódik az erdőben stb. Mondjuk ez a kategória nálam tipikusan hangulatfüggő...

Off:
Egyébként sztem ezeket az ajánlókat másold be a főoldalra is, mert látom, hogy regisztráltál. (megcsinom én is szívesen, csak akkor az én nevem alatt fog futni  :twisted: )

Megnéztem az Electric Dragon 80000 V-t, megintcsak társaságban, és megintcsak én maradtam egyedül talpon, mindenki kidőlt. Pedig csak 50 perc  :twisted:  és a kedvenc filmem  8)

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Január 14. 13:07, Szombat
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: Skyneth
PRINCESS BLADE

Ez a film nekem annyira (egyáltalán) nem jött be

akkor ezzel már ketten vagyunk!

edit: most már nagyon kíváncsi lettem erre az Electric Dragon 80000 V-re! :roll:

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 14. 13:21, Szombat
Idézetet írta: arnold
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: Skyneth
PRINCESS BLADE

Ez a film nekem annyira (egyáltalán) nem jött be

akkor ezzel már ketten vagyunk!

edit: most már nagyon kíváncsi lettem erre az Electric Dragon 80000 V-re! :roll:

még NEM LÁTTAD??????. Na jó, az utóbbi, átlagos, rendesen szocializált, szellemileg és fizikálisan ép emberpéldányokon végzett tesztjeim azt bizonyítják, hogy ez a film gyakorlatilag emészthetelen nekik. én nem tartozom a fentebb említett fajba és nagyon szeretem. tisztába vagyok a hibáival, viszont teljesen az elemembe hatolt. mindenestre ne készülj valami nagy dodlgra, lehet elalszol rajta :), mint tegnap minenki   :D

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 14. 14:25, Szombat
Idézetet írta: Manu
Na jó, az utóbbi, átlagos, rendesen szocializált, szellemileg és fizikálisan ép emberpéldányokon végzett tesztjeim azt bizonyítják, hogy ez a film gyakorlatilag emészthetelen nekik. én nem tartozom a fentebb említett fajba és nagyon szeretem.

Csatlakozom! :P

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Január 14. 20:16, Szombat
KAGEMUSHA

Eredeti cím: Kagemusha
Rendezte: Akira Kurosawa

(http://img25.imageshack.us/img25/8623/kagemushaposter3eo.jpg)

IMDb (http://www.imdb.com/title/tt0080979/)

A feudális Japánban járunk, szamurájok, sógunok, intrikák és háborúk korában.
A Takega család feje, Shingen Takeda (Tatsuya Nakadai) nagy tiszteletnek örvendő, kemény kezű hadúr. Nobukado Takeda (Tsutomu Yamazaki) a hadúr jobbkeze talál egy tolvajt, aki megszólalásig hasonlít a hadúrra. Amikor a hadúr egy csata során komoly sérülést szerez, az ellenséget és saját kétségbeesett seregét megtévesztendő a tolvaj hasonmás a helyébe lép. A hadúr halálával a hasonmás kénytelen tovább játszani szerepét, továbbra is megtéveszteni mindenkit a csupán néhány beavatotton kívül. Az eleinte nehéz helyzetekbe kerülő tolvaj teljes mértékben átveszi a néhai hadúr szokásait, és lassan tényleg méltóvá válik a posztra, amit elfoglalhatott. De tudjuk, a Sors kegyetlen, és a hadurat megformáló tolvaj elkerülhetetlen bukásával elveszik a Takega ház dicsősége is.    
Monumentális alkotás, nem csak látványvilágában, hosszában is. Nem egy könnyű film, kellő odafigyelést igényel, különben az elején az ember totálisan belezavarodik, hogy éppen ki-kicsoda.
Tatsuya Nakadai színészi játéka igazán élvezetes, remekül adja vissza mind a tolvaj alpáriságát, mind a hadúr visszafogott méltóságát.
Mindenképpen ajánlom, mint bármelyik más Kurosawa filmet (nekem ez a filmje speciel a szívem csücske).

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Január 14. 20:36, Szombat
Idézetet írta: Skyneth
KAGEMUSHA

Kurosawa rulez! bár ezt a filmjét még nem láttam, de az ismertetődet már fel is raktam az oldatra.  :merci:

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Január 14. 21:46, Szombat
Idézetet írta: arnold

Kurosawa rulez! bár ezt a filmjét még nem láttam, de az ismertetődet már fel is raktam az oldatra.  :merci:

Köszi. :)

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Január 15. 14:00, Vasárnap
MOON CHILD

Eredeti cím: Moon Child
Rendezte: Takahisa Zeze

(http://img25.imageshack.us/img25/8684/moonchildposter1kz.jpg)

IMDb (http://www.imdb.com/title/tt0365514/)

A nem túl távoli jövőben egy utcagyerek, Sho (Camui Gackt) találkozik és barátságot köt egy megcsömörlött vámpírral, Kei-vel (Hyde). Pár évvel később, felívelőben lévő gengszter karrierjük kezdetén szoros barátságot kötnek Son-nal (Lee-Hom Wang) és húgával, Yi-Che-vel (Zeny Kwok). A kialakuló kellemes kis idillt egy gyerekkori barátjuk, Toshi (Taro Yamamoto) halála töri meg, ezzel teljességgel szétzilálva a kis csapatot, akik az évek teltével már mint ellenségek találkoznak újra.
Gondoltam én naiv: Hyde, Gackt, vámpír, sci-fi - ez annyira csak nem lehet rossz. Nos, tévedtem.
Egy gyenge gengszterfilm utánzat kerekedett ki a történetből, amit megspékeltek némi miszticizmussal egy vámpír karakter személyében - ami valljuk be: szintén gyengére sikerült. A szinészi játékról nem beszélnék, szót sem érdemel. Úgy vélem jóképű J-Rock legendáink maradjanak inkább a zenélésnél, és a színészkedést hagyják másra. Az ember továbbá elvárná, ha már ilyen kaliberű zenészek szerepelnek egy filmben, annak ugyan legyen már jó a zenéje - legalább egy kicsit. Sajnos ez se mondható el.
Gengszterfilmnek, erőltetett drámának valahogy még elmegy. De sci-finek harmat gyenge: nem is merem annak nevezni.
Ez a film nagy csalódás volt számomra - talán túl sokat vártam tőle.

edit: köszi annak, aki felrakta az oldalra. (én nagyon nem bolgodulok ezzel a képfeltöltés dologgal  :roll:  - me lame)

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Január 15. 22:42, Vasárnap
Nah, sikerült bepótolnom az Agitator-t. Irtó jó. Nem lehet róla normális véleményt írni, mint általában a Miike filmekről, de mindenképpen visszafogottabb szvsz, mint általában. A főszereplő csávóban harmadik kedvencemre leltem (Asano Tadanobu és Min-sik Choi közé befészkelte magát). Egy erkölcsi hiány miatt széteső yakuza családokról szóló kemény, valóságszagú film. Néhány kamerabeállítástól lehidaltam, néhány szereplőtől is és a legtöbb szituációtól is meg az egész filmtől is. Nem csalódtam Miike papában.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 16. 11:43, Hétfő
Idézetet írta: Sir Aggresszív Mazsom
Nah, sikerült bepótolnom az Agitator-t. Irtó jó. Nem lehet róla normális véleményt írni (...)

Azért megpróbálkoztam... :(
Tényleg jó arc a főszereplő! 8-)

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Január 16. 16:03, Hétfő
atyaég, tegnap megvolt a twilight samurai. amennyire hidegen hagyott a hidden blade, annyira fejreállított ez a film. ilyenkor látszik igazán mekkora háttér és szakmai gyakorlat van a japán film mögött. elképesztő, hogy egy 70+ éves csóka kezéből kikerülhet egy szinte makulátlan film, ami ugyan nem akar túl sokat, de azt kifogástalanul és 1000% emberséggel átitatva valósítja meg. ha minden közepesen mainstream film ilyen lenne, akkor talán nem szoktam volna rá a perverz, agyament filmekre.

ömlengés vége

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Január 16. 19:22, Hétfő
Nna... még egy Miike alkotás: Deadly outlaw Rekka

Hmmm... nekem nagyon tetszett. Pont jó arányban volt benne a poén és a brutalitás, hogy olyan téllegigazánjó yakuzás film kerekedett belőle. A sztori nem nagy cucc: meggyilkolnak egy yakuza főnököt, amíg fia börtönben ül. Mikor kikerül az új főnök éppen békét köt a rivális bandával egy harmadik(jóval erősebb) erőltetésével. Innentől ki lehet találni... vannak benne magint nagy arcok(a két bérgyilkos*, a megyilkolt főnök, a főszereplő haverja, meg persze a rendőrfelügyelő). A brutálisan alkalmazott kameraállások is megtették a hatásáukat, oda voltam szögezve a képernyő elé erre a szűk két órára. Miike-i halálok, és szvsz kicsit "ravasz, az agy..."-as befejezés. A hangulata nem annyira nyomasztóan súlyos, mint az Agitatornak, hanem inkább kiélősen morbid. Érdemes megnézni.
_________
*: esszenciálisan Miike karakterek, naggyon nagy arcok(valamicskét meghunyászkodottabb Kakiharák  8-)  8)  )

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 16. 21:22, Hétfő
Idézetet írta: Sir Aggresszív Mazsom
Nna... még egy Miike alkotás: Deadly outlaw Rekka

Örülök, hogy neked is tetszenek. Tényleg nagyon hasonló az ízlésünk. :aniki:

Idézetet írta: Sir Aggresszív Mazsom
A sztori nem nagy cucc: meggyilkolnak egy yakuza főnököt, amíg fia börtönben ül.

Szerinted tényleg a fia? Jé, én aszittem, hogy csak a "fia", azaz egy hű embere.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 17. 09:53, Kedd
Idézetet írta: noralicious
atyaég, tegnap megvolt a twilight samurai. amennyire hidegen hagyott a hidden blade, annyira fejreállított ez a film. ilyenkor látszik igazán mekkora háttér és szakmai gyakorlat van a japán film mögött. elképesztő, hogy egy 70+ éves csóka kezéből kikerülhet egy szinte makulátlan film, ami ugyan nem akar túl sokat, de azt kifogástalanul és 1000% emberséggel átitatva valósítja meg. ha minden közepesen mainstream film ilyen lenne, akkor talán nem szoktam volna rá a perverz, agyament filmekre.

ömlengés vége

pedig a két film nagyon-nagyon sokban hasonlít... téma, hangulat, szereplők, történetvezetés stb.
Mindekttőt imádom, de a hidden blade fogott meg jobban, bár teljesen felesleges így kategorizálni...

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 17. 12:50, Kedd
Az én mozim:

Shinya Tsukamoto - Bullet Ballet (http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=158)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 17. 13:01, Kedd
Idézetet írta: Manu
Shinya Tsukamoto - Bullet Ballet ([url]http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=158[/url])

WÁÁÁH, de jól hangzik!!! :-D

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Január 17. 17:39, Kedd
Idézetet írta: Manu
Az én mozim:

Shinya Tsukamoto - Bullet Ballet ([url]http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=158[/url])

istenem, az a f*szi! csak 2 filmjét láttam, de minkettő jó hosszú távú filmélményt nyújtott.

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Január 17. 17:45, Kedd
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: noralicious
atyaég, tegnap megvolt a twilight samurai. amennyire hidegen hagyott a hidden blade, annyira fejreállított ez a film. ilyenkor látszik igazán mekkora háttér és szakmai gyakorlat van a japán film mögött. elképesztő, hogy egy 70+ éves csóka kezéből kikerülhet egy szinte makulátlan film, ami ugyan nem akar túl sokat, de azt kifogástalanul és 1000% emberséggel átitatva valósítja meg. ha minden közepesen mainstream film ilyen lenne, akkor talán nem szoktam volna rá a perverz, agyament filmekre.

ömlengés vége

pedig a két film nagyon-nagyon sokban hasonlít... téma, hangulat, szereplők, történetvezetés stb.
Mindekttőt imádom, de a hidden blade fogott meg jobban, bár teljesen felesleges így kategorizálni...

én sem értem miért ennél tört meg a jég, valóban szinte ugyanaz a két film. viszont a hidden blade-nek adni fogok még egy esélyt, hátha először nem voltam megfelelően befogadóképes állapotban.

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Január 17. 18:37, Kedd
Idézetet írta: Ramiz
Örülök, hogy neked is tetszenek. Tényleg nagyon hasonló az ízlésünk. :aniki:

:)) Jó nevelést kaptam valakitől ilyen téren! ;) :roll:
Idézetet írta: Ramiz
Szerinted tényleg a fia? Jé, én aszittem, hogy csak a "fia", azaz egy hű embere.

Háát nemtom. Az elején teljesen az volt bennem, hogy a fia. A közepénél(amikor elmegy gyászolni és ott van a főnök felesége) akkor azt mondják, hogy "tudod jól, hogy nem olyan fia voltál te neki"...(?) Aztán megint végig úgy emlegeti, mint "apám". Most aztán télleg nemtom(lehet, hogy Miike sem ;) ). De nem is ez a lényeg benne...(hanem az a csávó* aki megjelenik a legvégén, hogy "rock and roll" :)) :)) :)) ).
_________
*:az egyébként a meggyilkolt főnök!!

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 17. 20:25, Kedd
Idézetet írta: noralicious
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: noralicious
atyaég, tegnap megvolt a twilight samurai. amennyire hidegen hagyott a hidden blade, annyira fejreállított ez a film. ilyenkor látszik igazán mekkora háttér és szakmai gyakorlat van a japán film mögött. elképesztő, hogy egy 70+ éves csóka kezéből kikerülhet egy szinte makulátlan film, ami ugyan nem akar túl sokat, de azt kifogástalanul és 1000% emberséggel átitatva valósítja meg. ha minden közepesen mainstream film ilyen lenne, akkor talán nem szoktam volna rá a perverz, agyament filmekre.

ömlengés vége

pedig a két film nagyon-nagyon sokban hasonlít... téma, hangulat, szereplők, történetvezetés stb.
Mindekttőt imádom, de a hidden blade fogott meg jobban, bár teljesen felesleges így kategorizálni...

én sem értem miért ennél tört meg a jég, valóban szinte ugyanaz a két film. viszont a hidden blade-nek adni fogok még egy esélyt, hátha először nem voltam megfelelően befogadóképes állapotban.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én is így voltam csak fordított sorrendben. A TS-t újranéztem és másodszorra már nagyon bejött :)
Shinyának melyik két filmjét láttad? És az a maradandó filmélmény milyen irányú?

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Január 17. 20:38, Kedd
Idézetet írta: Manu

Shinyának melyik két filmjét láttad? És az a maradandó filmélmény milyen irányú?

természetesen a Tetsuo-t, a másik meg  a Snake of June.

a Tetsuo nagyon megfeküdte a gyomrom, sőt, igazából a másik film is, de minden tiszteletem és imádatom azoké a filmeké, amik nem kényeztetnek, nem bánnak velem kesztyűs kézzel, hanem Durr! lekevernek pá pofont, és én máris más színben látom a világot. Márpedig egy igazán tökös filmnek az a dolga, hogy kitérítsen a hitemből, és beleszője magát a gondolatvilágomba.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 17. 21:23, Kedd
Idézetet írta: noralicious
minden tiszteletem és imádatom azoké a filmeké, amik nem kényeztetnek, nem bánnak velem kesztyűs kézzel, hanem Durr! lekevernek pá pofont, és én máris más színben látom a világot.

Fekete-fehérben? 8-)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 18. 19:46, Szerda
[urlhttp://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=161]A Pornographers[/url] nekem is megvan, ráadásul jó régen, de valahogy soha nem tugtam rávenni magam, hogy megnézzem. Most újra moriválódtam. Köszönöm, oh nagy Sámán!! :hail: Állítólag ez egy nagyon híres kultfilm, Shohei Imamura egyik leghíresebb filmje. Egyszer Vágvölgyi egy előadásán láttam belőle részletet.

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Január 19. 00:42, Csütörtök
A  Pornographers valóban nagyszerű alkotás, mindenképp megér egy próbát.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 19. 10:22, Csütörtök
(Beszállok a versenybe... 8-))

Mayonaka Yaji San Kita San - Yaji and Kita, the Midnight Pilgrims

Mindig meglepődök a japánokon, elképesztő, hogy milyen filmeket tudnak csinálni...
A Mayonaka Yaji San Kita San a legkülönösebb film, amit valaha is láttam.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 19. 12:34, Csütörtök
Idézetet írta: Ramiz
(Beszállok a versenybe... 8-))

Mayonaka Yaji San Kita San - Yaji and Kita, the Midnight Pilgrims

Mindig meglepődök a japánokon, elképesztő, hogy milyen filmeket tudnak csinálni...
A Mayonaka Yaji San Kita San a legkülönösebb film, amit valaha is láttam.

Ki beszélt itt versenyről.. Egyébként is TE gerjesztetted!  :x  :-D
Abbahgyni mostmár a vicceskedést és nem rontani az oldal nívóját  :evil:

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 19. 14:17, Csütörtök
Idézetet írta: Manu
Ki beszélt itt versenyről.. Egyébként is TE gerjesztetted!  :x  :-D

Nem iiis! Sőt én fegyelmeztem a népet! :samurai: (Nem te vállaltad be a szuperinformatív postodat? Ezek után persze felbátorodik mindenki... :roll:)

Idézetet írta: Manu
Abbahgyni mostmár a vicceskedést és nem rontani az oldal nívóját  :evil:

Akkor nézd meg az Ázsiafilmes ismertetőt... :P

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 19. 14:34, Csütörtök
Idézetet írta: Ramiz
Akkor nézd meg az Ázsiafilmes ismertetőt... :P

okok... így már rendben van...  :smoke:

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 20. 11:50, Péntek
Returner

Az ázsiai akció-sci-fiknél talán csak a Verdi operák nehezebben nézhetőek. Ez a Returnerre is igaz. Az olyan filmek, amik azt követelik a nézőtől, hogy egy-két logikátlanságot elfogadjon, és ezután már logikusan történnek az események, gyakoriak, főleg a sci-fik terén. De a Returnerben több logikai baki és indokolatlan történés-következmény van, mint ahány perc hosszú a film, és ezért nagyon furcsa nézni. Ezzel a töménységgel talán túl akarták terhelni és ki akarták ütni a néző logikai áramköreit, hogy utána már tényleg ne kelljen ilyeneken rágódnia. Vagy az is lehet, hogy elment a pénz a számítógépes effektekre, és a forgatókönyv megírását a takarító néni vállalta el. ^^ (A történet magja egyébként a Terminátorból van, a ruhák és a lövöldözések stílusa a Mátrixból, az űrlények pedig az E.T.-ből.)
Mert az viszont biztos, hogy a látvány csodaszép lett, azReturner akciójelenetek is profin megcsináltak, az effekteket illetően pedig a szokásos robbanásokon, űrlényeken és űrhajókon felül a pluszt a belassított jelenetek adták. Ezek nyilván a Mátrixból származnak, de annál jobban tetszettek, kicsit olyan hatásuk volt, mint a May Payne nevű játékban a belassítás. Egy olyan szerkezet szerepel a filmben, ami egy ember számára nagyon felpörgeti az időt, a többiek számára nem. A néző pedig néha a külső szemlélő idejében látja az eseményeket (nagyon gyorsan suhanó ember), néha pedig azéban, aki a szerkentyűt viseli. A kedvenc jelenetem, amikor a főszereplő fickó egy pisztollyal lelő öt-hat fegyveres ellenséget, úgy, hogy kerülgeti a golyókat, és bár az ő lövései is lassúak, de úgyis közelről adja le őket, így ahogy fut el köztük, utánaReturner - Milly látjuk a vérpamacsot feltűnni az ellenségek mellén-hátán, és csak akkor rogynak össze, amikor a szerkezet lejár.
Azonban a látványos jelenetek sem lettek volna elegendőek ahhoz, hogy ne bánjam meg, hogy megnéztem a filmet, ha nem lenne két dolog, ami többé-kevésbé megmenti a filmet. Az egyik a kedélyes, aranyos humor, amelyik segít elfogadni minden következetlenséget. A másik, hogy nagyon jól eltaláltak a karakterek. A főszereplő fickó a tipikus maszkulin japán macsó, bőrcuccokban, félhosszú hajjal, napszemüvegben. (Lásd: plakát és legofigura. :P) Kicsit olyan, mint az Ultimate Versus főhősének gyengített kiadása, mert azért a nőkkel finomabban bánik. ^^ A kiscsaj (aki a jövőből jött megmenteni a Földet...) tulajdonképpen "tipikus" szereplő: aranyos, huncut, vonzó, könnyen szerethető. A Wasabi "hősnője" ugrott be, de biztos sok filmben van még ilyen. Attól függetlenül nagyon jó kis karakter. (Érdekesség, hogy játszott a 9 soulsban is, illetve ő adta a Steamboy főszereplőjének hangját.) A legjobb azonban mindenképpen a főgonosz. Ő eszméletlenül "cool" fickó! Igazi nagymenő, és nem is őrült, hanem csak elbűvölően gátlástalan és perverz.
Ők azok, akik miatt mégis érdemes. ^^

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Január 20. 20:18, Péntek
Itt az első filmajánló próbálkozásom... :) Ha tetszett, gyártok még párat!

ひみつ (Himitsu) (Secrets)

(http://www.freeweb.hu/yezy001/himitsu.jpg)

Anya és lánya utaznak a buszon. Tél van, hatalmas hó mindenütt, valamint egy álmos sofőr. A baj természetesen megesik, a szakadékba esett busz után a következő jelenet már a kórházban játszódik. Anya elhalálozik, de a lénye átkerül a lány testébe. Innentől kezdődnek a bonyodalmak, az apa és a lány/anya úgy döntenek, hogy titokban tartják a dolgot, azonban ez az idő előrehaladtával egyre bonyolultabb, főleg, mert a lány testében az anya kénytelen 2 életet folytatni.
Mint mindannyian megszokhattuk, az amerikai testcserés filmek általában agyatlan vígjátékok szoktak lenni. Mivel itt japán filmről van szó, ezért szerencsére valami mélyebbre lehet számítani. A film maga egyfajta tragikomédiaként fogható fel, a végére viszont átmegy romantikus drámába.
A filmért Kobayashi Kaoru és Hirosue Ryoko megkapta 1999-ben a Japán filmakadémia legjobb színész és színésznő díját.

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Január 20. 21:31, Péntek
Idézetet írta: YEZy
Itt az első filmajánló próbálkozásom... :) Ha tetszett, gyártok még párat!

További filmajánlók gyártását támogatom. :)

Cím: Japán filmek
Írta: Feldin - 2006. Január 20. 22:01, Péntek
Idézetet írta: Skyneth
Idézetet írta: YEZy
Itt az első filmajánló próbálkozásom... :) Ha tetszett, gyártok még párat!

További filmajánlók gyártását támogatom. :)

Szintén :)
Ja, és kérem a filmet :) esetleg át tudod passzlni? :)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 20. 23:35, Péntek
Idézetet írta: Skyneth
További filmajánlók gyártását támogatom. :)

Seconded that! :P Illetve, Feldin után, thirded (hú de hülyén hangzik :) ).

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Január 21. 00:53, Szombat
Jujj! Ez a Secrets naon jól hangzik!!! Fel is kerül gyorsan a beszerzési listámra... ;)

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Január 21. 09:59, Szombat
Online nem szeretnék csereberélni, az a kevéske kimenő sáv a seedelésre kell. Egyéb megoldások ügyében ott a PM! :D

Itt a következő ajánló :

戦国自衛隊 (Sengoku Jieitai) (G.I. Samurai)

(http://www.freeweb.hu/yezy001/gisamurai.jpg)

Ez egy jó régi, 1979-es alkotás. A neten elég gyenge kritikákat kapott, de annyi kritikus néz filmet, hogy az borzasztó... :) Az angol címet nem tudom, ki adta a filmnek, de a színvonal alapján biztos amerikai volt, az eredeti cím (Önvédelmi egység a polgárháború korában (vagy valami ilyesmi)) sokkal érzékletesebb.
A sztori a következő : egy kis önvédelmi egység gyakorlatozás közben belekerül egy furcsa viharba, aminek következtében 400 évet visszamennek az időben. A kis csapat, ami egy őrnaszádból, egy tankból, egy helikopterből, egy dzsipből, valamint egy supply carból áll, miután rájött, hogy hova is került, egyből hatalmas lehetőségeket lát a dologban. Természetesen hamar két részre szakadnak, így aztán megnehezítik a saját dolgukat, közben szövetségre lépnek az egyik helyi hadúrral és elkezdik kivitelezni az álmukat, Japán elfoglalását. Persze ahogy múlik az idő, fogy az üzemanyag, az ellenség meg nem, úgy fogy az önbizalmuk is... :)
Van egy olyan érzésem, hogy az 1980-ban készült Végső visszaszámlálás című amerikai film készítői innen vettek néhány ötletet. Én szerettem azt a filmet egész addig, amíg ezt nem láttam, mert ez után az amerikai változat egy unalmas, lelkizős akármi, nagyon kevés akcióval. Itt viszont az van dögivel. A színészi játékot nagyon szidják 1-2 külföldi kritikában, nekem nem volt bajom sem ezzel, sem a sztorival. Nem kell persze egy Imamura Shohei féle mély mondanivalóra számítani a filmmel kapcsolatban, mert ez bizony egy jó kis popcorn movie... :)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 21. 13:33, Szombat
Egy kis filmtörténet:

Mizoguchi Kenji:
Lady of Musashino (http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174)

Edit: Én is támogatom az ajánlóírást YEZy, be is raktam őket a főoldalra :)

Cím: Japán filmek
Írta: L.Mole - 2006. Január 22. 00:19, Vasárnap
YEZy! Nem tudsz véletlen élő torrentet ehhez a 'G.I. Samuraihoz', egy éve keresem apámnak ezt a filmet (Mindig emlegetett valami Time Slip c. dolgot, és most megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez az). :D

Amúgy király az avatarod! :cool:

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 22. 09:40, Vasárnap
Idézetet írta: YEZy
Collage of our life ([url]http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=179[/url])

Ryuhei Matsudát (Blue Spring, 9 souls, Gohatto) :R:O:C:K:S: (elképesztő az a földönkívüli tekintet, ami folyton az arcán ül) , meg érdekesnek is tűnik az ájánlód alapján a film, úgyhogy minedenképp kell nekem.

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Január 22. 10:05, Vasárnap
Idézetet írta: L.Mole
YEZy! Nem tudsz véletlen élő torrentet ehhez a 'G.I. Samuraihoz', egy éve keresem apámnak ezt a filmet (Mindig emlegetett valami Time Slip c. dolgot, és most megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez az). :D

Amúgy király az avatarod! :cool:

Én ezt a filmet kábé 1 éve töltöttem le, úgyhogy szerintem az a torrent már biztos elhalálozott. Mostanában nem láttam egyik helyen sem, ahol szoktam nézelődni ilyen ügyben.

Cím: Japán filmek
Írta: Feldin - 2006. Január 22. 12:11, Vasárnap
Nem tudjátok, megjelent már a yokai yokoku című film???

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 23. 00:55, Hétfő
The Bottled Fools

Sötét hangulatú, nyomasztó és meglehetősen beteg lelkű film a Bottled Fools, egy antiutópikus környezetbe helyezett, abszurdba oltott rémtörténet. Ismeretlen színészekkel és valószínűleg alacsony költségvetéssel forgatták, jó sok művészinek szánt jelenettel és effekttel (szűrők, torzítások, elmosások, egymásra vágások stb.) megtömve, felváltva össze-vissza zanzáló hegedűvel, jazz-es basszus-alappal és valami rock-szerűséggel körítve.

Amikor már lement egy óra a játékidőből, és valamiféle értelmes történet még mindig nem kezdődött el, sajnálni kezdtem a filmet: ami Shinya Tsukamotónak sikerült a Tetsuo-ban (egyszerű a történet, a puszta cselekmény viszi a filmet a húzós látványvilággal karöltve, és a néző mégis a székhez szegezve bámul), az itt látványosan nem működött. Pedig a világ érdekesre sikerült: rengeteg szint a föld alatt, lerobbant és mocskos minden, dohányozni elvileg tilos, a cigi és a drogok egyaránt tiltott és keresett gyümölcsök. Az utazás rozoga, ipari munkagép-hangulatú liftekkel és liftkezelőkkel történik. Az egész film egy ilyen liftfülkében játszódik. A bezártság, a karakterek pszihopata kisugárzása és a véres jelenetek (két pszihopata elszabadul) biztosítják a nyomasztó hangulatot. Az utasok nem semmik: az említett pszihopatákon kívül fontos szerepet kap egy apatikus(nak tűnő) fülhallgatós srác, egy középkorú, öltönyös, ideges professzor The Bottled Foolsegy különös lombikkal a táskájában, egy telepatikus képességekkel megáldott egyenruhás iskolás lány (aki sorra megmerül utastársai agyában, meglesve rejtett titkaikat, kb mint a Sebezhetetlenben a főhős), valamint jelentéktelen mellékszerepben a kedvenc szereplőm, a kislány, aki egy agyat sétáltat pórázon, és bár kevés szövege van, rögtön a lényegre tapint.
Történet nélkül azonban ez az egész mind nem érne semmit, és ezért esett olyan kellemesen a meglepetés, hogy az utolsó fél órában mégiscsak egy eredeti, érdekes és főleg nagyon érdekesen előadott történetet láthatunk, ami több szinten játszódik, ugrál az időben, a térben és a szereplők agyában. És kiderül, hogy az addig történtek tulajdonképpen csak a hangulatot és az alaphelyzetet voltak hivatottak megteremteni.

Nagyon érdekes film, még azt sem tudom eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem. ^^ A legnagyobb problémám a történet és a cselekmény kiegyensúlyozatlanságán kívül az, hogy a Bottled Fools próbál egy kicsit "az emberek őrültek"-típusú Ichi the Killer üzenetet hordozni, rájátszik a Tetsuo-féle gyors vágásos, kamerarángatásos, sok nagytotált tartalmazó filmezésére, átveszi a Battle Royale-ből "a szereplők sorban leölik egymást" tematikát és néha gyönyörködik egy kicsit a kevéssé bemutatott, de jól eltalált elborult jövőkép egy-egy apró szegmensén, ám igazából mégis üresen, öncélúan hat az egész, míg a fent említett "ősökben" ezek az elemek szervesen beleillettek a film felépítésébe, történetébe, üzenetébe.
Egyetértek Manuval: ezt a filmet sokkal jobban is meg lehetett volna csinálni, Mégis érdemes megnézni, a (nem annyira, mint amilyennek szánták, de azért így is kellően) erős hangulat, az őrült szereplők és az utolsó fél óra miatt.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 23. 01:06, Hétfő
Idézetet írta: Ramiz
The Bottled Fools

Jó ötlete mindenkinek lehet, de nem csak abból áll egy film, hanem a megvalósításból is. OK, hogy ütnek a karakterek, meg az alaphelyzet (ami mondjuk nem túl eredeti), de nekem egy kicsit, olyan főiskolás szintű vizsgafilmenk tünt... Egy kicsit komolyabban kellett volna venni, jóval több energiát ráfordítani és kultfilm is lehetett volna belőle...

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 23. 01:34, Hétfő
Idézetet írta: Manu
Jó ötlete mindenkinek lehet, de nem csak abból áll egy film, hanem a megvalósításból is.

Tények... De azért voltak ügyesen megvalósított dolgok is. Pl ahogy a csaj rémálmaiban a pszihopaták előjönnek, aztán mégis mindig az apjánál köt ki. Vagy a telepatikus beszélgetés.

Idézetet írta: Manu
... de nekem egy kicsit olyan főiskolás szintű vizsgafilmenk tünt...

Azért ezt túlzásnak tartom. 8-)

Idézetet írta: Manu
Egy kicsit komolyabban kellett volna venni, jóval több energiát ráfordítani és kultfilm is lehetett volna belőle...

Talán. Szerintem azért volt benne energia, csak tehetség nem elég. :P

Cím: Japán filmek
Írta: frunobulax - 2006. Január 23. 09:38, Hétfő
A lány nem rendelkezik telepatikus képességekkel,hanem elmebeteg. Nem tűnt fel? Nincs ott beszélgetés,az egészet ő képzeli el. Szerintem a filmből semmi nem hiányzott,jó kis vágta volt a őrölet mentén,és szerencsére nem akart megmagyarázni semmit.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 23. 10:53, Hétfő
Hát elég széles spektrumon értelmeztük ezt a filmet :), de azt azért nem mondanám, hogy nem hiányzott belőle semmi... Pl.: nagy poénnak szánták, hogy az egész egy helységben játszódik, de ahhoz azért kreatívabban kellett volna értelmezni a teret. Nem volt valami izgalmas a kamerahasználat, pedig az nagyott dobott volna rajta... De  ugyanez elmondható a színészi játékról, vagy a dramaturgiáról... Szóval elég lassú vágta volt...

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 23. 11:37, Hétfő
frunobulax, ugye nem akarod lelőni a film poénját? :) Persze, hogy tudom, hogy a csaj őrült (amiket lát, azok sem igazak, lásd üveglombik, kisgyerek stb), de ez csak a film végén derül ki, és attól függetlenül mókásak az agykurkászós részek.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 24. 10:29, Kedd
Sonatine

A Sonatine Takeshi Kitano különös és mégis hagyományos formákat követő jakuzafilmje, amelyik a a Violent Cop-hoz hasonlóan lassú ritmusú és nyugisan filmezett, kesernyés humorral átitatott, amely helyenként kifejezetten gyerekessé válik (ez Kitanora és a filmbeli karakterére egyaránt jellemző). A Miike-féle Agitatorra (ami későbbi film) is emlékeztet egy kicsit a Sonatine: mindkettő inkább foglalkozik a szereplők lelkivilágával, hangulatával, életmódjukhoz való viszonyukkal, mint az akcióval.
A történet szerint egy kisebb csoport jakuzának le kell menniük egy vidéki városba, hogy ott két marakodó klánt kibékítsenek. Érkezésüket azonban nem nézik jó szemmel, megtámadják őket, egyikük meg is hal. Egy kis tengerparti kunyhóban húzzák meg magukat, elvégre ez nem az ő harcuk. Innentől mintha az eddigiek meg sem történtek, egy új fejezet kezdődik a filmben: jakuzák kényszerszabadságon. A főszereplő (Kitano) rögtön beleszokik a nyugodt pihenésbe, a bolondozásba, egy csinos helyi nővel is megismerkedik. és szép lassan a többiek is egészen felengednek. Ott maradnak, amíg a tokiói főnökeiktől parancsra várnak, de igazából nem is várnak semmire. Aztán a végén visszafolyik az általuk kialakított idillbe az életük... A befejezés kérhetetlenül jön, nincs benne sok meglepetés, de hát nem is a meglepetés erejére épít.
Sonatine
A film kifejezetten merengős hangvételű, sok lírai jelenettel, amik bármilyen romantikus filmbe vagy komédiába beleillhetnének, de a "munkájuk" és a háttérben zajló események árnyékot vet erre az idillre, a ritkán és sokszor váratlanul felbukkanó véres, de stilizált akciójelenetek pedig éles kontrasztot adnak, és jelzik, hogy a valóságból nem könnyű kilépni.
A filmben több ismert színész is játszik. Nagy kedvencem Susumu Terajima (fenti képen balra), akit már igazán szívesen megnéznék főszerepben. Ismerős volt még Ren Osugi is (Drive, Postman Blues, Zebraman, Collage of our life, Brother, Dolls) (a fenti képen jobbra). Kitano pedig fiatal (fenti képen középen :) ) és őrült (lenti kép).

Végül érdekességképpen a cím eredete: az angolul a cím "Sonatine", japánul azonban "Sonachine". A különbség nem az átírásnak köszönhető. A japán cím egyfajta okinawai népzenét jelent, de ez nem sokat mondott volna a világ többi részének, ezért inkább a klasszikus zenéből vettek egy hasonló kifejezést. Apropó, a film zenéje nagyon jó, nekem ez az első Kitano film, ahol kifejezettten tetszett a zene menet közben. ^^

Cím: Japán filmek
Írta: Anonymous - 2006. Január 25. 07:12, Szerda
Szeretem az ázsiai filmeket, de Kitanotól a Dolls szerintem nagyon gáz volt.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Január 25. 07:48, Szerda
Idézetet írta: Anonymous
Szeretem az ázsiai filmeket, de Kitanotól a Dolls szerintem nagyon gáz volt.

nem tetszett a Dolls? annyi baj legyen. :) egyébként, Manu szokta mondogatni, hogy "szereted az ázsiai filmeket? nem akarsz esetleg regisztrálni?"  8)
ezt meg én mondom: ha netán vannak ázsiai filmes háttérképeid, azt is megoszthatnád velünk... :roll: írhatsz filmismertetőket is, ha van hozzá kedved...

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 25. 10:32, Szerda
Idézetet írta: Anonymous
Szeretem az ázsiai filmeket, de Kitanotól a Dolls szerintem nagyon gáz volt.

Ez tömör és velős volt :p

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Január 25. 11:23, Szerda
Idézetet írta: Anonymous
Szeretem az ázsiai filmeket, de Kitanotól a Dolls szerintem nagyon gáz volt.

Nekem sem jött be annyira, lehet, hogy túl sokat vártam. A Dolls kicsit már tényleg túl költői és cselekménytelen. De ez főleg a fő szálra igaz (összekötözött pár). A jakuzás és az énekesnős történet szerintem nagyon király! Főleg ez utóbbi. Tipikus Kitano: kegyetlen, ijesztő, és mégis valahogyan lírai és romantikus...
De a Tűzvirágokat semmi sem übereli! :cool: Meg is nézem újra, ha egyszer egyedül leszek otthon. :cry:

Cím: Japán filmek
Írta: Feldin - 2006. Január 25. 11:54, Szerda
Idézetet írta: Anonymous
Szeretem az ázsiai filmeket, de Kitanotól a Dolls szerintem nagyon gáz volt.

A Bábok? a Bábok nagyon jó volt! Nekem a Hana Bi nem tetszett.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 25. 11:55, Szerda
Idézetet írta: Feldin
Idézetet írta: Anonymous
Szeretem az ázsiai filmeket, de Kitanotól a Dolls szerintem nagyon gáz volt.

A Bábok? a Bábok nagyon jó volt! Nekem a Hana Bi nem tetszett.

én mindekettőt szeretem. A Dolls cselekménytelen? akkor mit mondasz a nyár, csend, tengerre?

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Január 25. 20:11, Szerda
erre csak annyit mondok, hogy:  

Szeretem az ázsiai filmeket, de Kitanotól a Hana Bi szerintem nagyon gáz volt.

a Dolls viszont lebilincselően gyönyörű. minden pillanatát élveztem.

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Január 29. 11:59, Vasárnap
Írtam új ajánlókat.

http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=217

Ez meg a másik:

http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=218

Tényleg, hogy zajlik ez "hivatalosan", ide is postoljam őket, vagy elég csak a főoldalon?

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Január 29. 12:33, Vasárnap
Idézetet írta: YEZy
Írtam új ajánlókat.

[url]http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=217[/url]

Ez meg a másik:

[url]http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=218[/url]

Tényleg, hogy zajlik ez "hivatalosan", ide is postoljam őket, vagy elég csak a főoldalon?

Sztem elég a főoldalon, utána majd reagál rá, aki akar itt a fórumban. Persze nyugodtan belinkelheted ide, abból sem lesz baj, sőt, az a tapasztalatom, hogy akkor nagyobb hajlandósággal nézik meg az emberek..

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 1. 19:24, Szerda
Idézetet írta: YEZy
Tényleg, hogy zajlik ez "hivatalosan", ide is postoljam őket, vagy elég csak a főoldalon?

Szerintem ide is lehet, az egyszerűség kedvéért, meg mert akkor tuti átolvassuk az újakat is. :) De pl én nem kommentálok különösebben, ha még nem láttam a filmet, csak elolvasom.
( Drugstore Girl - a Swing Girls-höz hasonlítás elég, hogy megnézzem. :-D )

Cím: Japán filmek
Írta: Feldin - 2006. Február 2. 10:12, Csütörtök
A Kagemusha nagyon jó!
Hiába, Kurosawa film.
Nézzétek meg.

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Február 3. 12:17, Péntek
Idézetet írta: Feldin
A Kagemusha nagyon jó!
Hiába, Kurosawa film.
Nézzétek meg.

Ez aztán a jó kis tömör vélemény! :) ;)
(Feldin rulz! ) :))

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 3. 18:41, Péntek
La Blue Girl Live Action 1.-3.

Live action, azaz élőszereplős filmek az egyik leghíresebb csápos hentai sorozatból! - és ezzel, azt hiszem, mindent elmondtam, amit érdemes. ^^ Ha valaki nem ismeri az említett műfajt, akkor ne ezzel a filmmel kezdje az ismerkedést, ha valaki ismeri, de utálja, akkor úgyis nagy ívben el fogja kerülni ezeket a filmeket, a többiek pedig döntsék el, hogy érdektelenek a filmek iránt ("hentaiban jó, minek ebből film?..."), vagy boldogan röhögve lecsapnak rá, mint én, pusztán ama tény miatt, hogy egyáltalán képesek voltak ebből az anyagból live action filmet csinálni...
A filmek látványban egyrészt kevesebbet nyújtanak, mint egy hagyományos hentai (nyilván... a valóságban pár dolgot kicsit nehéz lenne megcsinálni), másrészt többet (mert mégiscsak élőszereplős). A történet nagyon béna, de jókat lehet rajta röhögni (már ha nem tekeri az ember tovább a csak a történet szempontjából fontos részeket... ^^). A színészi teljesítmény... nos, végül is tökmindegy, nem? Úgyis levetkőznek! És hogy egy The Pillows idézettel zárjak: "Fun Fun Fun OK!!!" ^^

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Február 3. 19:56, Péntek
Focus (1996)

A Focus ismét egy amerikai filmlegenda lerombolása. A '90-es évek végén azzal a techikával hódított egy Blair Witch Project című film, hogy a teljes valószerűség képzetét próbálta kelteni a szereplők kezébe adott kamerával, mintha az egész film egy amatőr felvétel lenne, tehát valós eseményeket szemlélnénk. Persze akkor emellé egy iszonyat nagy hype is csatlakozatt, de ez már más téma. Három évvel a BWP előtt a Focus ugyanezt az ötelete vetette be, bár a történet teljesen más.

Kanemura tipikus japán otaku, a szenvedélye pedig, hogy speciális adóvevőkkel belehallgat mások telefon, rádió, s minden egyéb, az éterből fogható beszélgetésébe. Egy stáb beszervezi, és interjút készít vele egy showműsornak, s ezt a felvételt kísérhetjük végig az operatőr kameráján keresztül, aki mindent rögzít - magát az interjút, illetve annak megbeszélését is. Érdekesség, hogy a DVD-n bizonyos alkalmakkor volt egy alternatív kameranézet, ami olyan szűrőt használt, mintha a TV-ben néznék, a már felvett és megvágott műsort. Az egész felvétel nagyon feszült, mivel Kanemura igazi otakuhoz méltón rettentő zárkozott, s mivel teljesen magányos, ezért senkiben sem bízik. Ez sokszorosan igaz a mősorvezetőre, aki az előzetesen megbeszélt forgatőkönyv ellenére egyre inkább, s egyre erőszakosabban szeretne beleásni otakunk magánszférájába.

Asano elképesztően játszik, de ezt felesleges mondanom, s a másik két színész, a műsorvezető és asszisztense is zseniális, az operatőrt viszont egyszer sem látjuk. A film minden mozzanata nagyon hatásos, mivel a felvételnek köszönhetően szinte 100%-osan az események részesei lehetünk. A legdinamikusabb érzés a már fentebb említett feszültség, ami szép lassan fokozódik, aztán pedig robban egy szépet. A film egyébként afféle szösszenet, nem ér fel egy egész estés mozival, amolyan novella, de annak tökéletes. Tökéletes bizonyítéka, hogy kevés szereplővel, kevés pénzből is lehet jó filmet forgatni, csak ötlet és egy kis bátorság kell hozzá.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 3. 20:11, Péntek
Asano rulez! Feltétlenül beszerzem! :cool: Addig is szedek sok mindent, hogy legyen cserealapom. :-D

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Február 4. 15:14, Szombat
Írtam egy röpke Waterboys ajánlót, ha kikerül az oldalra, postolom ide is... :)

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Február 4. 15:22, Szombat
Idézetet írta: YEZy
Írtam egy röpke Waterboys ajánlót, ha kikerül az oldalra, postolom ide is... :)

kikerült!

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Február 4. 17:33, Szombat
Akkor itt a post:

Waterboys

Az öt főhős iskolájába egy új, gyönyörű tanárnő érkezik, aki annak rendje és módja szerint bekapcsolódik az iskolai sportéletbe is. Az általa vezetendő edzésről tartott megbeszélés azonban furcsa véget ér, miután kiderül, hogy a tanárnő szinkronúszát tud (és szeretne) tanítani. Csak az öt, kissé "lúzer" típusú főhős marad a teremben és kezdi meg a gyakorlást. Néhányuk eleinte még úszni sem tud, a többieknek sincs sok fogalma a szinkronúszás mikéntjéről, ráadásul az egyik első óra után a tanárnő rájön, hogy valójában 8 hónapos terhes és onnantól magukra maradnak a srácok. Ez nem is lenne baj, de addigra már híre ment, hogy ők ezt a produkciót majd bemutatják és hogy ne égjenek le, ezért megtesznek minden tőlük telhetőt a siker érdekében. Egy új "edző" segítségével, valamint sok-sok mókás jelenet után aztán elérkezik a bemutató ideje a szomszédos lányiskolában...

  Azt hiszem, erről a filmről elég annyit mondani, hogy ennek a "folytatása" a Swing Girls. Ugyanaz a rendező, a főhősök közül is többen szerepelnek mindkét filmben és a történet vezetése is hasonló. Én ezt a filmet láttam előbb, így nekem jobban tetszett, mint a lányos változat, kíváncsi leszek, hogy aki a másikat látta előbb, milyen véleményt alkot. Röviden összefoglalva ez egy nagyon aranyos és nagyon jó japán vígjáték, mindenkinek ajánlott!

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 4. 20:42, Szombat
Idézetet írta: YEZy
Azt hiszem, erről a filmről elég annyit mondani, hogy ennek a "folytatása" a Swing Girls. Ugyanaz a rendező, a főhősök közül is többen szerepelnek mindkét filmben és a történet vezetése is hasonló. Én ezt a filmet láttam előbb, így nekem jobban tetszett, mint a lányos változat, kíváncsi leszek, hogy aki a másikat látta előbb, milyen véleményt alkot.

Hmm... talán tényleg elég annyit mondani (ahhoz elég, hogy megnézzem). De a Swing Girls a lányok és a jazz nélkül nem vált volna kedvencemmé soha! :P

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Február 5. 17:32, Vasárnap
A Waterboysnak van sorozat változata is, ami, ha az ember elfogadja, hogy nem mozifilm, sokkal jobban elkaptak, mint a filmet.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 7. 01:34, Kedd
Death By Hanging

Egy Japánban élő koreai férfit, akit a filmben R-nek hívnak, halálra ítélnek két fiatal nő meggyilkolásáért és megerőszakolásáért. A film az ő felakasztásával kezdődik, ami sikertelen: a férfi túléli az akasztást. A bizottság tanácstalan, hosszas vita veszi kezdetét, amiben persze mindenki más állásponton van: a pap, az orvos, a hivatalosan jelenlevő ügyvéd, a magas rangú katonatiszt és így tovább. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy R amnéziába esik a sokk miatt. A film hátralévő majdnem két órája körüljárja a férfi életkörülményeit, lelkivilágát, a halálbüntetés elfogadhatóságának és erkölcsösségének kérdését, a koreaiak lenézését és a velük való bánásmódot Japánban, a háború kihatásait és sok minden mást.

A film igaz történeten alapszik: Chin'u Ri, egy rossz anyagi körülmények között élő 22 éves koreai fiatalt halálra ítéltek a fenti tettekért. Az eset nagy port vert fel a sajtóban, különösen miután egy újságíró írt egy könyvet az esetről, Ri leveleit kiadva, amiben a férfit (Nagisa Oshima, a rendező szavaival élve) "a háború utáni Japán által termelt legintelligensebb és legérzékenyebb fiatalként" mutatta be. A bírósági perben Ri védői arra hivatkoztak, hogy a férfi tettei szociális helyzetének tükrében vizsgálandók: "Ri szisztematikusan megtagadta örökségét mint koreai, mégis tagadta a gazdasági és szociális fejlődéshez való hozzáférését, mert koreai volt... Úgy tűnt, a bíróságon túl sokan diszkriminálnak valakit egy eltérő etnikai háttér miatt, miközben elvárják, hogy a domináns társadalom részeseként viselkedjen." Ez az érdekes kérdés áll a film középpontjában is.

A Death By Hanging egyszerre gyilkosan humoros fekete komédia és nagyon is komoly kérdésekkel foglalkozó, társadalmilag mélyre ásó dráma. Érdekes a film stílusának az idő függvényében való változása: dokumentumfilmként indul, ami pontosan bemutatja egy akasztás műveletét, azonban a papírforma félresiklásától kezdve egyre szabadosabb, egyre több a nem szó szerint értelmezendő elem, a végére pedig művészfilmként zárul: úgy éreztem, hogy szinte már minden és mindenki valamilyen metaforává válik, túlmutatva magán. Szintén nagyon érdekes, ahogy a film a nézőt is bevonja a kivégzésbe és az összes felmerülő kérdés átgondolásába. Először még csak megfigyelőként vagyunk jelen, amint a kivégzés lebonyolítását figyeljük, azután együtt próbáljuk visszahozni a férfi emlékezetét, és együtt ismerjük meg R-et és szociális hátterét, végül amikor előkerülnek az igazán súlyos kérdések, érezzük, hogy ha a filmben nem is szólalhatunk meg, azért még válaszolnunk kell.

Ez a film egy gyöngyszem: izgalmas, szellemes és ritkán feltett kérdéseket feszeget. Az egyetlen hibájának azt tartom, hogy a végére egy kicsit veszít objektívságából, és túlságosan erőlteti a férfi ártatlanságát. Érdemes elgondolkozni, hogy van-e igazság ezekben a kérdésekben, de akármennyire is figyelembe kell venni a szociális hátteret és a szellemi bizonytalanságot, a gyilkosság gyilkosság marad, ami véleményem szerint kizárja az ártatlanságot. (Az persze megint más kérdés, hogy jogos-e a halálbüntetés.)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Február 8. 13:12, Szerda
Ultraman Nexus Vol 1. Ep. 1.

Erre számítottam :) Olyan B film, ami annak is készült. Vannak azok a filmek, amik jó filmek akarnak lenni, csak annyira amatör a stáb, hogy valami nézhetetlen trágya lesz, meg vannak azok, amiket profi emberek csinálnak, de a film stilárisan amatőr külsőségeket követel. Meg vannak amatőr filmek, amatőr stábbal, de jó kis feelinggel. Ez utóbbi két kategóriába tartozik néhány Godzilla film, meg ennek a postnak a témája. Hihetetlen, hogy a film látványvilága és szereplői meg minden más egész rendben van (TV sorozatról beszélek), de a főhős, meg a történet annyira gagyi, hogy rettentő szórakoztató.
A törénet egy mondatban: Zselészörnyek támadnak az űrből, és a főhős Ultraman és egy lelkes kis titkos csapat felveszi a harcot ellenük. Nagyon jó. :-D  :-D

Cím: Japán filmek
Írta: Feldin - 2006. Február 9. 00:17, Csütörtök
Swing Girls

Nekem nagyon tetszett :)
Bemutatót nem kell írnom mert már írtak :)
Nézzétek meg!

Ilyenkor mindig kedvet kapok újra zenélni :)
Sajna hegedűt tanultam, azt meg nem szerettem és el is felejtettem.
Haj, de jó is lenne :)
Mondjuk szakszofonon :)

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Február 9. 00:26, Csütörtök
Én az Izo című alkotást néztem meg az imént... Nem szeretem az ilyen filmeket, mert sosem tudom eldönteni, hogy a film rossz, vagy én vagyok kevés ahhoz, hogy megértsem... 2 órán át egy ördögszerű alak kaszabolja le a népet, aztán egyszercsak vége lesz a történetnek. A kettes CD-re nehezen szántam rá magamat... :)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 9. 03:28, Csütörtök
Idézetet írta: Feldin
Ilyenkor mindig kedvet kapok újra zenélni :)
Sajna hegedűt tanultam, azt meg nem szerettem és el is felejtettem.
Haj, de jó is lenne :)
Mondjuk szakszofonon :)

Sosem késő elkezdeni, és a zenét még többre is használhatod, mint a shinkendót! Én is most fogok elkezdeni dobolni, bármikor neki lehet állni! A szaxofonhoz egyébként előbb klarinétezni kell megtanulni.

Idézetet írta: YEZy
Én az Izo című alkotást néztem meg az imént... Nem szeretem az ilyen filmeket, mert sosem tudom eldönteni, hogy a film rossz, vagy én vagyok kevés ahhoz, hogy megértsem... 2 órán át egy ördögszerű alak kaszabolja le a népet, aztán egyszercsak vége lesz a történetnek. A kettes CD-re nehezen szántam rá magamat... :)

Már régóta meg szeretném nézni, de valahogy mindig "normális" szamurájfilmeket néztem helyette. :P

Cím: Japán filmek
Írta: Feldin - 2006. Február 9. 09:03, Csütörtök
Idézetet írta: Ramiz
Idézetet írta: Feldin
Ilyenkor mindig kedvet kapok újra zenélni :)
Sajna hegedűt tanultam, azt meg nem szerettem és el is felejtettem.
Haj, de jó is lenne :)
Mondjuk szakszofonon :)

Sosem késő elkezdeni, és a zenét még többre is használhatod, mint a shinkendót! Én is most fogok elkezdeni dobolni, bármikor neki lehet állni! A szaxofonhoz egyébként előbb klarinétezni kell megtanulni.

Sose shinkendoztam :)
Tudom hogy sose késő...
Majd ha lesz pénzem hangszerre, meg időm. Szeretném.
Klarinét. Az annyira nem tetszik :)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Február 9. 13:56, Csütörtök
Azta mit találtam!!!  :beer:  :beer:  :beer:

Az Electric Dragon stábja: Sogo Ishii (rendező), Asano Tadanobu (Dragon Eye Morrison), Masatoshi Nagase (Thunderbolt Buddha, meg ő játszott a Hidden Bladeben is), csinált egy filmet az ED 80k előtt egy évvel!

Gojoe Reisenki (http://asiandvdclub.org/details.php?id=4899)

Hát erre most nagyon-nagyon rákattantam!  :!:  :!:  :drunk:

Cím: Japán filmek
Írta: Feldin - 2006. Február 10. 00:02, Péntek
 Shinobi  (http://www.shinobi-movie.com/index2.html)

Ezt nem tudja vki beszerezni?

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 10. 01:23, Péntek
Idézetet írta: Manu
Azta mit találtam!!!  :beer:  :beer:  :beer:
Az Electric Dragon stábja: Sogo Ishii (rendező), Asano Tadanobu (Dragon Eye Morrison), Masatoshi Nagase (Thunderbolt Buddha, meg ő játszott a Hidden Bladeben is), csinált egy filmet az ED 80k előtt egy évvel!
Gojoe Reisenki ([url]http://asiandvdclub.org/details.php?id=4899[/url])
Hát erre most nagyon-nagyon rákattantam!  :!:  :!:  :drunk:

Ez kell, feltétlenül!!! :hopp:

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Február 10. 18:58, Péntek
SUICIDE CLUB / Jisatsu Saakuru (2002)

Rendezte: Sion Sono

(http://img468.imageshack.us/img468/1642/suicideclubposter8bj.jpg)

IMDb (http://www.imdb.com/title/tt0312843/)

Szokványos japán hétköznap, zsúfolt tömeg áll a peronon hazafelé tartva, ki munkából, ki iskolából. Egyszercsak egy csapat iskoláslány láncot alkotva a peron szélére áll, és nevetgélve a vonat elé vetik magukat.
Az ügy kivizsgálását egy nyomozócsoport kapja meg. Ki kell deríteniük, vajon bűntény történt-e, vajon az egyre szaporodó fura öngyilkosságok mögött valami összeseküvés áll-e? Nem-e gyilkosságok ezek a furcsának tűnő esetek?
Vajon létezik-e az Öngyilkosok Klubja, vagy csak egy internetes pletyka az egész? És ha létezik, mi készteti arra a tagjait, hogy véget vessenek életüknek?

Sokak szerint kult film, mások viszont B kategóriás horrornak tartják. Hogy mi az igazság? Nem tudom. Valahol a kettő között.
Tény, hogy a téma, amit érintőlegesen feszeget igen figyelemreméltó és elgondolkodtató: kritika arról, hogy az ember mennyire nem figyel oda másokra és saját magára, kritika mai társadalmunkról.
Emellett valamelyest azért horrornak is nevezhető: a szemléletesen bemutatott különböző öngyilkosságoknak hála a néző térdig gázolhat a vérben.
A maga nemében mindenképpen figyelemreméltó film - de sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle mind horror, mind társadalomkritika terén.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 10. 19:53, Péntek
Idézetet írta: Skyneth
A maga nemében mindenképpen figyelemreméltó film - de sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle mind horror, mind társadalomkritika terén.

Egyetértek. Nekem a legnagyobb bajom nem is a stílusegyveleg volt, hanem hogy nem éreztem benne egy átívelő szálat, egy gerincet a filmnek, ami megtartotta volna. A végét teljesen kuszának éreztem, mintha elfogyott volna az ötlet. De így is olyan erős jelenetei vannak, hogy jó filmnek tartom.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Február 10. 20:38, Péntek
Idézetet írta: Skyneth
SUICIDE CLUB / Jisatsu Saakuru (2002)

ugyanazt a témát feszegeti, mint a Battle Royale, a japán társadalom szétesőben, a hagyományokat semmibe veszik, a szülők elfordulnak gyerekeiktől és fordítva, stb... csak itt a diákok nem egymás ellen fordulnak, hanem sajátmagukba döfik a kést. nagy ötlet... az tény, hogy Japánban van a legtöbb öngyilkosság, csak az a gond, hogy a film a miértekre nem képes választ találni. így aztán a végére a film sajátmagát is kinyírja. :) nagyjából ennyi. felejtős...

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 10. 21:17, Péntek
Idézetet írta: arnold
az tény, hogy Japánban van a legtöbb öngyilkosság, csak az a gond, hogy a film a miértekre nem képes választ találni. így aztán a végére a film sajátmagát is kinyírja. :) nagyjából ennyi. felejtős...

Hát nem tudom... szerintem elég sok választ adtak a dokumentumfilmek, könyvek... én úgy értelmeztem, hogy a film az öngyilkosságokat a való életből kölcsönzi, és arra használja fel, hogy szintén a való életben fellelhető folyamatot, helyzetet jellemezze vele, élve a művészi szabadság eszközeivel. Szóval nem hiszem, hogy magyarázni próbálja az okokat...

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Február 10. 21:52, Péntek
Idézetet írta: Ramiz
Hát nem tudom... szerintem elég sok választ adtak a dokumentumfilmek, könyvek... én úgy értelmeztem, hogy a film az öngyilkosságokat a való életből kölcsönzi, és arra használja fel, hogy szintén a való életben fellelhető folyamatot, helyzetet jellemezze vele, élve a művészi szabadság eszközeivel. Szóval nem hiszem, hogy magyarázni próbálja az okokat...

hát, ha a rendező nem kíváncsi az okokra, akkor minek csinálta a filmet? azért, hogy megmutatssa a japcsiknak, amit maguktól is tudnak?! akit pedig inkább az okok érdekelnek, az nézzen doksi filmet, vagy olvasson könyvet... ok! :-D

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 10. 22:06, Péntek
Idézetet írta: arnold
hát, ha a rendező nem kíváncsi az okokra, akkor minek csinálta a filmet? azért, hogy megmutatssa a japcsiknak, amit maguktól is tudnak?! akit pedig inkább az okok érdekelnek, az nézzen doksi filmet, vagy olvasson könyvet... ok! :-D

Jó, de szerintem egyáltalán nem is az öngyilkosságról szól a film! Épp ez az, hogy az öngyilkosság csak egy szimbólum, vagy valami olyasmi... másra utal. Pl amikor az anyuka feldarabolja a kezét, mikor a gyerek valami drága cuccért nyavajog.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Február 10. 22:20, Péntek

persze, nem arról szól, hanem a japán társadalom hanyatlásáról. a sorozatos öngyilkosságok, azok a következmények. a "kézfeldarabolós" anyuka pedig arra jó példa, amit már írtam, hogy a szülők eltávolodnak a gyerekektől.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 10. 23:00, Péntek
Idézetet írta: arnold
a "kézfeldarabolós" anyuka pedig arra jó példa, amit már írtam, hogy a szülők eltávolodnak a gyerekektől.

Én a fogyasztói társadalom hajszoló hatásaként, a fogyasztói kényszer terheként értelmeztem. De nagyjából a filmmel kapcsolatban ugyanarról beszélünk. :)

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Február 11. 23:35, Szombat
Megnéztem én is a Postman Blues-t. Nem akarom ismételni Ramiz szavait(aki az ismertetőt írta róla), de azért hozzátennék valamit: keresgélni kezdtem egy DVD-n amit Ramiztól kaptam kölcsön, és mindenfélébe belenézegettem, ami rajtavolt. Ennél a filmnél az első képkockától a cím kiírásáig levő rész úgy megfogott, annyira hangulatba hozott, hogy nem tudtam utána abbahagyni, hanem ott együltő helyembe megnéztem. A képi allegóriák és a hangulatpradoxonok lehengerlő képsorokkal előadva megteszik a hatásukat... csak ajánlani tudom ! ;)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 12. 11:12, Vasárnap

Nem csoda, hogy ez a film minden listán rajta volt, amit kaptam... 8-)
De akinek ez tetszik, az a Drive-ot se hagyja ki! :P

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Február 12. 11:24, Vasárnap
Meg a Monday-t sem. Meg a Blessing Bell-t sem, bár az már kicsit más stílusú Sabu film...

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Február 12. 11:26, Vasárnap
Beautiful Killing Machine

 A főhősnő, bizonyos Cheryl valamiféle "biztonsági őrként" dolgozik egy igen érdekes "ügynökségnél". Egy drágakőhamisítót, bizonyos Sawamura urat kell megvédelmeznie a nagyon gonoszoktól, akiknek egy Bagoly nevű bérgyilkosa hajkurássza őket végig a filmben. Bonyolítja a helyzetet, hogy Cheryl néha nem érzi jól magát, ráadásul egy rejtélyes kapcsolat is van közötte, meg a Bagoly között...

    Érdekesnek hangzik? Elvileg akár jó film is lehetne ebből a sablonos sztoriból, de minden egyes pillanatában látszik a hozzá nem értés és az alacsony költségvetés. Ahogy az iMDB-n levő kritikában is írják, már az elején egy igen debil rész van, ahol Cheryl előző munkájának a végét láthatjuk, de végig nagyon gagyi jelenetek vannak benne. Azzal (is) akarják bemutatni, milyen nagy ász a főhős, hogy a kocsijával mindig kipörgő kerekekkel, nagy farolásokkal indul (biztos látták a Knight Rider sorozatot), viszont ennek ellenére sűrűn jár a dokihoz, ahol "lefagy". Nem tudom ennél jobb szavakkal leírni a dolgot, de tényleg ilyen... :) Aztán van neki egy visszatérő álma is, amiben két ember thai-boxozik, ebből egyik a Bagoly. Ebből jön a végén aztán a kapcsolat is kettejük között, nem írom le, hogy mi, csak annyit, hogy szerintem röhejes. A verekedős részek is furák, biztos, hogy nem Cory Yuen készítette a koreográfiákat... :-)

   Röviden összefoglalva, nekem nagyon úgy tűnik, hogy Rei Natsume meztelen jelenetei köré akartak egy filmet összetákolni, mert úgy a film 15-20%-ban meztelenül látható, de az eredmény nézhetetlen (mint az erotikus filmek többségénél). Megnézése nem ajánlott!

Egy kérdés a végére : kimoderáltátok a movie postert, vagy én rontottam el a kép belinkelését? :D

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Február 12. 12:17, Vasárnap
Idézetet írta: YEZy
Egy kérdés a végére : kimoderáltátok a movie postert, vagy én rontottam el a kép belinkelését? :D

amikor publikáltam az írásodat, a poszter nem látszódott.

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Február 12. 13:10, Vasárnap
Akkor én voltam béna, bár szerintem ugyanúgy linkeltem be a képet, mint eddig mindig... Na nem baj, most már kint van.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 12. 13:36, Vasárnap
Idézetet írta: YEZy
Meg a Monday-t sem. Meg a Blessing Bell-t sem, bár az már kicsit más stílusú Sabu film...

Azokra is kíváncsi vagyok, de eddig még nem sikerült megszerezni őket. ;)

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Február 12. 14:32, Vasárnap
ASHURA / Ashura-jo no Hitomi (2005)

Rendezte: Yojiro Takita

(http://img19.imageshack.us/img19/2286/ashurajonohitomiposter4nq.jpg)
IMDb (http://www.imdb.com/title/tt0459744/)

Wakuraba Izumo (Somegoro Ichikawa) a hajdani rettegett, de mára kiégett démonvadász sikeres színészként tengeti mindennapjait a démonoktól nyüzsgő Edóban. Találkozik a titokzatos Tsubakival (Rye Miyazawa), akit üldöz a démonok oldalára átállt Jaku (Atsuro Watabe) és a démonok vezetője, Bizan (Kanako Higuchi). Kiderül, hogy Tsubakinak valamiképp köze van ahhoz, hogy Ashura, a démonok legfőbb vezére sikeresen újjászülethessen.
Izumo és Tsubaki egymásba szeret, de az élet közbeszól, mint mindig...

A történettel még nem is lenne bajom, mert nem rossz. Nagyon látványos és kellemes szerelmi fantasy-szösszenetet lehetett volna kihozni belőle. Viszont a színészi játék annyira túljátszott és erőltetett, hogy nem engedi a nézőt egy percre sem igazán közel a filmhez. Látványos díszletek, sok CG (ami szerencsére jól sikerült), átlagosnak mondható harcjelenetek, és rikító-zölden fröcskölő démonvér (bennem ez utóbbi láttán erős Predator-feeling ébredezett, és kissé húztam a számat, de sebaj).
Az egyedüli, amit igazán értékelek benne, az a zenéje. Hiába, Yoko Kanno azért nem nagyon tud rosszat csinálni.
Átlagos, pedig akár még jó is lehetett volna.

Cím: Japán filmek
Írta: Feldin - 2006. Február 17. 14:39, Péntek
Kikujiro nyara

Rá kell jönnöm utálom Kitanot mint színészt.
Ugyanaz az idegesítő idegbeteg idióta f*szi szerepet tudja eljátszani.
Valahogy nagyon ellenszenves.
Ez a film talán tetszett is volna ha nem ő játszik benne...
A motorosak nagy arcok :)

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Február 18. 01:43, Szombat
megnéztem a vital-t, de nem haltam be tőle, pedig a téma, a sztori, a koncepció, a helyszínek nagyszerűek voltak....és mégsem szippantott magába. hosszabban nem írok róla, mert van fenn 2 db ismertető. viszont jelzem, hogy az ichi the killer-t nem tsukamoto rendezte, és ezt nem ártana kijavítani ramiz ismertetőjében. (vagy talán én értettem félre valamit?)

plusz belenéztem az Adventures of elecric rod boy-ba is, kellőképpen hardcore és lowbudget így első blikkre. csak az a bajom, hogy a dvd-n nem működik a felirat. de sokszor mondják benne, hogy shinsengumi. ilyenkor egyébként mit lehet tenni? japán gyorstalpaló?

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Február 18. 09:26, Szombat
Én a GTO The Movie-t néztem meg tegnap este. Nem arra számítottam, mint amit kaptam, így kicsit csalódtam a filmben. Kíváncsi leszek majd a sorozatra is belőle, mindenhol azt olvastam, hogy sokkal jobb, mint a film.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 18. 09:38, Szombat
Idézetet írta: noralicious
viszont jelzem, hogy az ichi the killer-t nem tsukamoto rendezte, és ezt nem ártana kijavítani ramiz ismertetőjében.

Ezt elírtam, nyilván Tadanobu járt a fejemben, aki játszott az Ichiben. Az Ichi the Killert persze Takashi Miike rendezte. Köszönjük az észrevételt! :merci:

Cím: Japán filmek
Írta: Feldin - 2006. Február 18. 10:09, Szombat
Idézetet írta: YEZy
Én a GTO The Movie-t néztem meg tegnap este. Nem arra számítottam, mint amit kaptam, így kicsit csalódtam a filmben. Kíváncsi leszek majd a sorozatra is belőle, mindenhol azt olvastam, hogy sokkal jobb, mint a film.

Van Onizuka film? O.O

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 19. 13:54, Vasárnap
Kairo

Kiyoshi Kurosawa filmjeiben azt imádom, hogy úgy tud nagyon filozófiai mélységekbe menő kérdésekről filmeket csinálni - amelyeket sosem lehet egészen pontosan körülírni, és ezúttal sem fogom megkísérelni -, hogy a film közben teljesen természetes, egyáltalán nem érződik erőltetettnek vagy szájbarágósnak. A Doppelgängerben leginkább az embernek önmagához fűződő érzéseivel foglalkozik, és a film valahol a thriller műfajának irányában fekszik, a Bright Future talán az egyén és a társadalom viszonyát vizsgálja, meg a barátságot és a magányt, a Cure pedig a legtisztább stílusú filmje, egy izgalmas krimi-thriller. A Kairo talán horrornak vagy thrillernek besorolható: bár nincsenek benne véres részek és hirtelen megijesztős jelenetek, mégis a legijesztőbb film, amit valaha is láttam. És ez a félelem, hasonlóan ahoz, ami Lovecraft rémtörténeteiből és Lynch filmjeiből árad, valamilyen mély, rejtett, egzisztenciális félelem, amit nem lehet megfogni vagy megfogalmazni, csak átérezni, őszinte és gyönyörű borzongással. Nyilván nem mindenkire hat egyformán ez a fajta érzésekkel és hangulatokkal átadott filozófikus rém-gondolatcsíra, könnyen el tudom képzelni, hogy van, aki végigásítozza ezt a filmet, de az ilyesmire érzékeny nézők rá tudnak majd hangolódni, és talán ők is ugyanúgy reagálnak, mint én: szó szerint végigborzongtam a filmet, borsózó háttal és libabőrösen, annyira gyönyörű volt. További kritérium a teljes élvezethez, hogy egyedül érdemes nézni a filmet (a koreai romantikus vígjátékok teljes ellentéteként, amit kizárólag baráttal/barátnővel ajánlatos fogyasztani).
A Kairo első ránézésre szellemekről szól, akik kapcsolatot próbálnak teremteni az élőkkel sokféle izgalmas módon, például különféle technikai eszközök segítségével. Azonban nincsenek gyilkos szándékaik, és rémisztgetni sem akarnak. A film hősei - és a néző - végig azt próbálja kideríteni, hogy mit is akarnak ezek a szellemek, miért jönnek létre illetve térnek vissza, és kik is ők egyáltalán. A végére azonban nyilvánvalóvá válik a film igazi témája: a magány. Először a szó szerinti, partner vagy társ nélküliség magánya, aztán egy mélyebb értelem, az emberek közti kapcsolatok elhidegülése, végül egyfajta egzisztenciális magány, egyedüllét a létezésben és legfőképpen a halálban. És ez, a halál a kapcsolat a két téma között.
A színészek fiatalok, vélhetőleg kevés tapasztalattal, de talán éppen ezért olyan könnyű nézőként beleélni magunkat a helyzetükbe: mintha csak mi botladoznánk kétségbeesetten az uralhatatlan és megismerhetetlen helyzetek útvesztőjében.
És ha valójában is úgy érezzük, hogy azt tesszük, a Kairo annál erősebben fejti ki hatását.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Február 19. 14:23, Vasárnap
Idézetet írta: Ramiz
Kairo

én úgy értelmeztem, hogy a számítógépek világa (az elektronikus társadalom, ha úgy tetszik) és a techbika nagyfokú, gyors fejlődése kifejezetten rossz hatással van az emberiségre. ebben nyilván benne van az is, amit te írsz, hogy magány és elidegenedés... egyébként az ismertetődben a kisebbik kép hatalmas spoiler!!! :ejnye:

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 19. 16:06, Vasárnap
Idézetet írta: arnold
Idézetet írta: Ramiz
Kairo

én úgy értelmeztem, hogy a számítógépek világa (az elektronikus társadalom, ha úgy tetszik) és a techbika nagyfokú, gyors fejlődése kifejezetten rossz hatással van az emberiségre. ebben nyilván benne van az is, amit te írsz, hogy magány és elidegenedés... egyébként az ismertetődben a kisebbik kép hatalmas spoiler!!! :ejnye:

Ja, a kettő összefügg. :) És rád is ilyen erős hatással volt?
A képet akkor kiszedem. :)

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Február 19. 16:20, Vasárnap
Idézetet írta: Ramiz
Idézetet írta: arnold
Idézetet írta: Ramiz
Kairo

én úgy értelmeztem, hogy a számítógépek világa (az elektronikus társadalom, ha úgy tetszik) és a techbika nagyfokú, gyors fejlődése kifejezetten rossz hatással van az emberiségre. ebben nyilván benne van az is, amit te írsz, hogy magány és elidegenedés... egyébként az ismertetődben a kisebbik kép hatalmas spoiler!!! :ejnye:

Ja, a kettő összefügg. :) És rád is ilyen erős hatással volt?
A képet akkor kiszedem. :)

a Cure-t és a Kairo-t nagyon szeretem, bár a Seance sem rossz! tipikusan olyan filmek, amelyeket  tényleg egyedü és lehetőség szerint sötét szobában kell nézni + nem árt ha magadmellé raksz egy csomag pelenkát is. :-D idegörlő! a Kairo-nak sajnos lesz remakje is. :mad:

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Február 19. 17:17, Vasárnap
emlékeztek arra a zenére, amire a My Tutor Friend-ben táncol a lány?! ugyanez a szám szól a Princess Blade végén is, amikor meg a stáblista. erre tegnap figyeltem fel. :)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 19. 18:47, Vasárnap
Survive Style 5+

Nagyon színes, nagyon extrém, agyondizájnolt, extravagáns, hipermodern... ilyen szavak jutottak eszembe a Survive Stlye 5+ nézése közben. Alighanem ezeknek a jellemzőknek köszönheti a film meglepő sikerét (az imdb-n, ahol a legtöbb ázsiai filmet lehúzzák, 8 pont fölé értékelték!), de a stílus néhol kissé erőltetettnek érződik. Sok klippbe illő jelenet van a filmben, tánc, zenére bólogatás és pislogás, gyors, rövid vágások, képi humor és túljátszott jelenetek (ha üvölt, nagyon üvölt stb): ennek valamiféle popkultúra-sűrítmény hangulata van, de éppen mert annyira törekedtek rá, már nem is az igazi. A popkultúra széles körnek szóló, könnyen befogadható termékei szerintem akkor fogyaszthatók, ha lazák. De térjünk vissza a filmhez, hiszen a negatívumok ezzel véget is értek! A szereplők jók, rengeteg hírességet összeszedtek a filmhez (Asano Tadanobu, Vinnie Jones (aki speciel elég bénán játszik), Ittoku Kishibe (Vital, Zatoichi (2003), Seance) és Sonny Chiba egy rövid szerepben!).
A történet több, független szálon fut, amik néha találkoznak, de nem ezen szálak vezetésére és keresztezésére van kihegyezve a film. Az egyik egy fiatal fickó esete, aki állandóan megöli és eltemeti a barátnőjét, de az mindig visszatér és megtámadja őt. A másik egy kopasz bérgyilkos és a tolmácsának munkáját mutatja be. A harmadik egy reklám-forgatókönyvírónő életével foglalkozik. A negyedik szál három rablóé, akik közül az egyik homoszexuális és szerelmes a haverjába. Az ötödik (a kedvencem) pedig egy üzletemberé, akivel egy hipnozőr (vagy mi) elhiteti, hogy ő valójában egy madár. (Amikor a komoly tekintetű Ittoku Kishibe-t, a Zatoichi jakuzafőnökét és a Vital komoly tanár úrját megláttam egy alsónadrágban egy nagy sütőben pirulni és közben zavartan burukkolni, majd' megszakadtam a röhögéstől... :D)
A film végére a sok zavaros szál valamiféleképpen (tartalmilag) összeáll és egyfelé mutat, így kiderül, hogy a sok állatkodás mögött a filmnek komoly üzenete is van egymás elfogadásáról és arról, hogy ki és mi mennyire fontos az embernek.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Február 19. 18:52, Vasárnap
Idézetet írta: Ramiz
Survive Style 5+

ezt a filmet sem néztem még meg, pedig már megvan egy ideje... (kb 10-12 filmmel vagyok így)

Cím: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Február 20. 00:31, Hétfő
Idézetet írta: Ramiz
Survive Style 5+
az imdb-n, ahol a legtöbb ázsiai filmet lehúzzák

Azért a top250-ben előfordul néhány és a minőséget általában ott is díjjazák

A tippet kösz!

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 20. 19:40, Hétfő
Idézetet írta: agentcooper
Idézetet írta: Ramiz
Survive Style 5+
az imdb-n, ahol a legtöbb ázsiai filmet lehúzzák

Azért a top250-ben előfordul néhány és a minőséget általában ott is díjjazák
A tippet kösz!

Igaz, és egy-kettőért meg hirtelen odalesznek... de hát mindig is a nagy tömegekre jellemző a birka stílus... 8) Pl Oldboyt istenítik egyöntetűen, SfLV-t meg nem igazán, pedig érettebb, komolyabb darab. Vagy Miikétől az Agitatort, Deadly Outlaw Rekka-t is lehúzták... 6.1 környékén van, pedig zseniális darabok. Keresztapa persze a 250-es élén van (megérdemli), ezek meg ennyire lent? Miért? De van még sok példa, amin csak röhögni tudok. (Tetsuo 7 alatt...)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 20. 23:02, Hétfő
Branded To Kill

Érdekes hangulatú és lenyűgözően ötletes film Japán harmadik legjobb bérgyilkosáról. Egy-két munkáját látjuk és éppen futó nőügyeit, illetve tulajdonképpen egyszerre a kettőt, mert lassan összekeverednek a dolgok, és ez, mint tudjuk, nagyon veszélyes tud lenni. Hősünk, Hanada, megöli a második legjobb bérgyilkost, végül pedig természetesen szembekerül No. 1-el is ("Ichi the Killer", ha-ha), a titokzatos fantommal is, akinek különleges módszerei vannak ellenfelei legyőzésére...

A filmnek nem a története az erőssége, azt érezhetően csak írták meg hozzá, hogy valami mentén mégiscsak haladhassanak a forgatás során. ^^ Sokkal fontosabb és érdekesebb azonban a sok apró részlet, amelyek mind hozzáadnak valamit a filmhez, egészen különleges és megfoghatatlan aurát, hangulatot alkotva. Ilyenek például azok az ázsiai filmekre nagyon jellemző jelenetek, amik valamilyen prózai, egyszerű, hétköznapi érzést vagy tevékenységet ábrázolnak, mégis művészien és érdekesen hatnak. Ilyen például az, hogy Hanada imádja a fővő rizs illatát, és ez többször előkerül a filmben, anélkül, hogy hatalmas jelentősége lenne. Szintén telitalálat a kötetlenül csapongó jazz a háttérben, a szaxofon ötletszerűen futkározó futamai remekül illenek a film laza kohéziójú szerkezetéhez. A beállítások és a megvilágítások kitűnőek, gyakran előfordult, hogy gyönyörködve néztem végig egy-egy képsort.

Végül pedig hadd térjek vissza a film lenyűgöző ötletességéhez néhány példa erejéig. Nagyon tetszett például a film végén a két legjobb bérgyilkos napokig tartó párbaja, ahol próbálják egymást megtalálni és kifárasztani. No. 1 gyakran felhívja Hanadát, hogy figyelmeztesse a rendszeres táplálkozás és a jó emésztés fontosságára, hiszen egy jó bérgyilkosnak emésztési problémák nem vonhatja el a figyelmét a munkájáról... Azután patthelyzet alakul ki, találkozásukkor fegyvert fognak egymásra, és mindketten tudják, hogy csak együtt halhatnának meg. Ezután egy darabig együtt laknak, együtt alszanak, hogy felügyelhessenek egymásra (tényleg szükségük van arra az alvásra). Az utcára, étterembe indulva pedig egymásba karolva mennek ki...b2k
Szintén zseniális az a jelenet, ahol Hanada úgy beszélget a foglyul ejtett szerelmével(?), hogy az nincs jelen, hanem csak egy mozigép vetíti őt a falra egy filmről, amit elrablói küldtek Hanadának.
És még sorolhatnám, de minek? Ez a film rengeteg ötletet vonultat fel, nem vagánykodós és látványos dolgokat, de olyanokat, amilyeneket mégis ritkán látunk. Egy érdekesség: a Szellemkutyába, Jim Jarmusch remek filmjébe (amely ehhez hasonlóan egy bérgyilkosról szól és szintén nem nélkülözi a humort) Jarmusch tiszteletadásként gyakorlatilag egy az egyben átvett egy jelenetet (egy trükkösen végrehajtott bérgyilkosságot).

Suzuki azt mondta a Branded To Kill-ről, hogy egyszerűen csak a szórakoztatásról szól. És lehet, hogy jól szórakoztatni szakma, de művészi igényességgel szórakoztatni művészet. Nem érdemes kihagyni. ^^

Cím: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Február 21. 00:58, Kedd
Idézetet írta: Ramiz

Igaz, és egy-kettőért meg hirtelen odalesznek... de hát mindig is a nagy tömegekre jellemző a birka stílus... 8) Pl Oldboyt istenítik egyöntetűen, SfLV-t meg nem igazán, pedig érettebb, komolyabb darab. Vagy Miikétől az Agitatort, Deadly Outlaw Rekka-t is lehúzták... 6.1 környékén van, pedig zseniális darabok. Keresztapa persze a 250-es élén van (megérdemli), ezek meg ennyire lent? Miért? De van még sok példa, amin csak röhögni tudok. (Tetsuo 7 alatt...)

A pozitív példák:

- Shichinin no samurai (1954) 8.8 (az ötödik!)
- Sen to Chihiro no kamikakushi (2001) 8.4
- Rashômon (1950) 8.3
- Ran (1985) 8.3
- Yojimbo (1961) 8.3
- Kumonosu jô (1957) 8.3
- Tengoku to jigoku (1963) 8.3
- Mononoke-hime (1997) 8.1
- Yojimbo (1961) 8.1
- Dersu Uzala (1975) 8.1
- Wo hu cang long (2000) 8.1
- Oldboy (2003) 8.1
- Tsubaki Sanjûrô (1962) 8.1
- Ying xiong (2002) 8.0
- Kumonosu jô (1957) 8.0
- Onibaba (1964) 8.0
- Bom yeoreum gaeul gyeoul geurigo bom (2003) 8.0
- Kaidan (1964) 8.0
- Kakushi-toride no san-akunin (1958) 8.0
- Mimi wo sumaseba (1995) 8.0
- Fa yeung nin wa (2000) 8.0
- Bin-jip (2004) 8.0
- Hotaru no haka (1988) 7.9
- Ikiru (1952) 7.9
- Hua yang de nian hua (2000) 7.9
- Chung hing sam lam (1994) 7.9
- Tonari no Totoro (1988) 7.9
- Kurenai no buta (1992) 7.9
- Majo no takkyûbin (1989) 7.9
- Tenkû no shiro Rapyuta (1986) 7.9
- Kaze no tani no Naushika (1984) 7.9
- Kagemusha (1980) 7.9
- Sennen joyu (2001) 7.9
- Batoru rowaiaru (2000) 7.9
- Memories of Murder (2003) 7.9
- Hana-bi (1997) 7.8
- Hauru no ugoku shiro (2004) 7.8
- Shin seiki Evangelion Gekijô-ban (1997) 7.8
- Chung hing sam lam (1994) 7.8
- Chûgoku no chôjin (1998) 7.8
- Chinjeolhan geumjassi (2005) 7.7
- Dolls (2002) 7.7
- Zatôichi (2003) 7.7
- Rupan sansei: Kariosutoro no shiro (1979) 7.7
- Kôkaku kidôtai (1995) 7.7
- Yoidore tenshi (1948) 7.7
- Gongdong gyeongbi guyeok JSA (2000) 7.7
- Akira (1988) 7.6
- Cheun gwong tsa sit (1997) 7.6
- Memorîzu (1995) 7.6
- Vampaia hantâ D (2000) 7.6
- A Fei jing juen (1991) 7.6
- 2046 (2004) 7.6
- Inosensu: Kôkaku kidôtai (2004) 7.5
- Tokyo Godfathers (2003) 7.5
- Cowboy Bebop: Tengoku no tobira (2001) 7.5
- Jin-Rô (1998) 7.5
- Sinnui yauwan (1987) 7.5

Nyílván van több is, de meguntam...

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Február 21. 07:27, Kedd
srácok! azért ennyire ne vegyétek komolyan az IMDB-t! jó kis adatbázis, sokmindent megtudhatunk onnan, de azért nem szentírás! ezek átlagolt pontszámok, nem egy ember véleményét tükrözik. nyilván egy amerikai jobbra értékel egy amcsi filmet, mint egy ázsiait, és ez fordítva is igaz. nem mondom, hogy az egyik kritika sem mérvadó, de a többség nem az.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Február 21. 09:03, Kedd
nekem általában bejönnek az imdb-s pontszámok, ha nem, akkor meg lehtöbbször megértem, miért lett fel- vagy lepontozva. A popfilmnél egyértelmű a felmagasztalás, egy komolyabb darabnál meg ellenkezőképpen. Pl. persze, hogy a Tetsuo alacsony pontszámot kapott, hisz első ránézésre sem egy tömegfilm. Képzelj el egy átlag filmkedvelő embert, aki egy csomó jó kritikát olvas róla, megnézi, s nem kap más csak zúgást, meg ordítozást, fekete-fehérben :D

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 21. 13:19, Kedd
Idézetet írta: arnold
srácok! azért ennyire ne vegyétek komolyan az IMDB-t! jó kis adatbázis, sokmindent megtudhatunk onnan, de azért nem szentírás! ezek átlagolt pontszámok, nem egy ember véleményét tükrözik. nyilván egy amerikai jobbra értékel egy amcsi filmet, mint egy ázsiait, és ez fordítva is igaz. nem mondom, hogy az egyik kritika sem mérvadó, de a többség nem az.

Oké, szerintünk sem szentírás, de minden egyéb filmes oldal dacára az egyetlen, ahol majdnem biztos, hogy legalább egy címet meg egy stáblistát találsz bármilyen filmről. Lehetne egy ilyen csak ázsiai filmből, mert azokról amúgy is sokszor kevés az infó. Pl nem mindegyik Zatoichi van benne az imdb-s adatbázisban, vagy pl a Princess Aurora-ról sem volt szinte semmi fent. Az AsianDB viszont neve ellenére elég másfajta oldal, inkább bolt, mint adatbázis.

Idézetet írta: Manu
A popfilmnél egyértelmű a felmagasztalás, egy komolyabb darabnál meg ellenkezőképpen. Pl. persze, hogy a Tetsuo alacsony pontszámot kapott, hisz első ránézésre sem egy tömegfilm. Képzelj el egy átlag filmkedvelő embert, aki egy csomó jó kritikát olvas róla, megnézi, s nem kap más csak zúgást, meg ordítozást, fekete-fehérben :D

Ez igaz... Valahogy rá kéne venni a könnyen emészthető tucatfilmeket kedvelő embereket (én is nézek ilyeneket is bőven!), hogy a szélsőségesebb, művészibb, stílusdöntögető filmeket ne pontozzák. ^^ Mondjuk az életkor meg a lakhely szerinti bontás így is tök jó alul, ki lehet szűrni a filmzabáló tizenéves amcsi kölyköket. :)

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Február 21. 14:57, Kedd
Idézetet írta: Ramiz
Oké, szerintünk sem szentírás, de minden egyéb filmes oldal dacára az egyetlen, ahol majdnem biztos, hogy legalább egy címet meg egy stáblistát találsz bármilyen filmről. Lehetne egy ilyen csak ázsiai filmből, mert azokról amúgy is sokszor kevés az infó. Pl nem mindegyik Zatoichi van benne az imdb-s adatbázisban, vagy pl a Princess Aurora-ról sem volt szinte semmi fent. Az AsianDB viszont neve ellenére elég másfajta oldal, inkább bolt, mint adatbázis.

akkor ebben egyetértünk, mert nagyjából én is erről beszéltem. :)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Február 21. 15:28, Kedd
Láttam az Fss-en a Yokai Daisenso Miike féle változtát!! Végre itt van!!!!  :-D ...csak angol felirat is kéna hozzá  :cry:

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 21. 17:00, Kedd
Idézetet írta: Manu
Láttam az Fss-en a Yokai Daisenso Miike féle változtát!! Végre itt van!!!!  :-D ...csak angol felirat is kéna hozzá  :cry:

Előbb nézd meg az eredetieket! :ejnye:

Cím: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Február 21. 19:27, Kedd
Idézetet írta: arnold
srácok! azért ennyire ne vegyétek komolyan az IMDB-t! jó kis adatbázis, sokmindent megtudhatunk onnan, de azért nem szentírás! ezek átlagolt pontszámok, nem egy ember véleményét tükrözik. nyilván egy amerikai jobbra értékel egy amcsi filmet, mint egy ázsiait, és ez fordítva is igaz. nem mondom, hogy az egyik kritika sem mérvadó, de a többség nem az.

Az IMDB nemzetközi adatbázis, nem csak amerikaiak pontoznak, bár lehet, hogy ők vannak többségben. Én is szoktam szavazni, ha valami nagyon jóval vagy nagyon rosszal találkozom. Vannak tényleg furcsaságok (pl. Remény Rabjai 180 ezer szavazattal, 9.1 ponttal a második) de érdekes módon legtöbbször reálisak a pontok.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Február 21. 19:51, Kedd
Idézetet írta: agentcooper
Az IMDB nemzetközi adatbázis, nem csak amerikaiak pontoznak, bár lehet, hogy ők vannak többségben. Én is szoktam szavazni, ha valami nagyon jóval vagy nagyon rosszal találkozom. Vannak tényleg furcsaságok (pl. Remény Rabjai 180 ezer szavazattal, 9.1 ponttal a második) de érdekes módon legtöbbször reálisak a pontok.

jó, ebben igazad van. bár, én nem különösebben foglalozok a pontozással. felőlem mindenki úgy pontoz, ahogy neki jólesik! ahány ember annyi vélemény. ezt csak azért írtam, mert néhányan teljesen kikeltek magukból... :)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Február 24. 13:37, Péntek
Úgy emlékszem valaki nagyon várta a Shinobit. Fenn van adc-n (http://asiandvdclub.org/details.php?id=5167) DVD9 formátumban.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 25. 16:04, Szombat
Idézetet írta: Manu
Úgy emlékszem valaki nagyon várta a Shinobit. Fenn van adc-n ([url]http://asiandvdclub.org/details.php?id=5167[/url]) DVD9 formátumban.

Nem tűnik különösebben vonzónak, de annyian szedik, hogy megpróbálom gyorsan leghostleechelni... :roll:

Bullet Ballet

Shinya Tsukamoto a Tetsuoval lett híres, és annak a filmnek az őrült fekete-fehér zakatolása, a szaggatott, rövid képsorok, az állandóan mozgásban levő kézikamera, a motion-stop jelenetek, a kattant industrial zene állandó filmes eszközei lettek. A Tetsuo 2 és a Toyko Fist színes volt, ám a Bullet Ballettel Tsukamoto visszatért a fekete-fehér filmhez, és újra sikerült megteremtenie egy remek Tetsuo-szerű hangulatot.
A nagyobb hangsúly még mindig a karaktereken, az érzelmeken és a hangulaton van a történettel szemben, nem mintha az nem lenne szerves alkotóeleme a filmnek, csupán érzésem szerint Tsukamoto a cselekmény aprólékos vezetését kevésbé tartja fontosnak, mint az erős hangulatot és a nehezen megfogalmazható érzések némileg tudat alatti átadását.
A történet főszereplője a Tetsuohoz és a Tokyo Fisthez hasonlóan egy teljesen átlagos ember (a Tetsuo előzetesének szavaival élve: "ordinary salaryman"), akivel valami furcsa dolog történik, elveszít valamit, és ez kizökkenti addigi életéből és személyiségéből. Ezúttal a főszereplő, Goda (a rendező játssza, remekül) a barátnőjét veszti el: az ugyanis egy nap a férfi lakásában békésen dúdolgatva fejbelövi magát egy Chief Special revolverrel. Goda összeomlik, nem ért semmit, a legfőképpen pedig azon van kiakadva, hogy honnan szerzett a felesége fegyvert. Kezd a fegyverek megszállotjává válni, különféle módokon megpróbál fegyvert szerezni, többek között különféle alkatrészekből és vasdarabokból készít magának egy állati brutálisan kinéző kézimordályt, aminek azonban felettébb csekély a hatásfoka. Közben összetűzései akadnak egy kisebb helyi bandával, annak egy tagjával, a halálvágyó Chisatoval pedig különös viszonya kezd kialakulni. Miután végre fegyverhez jut, Goda belefolyik a banda ügyeibe és elmerül az erőszak világában, miközben próbálja megérteni barátnője indítékait és Chisato lelkivilágát.
A Bullet Ballet ugyanolyan gyönyörűen filmezett, dögös stílusú és zúzós hangulatú, mint a Tetsuo vagy a Tokyo Fist, utóbbinál kevésbé véres, ám legalább annyira kemény. Tsukamoto fanoknak természetesen kihagyhatatlan, aki pedig még nem ismeri az ő gyilkos filmművészetét, annak a Bullet Ballet pont megfelelő kezdés (Tetsuo-hoz képest több a történet, Tokyo Fist-hez képest kevesebb a vér).

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Február 25. 19:55, Szombat
Sakigake Cromartie High - The Movie (2005)

  A film főszereplője egy ígéret miatt lett a rosszhírű Cromartie iskola tanulója. Ez az iskola a legdebilebb emberkék lelőhelye, van itt mindenki a gorillától kezdve a YMCA-t éneklő nevesincs előadóra hasonlító emberkétől kezdve Mechazawa-ig, a robotig. A főhős ezekből az emberekkel, valamint nem túl agyas további barátaival és az iskolát "meghódítani" kívánó emberrel együtt megalakítja a (ha jól emlékszem) Föld megmentő szervezetet, amivel jól elvannak, csak nem tudják, mit kezdjenek vele, egész addig, amíg egy UFO nem érkezik az iskolába, hogy a diákokat shaolin kung-fu harcosokká alakítsa és meghódítsa a Földet. Ez is egy anime átirat, ezúttal azonban egy -szerintem- meglehetősen gyenge film lett az eredmény. A poénok elég gagyik, az egész film igencsak fárasztó. Valószínűleg csak annak fog tetszeni (ha tetszeni fog egyáltalán), aki szerette az animét belőle. Nekem csak a shaolin harcosok kiképzése tetszett, ott volt 1-2 jobb jelenet, de összességében ez a film kerülendő!

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Február 25. 19:56, Szombat
(http://www.fw.hu/yezy001/weatherwoman.jpg)

Weather woman (Otenki-oneesan) (1996)

   Michiko Kawai (Saori Taira) vezeti az időjárás jelentést a helyi TV csatornán. Mindössze egy nap szabadságot vesz ki munkahelyén és a helyére álló diáklány, Keiko Nakadai (Kei Mizutani) azonban nem azzal kívánja felhívni magára a figyelmet, hogy egy fekete vonalat lépked át, hanem a másnapi időjárás titkain kívül másról is lerántja a leplet... Az eset óriási botrányt kavar, viszont a TV nézettsége megnő és a TV elnök hallani sem akar Michiko visszatéréséről. Nem sokkal ezután megérkezik az elnök lánya, Kaori (Yasuyo Shiroshima), aki Franciaországban idöjóslást tanult és felháborodottan követeli Keiko kirúgását. Az elnök azonban nem enged, így a lánya kénytelen a saját eszközeihez folyamodni. Michikot "kémként" Keiko közelébe küldi, aki különféle megalázó helyzetekbe sodorja Michiko-t, majd a film végén sor kerül a két lány csatájára egy óriási időjárásjelentési show műsor keretében. A fentiekből kiolvasható, hogy kellőképpen elborult filmre lehet számítani, mint sok más manga adaptáció esetében is. Van benne minden a repüléstől kezdve a leszbikus szexjeleneten keresztül egészen a "varázslásig". Aki szereti az extrém japán filmeket, annak biztos, hogy ez is tetszeni fog.

Cím: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Február 26. 13:07, Vasárnap
Idézetet írta: YEZy
kellőképpen elborult filmre lehet számítani, mint sok más manga adaptáció esetében is. Van benne minden a repüléstől kezdve a leszbikus szexjeleneten keresztül egészen a "varázslásig".

Fúj, gusztustalan.

(Már le is szedtem.)

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Február 27. 22:26, Hétfő
Idézetet írta: agentcooper
Idézetet írta: YEZy
kellőképpen elborult filmre lehet számítani, mint sok más manga adaptáció esetében is. Van benne minden a repüléstől kezdve a leszbikus szexjeleneten keresztül egészen a "varázslásig".

Fúj, gusztustalan.

(Már le is szedtem.)

 8)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Február 28. 23:54, Kedd
The Red Spectators

Oshii filmje, amely a Jin-Roh című remek animével azonos alternatív történelmi alapokon nyugszik. A Jin-Rohnak olyan erős, sötét, kicsit reménytelen, kicsit ijesztő hangulata és csavaros története volt, amit nagyon szerettem. Hasonlót vártam a The Red Spectatorstól is, aminek azonban a története egyszerű volt és igazából lényegtelen, míg a hangulata és a stílusa zagyva és követhetetlen. Elég nagy csalódás volt számomra ez a film a néhány használható jelenet és pár üdítő vicc ellenére.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Március 1. 08:39, Szerda
Idézetet írta: Ramiz
The Red Spectators

Azért számítsd bele, hogy ez Oshii nagyon korai filmje... Egyébként tényleg nem nagy durranás. A többi jobb, érdemes végignézni, de ne számíts egy GITS-re.

ADC-n fenn van végre a Miike-féle Yokai Daisenso. Remélem nem olyan lesz, mint a Zebraman.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Március 1. 10:00, Szerda
én Oshii-tól csak az Avalon-t láttam, de az nagyon rossz volt!

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Március 1. 12:20, Szerda
Idézetet írta: arnold
én Oshii-tól csak az Avalon-t láttam, de az nagyon rossz volt!

Én speciel szerettem az Avalon-t, nekem tetszett. (A zenéjéről nem is beszélve.)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 1. 16:33, Szerda
Szerintem is jó film az Avalon, bár nem tökéletes, vannak hibái. Mindenesetre az agyonhype-olt Mátrixot simán veri. :-D

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Március 1. 18:12, Szerda
Idézetet írta: Ramiz
Szerintem is jó film az Avalon, bár nem tökéletes, vannak hibái. Mindenesetre az agyonhype-olt Mátrixot simán veri. :-D

ha az ilyen "virtual reality" filmeket nézzük, akkor inkább Resurrection of the Little Match Girl! alapból van benne "alternate endig" is. 8-)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 1. 22:02, Szerda
Idézetet írta: arnold
ha az ilyen "virtual reality" filmeket nézzük, akkor inkább Resurrection of the Little Match Girl! alapból van benne "alternate endig" is. 8-)

Az Avalon nem csak egy érdekes történet vagy egy bizonyos fajta virtuális valóság! Sőt, ez a része nem is olyan fontos. Számomra az Avalon sokkal inkább arról szólt, hogy miért van az embereknek szüksége ilyen ál-valóságokra, és miért lehet elveszni bennük. Ez a téma nagyon érdekel, mert én is sok "pótszerrel" élek (tudatosan), sőt egyre inkább próbálom az életem ilyen irányba áthelyezni.

Az említett filmet (Resurrection...) nem láttam, csak a címével találkoztam, és az alapján nagy ívben kerültem. :P

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Március 3. 11:52, Péntek
Megnéztem a '68-as Yokai Daisensot, mivel mára lejön a Miike féle verzió! Nem tudok többet írni, mint Ramiz itt (http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=37), meglepően jó kis filmecske, ahhoz képest, h mikor készült. Persze tényleg elég debil. Na, mindenesetre már nagyon kiváncsi vagyok erre a 2005-ös feldolgozásra.

Cím: Japán filmek
Írta: Feldin - 2006. Március 3. 14:42, Péntek
Idézetet írta: Manu
Megnéztem a '68-as Yokai Daisensot, mivel mára lejön a Miike féle verzió! Nem tudok többet írni, mint Ramiz itt ([url]http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=37[/url]), meglepően jó kis filmecske, ahhoz képest, h mikor készült. Persze tényleg elég debil. Na, mindenesetre már nagyon kiváncsi vagyok erre a 2005-ös feldolgozásra.

már kijött az új Yokaios film? fú.
Vkinek nincs meg? :)
Aki közelebb lakik mint Manu? :)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Március 3. 15:32, Péntek

Belenéztem, a DVD menü nagyon állat :cool: ! Valami kissrác pattog egy villámló karddal a kezében, és mindenféle gépszörnyeket kaszabol. Nagyon nyálcsorgatós effekt-áradat   :twisted:

Felkerült a Hiruko a goblin is! Vazz, itt honapokig pangott az adc, most meg egymás után pakolják fel a jobbnál-jobb filmeket. a ratiom meg a béka s*gge alatt :(

Cím: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Március 3. 17:04, Péntek
Idézetet írta: Manu
Vazz, itt honapokig pangott az adc, most meg egymás után pakolják fel a jobbnál-jobb filmeket. a ratiom meg a béka s*gge alatt :(

Engem mindig kibasznak....de mindig visszatérek, mint Arnie bá'  8-)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Március 3. 17:54, Péntek
Idézetet írta: agentcooper
Idézetet írta: Manu
Vazz, itt honapokig pangott az adc, most meg egymás után pakolják fel a jobbnál-jobb filmeket. a ratiom meg a béka s*gge alatt :(

Engem mindig kibasznak....de mindig visszatérek, mint Arnie bá'  8-)

:D Nem IP alapján megy a ban? Vagy másik gépről reggelsz újra? :?:

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 3. 18:11, Péntek
Idézetet írta: Manu
Belenéztem, a DVD menü nagyon állat :cool: ! Valami kissrác pattog egy villámló karddal a kezében, és mindenféle gépszörnyeket kaszabol. Nagyon nyálcsorgatós effekt-áradat   :twisted:

Nem hittem, hogy téged ezek ennyire megragadnak... :? Asszem én meg sem nézem ezt az új verziót, kivéve talán ha nagyon ajánljátok... de egyébként nem nagyon érdekel. Pláne ha a látványra gyúr... :(

Idézetet írta: Manu
Felkerült a Hiruko a goblin is! Vazz, itt honapokig pangott az adc, most meg egymás után pakolják fel a jobbnál-jobb filmeket. a ratiom meg a béka s*gge alatt :(

Na az viszont nekem is kell! Manu, beszéljünk össze, hogy ki mit tölt, mit szólsz? Nekem már úgyis érik a ban, addig is tépek ha tudok. :) Mondjuk a Hiroku-t bevállalom, ok? Aztán majd leugrok valamikor Szegedre (talán március 15-e körül arra járok).

Idézetet írta: Manu
Nem IP alapján megy a ban? Vagy másik gépről reggelsz újra? :?:

Na ez engem is érdekel! 8-) Meg a Yakuza Torrent-et is nagyon várom! Az ugye rippelt filmek helye lesz?

Cím: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Március 3. 20:44, Péntek
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: agentcooper
Idézetet írta: Manu
Vazz, itt honapokig pangott az adc, most meg egymás után pakolják fel a jobbnál-jobb filmeket. a ratiom meg a béka s*gge alatt :(

Engem mindig kibasznak....de mindig visszatérek, mint Arnie bá'  8-)

:D Nem IP alapján megy a ban? Vagy másik gépről reggelsz újra? :?:

Kidobnak. Újrareggek. Ugyanarról a gépről. Ennyi.

Nem vagyok büszke rá, de ilyen kis feltöltéssel esélyem sincs tartani a 0.7-et. Ha max. 0.5 lenne, talán megpróbálnám.

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Március 4. 00:24, Szombat
SHINOBI - Heart Under Blade

Rendezte: Shimoyama Ten

(http://img131.imageshack.us/img131/3267/shinobi014th.jpg)

IMDb (http://imdb.com/title/tt0475723/)

A hegyekben elrejtve két ellenséges ninja klán él egymás mellett, várva az alkalomra, hogy parancsolójuk fegyverbe szólítsa őket. Csakhogy az országra béke köszöntött, és a két klán túlságosan nagy erőt birtokol, ami veszélyeztetheti a kialakult törékeny békét. Emiatt parancsolójuk úgy dönt, hogy versenyt hirdetve közöttük felmorzsolja erejüket.
Oboro (Yukie Nakama) az Iga-klán tagja, és Gennosuke (Jo Odagiri) a Kouga-klán tagja időközben titkon egymásba szeretett, de a két klán között meghirdetett harc ellenségekké teszi őket.
A klánok kiválasztják öt-öt legjobb harcosukat, és megkezdődik közöttük az élethalálharc parancsolójuk kegyeinek elnyeréséért...

Hát szo-szo. A filmnek nem a sztori az erőssége, hanem inkább a látvány és a karakterek. A fényképezés nagyon jó. A karaktereket érdekessé tették azzal, hogy mindegyikük más és más ninja-képességekkel rendelkezik, van amelyik kimondottan ötletes. A színészi játékból engem nem a főszereplők fogtak meg, inkább a mellékszerepeket játszó színészeket éreztem meggyőzőbbnek (bár tény, hogy az Oboro-t alakító Yukie Nakama kellemeset alakít a végkifejlettben).
Alapjában véve kellemes kis film volt, érdemes megnézni - de a trailer alapján sokkal erőteljesebbnek gondoltam.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Március 4. 19:10, Szombat
Idézetet írta: Skyneth
SHINOBI - Heart Under Blade

Hát én sem voltam hasraesve tőle, bár még nem láttam végig. A Yokai Daisensi viszont nagyon :cool: . Ellenben látom végülis te szeded a Hiruko-t. Én majd arra igényt tartanék ám. :) Én nekiálltam Miike Graveyard of Honorjának. Újra Miike lázban égek, de a főoldalon lévő szavazást elnézve mások is. :)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 4. 20:29, Szombat
Idézetet írta: Manu
Újra Miike lázban égek, de a főoldalon lévő szavazást elnézve mások is. :)

Kár, hogy egy nap csak egyre lehet szavazni! Mégiscsak szégyen, hogy már majdnem 10-en szavaztunk, mégis Kitano és Sabu 0-n áll! De nekem most Tsukamoto-ra kellett szavaznom. 8-) Mindegy, végül is érthetőek az arányok.

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Március 4. 20:45, Szombat
Idézetet írta: Manu
Ellenben látom végülis te szeded a Hiruko-t. Én majd arra igényt tartanék ám. :)

Ha addig megtűrik a horribilisen alacsony arányomat, akkor feljegyezlek rá.  :-D

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Március 4. 22:51, Szombat
THE SEA IS WATCHING / Umi Wa Miteita (2002)

Rendezte: Kei Kumai

(http://img467.imageshack.us/img467/3412/sea017xu.jpg)

IMDb (http://imdb.com/title/tt0316829/)

A Tokugawa-éra idején működő nyilvánosház életébe kalauzol el minket az alkotás. Nem, nem kimondottan "geisha"-król van szó, hanem valódi prostituáltakról (oiran).
O-Shin (Nagiko Tono) jószívű teremtés, de hajlamos arra, hogy beleszeressen kuncsaftjaiba. Kikuno (Misa Shimizu) megfontolt, realista személyiség, aki igyekszik segíteni O-Shin-t mindenben. Kettőjük életébe kukkanthatunk bele.

A filmen érződik valamelyest Kurosawa keze nyoma, ami nem meglepő, hiszen ő írta a forgatókönyvet. Letisztult, szép képi világ, kellemes történet, remek színészi játék jellemzi. A karakterek kedvelhetőek, összetettek, emberiek. Nem egy hétköznapi szerelmi történet: bemutatja a japán kasztrendszer néhány sajátosságát, az ebből adódó problémákat. Igaz, nem kimondottan a geisha-k élete, ennek ellenére klasszisokkal többet, és realistább képet nyújt a témával kapcsolatban, mint a Memoirs Of A Geisha. Hiába, ez nem hollywoodi film.
Van egy kis melankólikus hangulata, de nem zavaró, kimondottan illik hozzá. Nagyon kellemes kis movie, megnézése ajánlott.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Március 5. 16:47, Vasárnap
Idézetet írta: Skyneth
THE SEA IS WATCHING / Umi Wa Miteita (2002)

idehaza is megjelent dvd-n 2004-ben! 8-)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Március 6. 11:34, Hétfő
Idézetet írta: Skyneth
THE SEA IS WATCHING / Umi Wa Miteita (2002)

Uh, vazz, én erről végig azt hittem, hogy a Nyár, csend tenger Kitanotól, és nem kértem el seniktől :(. Ügye Ramiz mégis kiírtad nekem, a multkori pakkban benne volt. Mond, h igen! :x

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 6. 14:37, Hétfő
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: Skyneth
THE SEA IS WATCHING / Umi Wa Miteita (2002)

Uh, vazz, én erről végig azt hittem, hogy a Nyár, csend tenger Kitanotól, és nem kértem el senkitől :( .

Szerintem annak Scene at the sea vagy valami hasonló az angol címe.

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Március 13. 13:07, Hétfő
aki még nem látta volna az összes 2005-ös japán filmet, az innen jókat szemezgethet:

http://www.midnighteye.com/features/best-of-2005-poll.shtml

a mértékadó japán filmes magazin olvasóinak szavazatai alapján állt össze a tavalyi év kedvenceit felvonultató lista.

ps: tényleg, mostanában évente hány film készül japánban?

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Március 13. 15:18, Hétfő
Idézetet írta: noralicious
aki még nem látta volna az összes 2005-ös japán filmet, az innen jókat szemezgethet:

[url]http://www.midnighteye.com/features/best-of-2005-poll.shtml[/url]

a mértékadó japán filmes magazin olvasóinak szavazatai alapján állt össze a tavalyi év kedvenceit felvonultató lista.

ps: tényleg, mostanában évente hány film készül japánban?

Az egy dolog, hogy nem láttam az összeset, de egy (jelentős) részéről nem is halottam. Hál' Istennek azok a lista második felében vannak  8)

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Március 13. 15:24, Hétfő

ez egy best of 2005 lista, amint látható. akkor hogy kerülnek bele 2004-es filmek is?! :shock: :-D

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Március 13. 16:24, Hétfő
Idézetet írta: arnold
...

Gondolom, mert azok 2004-ben készült filmek, melyek 2005-ben kerültek bemutatásra a nemzetközi placcon. Már máskor is láttam ilyet. Egyébként melyikre gondolsz?

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Március 13. 16:36, Hétfő
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: arnold
...

Gondolom, mert azok 2004-ben készült filmek, melyek 2005-ben kerültek bemutatásra a nemzetközi placcon. Már máskor is láttam ilyet. Egyébként melyikre gondolsz?

a The Hidden Blade-re és a Swing Girls-re gondoltam.

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Március 14. 01:46, Kedd
Yoju Toshi - Wicked City (1987)

(http://img206.imageshack.us/img206/1319/wicked51sp.jpg)

(http://img206.imageshack.us/img206/4343/wicked92kc.jpg)

Ezt a klasszikus animét, aminek láttán a mai hollywoodi cenzorok sikítva rohannának a szélrózsa minden irányába, az a Yoshiaki Kawajiri rendezte, aki a Demon City Shinjikuért, a Ninja Scrollért és a Vampire Hunter D-ért is felelős. A Wicked City az animéknak azt a vérvonalát képviseli, ami a celluloid-akciófilmek realitását nyújtja, és tocsog a vegytiszta erőszaktól, a gátlástalan szexjelenetektől, de a biohorror elemekben tobzódó szürreáliától sem félti a közönséget. Közben egy romantikus történetet látunk, amire egy katolikus oltár előtt elkövetett szexjelenet teszi fel a koronát.

A történet a kormány és a sötét oldal pszichikus erői közötti - talán évezredekre visszamenő - békeszerződés megújítása előtt kezdődik, amikor az evilági erők és az alvilág közötti egyensúly megrendül. (Csak nem az orosz Nigh Watch-ból ismerős nekem ez a történet?) A Black Guard tagjaként Taki feladata, hogy a sötét oldallal szakító női démon partnerével közösen védje a szerződés aláírására érkező kiemelt fontosságú személyt. A leglább hetven éves, töpörödött Mike Reynolds élből nyáladzva veti magát a hipnotikus szépségű démon-ügynöknőre. A három főszereplő közötti felállás egy az egyben a Ninja Scrollt idézi, a politikai content az Oshi animéket, a regenerálódó élő hús, a fiatal nők egész testét elemésztő óriási, tátongó vaginák az Akira szürreális pillanatait idézik. Akiknek a gyomra a Videodromot meg az Ikreket nem vette be, az készítsen be pár szem nyugtatót. Vérfagyasztóan stílusos, nálam bekerült a panteonba.

(http://img206.imageshack.us/img206/4276/wicked120pd.jpg)

más is látta ezt? vélemény? kritika? imdbn sokan szidják az animáció minőségét, de szerintem az is zseniális - alig tudtam vele betelni.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 14. 08:36, Kedd
Idézetet írta: noralicious
Yoju Toshi - Wicked City (1987)

:cool: Ezt nagyon gyorsan beszerzem! :merci:

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Március 14. 10:08, Kedd
Idézetet írta: noralicious
Yoju Toshi - Wicked City (1987)

Az ilyen jó kis ajánlókat kérném a főoldara is bepostolni  :x

Egyébként nagyon sajnálom, hogy ennyire behalt az anime műfaj, és csak ezt az "átlagos gimis fiú/lány fura helyzetbe kerül" témát nyomja. Na de erről a anime topicban.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 17. 08:44, Péntek
Graveyard Of Honor (2002)

Miike 2002-ben egy 1975-ös jakuzafilm remake-jét készítette el ugyanazon a címen (most meg a Yokai Daisenso-t - csak rá ne álljon a remake-ekre...). Nagyon kedvelem Miike jakuzafilmjeit, és mivel sok ismétlődő motívum van bennük, mindig az a kérdés, hogy miben tud az adott darab újat hozni. Az Agitator például a lírai, filozófikus hangulatával, a Deadly Outlaw Rekka pedig a főszereplő "veszett kutya" karakterével lett egyedi. A Graveyard Of Honor egy kicsit az előbbihez hasonlít, annyiban, hogy ez is lassú folyású (még az Agitatornál is lassabb) és kissé merengős hangulatú, ugyanakkor mégsem egészen az, hiszen rengeteg erőszakos és véres jelenet szerepel a filmben. Ezek azonban Miike sok rutinjának és jó érzékének köszönhetően olyan tökéletesen kiszámítottan, művészien vannak filmezve (főleg a késelések), hogy ezek is belesimulnak a film lágyan folyó, mégis nyugtalanító és komor hangulatába. Ez Miike egyik legkomolyabb filmje, egy rövid humoros jelenet van csak benne, pedig Miike általában szereti a nézőt a legkülönfélébb típusú viccekkel meglepni.

A történet Ishimatsu-ról szól, aki egy étteremben dolgozik, és egy szép napon egy székkel leüt egy gengsztert, aki egy leszámolás keretében éppen a rivális jakuzafőnök testőreit öldösi. A jakuzavezér rögtön beveszi maguk közé a srácot, aki megmentette, majd ad neki egy necces melót, amit Ishimatsu túlzásba is visz, úgyhogy ülnie kell öt évet. Közben megbarátkozik két másik gengszterrel, akikkel a kapcsolata különös fordulatokat vesz a későbbiekben...

A főszereplő - Miike szavaival élve - nem megtanulta, hogy hogyan kell jakuzának lenni, hanem egyszerűen csak annak született. Látszik, hogy nem találja a helyét a jakuzák szigorú kasztrendszerében, nem érti az udvariaskodást, bizalmatlan és erőszakos, ezért hamar ellenségeket szerez magának. A főszereplőt Kishitani Goro, a Returner főgonosza játssza (ezért volt olyan ismerős...), ebben a filmben van bőven tere a játékra és él is vele, a karakter szinte lelép a vászonról, annyira jól kialakul a személyisége (Miike ebben mondjuk mindig is jó volt, viszont Kitano például mintha mindig egy kis távolságot tartana a karakterétől, jelezve, hogy ő elsősorban mégiscsak Kitano - persze lehet, hogy ez csak az én érzékcsalódásom). Egyébként Miike is feltűnik a filmben egy cameo-szerepben (a film legelején John Woo-stílusban két pisztollyal végigmészárol egy vendéglőt).

A Graveyard Of Honor sötét, komor hangulata Goro remek játékán és Miike kegyetlen, szenvtelenül elmesélt történetén kívül a lassú, borongós jazz zenének és a drog-motívumnak köszönhető, az összhatás pedig igen erős, amit csak egy dolog zavarhat meg: az, ha egy pörgős, lövöldözős jakuzafilmre számítva ül le elé az ember. Ez sokkal inkább egy dráma, sokkal inkább egy sötét ballada.

Nem is hittem volna, hogy Miikében ennyi komolyság van...

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Március 19. 14:16, Vasárnap
RED SHADOW / Akakage (2001)

Rendezte: Hiroyuki Nakano

(http://img219.imageshack.us/img219/351/redshadow013kt.jpg)

IMDb (http://imdb.com/title/tt0294280/)

Akakage (Masanobu Ando), Asuka (Kumiko Asu), és Aokage (Jun Murakami) ninják, különböző küldetéseket teljesítenek uruk parancsára. Egyik bevetésük során Asuka, Akakage szerelme meghal. A trió így felbomlik, és míg Akakage hű marad a ninja életmódhoz, addig Aokage más utat választ magának...

A film az 1967-es TV sorozat a Kamen no Ninja Aka-Kage  filmadaptációja. Sajnos a sorozathoz nem volt még szerencsém, úgyhogy nem tudom mennyire adja vissza a film annak a történetét, hangulatát. De ha a movie alapján kéne eldöntenem, akkor biztosan kihagynám a sorozatot.
A történet erősen öszecsapott hatást kelt, túlontúl felszínes. Ha az ember nem figyel oda kellőképp, könnyen elveszik a szereplők között és hirtelen nem tudja ki kicsoda és kinek az oldalán áll. A karakterek jelleme kidolgozatlan, motivációikkal nem tud igazán azonosulni a néző.
A színészi játék néha kimondottan erőltetett, látványvilágában semmi extra, zenéje sem túl kiemelkedő. Van benne néhány kellőképp poénos jelenet, de csak és kizárólag azok értékelhetőek valamennyire véleményem szerint.
Lapos, gyengus "ninjafilmszerűség", némi humoros beütéssel, felejthető akciójelenetekkel, kellemes kinézetű, feszülős-ninja-bőrszerkóban domborító főhősökkel.
Engem nem fogott meg.

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Március 19. 14:20, Vasárnap
PORNOSTAR / Poruno suta (1998)

Rendezte: Toshiaki Toyoda

(http://img219.imageshack.us/img219/752/pornostar010fl.jpg)

IMDb (http://imdb.com/title/tt0166314/)

Arano (Koji Chihara) furcsa, szótlan srác, aki valamilyen oknál fogva utálja a yakuzákat. Ezt igazolandó szép komótosan megkésel néhányat közülük. Így találkozik a gengszter, de magát yakuzának nem valló Kamijo-val (Onimaru), és furcsa együttműködés-szerű kapcsolat alakul ki közöttük egy időre: aki Kamijo útjában áll, azt Arano stílusosan elintézi.

Nem igazán tudom mit gondoljak erről a filmről. Valószínűleg van valami mélyenszántó mondanivaló benne és nem kevés kritikai vonulat, de nekem nem igazán sikerült megragadnom ennek lényegét, csupán sejtelmek vetültek fel bennem ezzel kapcsolatban. Yakuzákról, bandákról, drogról, alvilágról, cselekvésről és annak hiányáról - lényegében erről mind-mind, és még sok másról szól valamennyire.
Rettentően szétcsúszott movie, nem kevés erőszakkal és vérrel, lassacskán csordogáló történettel. Semmi látványos akció, semmi látványos dráma, mégis valahogy képes feszültséget teremteni.
Érdekes film, nem egy könnyen emészthető darab.

Valaki látta már közületek? Ha igen hogy tetszett, és mi jött le belőle? Komolyan érdekelne.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Március 19. 14:35, Vasárnap
Idézetet írta: Skyneth
RED SHADOW / Akakage (2001)

a Samurai Fiction sokkal jobb!

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Március 19. 15:00, Vasárnap
Idézetet írta: Skyneth
PORNOSTAR / Poruno suta (1998)

Rendezte: Toshiaki Toyoda

Toyodának a legjobb filmje szerintem a Blue Spring, nagyon tökös, húzós, és nállam benne van a legjobb ötben.

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Március 19. 21:33, Vasárnap
Végre valahára sikerült megnéznem a Seppuku-t, amit lassan már hónapok óta terveztem, de jobb később, mint soha.  :P
Uhogy most jön egy baromi nagy áradozás.

HARAKIRI / Seppuku (1962)

Rendezte: Masaki Kobayashi

(http://img455.imageshack.us/img455/4533/seppukuposter3ua.jpg)

IMDb (http://www.imdb.com/title/tt0056058/)

Japánban járunk, az 1600-as években. A sógunátus kezdődő széthullásával leáldozóban van a szamurájok dicsősége is. Rengetegen veszítik el munkájukat a különböző klánok összeomlásával, ezzel földönfutó ronin-ná válva. Nem marad nekik más, csak a becsület és a kardjuk.
Tsugumo Hanshiro (Tatsuya Nakadai) szintén ex-szamuráj, meglátogatva az Iyi Házat arra kéri a ház urát, had haljon szamurájhoz méltó halált: seppuku-t akar elkövetni. A ház ura beleegyezik a kérésbe, de előtte elmesél egy történetet egy ifjú szamurájról, aki hasonló kéréssel fordult a házhoz, de szörnyű véget ért...

A film Takigucsi Jaszuhiko novellája alapján készült, és remek adaptáció kerekedett belőle (a novellát tartalmazó kötet magyarul is megjelent a Terebess kiadó gondozásában Harakiri címen, érdemes beszerezni és elolvasni, mert remek olvasmány).
Szépen felépített, egymásba kapcsolódó cselekményszálak jellemzik, dráma a javából. A rendező ügyesen játszik végig a múlt-jelen bemutatásával, mindvégig sikeresen fenntartva a néző figyelmét a különböző idősíkon történtekkel kapcsolatban. Kitűnő a színészi játékot láthatunk végig. Egy-egy gesztussal, szemvillanással hihetelen jól eltaláltan fejeznek ki gondolatot-érzelmet, amikor a szavak nem oda valók. Kiemelném a Tsugumo Hanshiro-t alakító Tatsuya Nakadai-t: érzékletesen mutatja be a megcsömörlött, kiégett, bosszúálló szamurájt, ugyanakkor az unokáját imádó, aggódó nagyapát is.  A néha-néha felcsendülő "shamisen", illetve "koto" szintén ügyesen fokozza a feszültséget és tölti meg ki nem mondott érzelmekkel a filmet (bebizonyítva, hogy nem hiába nevezik ezeket a hangszereket a japán érzékenység és érzelmek egyik legjobb kifejezőjének).
A film nem egy rövid darab (több mint két órás), mégis végig leköti a nézőt. A történet megrázó.
Részemről felkerült a kötelezők listájára (Kagemusha mellé, szívem másik csücskébe). Remekmű.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 23. 23:59, Csütörtök
Idézet
Értem, hogy Miike mit akart ezzel, de valahogy kevés energiát fektetthetett bele, amit az is mutat, hogy abban az évben még három másik filmet is forgatott.

Van benne valami, de azért mégiscsak furcsa ezt így olvasni, amikor Miike arról híres, hogy 3-at a leghíresebb és legjobb filmjei közül egy évben forgatott... (asszem 2001-ben) 8-)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Március 24. 08:45, Péntek
Idézetet írta: Ramiz
Idézet
Értem, hogy Miike mit akart ezzel, de valahogy kevés energiát fektetthetett bele, amit az is mutat, hogy abban az évben még három másik filmet is forgatott.

Van benne valami, de azért mégiscsak furcsa ezt így olvasni, amikor Miike arról híres, hogy 3-at a leghíresebb és legjobb filmjei közül egy évben forgatott... (asszem 2001-ben) 8-)

Viszont 2003-ban csinálta a Gozu-t, gondolom annyi elég volt neki agymunkából. Abban az évben a mélypontja a One missed call volt. Ahhoz képest a Kikoku zseniális alkotás. Mindenesetre nem tudok rájönni ennek az embernek a logikájára, mit miért és mikor csinál :roll:  :)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 24. 19:43, Péntek
Idézetet írta: Manu
Mindenesetre nem tudok rájönni ennek az embernek a logikájára, mit miért és mikor csinál :roll:  :)

Hát az biztos... :)

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Március 25. 01:42, Szombat
A SNAKE OF JUNE / Rokugatsu no hebi (2002)

Rendezte: Shinya Tsukamoto

(http://img366.imageshack.us/img366/6528/snakeofjuneposter014vc.jpg)

IMDb (http://imdb.com/title/tt0330904/)

Rinko Tatsumi (Asuka Kurosawa) egy telefonos lelkisegély központban dolgozik, más embereknek ad tanácsot, teszi helyre az életüket. Azonban míg másokon segít, saját magát és kiüresedett házasságát képtelen megmenteni.
Egyik telefonos "páciense" (Shinya Tsukamoto) úgy dönt ráébreszti Rinko-t saját vágyaira és álmaira, nem hagyva őt belesüppedni az elvárások, és társadalmi konvenciók sűrű mocsarába...

Nagyon beteg film, de ha az ember jól belegondol, akkor igenis van mondanivalója. Az már csak a hab a tortán, hogy ezt nem az átlagos, sablonos eszközökkel oldja meg, hanem provokatív és kicsit elvont. Pont ettől olyan remek.
A kamerakezelés, a beállítások nagyon jól eltaláltak, a három főszereplő (Shinya Tsukamoto, Asuka Kurosawa, Yuji Kohtari) kitűnően formálja a karaktereket (Tsukamoto különösen tetszett). A történet pikáns, sőt erősen perverz, de pont ez kell ahhoz, hogy elérje a kívánt hatást. A film melankólikus, baljós zenéje néha erősen ellentétes az erotikus képsorokkal, de ez is pont emiatt érzékletes. Különösen tetszett a rendező folyamatos játéka az esővel, a vízcseppekkel - nagyon kifejező.
Aki egy kicsit is óckodik a szexualitás nem gyenge bemutatásától, az messziről kerülje el ezt a filmet. Aki pornóra vágyik, az is. Aki viszont akar egy jól kidolgozott, provokatív filmet látni, az essen neki, de iziben.

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Március 25. 12:20, Szombat
A Hanzo the razor filmeket látta már valaki? Nem semmi darabok, engem leginkább egy sexploitation-be oltott Zatoichire emlékeztettek... :) Valahogy ezek megnézése után már kicsit más szemmel fogom látni a Zatoichiket is, amiket még nem láttam... :)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 25. 13:18, Szombat
Idézetet írta: Skyneth
A SNAKE OF JUNE / Rokugatsu no hebi (2002)

Wááh, Manu, ezt nagyon hozd fel majd ha jössz Pestre! :-D

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 25. 19:55, Szombat
Idézetet írta: YEZy
A Hanzo the razor filmeket látta már valaki? Nem semmi darabok, engem leginkább egy sexploitation-be oltott Zatoichire emlékeztettek... :) Valahogy ezek megnézése után már kicsit más szemmel fogom látni a Zatoichiket is, amiket még nem láttam... :)

Már régóta kíváncsi vagyok rá, de mindig akkor tudok filmezni, amikor mindenki itthon van és persze nem zavartatják magukat ki-be mászkálni a szobámba. Már így is épp elég lecs.szést kapok, amiért ennyit filmezek, ezek után nem akarom megkapni a "persze mindig csak japán pornót nézel" piszkálást is. :P

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Március 26. 01:03, Vasárnap
Hanzo the Razorok közül csak az első láttam. Tanulságos volt. Bár engem a tudat, hogy egy ilyen film létezik ezen a sárgolyón, jobban szórakoztatott, mint a film maga.

Snake of June meg azért érdekel, mert engem teljesen megfektetett. főleg az utolsó jelenet előtt állok tanácstalanul - a folytatásban apró spoilerek :amit ráadásul paradox módon a film leggusztustalanabb jelenetének érzékeltem. pedig elvileg ugye akkor áll helyre a rend, és a házastársak végre egymásnak esnek. happy end, aminek a látványától kifordul a gyomrom.

Cím: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Március 26. 01:34, Vasárnap
Idézetet írta: noralicious

Snake of June meg azért érdekel, mert engem teljesen megfektetett. főleg az utolsó jelenet előtt állok tanácstalanul - a folytatásban apró spoilerek :amit ráadásul paradox módon a film leggusztustalanabb jelenetének érzékeltem. pedig elvileg ugye akkor áll helyre a rend, és a házastársak végre egymásnak esnek. happy end, aminek a látványától kifordul a gyomrom.

Őszintén szólva én se ilyen végre számítottam, és a vége nem is tetszett igazán, de maga a film az igen (ezért hajlandó vagyok elsiklani a vége felett). Kétségtelen, hogy vannak benne elég erős jelenetek. Reméltem, hogy apám, vagy öcsém, vagy egyéb emberi lény nem bukkan fel a szobámban, amíg nézem, mert akkor isten se mossa le rólam, hogy full perverz vagyok.   :roll:

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 26. 09:39, Vasárnap
Hanzo The Razor: Sword Of Justice

Már a sexploitation filmeket is nagyon élveztem: megragadott az a gyermeki báj és leplezetlen egyszerűség, amivel a szexualitás és az erőszak témáihoz nyúltak, mint amivel a legkönnyebben nézőt szerezhetnek és a legkönnyebben kielégíthetik a nézők igényeit. ^^ Pusztán a filmek léte is szórakoztatott, az, hogy ezeket egyáltalán leforgatták, no és maguk a filmek is. A Hanzo The Razor még egy lapáttal rátesz erre a műfajra: ez már samurai sexploitation! :) A történet ugyanis az Edo érában játszódik, szamurájok és korrupt tisztviselők között. Hanzo különbözik a többi korrupt tisztviselőtől: őt nem érdekli, hogy milyen nagy hatalmú embert kell lelepleznie, mindig megpróbálja. Egyébként is különös fickó: minden kínzási módszert, amit használnak, kipróbál magán, nemi szervét pedig, az igazság kardját, különféle módszerekkel edzi. A kihallgatási módszere ugyanis, ha nőkről van szó, az, hogy elkezdi megerőszakolni őket, eléri, hogy élvezzék, majd csak akkor folytatja, ha közben azok beszélnek. Egyébként is kemény fickó: reggelente edzésképpen sziklákat üt ketté és szobrokat döntöget fel a spéci hatalmas vas boxerével. Harcolni ezzel és a hosszú lánc végére kötött súllyal harcol (ősi nindzsa fegyver). A harci jeleneteken és a szexjeleneteken kívül van még nyomozás is (egy szőrtelen ágyékú hölgyet kell megkeresni...) és egy-két vicces rész. A zene pedig a sexploitation zenékre jellemző szabad, dinamikus jazz. Az egyik legzseniálisabb jelenet szerintem a végén van, ahol Hanzo kemény tekintettel lépked az úton, közben egy dalban egy énekes megénekli, hogy Hanzo milyen bátor, szeme az igazságot fürkészi, homlokán kidagadnak az erek és így tovább. A másik kedvencem pedig az volt, amikor azt a tipikus jelenetet látjuk, hogy a kamera repül magasan a város felett, és mintegy végigmutogatja azt, csakhogy itt a város helyett (amit nehéz lett volna felépíteni, no meg azért is, mert helikopter nem volt még akkor, amikor a film játszódik... ^^) egy hatalmas papírra rajzolt térképet látunk, az utcák sávjaival és az épületek üres négyszögeivel.
Politikailag hiperinkorrekt, történetileg egyszerű, mindazonáltal remek szórakozás ez a film, értékét pedig  nem kis mértékben az adja, hogy Hanzo-t, a főszereplőt a mesteri Katsu Shintaro alakítja, az Igazi Zatoichi.

THX to YEZy!

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Március 27. 09:13, Hétfő
hehe, jó, hogy Hanzóról is írt végre valaki. a térképes intermezzónál én is fetrengtem a gyönyörűségtől, de a többi rész vajon milyen lehet?

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Március 27. 09:20, Hétfő
Idézetet írta: Skyneth

Őszintén szólva én se ilyen végre számítottam, és a vége nem is tetszett igazán, de maga a film az igen (ezért hajlandó vagyok elsiklani a vége felett). Kétségtelen, hogy vannak benne elég erős jelenetek. Reméltem, hogy apám, vagy öcsém, vagy egyéb emberi lény nem bukkan fel a szobámban, amíg nézem, mert akkor isten se mossa le rólam, hogy full perverz vagyok.   :roll:

nekem azért az is tetszik, hogy a film végét nem veszi be a gyomrom/agyam. biztos ez is egyfajta perverzió. viszont a fekete-fehér képek és a helyszínek gyönyörűek, nálam a legszebb tsukamoto film. bár abban a hullaboncolgató filmben is iszonyat jó helyszínek voltak - szuperdizájnos pecók, stb.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 27. 12:51, Hétfő
Idézetet írta: noralicious
hehe, jó, hogy Hanzóról is írt végre valaki. a térképes intermezzónál én is fetrengtem a gyönyörűségtől, de a többi rész vajon milyen lehet?

Király! :-D Sexploitation. Nincs benne semmi szégyen, egyszerű, világos és őszinte. Szerintem. Nem tudom jól megfogalmazni ezt. Látni kell. :) Mindenesetre a "rizsszex" és a "csaj a levegőben pörög" pozició sem semmi jelenet. 8-)

Cím: Japán filmek
Írta: Santito - 2006. Március 27. 14:11, Hétfő
Idézetet írta: Ramiz
Idézetet írta: noralicious
hehe, jó, hogy Hanzóról is írt végre valaki. a térképes intermezzónál én is fetrengtem a gyönyörűségtől, de a többi rész vajon milyen lehet?

Király! :-D Sexploitation. Nincs benne semmi szégyen, egyszerű, világos és őszinte. Szerintem. Nem tudom jól megfogalmazni ezt. Látni kell. :) Mindenesetre a "rizsszex" és a "csaj a levegőben pörög" pozició sem semmi jelenet. 8-)

Na ezt meg kell néznem...  8)
Ramiz, akad még ennek hely valamelyik dvd-n?

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 27. 17:02, Hétfő
Idézetet írta: santito
Na ezt meg kell néznem...  8) Ramiz, akad még ennek hely valamelyik dvd-n?

Nem, de egy-két jó falat... akoarom mondani üres dvd mindig akad. :)

Cím: Japán filmek
Írta: Santito - 2006. Március 27. 17:21, Hétfő
Idézetet írta: Ramiz
Idézetet írta: santito
Na ezt meg kell néznem...  8) Ramiz, akad még ennek hely valamelyik dvd-n?

Nem, de egy-két jó falat... akoarom mondani üres dvd mindig akad. :)

Akkor csomagolok neked angol nyelvű képregényeket (Marvel, meg egy-két csemege) péntekre, hátha az elég motiváció lesz még egy dvd-re...  :kisangyal:
Franciául tudsz?

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Március 27. 17:24, Hétfő
A harmadik Hanzo rész nincs meg valakinek? Anno nekem csak úgy 80%-ig csorgott le egy torrentoldalról, azóta se láttam sehol sem felrakva...

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Március 27. 17:52, Hétfő
Idézetet írta: Ramiz
Idézetet írta: noralicious
hehe, jó, hogy Hanzóról is írt végre valaki. a térképes intermezzónál én is fetrengtem a gyönyörűségtől, de a többi rész vajon milyen lehet?

Király! :-D Sexploitation. Nincs benne semmi szégyen, egyszerű, világos és őszinte. Szerintem. Nem tudom jól megfogalmazni ezt. Látni kell. :) Mindenesetre a "rizsszex" és a "csaj a levegőben pörög" pozició sem semmi jelenet. 8-)

jó, jó, értem én, hogy hatalmas, de én nem tudtam felizgulni tőle. a többi rész alatt meg a sword of justice folytatását értetem, a The Snare-t ('73), és a Who's got the Gold-ot ('74), csak nem tudok fogalmazni. Sőt, most látom, hogy 80-ban csináltak egy tv-s
epizódot is, amiben Sonny Chiba alakítja Hanzot.

amúgy hanzó szerepel a samurai champlooban is, abban a részben, ahol a napraforgós aktfestőn keresztül majdnem eladják a lány főszerelpőt kurvának. igaz, ott önmaga paródiája, jól.

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Március 27. 17:56, Hétfő
Idézetet írta: YEZy
A harmadik Hanzo rész nincs meg valakinek? Anno nekem csak úgy 80%-ig csorgott le egy torrentoldalról, azóta se láttam sehol sem felrakva...

a kérdés jogos. de nálam sincs meg.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Március 27. 20:12, Hétfő
Idézetet írta: santito
Akkor csomagolok neked angol nyelvű képregényeket (Marvel, meg egy-két csemege) péntekre, hátha az elég motiváció lesz még egy dvd-re...  :kisangyal:
Franciául tudsz?

Csak annyit, hogy "f.ck that sh.t". (Nyáron trágyát kellett pakolnom többek között egy francia sráccal. :roll: ) Szóval nem nagyon. :P

Cím: Japán filmek
Írta: Santito - 2006. Március 27. 21:21, Hétfő
Idézetet írta: Ramiz
Idézetet írta: santito
Akkor csomagolok neked angol nyelvű képregényeket (Marvel, meg egy-két csemege) péntekre, hátha az elég motiváció lesz még egy dvd-re...  :kisangyal:
Franciául tudsz?

Csak annyit, hogy "f.ck that sh.t". (Nyáron trágyát kellett pakolnom többek között egy francia sráccal. :roll: ) Szóval nem nagyon. :P

Akkor maradunk az angol comic-oknál... durva jók vannak ezek között is...  :)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Március 28. 18:03, Kedd
Idézetet írta: santito

Akkor maradunk az angol comic-oknál... durva jók vannak ezek között is...  :)

Annak idején én is gyűjtöttem párat vagy öt évig. :) Spawn eredeti, egy-két Top Cow, Crimson, Battle Chasers, Steampunk... ezek voltak a kedvenceim. Az utóbbiakat azért szerettem, mert elég mangásak voltak, amikhez akkoriban nagyon nehezen lehetett hozzájutni.

Cím: Japán filmek
Írta: Santito - 2006. Március 28. 18:20, Kedd
Hehe, ezekből akad még egy-két kósza példány Zoli boltjában...
gondolom tőle szerezted őket...

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Április 3. 18:06, Hétfő
Ez elég konkrét filmnek tűnik. Elsősorban Ramiz figyelmébe!  :D

http://asiandvdclub.org/details.php?id=6181

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Április 10. 17:50, Hétfő
Ez egy kicsit kiábrándított:

Eddig azt hittem, hogy a Quiet Family (http://www.imdb.com/title/tt0188503/?fr=c2l0ZT1kZnx0dD0xfGZiPXV8cG49MHxxPXF1aWV0IGZhbWlseXxteD0yMHxsbT01MDB8aHRtbD0x;fc=1;ft=20) a Hapiness of the Katakuris remakje. Merthogy Miike nem lophat. Erre most nézek egy trailert, és kiderül, hogy pont fordítva. Ebben az esetben viszont tényleg jobban tetszik a koreai eredeti... Nagy csalódás  :evil:

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Április 10. 19:43, Hétfő
Idézetet írta: Manu
Ez egy kicsit kiábrándított:

Eddig azt hittem, hogy a Quiet Family ([url]http://www.imdb.com/title/tt0188503/?fr=c2l0ZT1kZnx0dD0xfGZiPXV8cG49MHxxPXF1aWV0IGZhbWlseXxteD0yMHxsbT01MDB8aHRtbD0x;fc=1;ft=20[/url]) a Hapiness of the Katakuris remakje. Merthogy Miike nem lophat. Erre most nézek egy trailert, és kiderül, hogy pont fordítva. Ebben az esetben viszont tényleg jobban tetszik a koreai eredeti... Nagy csalódás  :evil:

he? ha a japán lenne az eredeti, akkor meg az tetszene jobban?! :lol:

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Április 11. 14:21, Kedd

Erről beszélek.. Igen... Eddig azt hittem, hogy a japán az eredeti, de sajna nem tudtam eléggé élvezni, mert úgy gondoltam a QF, amit korábban láttam, lelőtte a poénjait. Erre most kiderül az ellenkezője...

Cím: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Április 14. 18:04, Péntek
(Zatoichi összesen kétszer használja a kardját)
Ramzi:
ezzel ellent kell mondanom:) háromszor használja a kardját egyszer mikor ketté szeli a gyergyát erő és tudás demonstrációként.
2. mikor piálás után megy haza a másik szamurájtól s ketten megtámadják gyors pontos halálos vágások
majd a végén mikor jön a nagy finálé::):)
Egyébként most néztem meg ezt a klasszikust és jó hogy megnéztem:)
Nagyon tetszett zatoichit játszó szinész valamint a karakter is szerintem jól el volt találva. ugyhogy mindenképpen meg kell néznem a folytatást is:D
külön tetszett az a kis romantikus szál, ami kialakult zatoichi és a csaj között. és állítolag annak van folytatása Jezy említése alapján:D bár nekem nem úgytünt de majd meglátom.
Igaz hogy bünőzőknek nevezik magukat de zato és a beteg szamuráj jelleme kiemelkedik a többi közül érződik rajtuk hogy nemes szamurájok.
Míg a többin jellegtelen mihaszna kapzsi.

Gaboja

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Április 14. 19:54, Péntek
Idézetet írta: GaboJa
(Zatoichi összesen kétszer használja a kardját)
Ramiz: ezzel ellent kell mondanom:) háromszor használja a kardját egyszer mikor ketté szeli a gyergyát erő és tudás demonstrációként. 2. mikor piálás után megy haza a másik szamurájtól s ketten megtámadják gyors pontos halálos vágások
majd a végén mikor jön a nagy finálé::):)

Ne kukacoskodj! :x :P
Nézd meg a Hanzo-t, ugyanez a színész tök más, de mégis hasonló szerepben! :cool:

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Április 16. 18:58, Vasárnap
Nézzétek meg az új Kitano filmet, a Takeshis-t! Nem semmi darab, le se tagadhatná senki se, hogy Kitano mű... :) Az ajánlót meghagyom belőle Manu-nak, ő olyan jó szövegeket tud az ilyen filmekről kitalálni... :D

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Április 16. 19:12, Vasárnap
Idézetet írta: YEZy
Nézzétek meg az új Kitano filmet, a Takeshis-t! Nem semmi darab, le se tagadhatná senki se, hogy Kitano mű... :) Az ajánlót meghagyom belőle Manu-nak, ő olyan jó szövegeket tud az ilyen filmekről kitalálni... :D

Ezt most vegyem szurkának?  :?  :x  :twisted: Én eddig egyébként nem túl jó kritikákat hallottam róla, de akkor holnap megnézem :)

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Április 16. 19:41, Vasárnap
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: YEZy
Nézzétek meg az új Kitano filmet, a Takeshis-t! Nem semmi darab, le se tagadhatná senki se, hogy Kitano mű... :) Az ajánlót meghagyom belőle Manu-nak, ő olyan jó szövegeket tud az ilyen filmekről kitalálni... :D

Ezt most vegyem szurkának?  :?  :x  :twisted: Én eddig egyébként nem túl jó kritikákat hallottam róla, de akkor holnap megnézem :)

Nem annak szántam, de én nem tudok róla írni... :) Valahogy nem tudom eldönteni, hogy jó-e, vagy sem, az egész nagyon fura, de jellegzetesen Kitanos... Néha fárasztóbb, mint a Getting any volt.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Április 16. 19:55, Vasárnap
Idézetet írta: YEZy

 Néha fárasztóbb, mint a Getting any volt.

Arról is csak rosszat hallottam eddig, nem is láttam még. Mondjuk most a Blood and Bones nagyon bejött, úgyhogy rajta vagyok Kitanon. :)

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Április 17. 10:03, Hétfő
Idézetet írta: YEZy
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: YEZy
Nézzétek meg az új Kitano filmet, a Takeshis-t! Nem semmi darab, le se tagadhatná senki se, hogy Kitano mű... :) Az ajánlót meghagyom belőle Manu-nak, ő olyan jó szövegeket tud az ilyen filmekről kitalálni... :D

Ezt most vegyem szurkának?  :?  :x  :twisted: Én eddig egyébként nem túl jó kritikákat hallottam róla, de akkor holnap megnézem :)

Nem annak szántam, de én nem tudok róla írni... :) Valahogy nem tudom eldönteni, hogy jó-e, vagy sem, az egész nagyon fura, de jellegzetesen Kitanos... Néha fárasztóbb, mint a Getting any volt.

még annál is fárasztóbb?? :shock: akkor kihagyom!

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Április 17. 12:03, Hétfő

Hehe. Alapvetően nem vígjáték pedig. Mondjuk voltak részek benne, amik kifejezetten tetszettek, pl. a DJ munkájának egy bizonyos tevékenységhez hasonlítása...  8) Csak úgy egészében nekem egy összelapátolt filmnek tűnt, de könnyen lehet, hogy nem leltem rá a mögöttes mondanivalóra.  8-)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Április 25. 17:24, Kedd
Neighbour No. 13 (2005)

13Japánban népszerű témája van ennek a 2005-ös thrillernek, ami sajnos egy nagyon is létező dologról szól: a gyerekek közti, egy-egy társuk felé irányuló üldözésről és erőszakoskodásról ("bullying"). Felbukkan ez a téma például az Ichi the Killerben és a Furi Kuri (FLCL) című animében is. Itt megint máshogy nyúlnak hozzá a témához: a főszereplő itt is a szenvedő alany, akiben súlyos lelki törést okoz az üldözés, ami egyébként felnőttkorában is folytatódik egy kollegája által. A srác egy visszafogott, félénk, gátlásos alak, azonban stresszhelyzetekben és amikor már nem tudja visszafolytani dühét és szorongásaiból eredő agresszióját, a vadállat, gyilkos énje veszi át az13 irányítást. Ezt nézőként onnan is mindig tudhatjuk, hogy ezt az énjét más színész játssza. Azonban az igazi énje utálja a másikat, amelyik gyilkol, betör és rabol a legkisebb gátlás nélkül, de fél is tőle. Végül pedig, ahogy az események kicsúsznak az irányítása alól, és egyre többször tér magához úgy, hogy vért mos a kezeiről egy csapban, kérdésessé válik, hogy le tudja-e győzni másik énjét, vagy vele együtt pusztulnia kell majd.

A film egy manga alapján készült, utalásképpen egy rövid anime betétet is beletettek a filmbe. A képi világ erős, kontrasztos, a helyszínek és a srác öltözéke jól eltaláltak, a fiú lelkét jelképező elhagyatott, vörös kunyhó úgyszintén. A film végén a Park Chan-Wook csiszolt, aprólékos bosszúfilmjeihez szokott nézők kicsit csalódottak lehetnek, mert a csúcspont túlságosan lapos és egy kicsit komolytalan is (minek kellett az a szamurájkardos bohóckodás?). Viszont a skrizofénia jól elkapott ábrázolása és a helyenként igen sűrű hangulat miatt (ami nagyrészt az elborult ént játszó színésznek köszönhető) ezt el lehet nézni neki.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Április 26. 15:57, Szerda
Idézetet írta: Ramiz
Neighbour No. 13 (2005)

Na és mit szoltál Miike bácsi kis mellékszerepéhez? Hát én dőltem a röhögéstől...

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Április 26. 17:09, Szerda
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: Ramiz
Neighbour No. 13 (2005)

Na és mit szoltál Miike bácsi kis mellékszerepéhez? Hát én dőltem a röhögéstől...

Nem vettem észre. <:) Mondom, hogy tök kómás vagyok az utóbbi időben...
Melyik jelenetben szerepelt, mit csinált?

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Április 27. 15:20, Csütörtök
Idézetet írta: Ramiz
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: Ramiz
Neighbour No. 13 (2005)

Na és mit szoltál Miike bácsi kis mellékszerepéhez? Hát én dőltem a röhögéstől...

Nem vettem észre. <:) Mondom, hogy tök kómás vagyok az utóbbi időben...
Melyik jelenetben szerepelt, mit csinált?

Az a szomszédja volt, akit kinyirt...

A múlt hétvégi toplista Japánban:

1.               Conan the Movie Vol. 10: The Private Eye's Requiem
                  Meitantei Konan: Tantei-tachi no Rekuiemu   
2      Kureyon Shinchan: Densetsu o Yobu, Odore! Amigo!   
3      Ice Age 2   
4      V for Vendetta   
5           Check It Out, Yo!
                  Chekeraccho!   
6        The Chronicles Of Narnia:
                 The Lion,The Witch And The Wardrobe   
7       The Producers   
8      Yeonriji, Now and Forever   
9      The New World   
10      Underworld: Evolution

ja, és nem akarja valaki megrendelni a Switch magazint 700 yenért. Asano különszám egy csomó interjúval ;)

Edit 2, ja és a Keleti Szél blogról jutottam ide:
http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/udine0425/

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Április 27. 17:01, Csütörtök
Ez utóbbi linket én is akartam írni a tegnap, amikor láttam az Indexen... :) Itt is lehetne ilyen fesztivál!  8)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Április 27. 17:09, Csütörtök
Totál kiütött ez a kép Miikével és aszende tolmáccsal  :lol:  :lol:  :lol:

(http://index.hu/cikkepek/0604/kult/.gdata/a1_tttt3.jpg)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Április 27. 18:34, Csütörtök
Szegény csaj biztosan retteg... :-D

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Április 27. 18:48, Csütörtök
Idézetet írta: Ramiz
Szegény csaj biztosan retteg... :-D

Jah, képzeld el, azt sem tudja ki jön, csak azt, hogy híres japán rendező. Ahogy megérkeznek ellepik őket a riporterek és ilyen kérdéseket kell lefordítania:

-Miért ilyen sok a szélsőséges erőszak a filmjeiben?
- Miért dolgozik ennyi aberrált szereplővel?
- Van jelentése a perverziónak a filmjeiben?

:D

Aztán mégha Miike meg is hívta kávézni kettesben, biztosan szörnyet halt :D

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Április 28. 17:37, Péntek
Hát ha én is ott lettem volna, akkor az én kérdéseimtől is kikészül, az biztos... 8-)

Cím: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Április 28. 21:06, Péntek
Idézetet írta: Ramiz

Ne kukacoskodj! :x :P
Nézd meg a Hanzo-t, ugyanez a színész tök más, de mégis hasonló szerepben! :cool:

Megnéztem a hanzo-t még ugyan csak az első részt!
igazad van a szerepe alapján teljesen más volt a hanzoban határozott kemény tudja mit akar s lesz*r mindenkit
fel kellett dolgoznom :D de jó volt azért

Cím: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Április 28. 21:06, Péntek
Idézetet írta: Ramiz
Hát ha én is ott lettem volna, akkor az én kérdéseimtől is kikészül, az biztos... 8-)

Miért ramiz mit kérdeztél volna??? :D

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Április 29. 10:47, Szombat
Idézetet írta: GaboJa
Idézetet írta: Ramiz
Hát ha én is ott lettem volna, akkor az én kérdéseimtől is kikészül, az biztos... 8-)

Miért ramiz mit kérdeztél volna??? :D

Például ilyeneket, hogy "Mit jelképez az, amikor a Gozu végén a halott jakuza kimászik a lány ****jából?" :smoke: 8-)

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Április 29. 12:31, Szombat
Idézetet írta: Ramiz
Idézetet írta: GaboJa
Idézetet írta: Ramiz
Hát ha én is ott lettem volna, akkor az én kérdéseimtől is kikészül, az biztos... 8-)

Miért ramiz mit kérdeztél volna??? :D

Például ilyeneket, hogy "Mit jelképez az, amikor a Gozu végén a halott jakuza kimászik a lány ****jából?" :smoke: 8-)

mondjuk, az újjászületést.... :roll: én inkább a tehénfejű emberre kérdeztem volna rá. vagy, hogy mi lenne az, amiért már ő is levágná a nyelvét. :D

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Április 30. 09:21, Vasárnap
Idézetet írta: arnold
mondjuk, az újjászületést.... :roll: én inkább a tehénfejű emberre kérdeztem volna rá. vagy, hogy mi lenne az, amiért már ő is levágná a nyelvét. :D

De miért születik újra? Na mindegy. A tehétfejű emberről azt olvastam valahol, hogy hírnök a túlvilágról, és azért nyalja pofán a fickót, mert valaki üzenni akar neki (a halott haverja persze).

Cím: Japán filmek
Írta: noralicious - 2006. Április 30. 11:33, Vasárnap
erről se maradjatok le:

http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/pinku0428/

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Április 30. 12:25, Vasárnap
Idézetet írta: noralicious
erről se maradjatok le:
[url]http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/pinku0428/[/url]

Jó filmtippek, de pontosan az a hatásvadász, olcsó bulvár-stílus, amit olyannyira gyűlölök. Ezt nem szeretem az Indexben.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Április 30. 17:41, Vasárnap
Idézetet írta: noralicious
erről se maradjatok le:

[url]http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/pinku0428/[/url]

Anyás, kösz a tippet. Azt hiszem ezekkel az arcokkál láttam egy interjút a Japanorama című, a japán médiáról készült angol sorozatban. Jó régi motorosok...

Cím: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Május 2. 17:49, Kedd
Megnéztem a Weather woment
Hát no comment elborultabb mint a hanzo szerintem
az az időjárás csata mindenpénzt megér :lol:  :lol:
s a két kommentátor az egyik a szakértő aki csak azt szajkozza milyen nagy esemény ez japán időjárásában hát kész
de szerintem semmi hasznos mondanija valója nem  volt a filmnek
szóval elütöttem a életemböl másfél órát :D

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Május 2. 18:11, Kedd
Idézetet írta: GaboJa
Megnéztem a Weather woment
Hát no comment elborultabb mint a hanzo szerintem
az az időjárás csata mindenpénzt megér :lol:  :lol:
s a két kommentátor az egyik a szakértő aki csak azt szajkozza milyen nagy esemény ez japán időjárásában hát kész
de szerintem semmi hasznos mondanija valója nem  volt a filmnek
szóval elütöttem a életemböl másfél órát :D

Viszont ahogy olvasom, remekül szórakoztál, úgyhogy azért nem sajnáltad azt az időt azt hiszem... :D

Cím: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Május 2. 18:53, Kedd

Ja ez igaz de mikor leszarta a müsorvezető csajt a f*szi az az idegbeteg :D hát a fejem vertem a falba :lol:

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Május 4. 16:10, Csütörtök
Idézetet írta: Manu
Mégis, amiben legerősebb a film, az a halálhoz, illetve a temetéshez való viszony. Én mindenképp, mint már fentebb említettem, oktatófilmnek fogom szánni családomnak, ha arra kerül a sor és esetleg elpatkolok. Nem a japán szertartások és külsőségek miatt, isten ments. Inkább amiatt, mivel ez a film megmutatja, hogy a bánat és a sírás a temetéseken felesleges. Aki sír, igazából magát siratja, hiszen a másikat már nincs miért sajnálni, túl van mindenen. Egy kellemes, derűs temetés, persze a kellő tiszteletadással, sokkal többet ér, mint egy képmutató, önmarcangoló jellegű. Ez most lehet megdöbbentően, vagy legalábbis bután hangzik, ezért kell mgnézni ezt a filmet. Itami sokkalta jobban el tudja magyarázni, s méginkább átéreztetni e gondolatokat, mint én. Emellett a film szókimondó, s persze nem agresszivan, demamgóg modon tömi bele mondanivalóját a nézőbe, hanem kellően árnyaltan. A japán film kedvelőinek kihagyhatatlan alkotás.

Ezt én is így látom. A gyász nagyon önző. Az én temetésemen lágy jazz fog szólni és Unicumot fognak osztani azoknak, akik koccintani akarnak egyet az emlékemre, mert virágokat és sírást nem engedek meg. :)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Május 5. 15:53, Péntek
Idézetet írta: Ramiz
Ezt én is így látom. A gyász nagyon önző. Az én temetésemen lágy jazz fog szólni és Unicumot fognak osztani azoknak, akik koccintani akarnak egyet az emlékemre, mert virágokat és sírást nem engedek meg. :)

Jaja... Én kiadtam már, hogy esetleges elhalálozásom esetén milyen zenét kérek (japán jazz  8) ), illetve hogy legalább olyan buli legyen a halotti torom, mintha én is ott lennék. Sírás kizárt, mert azt utálom.  :-D A képregénygyűjteményem, illetve a dvd-im el lesznek mellém temetve, úgyhogy, ami tetszik, azt ne szégyeljétek elkérni, amíg van rá lehetőség :D

Visszatérve, ezt a Funeralt mindenképpen nézzétek meg! Most jön a Tampopo, az egy évvel később készült. Alig tudom kivárni.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Május 25. 02:01, Csütörtök
Monday

Ez nagyon jó film, Sabu fanoknak, az alkohol híveinek és mindenkinek ajánlom, majd írok róla ismertetőt, ha lesz erőm.

Blood And Bones

Olyan filmről, ami nem tetszett, nem merek semmit írni ("biztos csak én vagyok hü1ye 1ahó, amiért nem élveztem ebben a filmben a művészi szépséget"), olyanról meg, amit nem néztem végig, nem is szabad (másfél órát bírtam és még hátra volt majdnem egy egész). Mindenesetre nekem több síkon is befuccsolt ez a film, szerintem érdemes elkerülni (aztán lehet, hogy valójában mégsem az, ki tudja).

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Május 25. 08:30, Csütörtök

Ez több okból is érdekes hozzászólás. Pont tegnap néztem én is a Monday-t és ha nem nézem végig, nyílván úgy nyilatkozom most róla, mint te a Blood and Bones-ról. Több, mint a fele, önmagában nem sok értékkel bír. Kicsit ad-hoc jelleggel forgatott film, de összességében tényleg jó. Emellettt azért kiváncsi lennék azokra a síkokra a Blood and Bones-szal, mert ez így nem túl fair a filmmel szemben.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Május 25. 09:33, Csütörtök
Idézetet írta: Manu
Ez több okból is érdekes hozzászólás. Pont tegnap néztem én is a Monday-t és ha nem nézem végig, nyílván úgy nyilatkozom most róla, mint te a Blood and Bones-ról. Több, mint a fele, önmagában nem sok értékkel bír. Kicsit ad-hoc jelleggel forgatott film, de összességében tényleg jó. Emellettt azért kiváncsi lennék azokra a síkokra a Blood and Bones-szal, mert ez így nem túl fair a filmmel szemben.

Nem tudom, hogy nyilatkoztál volna a Monday-ről, ha nem nézed végig, nekem speciel az elejétől fogva végig tetszett, viszont a B&B végig egyáltalán nem. Csak azért meg, hogy elmondhassam, hogy nem tetszett, nem akartam végignézni, annyira azért nem érdekel, hogy másoknak mennyire fontos a véleményem... 8-)
Történelmi, történeti és az előadás stílusát illető "síkon" is elégedetlen voltam vele.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Május 25. 15:48, Csütörtök
Idézetet írta: Ramiz
...annyira azért nem érdekel, hogy másoknak mennyire fontos a véleményem... 8-)

köszi a mások nevében

 :box:

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Május 25. 17:53, Csütörtök
Idézetet írta: Ramiz
Monday

Ez nagyon jó film, Sabu fanoknak, az alkohol híveinek és mindenkinek ajánlom, majd írok róla ismertetőt, ha lesz erőm.

Blood And Bones

Olyan filmről, ami nem tetszett, nem merek semmit írni ("biztos csak én vagyok hü1ye 1ahó, amiért nem élveztem ebben a filmben a művészi szépséget"), olyanról meg, amit nem néztem végig, nem is szabad (másfél órát bírtam és még hátra volt majdnem egy egész). Mindenesetre nekem több síkon is befuccsolt ez a film, szerintem érdemes elkerülni (aztán lehet, hogy valójában mégsem az, ki tudja).

Én csak a Monday-t láttam, de az nagyon tetszett. :) Próbáltam terjeszteni nem ázsiafilmfanok között is, de az illető nem nyilatkozott róla túl pozitívan (pedig vedel, mint állat  8) ). A másik "áldozatomnak" tetszett a film, csak az volt a megjegyzése, hogy nagyon lassú...

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Május 25. 19:18, Csütörtök
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: Ramiz
...annyira azért nem érdekel, hogy másoknak mennyire fontos a véleményem... 8-)

köszi a mások nevében

 :box:

szerintem ebben a felfogásban semmi rossz nincs. sőt... 8)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Május 25. 21:10, Csütörtök
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: Ramiz
...annyira azért nem érdekel, hogy másoknak mennyire fontos a véleményem... 8-)
köszi a mások nevében :box:

Gondolj bele abba, hogy mit mondtam, és vajon mit gondoltam. (Segítek: nem sértegetni akartam úgy globálisan az egész világot, sőt, senkit nem akartam sértegetni.) Aztán bíráld felül a megjegyzésedet.  :samurai:  ;)
(Megj.: nem azt írtam, hogy mások véleménye nem érdekel, ha esetleg csak egy félreolvasásról lenne szó.)

"Megfejtés":
Mit érnék vele, ha azon aggódnék, hogy mások mit gondolnak a véleményemről és hogy mennyire tartják fontosnak? Elbizonytalanodnék, elveszteném a hitemet magamban, elveszteném a saját utamat, helyette másokhoz próbálnék hasonlítani, lenyesegetnék magamból, ahol kilógok az aktuális "ideál" (nem feltétlenül, sőt általában nem igazi személy, hanem inkább valamiféle sablon vagy archetípus) formája alól... Ez helytelen út. De hát mit magyarázom ezt éppen neked, aki éppen annyira nem szeret "beállni a tömegbe" (és azt sem, ha a tömeg csak később állt köré, de mégis benne kell állnia), aki éppen annyira ragaszkodik a saját szokásaihoz, ízléseihez, véleményeihez...

edit: utálok mentegetőzni, úgyhogy ezt sem annak a szellemében írtam, de remélem érted mire gondolok itt fent ebben a kis agymenésben. :P

Cím: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Május 25. 21:53, Csütörtök
Idézetet írta: arnold
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: Ramiz
...annyira azért nem érdekel, hogy másoknak mennyire fontos a véleményem... 8-)

köszi a mások nevében

 :box:

szerintem ebben a felfogásban semmi rossz nincs. sőt... 8)

A monday nekem is nagyon bejött sőt a kedvec filmjeim egyikévé vált
egyébként nem kell ezt a ramiz beszólást nagyon felfujni azért az embernek egy filmről hamar eldöl a véleménye hogy ez most jó-e érdemes-e végignézni vagy szar-e
mert pl. nekem is volt olyan hogy elkezdtem egy filmet s egyszerüen annyira szarnak találtam hogy nem volt érdemes végig néznem
s az meg hogy ugy vélekedik ahogy ezzel semmi gond nincs szerintem ramiz is ugy van hogy akit igazán fontosnak tart az életében azért annál számít az hogy mit gondol a véleményéről és ő is ad a másikéra akikkel meg nincs ennyire bizalmas kapcsolatba hát egyet kell értenem ramizzal

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Május 25. 22:56, Csütörtök

ez így van, bár vannak emberek, akik nem tudják elviselni, hogyha az általuk imádott személyeket/dolgokat szidják, de az legyen az ő bajuk.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Május 25. 23:31, Csütörtök
Ok, köszi a bátorítást. 8-)

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Május 26. 08:39, Péntek
Idézetet írta: Ramiz
...

Hurray! Let's fight! :-D

Sztem te értesz félre... Azt nyilván tudod, h számomra fontos a véleményed, ezért örülök, ha megtisztelsz vele. Persze nem azzal, hogy ez a film, anime vagy zene vagy akármi xar és kész, ne nézze meg senki, és akinek ez nem tetszik, az forduljon föl. Lehet, hogy naív vagyok, vagy túl szenzitív, de egy indoklás jól esett volna, lévén tudod, hogy nekem tetszett, de így nincs mire reflektálnom. Így csak annyit tudok mondani, hogy a Blood and Bones igenis jó (... denem - deigen - denem - deigen, mert én végignéztem és tudom - akkor én meg hívom apukámat és megver). Ennél azért többet is tudsz, bármennyire is vagy "koki".  Azon viszont csodálkozom, hogy ezt nekem kell elmagyarázni.
Persze felőlem írogathatunk félig megnézett filmekről lehúzó véleményeket indoklás nélkül...  8)

Lehet ez éles volt, de nem neheztelek meg nem vagyok megsértődve vagy ilyesmi :) Csak egy kis vita. Legalább van élet ;)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Május 26. 09:49, Péntek
Értem, hogy pontosan erre gondoltál, amikor fent azt írtad, amire reagáltam stb, DE: én nem akartam lehúzós véleményt írni, pont azért, mert ez egy tipikusan "ha-nem-tetszik-bunkó-vagy" film (művészkedős, történelmi vonatkozásai vannak és még Kitano is játszik benne). Csak leírtam a véleményem, végül is erre való a fórum. :) De nem szeretnék én SE fightot, élőben majd megbeszéljük, ott szerintem kevésbé értjük egymást félre általában.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Május 27. 18:25, Szombat
Eszembe jutott egy kérdés: a japánoknál miért nincs olyan kategória/stílus, hogy "akció"? Vannak jakuzafilmek, de azokban sincs hosszas lövöldözés. Vannak ilyen elborult Returner-szerű sci-fi-komédiák, vannak drámák, ahol lelőnek pár embert... de nincs meg az a tipikus akciófilm kategória, ami a franciáknál meg a németeknél meg az amerikaiaknál stb megvan: ahol a főhős nem hal meg, a nője esetleg, a haverja biztos, tárazni nem kell, csak lőni, minden felrobban, amit eltalálnak stb.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Május 27. 18:48, Szombat

Nyilván, mert ezt a hongkongiaktól tömegesen kapják. Romantikus komédiájuk, meg drámájuk sincs olyan sok, mert az meg koreából jön. Belőtték maguknak a még kiaknázatlan területet, így jött létre Tetsuo, Godzilla, Hanzo meg ööö... Miike úgy általában :) Tehát minden más...

Cím: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Május 27. 19:46, Szombat

Romantikus komédiájuk, meg úgy általában a romantikus témájú dolgaik nagyrészt a tv-sorozatokban vannak, úgyhogy azok a moziban nem annyira menők (úgy vannak vele, mint Kitano-val...  :-D ). Pörgős akciófilmjük valóban nincs és én még azt is el tudom képzelni, hogy mindez a mentalitásukból fakad, bár ez utóbbit nagyon elmagyarázni biztos nem fogom tudni... :) Azt nehezen tudom elképzelni, hogy azért nem csinálnak akciófilmet, mert azt kapják máshonnan, annál biztos nagyobb az önérzetük. Inkább azt tartom elképzelhetőnek, hogy nem érdekli őket a téma igazán.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Május 27. 20:24, Szombat
Hmmm... mindkettőben lehet valami...
YEZy értem mire gondolsz a "mentalitással", de én sem tudom megfogalmazni. :P

Cím: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Május 28. 00:10, Vasárnap
Az Ichi the killer szerintem tiszta akció. Na jó, nem egészen hagyományos...  :)

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Május 28. 09:20, Vasárnap
Idézetet írta: agentcooper
Az Ichi the killer szerintem tiszta akció. Na jó, nem egészen hagyományos...  :)

Szerintem nem. Az izgalmat nem a kidolgozott akciójelenetek adják, általában nincs is egyelőséges küzdelem, se hosszú lövöldözések vagy bunyók. Helyette rengeteg kínzásjelenet van és egypár mészárlás, ahol az egyik fél megöli a másikat. Ezek nem tipikusak az akciófilmekre. És a végén, ahol az ember egy nagy harcot várna Kakihara és Ichi között, még ott sincs semmi komoly, hosszú harc.

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Május 28. 09:28, Vasárnap
Meg talán ott van az is, amit Kiyoshi Kurosawa említ a Ramiz által fordított interjúkban, hogy hiába gazdag ország Japán, kevés pénzt adnak a mozira. Az akciófilm pedig zabálja a pénzt a robbantásaival, kaszkadőrjeivel, meg a hasonló dolgokkal. A Casshernben volt pénz és egyből előtérbe került az akció is. Ugyanez van a Returnernél is.

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Május 28. 11:17, Vasárnap
Igaz, de a Returner meg a Casshern sem azok a tipikus akciófilmek. Inkább sci-fik.

Cím: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Május 28. 12:15, Vasárnap
Idézetet írta: Ramiz
Igaz, de a Returner meg a Casshern sem azok a tipikus akciófilmek. Inkább sci-fik.

a Casshern látványos ugyan, de egyébként meg egy rakás... (kivéve a zenéjét, az király! :) )

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Május 28. 13:17, Vasárnap
Monday (http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=650&mosmsg=K%F6sz%F6nj%FCk+szavazatod%21)

Vagy egy óráig tartott megírnom ezt a sz*rt, holott régebben tíz perc alatt megvolt... :smoke:

de jó: *censored*

Cím: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Május 28. 13:48, Vasárnap
Idézetet írta: Ramiz
Monday ([url]http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=650&mosmsg=K%F6sz%F6nj%FCk+szavazatod%21[/url])

Vagy egy óráig tartott megírnom ezt a sz*rt, holott régebben tíz perc alatt megvolt... :smoke:

Nembaj, akkor én most cenzúráztam  :x  8)

Tényleg nem kell erőtetni, ha nem megy. Nem akarom, hogy megútáld az egészet. A punnyadás is egészséges végül is.  :samurai:

Cím: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Május 28. 15:36, Vasárnap
Nem baj, engem magam bosszant, hogy totálisan ellustulok, mint egy f*s... (ezt már nem kell cenzúráznod 8-) )

Cím: Japán filmek
Írta: Mazsom - 2006. Június 1. 00:45, Csütörtök
Takashi Miike - Kikoku

Hát... nem olyan nagy szám. Kicsit Miikés, általánosan yakuzás, és kicsit összevissza de mindenesetre eléggé nyugodt hangvételű film. Nekem kicsit furcsának tűntek benne a karaterek, meg a narráció a történetmesélésben, de néhány fényképezés iszonyat jóra sikeredett(amikor szándékosan kitakarták a szereplőket, a lényeget, a képből mint a régi pornófilmeken tudjátok, csak itt igényesen és szándékkal volt megcsinálva és ettől inkább objektivitást sugárzott vagy nem is tudom...)
Azért nem volt rossz.

Cím: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Június 1. 17:26, Csütörtök
Idézetet írta: YEZy
Idézetet írta: Manu
Idézetet írta: Ramiz
Eszembe jutott egy kérdés: a japánoknál miért nincs olyan kategória/stílus, hogy "akció"? Vannak jakuzafilmek, de azokban sincs hosszas lövöldözés. Vannak ilyen elborult Returner-szerű sci-fi-komédiák, vannak drámák, ahol lelőnek pár embert... de nincs meg az a tipikus akciófilm kategória, ami a franciáknál meg a németeknél meg az amerikaiaknál stb megvan: ahol a főhős nem hal meg, a nője esetleg, a haverja biztos, tárazni nem kell, csak lőni, minden felrobban, amit eltalálnak stb.

Nyilván, mert ezt a hongkongiaktól tömegesen kapják. Romantikus komédiájuk, meg drámájuk sincs olyan sok, mert az meg koreából jön. Belőtték maguknak a még kiaknázatlan területet, így jött létre Tetsuo, Godzilla, Hanzo meg ööö... Miike úgy általában :) Tehát minden más...

Romantikus komédiájuk, meg úgy általában a romantikus témájú dolgaik nagyrészt a tv-sorozatokban vannak, úgyhogy azok a moziban nem annyira menők (úgy vannak vele, mint Kitano-val...  :-D ). Pörgős akciófilmjük valóban nincs és én még azt is el tudom képzelni, hogy mindez a mentalitásukból fakad, bár ez utóbbit nagyon elmagyarázni biztos nem fogom tudni... :) Azt nehezen tudom elképzelni, hogy azért nem csinálnak akciófilmet, mert azt kapják máshonnan, annál biztos nagyobb az önérzetük. Inkább azt tartom elképzelhetőnek, hogy nem érdekli őket a téma igazán.

Hát olyan igazán pörögs akció talán az animékben vannak pl dragonball szétverek mindenkit :D
s a többi

Cím: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Június 2. 17:18, Péntek
Megnéztem ma a zatoichi 2-t hmm ez nagyon tetszett nekem s látom nincs róla ismertető na akkor irok rá ahgy időm engedi még mostanába összehozom:)

Más:)
képzeljétek győri posta fantasztikus!!!! Múlt héten volt megbeszélve hogy rendelunk filmeket by yezy ha igaz neked:) s lön lön már itt is van ugyhogy szerdán viszem is majd

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 5. 14:16, Hétfő
Új Sabu film, egyenlőre angol felirat nélkül:

(http://www.molodezhnaja.ch/japan06/holdupdown.jpg)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Június 5. 14:25, Hétfő
Egy csomó Sabu film van imdb-n, torrenten meg hírük sem, idáig egyszer találtam közülük egyet, azon sem volt sub... :(
Pedig újabban főszerepbe teszi Susumu Terajama-t mindig, aki egy hatalmas arc és imádom!!! :cool: Szóval megintcsak :cry: ...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Június 5. 15:57, Hétfő
erről ki mit tud?

http://www.deathtrance.jp/

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Június 5. 16:05, Hétfő
Ha a megaupload is úgy akarja, akkor nekem hamarosan meglesz a Hard Luck Hero. A fele már lent van, csak rengetegszer kapom meg, hogy az összes magyaroknak szánt slot foglalt rajta...  :woo: :samurai: :killer samurai:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Június 5. 16:10, Hétfő
Ha a megaupload is úgy akarja, akkor nekem hamarosan meglesz a Hard Luck Hero.
:cool: :hopp:

A fele már lent van, csak rengetegszer kapom meg, hogy az összes magyaroknak szánt slot foglalt rajta...  :woo: :samurai: :killer samurai:
A Megaupload tud megszakított letöltést kezelni? Nem is tudtam. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 5. 16:12, Hétfő
erről ki mit tud?

[url]http://www.deathtrance.jp/[/url]

Semmit, de zúz  :samurai:

Swords, fists, bullets :cool:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Június 5. 16:29, Hétfő
Ha a megaupload is úgy akarja, akkor nekem hamarosan meglesz a Hard Luck Hero.
:cool: :hopp:

A fele már lent van, csak rengetegszer kapom meg, hogy az összes magyaroknak szánt slot foglalt rajta...  :woo: :samurai: :killer samurai:
A Megaupload tud megszakított letöltést kezelni? Nem is tudtam. :)

Hogy tud-e azt nem tudom, de 100 megás darabokban van fent a film és az első 3 ilyen már lent van... :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Június 5. 16:47, Hétfő
erről ki mit tud?

[url]http://www.deathtrance.jp/[/url]

Semmit, de zúz  :samurai:

Swords, fists, bullets :cool:

igen, már csak a zombik hiányoznak... :woo: :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. Június 5. 17:16, Hétfő
erről ki mit tud?

[url]http://www.deathtrance.jp/[/url]

Hűűha.... Ez bejövős!
Dir en Grey zúz.  :hopp:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Június 6. 18:21, Kedd
Na megnéztem egy kurosawa filmet a Yojumbit  :samurai:
nagyon jó volt s a színész Toshirô Mifune már a Tsubaki Sanj&#251;rô-ban is lenyűgözött de ha lehet olyat mondani itt még jobb volt.
Szóval tudom ajánlani bárkinek aki még nem látta tényleg jó szamurájos movi 62 ben igazán jó szamurájos filmeket csináltak :D
 Yezy szerintem még fogok kérni Toshirô Mifune filmeket mert nagyon nagy a srác
komolyan nincs olyan film amibe Toshirô Mifune és Shintarô Katsu együtt szerepel hmm s még ha egymás ellen is na az lenne ám a nem mindennapi szamurájos film meg nézném a két mester csatáját

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Június 6. 18:30, Kedd
Yojumbit 
mindenkitől elnézést elírtam Yojimbo a címe
:monkey: voltam  :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Június 6. 18:42, Kedd
Na megnéztem egy kurosawa filmet a Yojumbit  :samurai:
nagyon jó volt s a színész Toshirô Mifune már a Tsubaki Sanj&#251;rô-ban is lenyűgözött de ha lehet olyat mondani itt még jobb volt.
Szóval tudom ajánlani bárkinek aki még nem látta tényleg jó szamurájos movi 62 ben igazán jó szamurájos filmeket csináltak :D
 Yezy szerintem még fogok kérni Toshirô Mifune filmeket mert nagyon nagy a srác
komolyan nincs olyan film amibe Toshirô Mifune és Shintarô Katsu együtt szerepel hmm s még ha egymás ellen is na az lenne ám a nem mindennapi szamurájos film meg nézném a két mester csatáját

Én úgy tudom, hogy a Zatoichi meets Yojimbo-ban szerepeltek együtt. Mifune pedig mint Kurosawa Akira kedvenc színésze, játszott "néhány" zseniális produkcióban hosszú élete során. Sajna, úgy tudom, már elhalálozott.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Június 6. 19:06, Kedd
Én úgy tudom, hogy a Zatoichi meets Yojimbo-ban szerepeltek együtt. Mifune pedig mint Kurosawa Akira kedvenc színésze, játszott "néhány" zseniális produkcióban hosszú élete során. Sajna, úgy tudom, már elhalálozott.

Hát kurosawa is tudja kit kel választani jó színésznek:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2006. Június 6. 19:30, Kedd
ebből csinálták Bruce Willisszel a Last Man Standinget: http://www.imdb.com/title/tt0116830/
elég sok Kurosawat remakelnek, a 7szamu ugye 7 mesterlövés, és most újra lesz 7 szamuráj, George Cloony meg Ziyi és Donnie Yen.. (wtf) http://www.kfccinema.com/index.php?subaction=showfull&id=1149036824&archive=

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Június 6. 19:38, Kedd
ebből csinálták Bruce Willisszel a Last Man Standinget: [url]http://www.imdb.com/title/tt0116830/[/url]
elég sok Kurosawat remakelnek, a 7szamu ugye 7 mesterlövés, és most újra lesz 7 szamuráj, George Cloony meg Ziyi és Donnie Yen.. (wtf) [url]http://www.kfccinema.com/index.php?subaction=showfull&id=1149036824&archive=[/url]

Szegények valahogy sehogy se illenek össze... :) Ziyi meg Yen még hagyján, de ez a majom oda harmadiknak...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Június 6. 19:46, Kedd
komolyan nincs olyan film amibe Toshirô Mifune és Shintarô Katsu együtt szerepel hmm s még ha egymás ellen is na az lenne ám a nem mindennapi szamurájos film meg nézném a két mester csatáját
Az durva lenne! :cool: Én Shintaro Katsu-t azért sokkal jobban bírom, bár ez talán csak azért van, mert a Hanzo-t meg a Zatoichi-ket imádom, míg a Samurai Miyamoto Musashi-t unalmasnak találtam (igaz, a három nagyon szorosan összefüggő filmből csak kettőt láttam, és most már nem is fogok többet, mert már nem olvassa be a dvd-t a gépem :( ).

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Június 6. 20:52, Kedd
ebből csinálták Bruce Willisszel a Last Man Standinget: [url]http://www.imdb.com/title/tt0116830/[/url]
elég sok Kurosawat remakelnek, a 7szamu ugye 7 mesterlövés, és most újra lesz 7 szamuráj, George Cloony meg Ziyi és Donnie Yen.. (wtf) [url]http://www.kfccinema.com/index.php?subaction=showfull&id=1149036824&archive=[/url]

naja, és még anime is készült mind a kettőből... :smoke:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Június 8. 00:37, Csütörtök
A tavalyi év nagyon pozitív meglepetése számomra a Mayonaka No Yaji San Kita San volt: ismeretlen, hülye film, de zseniális. Az idei az Angel Guts Nami. Majd írok róla valamit, bár szerintem ezt sem fogja senki megnézni rajtam kívül, mint a Mayonaka-t...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: gabranek - 2006. Június 8. 08:01, Csütörtök
tegnap megnéztem egy elég furcsa filmet, a Smapból ismert Kusanagi főszereplésével,  The Hotel Venust (http://www.hotelvenus.net/). A film egész idő alatt színtelen, egyedül a kék szín halvány árnyalata tűnik fel. Így a légkör meglehetősen hideg, de szerencsére a karakterek elég életet visznek bele, így mégsem lesz nyomasztó. A színek csak a mozi legvégére kerülnek elő. A tempó pedig nagyon lassú és nem igazán gyorsul be a végére sem, de sztem nincs is rá szükség.
A film japán-koreai kooperálással készült, ezért az elején nem is igazán tudtam meghatározni, hogy mi zavar annyira, miközben nézem. Aztán beugrott, hogy Kusanagi is, és Nakatani Miki is japán, de a filmben koreaiul beszélnek.
A zenék nagyon el vannak találva, a legjobb az volt amikor egyszercsak felcsendül Lee So Young egyik legszebb száma :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Június 8. 09:49, Csütörtök
tegnap megnéztem egy elég furcsa filmet, a Smapból ismert Kusanagi főszereplésével,  The Hotel Venust ([url]http://www.hotelvenus.net/[/url]). A film egész idő alatt színtelen, egyedül a kék szín halvány árnyalata tűnik fel. Így a légkör meglehetősen hideg, de szerencsére a karakterek elég életet visznek bele, így mégsem lesz nyomasztó. A színek csak a mozi legvégére kerülnek elő. A tempó pedig nagyon lassú és nem igazán gyorsul be a végére sem, de sztem nincs is rá szükség.
A film japán-koreai kooperálással készült, ezért az elején nem is igazán tudtam meghatározni, hogy mi zavar annyira, miközben nézem. Aztán beugrott, hogy Kusanagi is, és Nakatani Miki is japán, de a filmben koreaiul beszélnek.
A zenék nagyon el vannak találva, a legjobb az volt amikor egyszercsak felcsendül Lee So Young egyik legszebb száma :)

Ez valóban nem egy semmi darab, még azzal együtt sem, hogy feltűnően lassúnak tűnt nekem, pedig a Dolls-on edződtem ám! :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: gabranek - 2006. Június 8. 10:04, Csütörtök

Ez valóban nem egy semmi darab, még azzal együtt sem, hogy feltűnően lassúnak tűnt nekem, pedig a Dolls-on edződtem ám! :)

igen, de azért a dollsban vannak mellékszálak, itt meg lényegében egy fő sodrása van a történetnek. a karakterek előéletének a bemutatása is megvan néhány perc alatt. és ez bőven elég is nekik, mivel itt a lényeg csak annyi, hogy valami hibáért jutottak el végül a venus hotelbe. de mire idáig eljutottak, a hibák mibenléte már nem fontos, egyedül a probléma megléte a döntő.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Június 12. 13:27, Hétfő
Sziasztok!

A Gohatto-hoz(Tabu) hasonló filmet keresnék!Tudnátok ajánlani pár filmet?:)
Előre is köszönöm^_^

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Június 12. 14:42, Hétfő
Sziasztok! A Gohatto-hoz(Tabu) hasonló filmet keresnék!Tudnátok ajánlani pár filmet? :) Előre is köszönöm ^_^
Milyen szempontból legyen hasonló?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Június 12. 14:46, Hétfő
Sziasztok! A Gohatto-hoz(Tabu) hasonló filmet keresnék!Tudnátok ajánlani pár filmet? :) Előre is köszönöm ^_^
Milyen szempontból legyen hasonló?

Legyen benne sexualitás legyen benne feminim kinézetű férfi jahh és legyen benne vagy ninja vagy szamuráj:) kb.ezek a szempontok de az se baj ha pl. az egyik nincs benne!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Június 12. 14:49, Hétfő
Sziasztok! A Gohatto-hoz(Tabu) hasonló filmet keresnék!Tudnátok ajánlani pár filmet? :) Előre is köszönöm ^_^
Milyen szempontból legyen hasonló?

hát igen, milyen szempontból? ha homoszexualitást bemutató filmet keresel, akkor pl. Happy Together, vagy esetleg The King and The Clown.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Június 12. 14:52, Hétfő
Sziasztok! A Gohatto-hoz(Tabu) hasonló filmet keresnék!Tudnátok ajánlani pár filmet? :) Előre is köszönöm ^_^
Milyen szempontból legyen hasonló?

Legyen benne sexualitás legyen benne feminim kinézetű férfi jahh és legyen benne vagy ninja vagy szamuráj:) kb.ezek a szempontok de az se baj ha pl. az egyik nincs benne!

Esetleg próbálhatod a Gohatto rendezőjétől az Ai no corrida-t is.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Június 12. 14:58, Hétfő
Sziasztok! A Gohatto-hoz(Tabu) hasonló filmet keresnék!Tudnátok ajánlani pár filmet? :) Előre is köszönöm ^_^
Milyen szempontból legyen hasonló?

hát igen, milyen szempontból? ha homoszexualitást bemutató filmet keresel, akkor pl. Happy Together, vagy esetleg The King and The Clown.

Mindegy hogy homosexualitás vagy bisexualitás vagy hetero:)

Köszönöm nektek az ajánlást!^^

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Június 12. 15:19, Hétfő
Legyen benne sexualitás legyen benne feminim kinézetű férfi jahh és legyen benne vagy ninja vagy szamuráj:) kb.ezek a szempontok de az se baj ha pl. az egyik nincs benne!
Hmm, a Ninja Wars-t ajánlanám, de látatlanban nem merem, ha lejött, megnézem, aztán beszámolok. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Június 12. 15:27, Hétfő
Ne hagyjuk ki Kamisori Hanzo kalandjait sem szerintem... :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 12. 15:28, Hétfő
Sziasztok!

A Gohatto-hoz(Tabu) hasonló filmet keresnék!Tudnátok ajánlani pár filmet?:)
Előre is köszönöm^_^

Twilight Samurai
Hidden Blade, meg amit YEZy mondott.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Június 12. 15:42, Hétfő
Húú :-o köszönöm nektek fiúk lekellett írnom egy külön kis papírra a címeket nehogy elfejetsem:) van mit bepótolnom!

Domo arigatou^_^

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Június 12. 16:12, Hétfő
Ne hagyjuk ki Kamisori Hanzo kalandjait sem szerintem... :)
Tényleg! Hanzo The Blade rulez! :cool: :lol:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 12. 16:40, Hétfő
Ne hagyjuk ki Kamisori Hanzo kalandjait sem szerintem... :)
Tényleg! Hanzo The Blade rulez! :cool: :lol:

Perverz  :beer:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Június 13. 09:27, Kedd
Olvastam egy Shutter nevezetű japán(?) horrorról!A sztori nem valami nagyszám viszont a cikkiró állítása szerint vannak benne nagyon jó (kiszámíthatatlan) ijesztgetős jelenetek!

Nektek mi a  véleményetek a filmről?Érdemes megvenni?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Június 13. 10:05, Kedd
Olvastam egy Shutter nevezetű japán(?) horrorról!A sztori nem valami nagyszám viszont a cikkiró állítása szerint vannak benne nagyon jó (kiszámíthatatlan) ijesztgetős jelenetek!

Nektek mi a  véleményetek a filmről?Érdemes megvenni?

a Shutter thaiföldi film, hasonló a Ju-on-hoz és a Ringu-hoz.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Június 13. 10:23, Kedd
Olvastam egy Shutter nevezetű japán(?) horrorról!A sztori nem valami nagyszám viszont a cikkiró állítása szerint vannak benne nagyon jó (kiszámíthatatlan) ijesztgetős jelenetek!

Nektek mi a  véleményetek a filmről?Érdemes megvenni?

a Shutter thaiföldi film, hasonló a Ju-on-hoz és a Ringu-hoz.

Sorry nekem a cikk alapján abszolút az jött le hogy japán:) akkor most megint offoltam <:)!Kérek egy moderátort hogy helyezze át ezt a hsz-t a megfelelő topikba köszönöm és gomen!^^"

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Június 13. 15:07, Kedd
Olvastam egy Shutter nevezetű japán(?) horrorról!A sztori nem valami nagyszám viszont a cikkiró állítása szerint vannak benne nagyon jó (kiszámíthatatlan) ijesztgetős jelenetek!

Nektek mi a  véleményetek a filmről?Érdemes megvenni?
Szerintem az eleje nem túl jó, sablonos, de aztán a végére egyre jobb lesz. Az ijesztgetős jeleneteket én is alátámasztom. :) Nekem kellemes csalódás volt.
Nekem is lenne egy kérdésem. Még nagyon régen (úgy 15 éve) láttam a tv-ben egy filmet. Ha minden igaz egy japán családról szólt, akiknek a házát kikezdték a termeszek. A végére az egész család teljesen bekattant és a ház közepén felbontották a padlót aztán ástak oda egy gödröt. Kb. ennyire emlékszem. Nem tudja valaki a címét?  <:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Június 13. 15:10, Kedd
Olvastam egy Shutter nevezetű japán(?) horrorról!A sztori nem valami nagyszám viszont a cikkiró állítása szerint vannak benne nagyon jó (kiszámíthatatlan) ijesztgetős jelenetek!

Nektek mi a  véleményetek a filmről?Érdemes megvenni?
Szerintem az eleje nem túl jó, sablonos, de aztán a végére egyre jobb lesz. Az ijesztgetős jeleneteket én is alátámasztom. :) Nekem kellemes csalódás volt.

Köszönöm a megerősítést^_^

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 13. 15:19, Kedd

...de megvenni szvzs nem érdemes.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Június 13. 16:02, Kedd
Olvastam egy Shutter nevezetű japán(?) horrorról!A sztori nem valami nagyszám viszont a cikkiró állítása szerint vannak benne nagyon jó (kiszámíthatatlan) ijesztgetős jelenetek!

Nektek mi a  véleményetek a filmről?Érdemes megvenni?
Szerintem az eleje nem túl jó, sablonos, de aztán a végére egyre jobb lesz. Az ijesztgetős jeleneteket én is alátámasztom. :) Nekem kellemes csalódás volt.

Köszönöm a megerősítést^_^
Ez nem magyar kiadás ugye?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Június 13. 16:09, Kedd
Olvastam egy Shutter nevezetű japán(?) horrorról!A sztori nem valami nagyszám viszont a cikkiró állítása szerint vannak benne nagyon jó (kiszámíthatatlan) ijesztgetős jelenetek!

Nektek mi a  véleményetek a filmről?Érdemes megvenni?
Szerintem az eleje nem túl jó, sablonos, de aztán a végére egyre jobb lesz. Az ijesztgetős jeleneteket én is alátámasztom. :) Nekem kellemes csalódás volt.
Köszönöm a megerősítést^_^
Ez nem magyar kiadás ugye?

Még nincs magyar kiadója illetve a Budapest film talán-talán kacsingat felé:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Június 13. 16:13, Kedd

ha kiadja a BuFi és nem lesz drága, akkor megéri megvenni, de külföldről nem rendelném meg.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Június 13. 16:16, Kedd
Hajj nem szívesen írok ilyet de lehet warezolnom kéne:P szal hol is lehet ázsiai filmeket letölteni? :killer samurai:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 13. 16:17, Kedd
Ayame! Sztem menj át a barter topicba, onnan gyorsabban megszerzed, és nem csak azt ;)

Letölteni??? Mi ilyet nem csinálunk, ellenben szétnézhetsz a főoldal linkjei között.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Június 14. 14:19, Szerda
Letölteni??? Mi ilyet nem csinálunk, ellenben szétnézhetsz a főoldal linkjei között.
:lD

De azért a PirateBay és az ADC crash nagyon megrendített minket... no persze nem mintha közvetlenül érintene minket, csupán empatikusan rettenetesen együttérzünk velük... :lol:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Június 14. 14:56, Szerda
Letölteni??? Mi ilyet nem csinálunk, ellenben szétnézhetsz a főoldal linkjei között.
:lD

De azért a PirateBay és az ADC crash nagyon megrendített minket... no persze nem mintha közvetlenül érintene minket, csupán empatikusan rettenetesen együttérzünk velük... :lol:

Megszálltuk a magyar DVD boltokat, de nehezen értik meg még egyelőre, hogy teszem azt a 七人の侍 című filmet keressük... :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 15. 16:14, Csütörtök
Ayame, ha a Gohatto tetszett, akkor erre lehet várni:

http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=737

Nincs benne ugyan szamuráj, de szexualitás meg Ryuhei Matsuda (feminin férfi) annál inkább :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Június 15. 16:30, Csütörtök
Ayame, ha a Gohatto tetszett, akkor erre lehet várni:

[url]http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=737[/url]

Nincs benne ugyan szamuráj, de szexualitás meg Ryuhei Matsuda (feminin férfi) annál inkább :)

Vááá kb.1 hete találtam egy videót az általad említett filmből!

Nézzétek meg^^ :http://youtube.com/watch?v=hINklYkruWg  igazán érdekes de talán pont ezért tetszik annyira,hálás vagyok hogy szóltál nagyon köszönöm!:*

(közbe látom ti is belinkeltétek:D nem tudom miért van agyam ha nem is használom...BAKA BAKA!! :mad: )

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Június 16. 09:29, Péntek
Megnéztem a Hard Luck Hero-t, hamarosan lesz belőle ajánló is. Ramiz, megnézted már? :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 16. 09:41, Péntek
Megnéztem a Hard Luck Hero-t, hamarosan lesz belőle ajánló is. Ramiz, megnézted már? :)

Igen, mostanában szerényebben nyomod, bár a vb miatt igazolom a távolléted  :smoke:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Június 16. 10:20, Péntek
Megnéztem a Hard Luck Hero-t, hamarosan lesz belőle ajánló is. Ramiz, megnézted már? :)

Igen, mostanában szerényebben nyomod, bár a vb miatt igazolom a távolléted  :smoke:

Hehe, a VB után majd belehúzok megint. :) :samurai:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Június 16. 10:31, Péntek
Megnéztem a Hard Luck Hero-t, hamarosan lesz belőle ajánló is. Ramiz, megnézted már? :)
Nem, de én is nézem a vb-t, amikor épp nem vizsgán bukok vagy esetleg tanulok, meg különben is rohadt lusta vagyok, és úgyse olvassa senki az ajánlókat, de azért igyekszek minél előbb megnézni, mert nagyon kiváncsi vagyok rá. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 16. 11:04, Péntek
Megnéztem a Hard Luck Hero-t, hamarosan lesz belőle ajánló is. Ramiz, megnézted már? :)
... és úgyse olvassa senki az ajánlókat...

Ezt miből gondolod?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Június 16. 11:18, Péntek
Ezt én is akartam kérdezni, mert remek motivációnövelő tényező... :-o

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 16. 11:41, Péntek
Ezt én is akartam kérdezni, mert remek motivációnövelő tényező... :-o

Nyilván magából indult ki. Maradjunk annyiban, hogy lusta.  :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: gabranek - 2006. Június 16. 15:12, Péntek
ami japán filmet legutobb láttam az az Ima, Ai ni Yukimasu volt, és nagyon tetszett. annyira bejött, hogy elkezdtem szedni a sorozatot is, bár ha jol tudomahhoz meg nincs felirat. azért egy ilyen lelkizős sorozatnak nem mernék nekiállni a nélkül :) itt nagyon sokat számít a story. meg azért is félek tőle, mert ebben Narimiya Hiroki játsza Takumit, akiért nem igazán rajongok. Viszont a mozifilmben Takkun szerepére Shidou Nakamurat választani tökéletes volt...neki eredendően elég szomorú arca van...ugyhogy megadta a film alaphangulatát.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Június 16. 15:27, Péntek
Ezt miből gondolod?
Mindegy, felejtsétek el.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 16. 15:42, Péntek
ami japán filmet legutobb láttam az az Ima, Ai ni Yukimasu volt, és nagyon tetszett. annyira bejött, hogy elkezdtem szedni a sorozatot is, bár ha jol tudomahhoz meg nincs felirat. azért egy ilyen lelkizős sorozatnak nem mernék nekiállni a nélkül :) itt nagyon sokat számít a story. meg azért is félek tőle, mert ebben Narimiya Hiroki játsza Takumit, akiért nem igazán rajongok. Viszont a mozifilmben Takkun szerepére Shidou Nakamurat választani tökéletes volt...neki eredendően elég szomorú arca van...ugyhogy megadta a film alaphangulatát.

Ennek a nagy része kínai... akarom mondani japán volt nekem. Megdobhatnál egy képpel, meg egy linkkel :)

Idézetet írta: Ramiz
Mindegy, felejtsétek el.

Jó  :smoke: <- felejtős cigi  :-D

Én a Tetsujin 28-at láttam, majd abből is lesz ismertető  :roll:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: gabranek - 2006. Június 16. 15:56, Péntek
ami japán filmet legutobb láttam az az Ima, Ai ni Yukimasu volt, és nagyon tetszett. annyira bejött, hogy elkezdtem szedni a sorozatot is, bár ha jol tudomahhoz meg nincs felirat. azért egy ilyen lelkizős sorozatnak nem mernék nekiállni a nélkül :) itt nagyon sokat számít a story. meg azért is félek tőle, mert ebben Narimiya Hiroki játsza Takumit, akiért nem igazán rajongok. Viszont a mozifilmben Takkun szerepére Shidou Nakamurat választani tökéletes volt...neki eredendően elég szomorú arca van...ugyhogy megadta a film alaphangulatát.

Ennek a nagy része kínai... akarom mondani japán volt nekem. Megdobhatnál egy képpel, meg egy linkkel :)

hopsz, bocsi:
http://www.tbs.co.jp/ima-ai/

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2006. Június 17. 11:25, Szombat
ez a Death Trance kaszabólós megjelent itt (http://tracker.zaerc.com/torrents-details.php?id=6823)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 17. 11:38, Szombat
ez a Death Trance kaszabólós megjelent itt ([url]http://tracker.zaerc.com/torrents-details.php?id=6823[/url])

Hmmm... vajon sub van rajta? Max hardsub. Majd meglátjuk. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Június 17. 20:24, Szombat
Megnéztem én is a Marebito-t, szerintem nagyon érdekes film. Egy olyan horror/thriller ami nem ijesztget, hanem sokkol inkább és a viszonylag alacsony költségvetés miatt emberközelibbnek éreztem, így jobban ütött (legalábbis nálam).
Remélem az angolul/japánul nem tudók is kedvet kapnak hozzá, most hogy van hozzá magyar felirat. :smoke:

apropó nyelv: mit jelent a "gozaimasz" meg a "nandeszká" a japán nyelvben? ezeket gyakran hallom...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Június 17. 20:37, Szombat
Megnéztem én is a Marebito-t, szerintem nagyon érdekes film. Egy olyan horror/thriller ami nem ijesztget, hanem sokkol inkább és a viszonylag alacsony költségvetés miatt emberközelibbnek éreztem, így jobban ütött (legalábbis nálam).
Remélem az angolul/japánul nem tudók is kedvet kapnak hozzá, most hogy van hozzá magyar felirat. :smoke:

apropó nyelv: mit jelent a "gozaimasz" meg a "nandeszká" a japán nyelvben? ezeket gyakran hallom...

gozaimasu : ez a desu udvariasabb kifejezése, pontos magyar megfelelője nem is tudom, hogy micsoda, egyfajta létigeként fogható fel.
nandesuka : többféleképpen fordítható helyzettől függően, lehet "mi van?", "mi az?" "mi történt?" stb.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 18. 12:33, Vasárnap
Megnéztem én is a Marebito-t, szerintem nagyon érdekes film. Egy olyan horror/thriller ami nem ijesztget, hanem sokkol inkább és a viszonylag alacsony költségvetés miatt emberközelibbnek éreztem, így jobban ütött (legalábbis nálam).
Remélem az angolul/japánul nem tudók is kedvet kapnak hozzá, most hogy van hozzá magyar felirat. :smoke:

apropó nyelv: mit jelent a "gozaimasz" meg a "nandeszká" a japán nyelvben? ezeket gyakran hallom...

Oh, a Marebito nagyon jó!! Shinya Tsukamoto játsza a főszerepet. Nagyon sajátos hangulata, szerintem szenzációs film.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 18. 14:08, Vasárnap
ez a Death Trance kaszabólós megjelent itt ([url]http://tracker.zaerc.com/torrents-details.php?id=6823[/url])

Hardsubos, de a video jó minőség. Így elsőre jobbnak tűnik, mint mondjuk a Shinobi, vagy az Ashura... Majd meglátjuk jövő héten.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Június 18. 19:20, Vasárnap
:) nyahh ezetkszerint érdemes megnézni a Marebitot, esetleg egy vételt is megér?:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 18. 20:54, Vasárnap
:) nyahh ezetkszerint érdemes megnézni a Marebitot, esetleg egy vételt is megér?:)

Előbb azért ismerkedj Tsukamotoval, de mindenképpen eredetibb, mint a legtöbb horror.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Június 18. 21:22, Vasárnap
Tsukamoto = isten.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Június 19. 21:21, Hétfő
Ismeri valaki ezt: http://www.imdb.com/title/tt0491399/? Most készülök megnézni.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 19. 21:30, Hétfő
Ismeri valaki ezt: [url]http://www.imdb.com/title/tt0491399/?[/url] Most készülök megnézni.

Vazz, ez neked megvan? Én csak hallottam róla, de még nem láttam egy elérhető helyen sem... Nem tudsz egy beszerzési lehetőséget? PM-ben jöhet... Tsukamotot imádom!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Június 19. 21:36, Hétfő
Ismeri valaki ezt: [url]http://www.imdb.com/title/tt0491399/?[/url] Most készülök megnézni.

Vazz, ez neked megvan? Én csak hallottam róla, de még nem láttam egy elérhető helyen sem... Nem tudsz egy beszerzési lehetőséget? PM-ben jöhet... Tsukamotot imádom!

Én emuleról szedtem le. Van rá forrás bőven. (Haze.2005.DVDRip.XviD-STR.avi)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Június 19. 21:50, Hétfő
Ismeri valaki ezt: [url]http://www.imdb.com/title/tt0491399/?[/url] Most készülök megnézni.

Vazz, ez neked megvan? Én csak hallottam róla, de még nem láttam egy elérhető helyen sem... Nem tudsz egy beszerzési lehetőséget? PM-ben jöhet... Tsukamotot imádom!

Én emuleról szedtem le. Van rá forrás bőven. (Haze.2005.DVDRip.XviD-STR.avi)

kösz a tippet! :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 19. 21:53, Hétfő
Ismeri valaki ezt: [url]http://www.imdb.com/title/tt0491399/?[/url] Most készülök megnézni.

Vazz, ez neked megvan? Én csak hallottam róla, de még nem láttam egy elérhető helyen sem... Nem tudsz egy beszerzési lehetőséget? PM-ben jöhet... Tsukamotot imádom!

Én emuleról szedtem le. Van rá forrás bőven. (Haze.2005.DVDRip.XviD-STR.avi)

Öööö.. én sajna gyűlölöm az emulet :( Tudom, az én bajom  :deadmeat:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Június 19. 22:03, Hétfő
Ismeri valaki ezt: [url]http://www.imdb.com/title/tt0491399/?[/url] Most készülök megnézni.

Vazz, ez neked megvan? Én csak hallottam róla, de még nem láttam egy elérhető helyen sem... Nem tudsz egy beszerzési lehetőséget? PM-ben jöhet... Tsukamotot imádom!

Én emuleról szedtem le. Van rá forrás bőven. (Haze.2005.DVDRip.XviD-STR.avi)

Öööö.. én sajna gyűlölöm az emulet :( Tudom, az én bajom  :deadmeat:

Én se szeretem, de ott a legalább minden megvan.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Június 19. 22:12, Hétfő
Nem baj, legalább lesz kitől elkérni. 8-) Én is rühellem az eMule-et. Még a DC-nél is jobban. :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Június 20. 06:21, Kedd
Nem baj, legalább lesz kitől elkérni. 8-) Én is rühellem az eMule-et. Még a DC-nél is jobban. :-D

Se az emule, se a DC++ nem jött be nekem. Előbbivel el se tudtam indítani a letöltéseket (pedig olyan filmeket tettem be a queue-ba, hogy hűűűűű), a másik meg azért idegesített fenemód, mert mindig kilépett, akitől töltöttem és addig is marha lassan jött a cucc. Torrent sokkal jobb, csak annyi a hibája, hogy "nem maradnak fent" a dolgok, valakinek mindig seedelnie kellene.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Június 20. 09:48, Kedd
Ha már így szóbajött Tsukamoto az Elektromos pálcikaember kalandjait(Denchu kozo no boken) látta már valaki?:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Június 20. 11:39, Kedd
Megnéztem a Haze-t. Nekem a Marebito sokkal jobban tetszett, de azért ennek is volt egy sajátos hangulata. Kicsit olyan volt mint a Kocka, csak nyomasztóbb.
szerk.: Nemsokára feltöltöm a feliratát.
szerk 2: Feltöltve.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Június 20. 15:05, Kedd
Ha már így szóbajött Tsukamoto az Elektromos pálcikaember kalandjait(Denchu kozo no boken) látta már valaki?:)
Nem, de nincs is meg nekünk! Neked megvan? :P

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Június 20. 15:23, Kedd
Ha már így szóbajött Tsukamoto az Elektromos pálcikaember kalandjait(Denchu kozo no boken) látta már valaki?:)
Nem, de nincs is meg nekünk! Neked megvan? :P

Dolgozom az ügyön:) állítólag beszerezhetetlen!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 20. 16:30, Kedd
Ha már így szóbajött Tsukamoto az Elektromos pálcikaember kalandjait(Denchu kozo no boken) látta már valaki?:)
Nem, de nincs is meg nekünk! Neked megvan? :P

Dolgozom az ügyön:) állítólag beszerezhetetlen!

A Denchu Kozo nekem megvan, dvd-n :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Június 20. 21:46, Kedd
Takashi Miike - Imprinthez van angol vagy magyar felirat?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2006. Június 20. 23:17, Kedd
Takashi Miike - Imprinthez van angol vagy magyar felirat?

nincs, de nem is nagyon kell..

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Június 20. 23:29, Kedd
Takashi Miike - Imprinthez van angol vagy magyar felirat?

nincs, de nem is nagyon kell..
Milyen nyelven beszélnek benne? Angol vagy japán?
Ja és a Rampo Jigokuhoz is érdekelne valamilyen.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Június 22. 13:54, Csütörtök
Angel Guts Nami (http://www.azsiafilm.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=759&mosmsg)
(Még egy ismertető, ami teljesen felesleges. :-D Na majd legközelebb normális filmről igyekszek írni. Amit már úgyis mindenki látott.)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2006. Június 22. 13:56, Csütörtök
Takashi Miike - Imprinthez van angol vagy magyar felirat?

nincs, de nem is nagyon kell..
Milyen nyelven beszélnek benne? Angol vagy japán?
Ja és a Rampo Jigokuhoz is érdekelne valamilyen.

angolul és rosszul

Cím: Re: Japán filmek
Írta: skval - 2006. Június 23. 08:25, Péntek
Ha valakit érdekel, akkor felkerült a Bábok DVD változata, amelyiken szinkron is van az Endless-Skyline-ra.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Június 24. 18:19, Szombat
Azért ez király: A TOHO filmstúdióé a 2005-ös legnagyobb bevétel Japánban, 227 millió dollár. Ez több, mint amit az összes külföldi film hozott (220 millió) :cool: . Ezek nyertek:

UMIZARU 2 - $65 million
SUITE DREAMS (aka HOTEL ECSTASY) - $52 million
YAMATO - $43 million
DORAEMON - $27 million
DETECTIVE CONAN - $26 million
STAR REFORMERS - $17 million
CRAYON SHINCHAN - $13 million

Ebben az évben meg jön a Sinking of Japan, a harmadik One missed Call, meg egy új Ghibli mozi.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Június 25. 14:42, Vasárnap
Ma megnéztem a DANGANT!

Hát nagyon megérte meg venni ezt a filmet sobu ismét alkotott :D
én amikor futottak végig röhögtem.
Azt kell mondjam szép maratont futottak le a srácok. s nagyon jól meg volt csinálva ahogy futnak szöveg a filmbe nem sok van még angol tudás se nagyon kell. De a nagy futás mindent meg ér :)
a filmet nagyon tudom ajánlani spbu fanoknak :D
S a legnagyobb alakítást a filmbe most nem a kedvenc színészem by Shin'ichi Tsutsumi
alakította hanem egy másik ős tehetség Diamond Yukai
de azért jól futott Tomorowo Taguchi   is:)
aki látta a postman bluse-t amikor bicóval tekernek egymás mellett és felzárkoznak egymáshoz na ez meg van a danganba is csak futva :D

Szóval yezy kösz a tippet a filmre nagyon megérte megvenni és megnézni

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Június 27. 16:58, Kedd
Csináltam a Marebito-nak egy külön topic-ot: link (http://www.azsiafilm.hu/forum/index.php?topic=94.0), akinek van kedve a filmről beszélgetni/olvasni. Vigyázz, SPOILER!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Június 27. 18:01, Kedd
Csináltam a Marebito-nak egy külön topic-ot: [url]http://www.azsiafilm.hu/forum/index.php?topic=94.0[/url] (megint megkérdem, hogy kell úgy linkelni, hogy az URL helyett valami szöveg látszódjon?), akinek van kedve a filmről beszélgetni/olvasni. Vigyázz, SPOILER!

így kell: (url=http://www.valami.hu)ez a szöveg fog látszódni(/url)

a sima zárójeleket cseréld ki szögletes zárójelekre.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Június 27. 18:20, Kedd
Csináltam a Marebito-nak egy külön topic-ot: [url]http://www.azsiafilm.hu/forum/index.php?topic=94.0[/url] (megint megkérdem, hogy kell úgy linkelni, hogy az URL helyett valami szöveg látszódjon?), akinek van kedve a filmről beszélgetni/olvasni. Vigyázz, SPOILER!

így kell: (url=http://www.valami.hu)ez a szöveg fog látszódni(/url)

a sima zárójeleket cseréld ki szögletes zárójelekre.

Köszi, átjavítottam.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Július 2. 13:07, Vasárnap
Egy régebbi Fangoria-ban(hazánk egyetlen horrormagazinja)olvastam az Evil Dead Trap című filmről!Nagyon felkeltette az érdeklődésemet hiszen csupa pozitív dolgokat írtak róla többek közt arról mennyire hangulatosra és betegesre sikeredett...szerintetek is így van?érdemes rá pénzt kiadni?:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Július 2. 13:14, Vasárnap
Egy régebbi Fangoria-ban(hazánk egyetlen horrormagazinja)olvastam az Evil Dead Trap című filmről!Nagyon felkeltette az érdeklődésemet hiszen csupa pozitív dolgokat írtak róla többek közt arról mennyire hangulatosra és betegesre sikeredett...szerintetek is így van?érdemes rá pénzt kiadni?:)

nem láttam, de állítólag sz*r film.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: omi - 2006. Július 6. 06:36, Csütörtök
sziasztok, én új vagyok itt. Sajnos nem ismertem ezt a fórumot eddig, de valaki ajánlotta, hogy ha valamilyen ázsiai filmet keresek, akkor itt talán tudnak segíteni, meg azt is mondta, hogy cserébe fel kell ajánlani valamit. nos, én nagyon szeretem a japán és koreai filmeket, főleg a művészfilmeket, kitano és kim ki duk filmjeit. de ahogy itt olvasgatok, én csak kispályás lehetek a többséghez képest :) felajánlani attól tartok, csak olyanokat tudok amit gondolom itt már mindenki látott.
szóval amit én keresek:
kurosawa: hét szamuráj, ran, derszu uzala
takeshi kitano: tűzvirágok, kikujiro nyara, sonatine, violent cop
sogo ishi: crazy family (Gyakufunsha kazoku)
kim ki duk: seom ( the isle ), lopakodó lelkek ( bin jip)
és egy thai rendező, bizonyos pen-ek ratanaruang filmje, címe: utolsó élet az univerzumban ( last life in the universe )

és amit én tudok felajánlani:
kitano: zatoichi, bábok
kim ki duk: tavasz, nyár, ősz, tél ....és megint tavasz
kurosawa: sanjuro, a vihar kapujában

ha valaki tud segíteni fizetek is érte, természetesen. főleg a thai filmért, mert nagyon szeretném megint látni. annak idején nagyon tetszett a moziban.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Július 6. 09:15, Csütörtök

Szia!

Szerintem ebben a két topicban próbálkozz: http://www.azsiafilm.hu/forum/index.php?topic=12.120 http://www.azsiafilm.hu/forum/index.php?topic=20.480

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Július 6. 12:00, Csütörtök
sziasztok, én új vagyok itt. Sajnos nem ismertem ezt a fórumot eddig, de valaki ajánlotta, hogy ha valamilyen ázsiai filmet keresek, akkor itt talán tudnak segíteni, meg azt is mondta, hogy cserébe fel kell ajánlani valamit. nos, én nagyon szeretem a japán és koreai filmeket, főleg a művészfilmeket, kitano és kim ki duk filmjeit. de ahogy itt olvasgatok, én csak kispályás lehetek a többséghez képest :) felajánlani attól tartok, csak olyanokat tudok amit gondolom itt már mindenki látott.
szóval amit én keresek:
kurosawa: hét szamuráj, ran, derszu uzala
takeshi kitano: tűzvirágok, kikujiro nyara, sonatine, violent cop
sogo ishi: crazy family (Gyakufunsha kazoku)
kim ki duk: seom ( the isle ), lopakodó lelkek ( bin jip)
és egy thai rendező, bizonyos pen-ek ratanaruang filmje, címe: utolsó élet az univerzumban ( last life in the universe )

és amit én tudok felajánlani:
kitano: zatoichi, bábok
kim ki duk: tavasz, nyár, ősz, tél ....és megint tavasz
kurosawa: sanjuro, a vihar kapujában

ha valaki tud segíteni fizetek is érte, természetesen. főleg a thai filmért, mert nagyon szeretném megint látni. annak idején nagyon tetszett a moziban.

én meg azt javaslom, hogy a Bin-jip-et érdemes megvárni dvd-n, mert állítólag nagyon szép lesz. nekem sincs meg, direk ezért.. sőt, Az utolsó élet az univerzumban is kifog jönni...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Július 6. 22:41, Csütörtök
sziasztok, én új vagyok itt. Sajnos nem ismertem ezt a fórumot eddig, de valaki ajánlotta, hogy ha valamilyen ázsiai filmet keresek, akkor itt talán tudnak segíteni, meg azt is mondta, hogy cserébe fel kell ajánlani valamit. nos, én nagyon szeretem a japán és koreai filmeket, főleg a művészfilmeket, kitano és kim ki duk filmjeit. de ahogy itt olvasgatok, én csak kispályás lehetek a többséghez képest :) felajánlani attól tartok, csak olyanokat tudok amit gondolom itt már mindenki látott.
szóval amit én keresek:
kurosawa: hét szamuráj, ran, derszu uzala
takeshi kitano: tűzvirágok, kikujiro nyara, sonatine, violent cop
sogo ishi: crazy family (Gyakufunsha kazoku)
kim ki duk: seom ( the isle ), lopakodó lelkek ( bin jip)
és egy thai rendező, bizonyos pen-ek ratanaruang filmje, címe: utolsó élet az univerzumban ( last life in the universe )

és amit én tudok felajánlani:
kitano: zatoichi, bábok
kim ki duk: tavasz, nyár, ősz, tél ....és megint tavasz
kurosawa: sanjuro, a vihar kapujában

ha valaki tud segíteni fizetek is érte, természetesen. főleg a thai filmért, mert nagyon szeretném megint látni. annak idején nagyon tetszett a moziban.

A Violent Cop és a Sziget magyar feliratos (!) dvd-jéből van még 1-1 példányom (kiírtam anno, de a nyakamon maradt). A kérdés csak az, hogy jut el hozzád. Pesti vagy?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: omi - 2006. Július 7. 13:34, Péntek

sajnos nem vagyok pesti, járok ugyan néha pesten a barátaimnál, de ritkán, évente 2-3 szor. de megoldhatjuk valahogy. átutalom neked a pénzt bankszámlára, vagy postán, vagy mittudomén. te meg utána elküldöd a filmeket postán. jobbat nem tudok. de ha macerás így akkor hagyjuk. közben sikeresen letöltöttem egy ilyen torrent helyről a hét szamurájt, és bár 14 órába telt, de lejött, úgyhogy most örülök.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Július 7. 13:39, Péntek

Ez mind szép és jó, de vagy a fentebb megjelölt helyen vagy pm-ben kérném folytatni...  :samurai:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 14. 22:04, Péntek
Ez a Taste of tea nem egy semmi darab... :) Azok a cosplay-es emberek a vonaton, eleve a nagyapa figurája, a baseballütős fickó a parton, meg az a szülinapi zene...  :-D Debiiiiiiiiiiiiiiiiil, de nagyon nagyon jó!  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Július 16. 02:29, Vasárnap
Ez a Taste of tea nem egy semmi darab... :) Azok a cosplay-es emberek a vonaton, eleve a nagyapa figurája, a baseballütős fickó a parton, meg az a szülinapi zene...  :-D Debiiiiiiiiiiiiiiiiil, de nagyon nagyon jó!  :-D
Szerintem a jakuza meg az ürülék története a legjobb... persze csak a nagypapa háromszöges éneke után! :lol:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 16. 09:13, Vasárnap
Ez a Taste of tea nem egy semmi darab... :) Azok a cosplay-es emberek a vonaton, eleve a nagyapa figurája, a baseballütős fickó a parton, meg az a szülinapi zene...  :-D Debiiiiiiiiiiiiiiiiil, de nagyon nagyon jó!  :-D
Szerintem a jakuza meg az ürülék története a legjobb... persze csak a nagypapa háromszöges éneke után! :lol:

Na igen, azok se semmik... :) Az a poén az egészben, hogy még manu ismertetője után is úgy ültem le a filmet megnézni, hogy ez valami dráma lesz. Ehhez képest egyik meglepetést követte a másik, aztán amikor a baseball ütős fickó nekiugrott a cosplayeseknek, na onnantól már kezdtem rájönni, hogy ez nem lesz dráma...  :-D Nagyon tetszett, most azon leszek, hogy keressek még 1-2 ilyet a kollekcióban... :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Július 16. 15:32, Vasárnap
Erről tudunk valamit: Black Night hivatalos honlap (http://www.fivestarent.com/blacknight/), link (http://www.movieseer.com/MovieProfileBil.asp?moID=5411&Channel=3)?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Július 16. 15:58, Vasárnap
Erről tudunk valamit: Black Night hivatalos honlap ([url]http://www.fivestarent.com/blacknight/[/url]), link ([url]http://www.movieseer.com/MovieProfileBil.asp?moID=5411&Channel=3[/url])?

nem tudok róla semmit, de az thai film, nem japán.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Július 16. 16:04, Vasárnap
Erről tudunk valamit: Black Night hivatalos honlap ([url]http://www.fivestarent.com/blacknight/[/url]), link ([url]http://www.movieseer.com/MovieProfileBil.asp?moID=5411&Channel=3[/url])?

nem tudok róla semmit, de az thai film, nem japán.

A második link szerint hong-kongi, japán és thai produkció. Hasonlóan a 3 extremeshez ez is 3 rövidfilmből áll, ha jól értem.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Július 16. 16:13, Vasárnap
Megnéztem a Zatoichi meets yojimbot :)
nagy volt a várakozás a film íránt s csak kis hiány érzet maradt bennem
bővebben az ismertetőben
de tetszett a movie ajánlom bárkinek aki szereti a szamurájos filmeket

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Július 16. 17:07, Vasárnap
Ez a Taste of tea nem egy semmi darab... :) Azok a cosplay-es emberek a vonaton, eleve a nagyapa figurája, a baseballütős fickó a parton, meg az a szülinapi zene...  :-D Debiiiiiiiiiiiiiiiiil, de nagyon nagyon jó!  :-D
Hát akkor aszem most meg is nézem :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Július 17. 10:19, Hétfő
Ez a Taste of tea nem egy semmi darab... :) Azok a cosplay-es emberek a vonaton, eleve a nagyapa figurája, a baseballütős fickó a parton, meg az a szülinapi zene...  :-D Debiiiiiiiiiiiiiiiiil, de nagyon nagyon jó!  :-D
Hát akkor aszem most meg is nézem :D
Neked különösen fog tetszeni szerintem. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 17. 15:22, Hétfő
Ehhez a magyar címhez csak gratulálni tudok...  :-D :woo: :D

http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=4009334&i_where=1&i_where_tv=1

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2006. Július 17. 22:15, Hétfő
húúha..

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Július 18. 07:52, Kedd
Ez a Taste of tea nem egy semmi darab... :) Azok a cosplay-es emberek a vonaton, eleve a nagyapa figurája, a baseballütős fickó a parton, meg az a szülinapi zene...  :-D Debiiiiiiiiiiiiiiiiil, de nagyon nagyon jó!  :-D
Hát akkor aszem most meg is nézem :D
Neked különösen fog tetszeni szerintem. :)

Ja ja tetszett is nagyon
nagyon nagy film :D yezynek már mondtam is kell a rendező másik filmje is :D
hát a szaros storyn jót röhögtem s szerintem a magyar fordítás ülönösen jól sikerült a kis beszolásokkal
A 2 kedvenc jelenetem a szaros story
és a yama o yama dalocska s konfig :D hát az nem volt gyenge
s az öreg nagy arc a srác egy nagy vesztes :D s hogy elpakolta a csaj a kis homo manga festőt :D
és a anime amit csinált a csaj na az se volt piskota  :lol:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Július 18. 09:56, Kedd
és a anime amit csinált a csaj na az se volt piskota  :lol:
Ja télleg azt kihagytam, pedig az is kedvenc jelenetem, amikor a sok öltönyös japán fickó élőben szájjal szinkronizálni kezdik az animét... :lol:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: omi - 2006. Július 19. 08:41, Szerda
tegnap este néztem a nobody knows-t, ami anyátlanok címmel ment itthon. a legjobb film amit az utóbbi 2-3 hónapban láttam. persze tudom, hogy 2004-es, meg itt már gondolom mindenki látta :) a főszereplőt játszó kisfiúról, yuya yagiráról szerintem még hallani fogunk. bár lehet hogy a gyerekszínészek japánban is eltűnnek a süllyesztőben mikor felnőnek, úgy mint nálunk.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Július 19. 09:23, Szerda
tegnap este néztem a nobody knows-t, ami anyátlanok címmel ment itthon. a legjobb film amit az utóbbi 2-3 hónapban láttam. persze tudom, hogy 2004-es, meg itt már gondolom mindenki látta :) a főszereplőt játszó kisfiúról, yuya yagiráról szerintem még hallani fogunk. bár lehet hogy a gyerekszínészek japánban is eltűnnek a süllyesztőben mikor felnőnek, úgy mint nálunk.
bizony, az egy király film! :cool:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Feldin - 2006. Július 20. 19:28, Csütörtök
Ehhez a magyar címhez csak gratulálni tudok...  :-D :woo: :D

[url]http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=4009334&i_where=1&i_where_tv=1[/url]
juj... pedig az egy jó film...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 20. 19:50, Csütörtök
Ehhez a magyar címhez csak gratulálni tudok...  :-D :woo: :D

[url]http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=4009334&i_where=1&i_where_tv=1[/url]
juj... pedig az egy jó film...

Valóban nem rossz, de ilyen ökör magyar címet adni valaminek... :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Július 21. 10:33, Péntek
tegnap este néztem a nobody knows-t, ami anyátlanok címmel ment itthon. a legjobb film amit az utóbbi 2-3 hónapban láttam. persze tudom, hogy 2004-es, meg itt már gondolom mindenki látta :) a főszereplőt játszó kisfiúról, yuya yagiráról szerintem még hallani fogunk. bár lehet hogy a gyerekszínészek japánban is eltűnnek a süllyesztőben mikor felnőnek, úgy mint nálunk.
Én pl nem láttam még <:)
de majd pótólom
Én meg elkezdem tengap nézni az ALWAYS-t
majd beszámolok róla de eddig nagyon ász nekem tetszik Shin'ichi Tsutsumi a szereplő s teljesen más szerepben van mint eddig csak izelítőnek Ő játsza a "mi autónk alapítóját" Szuzukit!!!!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Július 22. 12:18, Szombat
Sziasztok :)

Most néztem meg  Suicide Club trailerért és levagyok sokkolva! Nem hiszem el, hogy egy film ennyire brutális legyen?!

Valaki látta már mesélnétek róla picit?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Július 22. 12:26, Szombat
Sziasztok :)

Most néztem meg  Suicide Club trailerért és levagyok sokkolva! Nem hiszem el, hogy egy film ennyire brutális legyen?!

Valaki látta már mesélnétek róla picit?

nekem nem tetszett! szerintem a Battle Royale jobb film.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 22. 13:07, Szombat
Csoporttársamnak adtam oda, ő se volt túl jó véleménnyel róla. Bár nem elsősorban a sztori, inkább a kivitelezés nem tetszett neki.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Július 22. 13:20, Szombat
Tehát mégse olyan brutál mint ahogy azt a trailer bemutatja? (a Kómánál biztos jobb :P)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 22. 15:31, Szombat
Tehát mégse olyan brutál mint ahogy azt a trailer bemutatja? (a Kómánál biztos jobb :P)

Pont az volt a baja vele, hogy nagyon brutál... :) Meg hogy úgy vagdossák benne az emberek magukat, mintha nem is éreznének fájdalmat. De én nem tudok igazán hiteles véleményt mondani róla, mert nem láttam (és egyhamar nem is fogom szerintem). :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Július 22. 15:32, Szombat
Tehát mégse olyan brutál mint ahogy azt a trailer bemutatja? (a Kómánál biztos jobb :P)

Pont az volt a baja vele, hogy nagyon brutál... :) Meg hogy úgy vagdossák benne az emberek magukat, mintha nem is éreznének fájdalmat. De én nem tudok igazán hiteles véleményt mondani róla, mert nem láttam (és egyhamar nem is fogom szerintem). :-D

Jahh vagy úgy akkor must have cím :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Július 23. 19:49, Vasárnap
Megnéztem az Alwasyt (látta eseteleg valaki)
http://us.imdb.com/title/tt0488870/
Még mindig a hatása alatt vagyok a filmnek.
Az eddigi legszebb ázsiai film amit valaha láttam, Sőt talán a legszebb film amit láttam.
Egy nagyon kedves történet az 50-60 évek et dolgozza fel. Egy kis utca életét mutatja be tokyoban.
most igy hirtelen ennyi mert teljesen leblokkoltam a film hatása miatt. Hogy mennyire megérte ez a film az nagyon nem is gondoltam hogy ez ilyen jó lesz. Hihetetlen jó film nincsenek rá szavak jelenleg hogy mennyire megfogott.
Mindenkinek nagyon ajánlom kötelező darab de zsebit készítsetek !

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Július 23. 23:23, Vasárnap
Most néztem meg  Suicide Club trailerét és le vagyok sokkolva! Nem hiszem el, hogy egy film ennyire brutális legyen!
Valaki látta már, mesélnétek róla picit?
Tényleg elég brutális film, kevesebbet mutat és időben is kevesebb tartamig, mint mondjuk az Ichi the killer, de nagyon húsbavágó, ahogyan bemutatják az egyes jeleneteket. Igaz, hogy amikor megnéztem, még nem voltam szokva az ázsiai gyomorhoz illő filmekhez, de a kézszeletelős meg a zsákba kötött embereket és állatokat taposós jeleneteknél megmozdult bennem a vacsora...
Egyébként emlékezetes film sok érdekes gondolattal (amit a film éppen csak felvet vagy inkább rámutat, nem fejt ki), de nem túl koherens és a végére eléggé szétesik.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Július 24. 03:01, Hétfő
Ki(k) tud(nak) itt jól japánul?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 24. 05:46, Hétfő
Ki(k) tud(nak) itt jól japánul?

Mi számít jónak? :) Még csak másfél éve tanulom...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Sárkány - 2006. Július 24. 09:01, Hétfő
Ha valaki tud valamit a Hana és az Umineko filmekről nagyon megköszönnék minden infot. Szinte semmit sem találtam róluk..

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Július 24. 09:56, Hétfő
Most néztem meg  Suicide Club trailerét és le vagyok sokkolva! Nem hiszem el, hogy egy film ennyire brutális legyen!
Valaki látta már, mesélnétek róla picit?
Tényleg elég brutális film, kevesebbet mutat és időben is kevesebb tartamig, mint mondjuk az Ichi the killer, de nagyon húsbavágó, ahogyan bemutatják az egyes jeleneteket. Igaz, hogy amikor megnéztem, még nem voltam szokva az ázsiai gyomorhoz illő filmekhez, de a kézszeletelős meg a zsákba kötött embereket és állatokat taposós jeleneteknél megmozdult bennem a vacsora...
Egyébként emlékezetes film sok érdekes gondolattal (amit a film éppen csak felvet vagy inkább rámutat, nem fejt ki), de nem túl koherens és a végére eléggé szétesik.

Köszönöm a rövid de velős ismertetőt (ment karma :) lényegében engem most a sztori nem igazán érdek sokkal inkább a látványra, brutalitásra utazom, unom már a misztikumot, a szellemeket a minimális parát a trailerből kiindulva végre megtaláltam a mostani hangulatomhoz illő filmet :)  :killer samurai:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 24. 10:52, Hétfő

Ha ilyesmire vágysz, akkor a Guinea Pig sorozat lehet a neked való, legalábbis már többektől hallottam, hogy az a leginkább brutálisra vett japán horror. Van belőle egy csomó rész ráadásul.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 24. 10:57, Hétfő
Ha valaki tud valamit a Hana és az Umineko filmekről nagyon megköszönnék minden infot. Szinte semmit sem találtam róluk..

A Hana című filmet dícsérik az iMDB (http://www.imdb.com/title/tt0416797/)-n, valami olyasmi sztorija van, hogy két ember egy kocsival leutazik délre... Az Umineko-ról nem sok minden van írva ugyanott (http://www.imdb.com/title/tt0467709/), viszont Aoi Yuu szerepel benne, ő meg nagyon csinos... ;)
Ja és üdv a fórumon Neked is!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Július 24. 14:07, Hétfő
Ki(k) tud(nak) itt jól japánul?
Mi számít jónak? :) Még csak másfél éve tanulom...
Annyira, hogy lefordítsa a Rampo jigokut. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 24. 14:58, Hétfő
Ki(k) tud(nak) itt jól japánul?
Mi számít jónak? :) Még csak másfél éve tanulom...
Annyira, hogy lefordítsa a Rampo jigokut. :)

Valahogy sejtettem... ;) Mondjuk ha van hozzá japán felirat, akkor el lehet vele szüttyögni, de biztos nem 7-8 órát fog tartani, mint neked angolról... :-D
Egyébként vagy 40GB japán filmem van itthon, amihez egyáltalán nincs, vagy csak kínai felirat van, meg százával lehetne szedni a sorozatokat is a d-addicts.org-ról, de sajna még odébb van, hogy hallás után is jól értsem a dolgokat...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Július 24. 15:43, Hétfő

Valamilyen felirat van hozzá, de valószínűleg kínai.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Július 26. 17:11, Szerda
Az előző heti japán box office szerint a Sinking of Japan vezet, utána meg egy új Pokemon film :roll:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Sárkány - 2006. Július 27. 15:05, Csütörtök
Ha valaki tud valamit a Hana és az Umineko filmekről nagyon megköszönnék minden infot. Szinte semmit sem találtam róluk..

A Hana című filmet dícsérik az iMDB ([url]http://www.imdb.com/title/tt0416797/[/url])-n, valami olyasmi sztorija van, hogy két ember egy kocsival leutazik délre... Az Umineko-ról nem sok minden van írva ugyanott ([url]http://www.imdb.com/title/tt0467709/[/url]), viszont Aoi Yuu szerepel benne, ő meg nagyon csinos... ;)
Ja és üdv a fórumon Neked is!

Köszi ott én is megtaláltam őket, de ezen kívül semmi. Ha esetleg valakinek megvan, vagy torrentet tud megköszönöm.
Ja és üdv mindenkinek.

 :smoke:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Július 27. 16:38, Csütörtök
Megnéztem a 2LDK-t. Nagyon tetszett, ahogy az elején a csajok udvariasan elbeszélgettek egymással, gondolatban meg... :)
Ungárisse felirat várható.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Július 27. 20:56, Csütörtök
Na yezyvel megnéztük a Nabbie szerelme cimű filmet tegnap!
Kár hogy nem jött más egyrészt mert ingyenes volt :D
másrészt mert jó kis film volt föleg az öreget alakító szinész játszott nagyott Nabbie férje.
A poénjai lehengerlőek voltak ahogy az unokáját hozzá adta az első jött-menthez :D
 kellemes történetnek mondanám egyszerű szöveggel könnyen megérthető angollal.
Egy kedves kis darab érdemes volt megnézni.

Lesznek még ilyen vettítések amik ingyenesek valamikor november fele aszem

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 27. 22:22, Csütörtök

Már belinkeltem az őszi filmeket. Ajánló a Nabbie-ról holnap. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Július 28. 14:17, Péntek
Az előző heti japán box office szerint a Sinking of Japan vezet, utána meg egy új Pokemon film :roll:
:lol:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Július 28. 17:42, Péntek
Még csak az előző a héten kezdték vetíteni japánban a Sinking of Japant, amiben Japán elsűllyed, de már elkezdték reklámozni az Everyone Other than Japan Sinks című filmjüket, aminek a címe magáért beszél :D

http://www.all-chinbotsu.com/

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 28. 18:05, Péntek
Mind a kettő must have kategóriának tűnik... :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Július 28. 19:09, Péntek
Megnéztem a 2LDK-t. Nagyon tetszett, ahogy az elején a csajok udvariasan elbeszélgettek egymással, gondolatban meg... :)
Ungárisse felirat várható.
Na, fiúk-lányok feltöltöttem. Szedjétek, nézzétek. Remélem tetszeni fog. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 28. 19:46, Péntek
Megnéztem a 2LDK-t. Nagyon tetszett, ahogy az elején a csajok udvariasan elbeszélgettek egymással, gondolatban meg... :)
Ungárisse felirat várható.
Na, fiúk-lányok feltöltöttem. Szedjétek, nézzétek. Remélem tetszeni fog. :)

Ez így van. De legnagyobb meglepetésemre nem találom a filmet itthon, pedig megesküdnék rá, hogy láttam már a címet...  :-o Ráadásul jónak tűnik a sztorija is. Na mindegy, t0rr3nt linket nem tudsz hozzá? ;)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Július 28. 21:38, Péntek
Megnéztem a 2LDK-t. Nagyon tetszett, ahogy az elején a csajok udvariasan elbeszélgettek egymással, gondolatban meg... :)
Ungárisse felirat várható.

Na, fiúk-lányok feltöltöttem. Szedjétek, nézzétek. Remélem tetszeni fog. :)

Ez így van. De legnagyobb meglepetésemre nem találom a filmet itthon, pedig megesküdnék rá, hogy láttam már a címet...  :-o Ráadásul jónak tűnik a sztorija is. Na mindegy, t0rr3nt linket nem tudsz hozzá? ;)

Beírtam a megfelelő helyre. :)

Egyébként ajánlom figyelmedbe, izé figyelmetekbe a "Hasznos filmes linkek" (http://www.azsiafilm.hu/forum/index.php?topic=46.0) topicban belinkelt programot. (11-es hozzászólás)

szerk.: A filmben van egy jelenet (mármint a 2LDK-ban), amikor a másik nő beszól Eiko Koike-nek, hogy túl nagyok a mellei. Sajnos nem mutatták, úgyhogy kicsit utánanéztem, és... hát... tényleg nem kicsik, na. <:) (LINK) (http://www.taod.com/modules.php?name=gal&album=Koike_Eiko&page=1) Nyugi, semmi perverz pornó, csak fürdőruhás képek, meg hasonlók. :)

szerk2.: Most találtam, remélem más még nem linkelte be. <:) "Azumi nyereményjáték" (http://www.fangoria.hu/jatek.html)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 30. 09:12, Vasárnap
Egy kérdés a Vital című filmben látottakkal kapcsolatban. Miért fojtogatta egymást benne Asano, meg az a lány? Azt a részt valahogy nem sikerült megérteni... :) Ja és hazudnék, ha azt mondanám, hogy a film bekerült az abszolút kedvenceim közé... :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Július 30. 10:59, Vasárnap
Egy kérdés a Vital című filmben látottakkal kapcsolatban. Miért fojtogatta egymást benne Asano, meg az a lány? Azt a részt valahogy nem sikerült megérteni... :) Ja és hazudnék, ha azt mondanám, hogy a film bekerült az abszolút kedvenceim közé... :)

nekem semmi bajom a Vital-lal, jó film..

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Július 30. 11:39, Vasárnap
Egy kérdés a Vital című filmben látottakkal kapcsolatban. Miért fojtogatta egymást benne Asano, meg az a lány? Azt a részt valahogy nem sikerült megérteni... :) Ja és hazudnék, ha azt mondanám, hogy a film bekerült az abszolút kedvenceim közé... :)

nekem semmi bajom a Vital-lal, jó film..

Nekem kicsit "üresnek" tűnt valahogy. Mint a Bright Future... De lehet, hogy nem éjjel 11:30-kor kellett volna elkezdeni nézni és akkor jobban bejön. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Július 30. 16:09, Vasárnap
Egy kérdés a Vital című filmben látottakkal kapcsolatban. Miért fojtogatta egymást benne Asano, meg az a lány? Azt a részt valahogy nem sikerült megérteni... :) Ja és hazudnék, ha azt mondanám, hogy a film bekerült az abszolút kedvenceim közé... :)

nekem semmi bajom a Vital-lal, jó film..

Nekem kicsit "üresnek" tűnt valahogy. Mint a Bright Future... De lehet, hogy nem éjjel 11:30-kor kellett volna elkezdeni nézni és akkor jobban bejön. :)

a Bright Future-t én is utálom, de a Vital valahogy tetszett.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Augusztus 1. 17:35, Kedd
szerk.: A filmben van egy jelenet (mármint a 2LDK-ban), amikor a másik nő beszól Eiko Koike-nek, hogy túl nagyok a mellei. Sajnos nem mutatták, úgyhogy kicsit utánanéztem, és... hát... tényleg nem kicsik, na. <:) (LINK) ([url]http://www.taod.com/modules.php?name=gal&album=Koike_Eiko&page=1[/url]) Nyugi, semmi perverz ####ó, csak fürdőruhás képek, meg hasonlók. :)

Ez az "utánanéztem" kifejezés nagyon tetszik. :-D Ilyen egy igazi érdeklődő ember. :aniki: :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Augusztus 1. 17:47, Kedd
szerk.: A filmben van egy jelenet (mármint a 2LDK-ban), amikor a másik nő beszól Eiko Koike-nek, hogy túl nagyok a mellei. Sajnos nem mutatták, úgyhogy kicsit utánanéztem, és... hát... tényleg nem kicsik, na. <:) (LINK) ([url]http://www.taod.com/modules.php?name=gal&album=Koike_Eiko&page=1[/url]) Nyugi, semmi perverz ####ó, csak fürdőruhás képek, meg hasonlók. :)

Ez az "utánanéztem" kifejezés nagyon tetszik. :-D Ilyen egy igazi érdeklodo ember. :tezsvir: :)

De ne mondd, hogy ronda a csaj. Vagy, hogy kicsi a melle. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Augusztus 1. 17:53, Kedd
<<< Hogy lehet torolni egy uzenetet? Nemhogy másokét nem tudom (mint admin), de a sajátomat sem! >>>

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Augusztus 6. 14:04, Vasárnap
Ping Pong (http://www.imdb.com/title/tt0328258/)

2. kedvenc sportomról lévén szó eléggé érdekelt téma, ha jól emlékszem játékfilmben még nem is láttam korábban. A mérkőzésjelenetekre nem is lehet sok panasz, gyanús néha, hogy a labdát cgi-vel varázsolják az ütőre, de nem zavaró a dolog. Vágásból talán lehetett volna kevesebb, mutathatták volna a játékot hosszabb ideig, de ha jól olvasom és gondolom, akkor az eredeti manga képsorait próbálták átültetni (valahogy úgy, mint a Sin City esetében) és abban is csak ennyi az akció. Maga a történet jól felépített, ahhoz képest, hogy sportfilm meglepően mélyre merészkedik, de a színészek nagyon sokszor túljátszák a szerepeiket. Plusz gyanítom, hogy a japán (pop)kultúrát is jobban kellene ismerni, hogy érthetőbb legyen minden utalás. Van pl. egy robotmaszk, mint visszatérő motívum, az egy régi mangából való, de ezt persze csak utólag tudtam meg. Amit továbbra sem értek, az pedig az, hogy miért kell angol szavakat keverni a japán dialógusokba. Ennél azért büszkébb és (pozitív értelemben véve) nacionalistább népségnek gondolnám a japánokat.

10/7.5

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Augusztus 6. 15:38, Vasárnap
Ping Pong ([url]http://www.imdb.com/title/tt0328258/[/url])

2. kedvenc sportomról lévén szó eléggé érdekelt téma, ha jól emlékszem játékfilmben még nem is láttam korábban. A mérkőzésjelenetekre nem is lehet sok panasz, gyanús néha, hogy a labdát cgi-vel varázsolják az ütőre, de nem zavaró a dolog. Vágásból talán lehetett volna kevesebb, mutathatták volna a játékot hosszabb ideig, de ha jól olvasom és gondolom, akkor az eredeti manga képsorait próbálták átültetni (valahogy úgy, mint a Sin City esetében) és abban is csak ennyi az akció. Maga a történet jól felépített, ahhoz képest, hogy sportfilm meglepően mélyre merészkedik, de a színészek nagyon sokszor túljátszák a szerepeiket. Plusz gyanítom, hogy a japán (pop)kultúrát is jobban kellene ismerni, hogy érthetőbb legyen minden utalás. Van pl. egy robotmaszk, mint visszatérő motívum, az egy régi mangából való, de ezt persze csak utólag tudtam meg. Amit továbbra sem értek, az pedig az, hogy miért kell angol szavakat keverni a japán dialógusokba. Ennél azért büszkébb és (pozitív értelemben véve) nacionalistább népségnek gondolnám a japánokat.

10/7.5

jó kis örömmozi. hasonló, mint a Shaolin Soccer.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Augusztus 6. 15:46, Vasárnap
jó kis örömmozi. hasonló, mint a Shaolin Soccer.

Annál azért komolyabb, aki szimpla komédiára vágyik ne nézze meg. Ráadásul a meccsek is teljesen realisztikusak. Na jó, amikor Peco felugrik 5 méter magasba és onnan csapja le a labdát, az nem annyira az, de ilyen jelenet kevés van.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Augusztus 12. 17:20, Szombat
Kissé off, de jópofa:
http://www.cgmill.com/ss/realtime/20050720_takeshi_1.jpg
http://www.cgmill.com/ss/realtime/20050720_takeshi_2.jpg
http://www.cgmill.com/ss/realtime/20050720_takeshi_p1.jpg
http://www.cgmill.com/ss/realtime/20050720_takeshi_p2.jpg
http://www.cgmill.com/ss/realtime/20050720_takeshi_p3.jpg

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Augusztus 12. 17:28, Szombat
Kissé off, de jópofa:
[url]http://www.cgmill.com/ss/realtime/20050720_takeshi_1.jpg[/url]
[url]http://www.cgmill.com/ss/realtime/20050720_takeshi_2.jpg[/url]
[url]http://www.cgmill.com/ss/realtime/20050720_takeshi_p1.jpg[/url]
[url]http://www.cgmill.com/ss/realtime/20050720_takeshi_p2.jpg[/url]
[url]http://www.cgmill.com/ss/realtime/20050720_takeshi_p3.jpg[/url]

ez valami játék? :-o

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Augusztus 12. 17:31, Szombat
Asszem csak 3d-s modell. Legalábbis a készítője 3d-s modellező, de játékot nem emleget.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Augusztus 12. 17:44, Szombat
Asszem csak 3d-s modell. Legalábbis a készítője 3d-s modellező, de játékot nem emleget.

ilyesmi készült Bruce Lee-ról is, csak az nem kép volt, hanem animáció. gondolom, azt itt ismeri mindenki...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Augusztus 18. 21:09, Péntek
Ramiz:
megnéztem az Ichi the killert!
Ezt az elborult filmet hát nagyon brutál a tesod még várjon a film megnézésével szerintem.
régen láttam ennyire durva filmet hát nem gyenge idegzetueknek való az biztos nem semmi egy brutál alkotás
a síró f*sz verő idegbeteg gyilkos lecsap az tuti fix :killer samurai:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Augusztus 20. 15:27, Vasárnap
Asszem csak 3d-s modell. Legalábbis a készítője 3d-s modellező, de játékot nem emleget.

ilyesmi készült Bruce Lee-ról is, csak az nem kép volt, hanem animáció. gondolom, azt itt ismeri mindenki...

Én nem :(

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Augusztus 20. 15:39, Vasárnap
Asszem csak 3d-s modell. Legalábbis a készítője 3d-s modellező, de játékot nem emleget.

ilyesmi készült Bruce Lee-ról is, csak az nem kép volt, hanem animáció. gondolom, azt itt ismeri mindenki...

Én nem :(

ezen könnyen lehet segíteni... majd belinkelem az offtopikba, ha felért.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Augusztus 27. 00:09, Vasárnap
Kis segítséget kérek. <:)

Elkészült a The Bird People in China c. film magyar felirata és ehhez keresek egy "tesztnézőt", akinek megvan a film valamilyen releaseben, ért a felirat átidőzítéséhez (lehet hogy nem ugyanaz a verzió van meg), vállalja, hogy hamar megnézi a filmet és építő jellegű kritikával értékelné nekem a feliratot (milyen hibát [ez lehet akár helyesírási, fogalmazási, fordítási, amit éppen észrevesz :)] látott, módosítási javaslatok, kell-e egyáltalán javítani valamit, stb...). Azért kérek meg valakit erre, mert kicsit nehezebbnek éreztem a szöveget az eddigi filmekhez képest. Vagy "csak" öregszem.

Aki hajlandó erre, az légyszi PM-be küldjön egy email címet.

Köszönöm. :beer:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Augusztus 28. 12:32, Hétfő

Én megnézem ma este, ha a köv a Krrish lesz - :?:  :smoke:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Augusztus 29. 17:19, Kedd
Felkerült a 2LDK a BitHQ-ra, úgyhogy hamarosan lesz belőle magyar feliratos dívídí is :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Augusztus 29. 19:35, Kedd
Felkerült a 2LDK a BitHQ-ra, úgyhogy hamarosan lesz belőle magyar feliratos dívídí is :)
:hail:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Augusztus 29. 20:41, Kedd
Ezt ismeritek, láttátok? (http://www.imdb.com/title/tt0808527)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Augusztus 30. 19:16, Szerda
Na elkészült a magyar feliratos 2LDK DVD, csak az a baj, hogy a barbárok beleégették az angol feliratot. Megpróbáltam úgy elhelyezn a magyarti, hogy ne zavarjonbe a kettő, de hát esztétikailag nem éppen valami szép. Mondjuk legalább a menü megmaradt. :(

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Augusztus 31. 09:29, Csütörtök
Na elkészült a magyar feliratos 2LDK DVD, csak az a baj, hogy a barbárok beleégették az angol feliratot. Megpróbáltam úgy elhelyezn a magyarti, hogy ne zavarjonbe a kettő, de hát esztétikailag nem éppen valami szép. Mondjuk legalább a menü megmaradt. :(
De le lehet kapcsolni a magyart, ugye? Mert akkor legalább egy jó minőségű angol feliratos 2LDK dvd-t nyerünk az ügyön.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Augusztus 31. 09:31, Csütörtök
Na elkészült a magyar feliratos 2LDK DVD, csak az a baj, hogy a barbárok beleégették az angol feliratot. Megpróbáltam úgy elhelyezn a magyarti, hogy ne zavarjonbe a kettő, de hát esztétikailag nem éppen valami szép. Mondjuk legalább a menü megmaradt. :(
De le lehet kapcsolni a magyart, ugye? Mert akkor legalább egy jó minőségű angol feliratos 2LDK dvd-t nyerünk az ügyön.

Persze. Én azt sem tudom, hogyan kell beégetett feliratot csinálni :roll:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Augusztus 31. 09:34, Csütörtök
Persze. Én azt sem tudom, hogyan kell beégetett feliratot csinálni :roll:
Az nem is fontos. Egyedül a béna DivX-es lejátszóknál fontos ez, amik nem tudják lejátszani a feliratfájlt. De most a Mazsival tök "poénból" és abszolút hozzá nem értve leszedtünk egy firmware-t (sokáig nem találta Mazs, mert filmware-re keresett :) ) és feltettük a dvd-lejátszójukra, és most megy a felirat, ha ugyanaz a neve! :hopp: :cool: Szóval már nekünk sem kell égetni. (Egy-két filmet megcsináltam égetett felirattal előtte.)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Djinn - 2006. Szeptember 4. 09:18, Hétfő
Sziasztok! ^^

Egy kérdésem lenne Tomoyasu Hotei filmjeivel kapcsolatban. Én csak a Samurai fiction-t láttam, de az nagyon tetszett. Akkor még nem tudtam róla semmit. Aztán egy teljesen más útvolnalon eljutottunk a zenei munkásságához is. *mindenféle random lekesedések* És most már kiváncsi vagyok a többi filmjére is, nem utolsó sorban a zene miatt ^^. Látta valaki őket? Jók? Érdemes keresni??

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Szeptember 4. 09:39, Hétfő
Egy kérdésem lenne Tomoyasu Hotei filmjeivel kapcsolatban. Én csak a Samurai fiction-t láttam, de az nagyon tetszett. Akkor még nem tudtam róla semmit. Aztán egy teljesen más útvolnalon eljutottunk a zenei munkásságához is. *mindenféle random lekesedések* És most már kiváncsi vagyok a többi filmjére is, nem utolsó sorban a zene miatt ^^. Látta valaki őket? Jók? Érdemes keresni?
Nekem a Stereo Future megvan, de még nem láttam. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Djinn - 2006. Szeptember 4. 09:48, Hétfő
Nekem a Stereo Future megvan, de még nem láttam. :)
Ha megnézted feltétlenül véleményezd légyszi. Nagyon kiváncsi vagyok.  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Szeptember 4. 09:54, Hétfő
Ha megnézted, feltétlenül véleményezd légyszi. Nagyon kíváncsi vagyok.  :)
Oké. Úgyis írok mindig minden filmről. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Szeptember 4. 12:37, Hétfő
Sziasztok! ^^

Egy kérdésem lenne Tomoyasu Hotei filmjeivel kapcsolatban. Én csak a Samurai fiction-t láttam, de az nagyon tetszett. Akkor még nem tudtam róla semmit. Aztán egy teljesen más útvolnalon eljutottunk a zenei munkásságához is. *mindenféle random lekesedések* És most már kiváncsi vagyok a többi filmjére is, nem utolsó sorban a zene miatt ^^. Látta valaki őket? Jók? Érdemes keresni??

Én láttam a Stereo Future-t, de már nagyon régen. Akkor nem annyira fogott meg, most visszagondolva azonban kellemes emlékként maradt meg, a fényképezés különösen tetszett. Mindenestre teljesen más, mint a Samurai Fiction.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Djinn - 2006. Szeptember 4. 21:33, Hétfő
Én láttam a Stereo Future-t, de már nagyon régen. Akkor nem annyira fogott meg, most visszagondolva azonban kellemes emlékként maradt meg, a fényképezés különösen tetszett. Mindenestre teljesen más, mint a Samurai Fiction.
Köszi a választ, azt hiszem nem is várok tovább, levadászom valahonnan.. ha tudom. ^^

Cím: Re: Japán filmek
Írta: szadi - 2006. Szeptember 4. 21:58, Hétfő
sziasztok, en kb egy eve jartam errefele utoljara, illetve akkor meg mashol, mashogy volt ez az oldal
latom Stereo Future-t meg nehanyan nem neztetek, illetve irtatok rola ismeretetot, ugyhogy igyekszem magam hasznossa tenni, igy ime az (elso, ugyhogy ne varjatok sokat) ismertetom

Hiroyuki Nakano-tol eddig csak a Samurai Fiction-t lattam, es az is egybol bejott, ugyhogy ennek nekikezdve is valami hasonlot vartam.
hat nagyon nem azt kaptam :)
a tortenet nem egy nagy durranas, igazabol egy szokvanyos szerelmi tortenet, de ahogy az egesz elo van adva, az valami brillians.
egy kezdo(?) szinesz (Keisuke Katsura) es egy tolmacs bebi (Eri Momozaki) kapcsolatarol szol. illetve a film elejen csak mint 2 kulonallo embert lathatjuk oket, kesobb derul ki hogy jartak, es hogy szakitottak. mindketten (de foleg a ferfi) masfele nezelodnek. illetve a csajszi megnemult (eztet mondjuk meg most se ertem :D) a szakitas kovetkezteben, bar o volt a kezdemenyezo. a szakitas okat nem lovom le (csak hogy meg veletlenul se spoilerkedjek), bar kicsit naivnak tunik nekem. tulkepp a film ennyi, tehat ahogy vegodnek, erzik hogy egyutt jobb volt, de most megis kulon vannak :P
illetve van meg komikus mellekszal, a fohos regi haverja(?) kijon a sittrol es megkeseriti a csavo eletet, meg mindenfele mokas kalamajkaba (bahaha) kevererdik, illetve keveri haverjat. ezenfelul az egesz filmet athatja a kornyezetvedelem eszmeje (amugy ezek az egyik legfajabb reszek, ahogy a termeszetet megjelenitik a filmben)
igazsag szerinte elsore megnezve tetszettek kiemelve reszek, illetve az egesz film fenykepezese, meg a dogosmaca is kajalhato volt mar elsore, de valahogy a vegere erve nem tunt osszerakotnak a film.
aztan nemreg megneztem megegyszer, es valahogy helyere kerultek a dolgok :D hang es kep nagyon egyutt dolgozik, szoval aki szeretne egy nem tul elgondolkodtato romantikus, alapjaban veve vidam hangulatu, filmet megnezni, es szereti a profin belott szineket, illetve zenet az nezze meg

haj de nem megy ez nekem :DD

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Djinn - 2006. Szeptember 5. 09:19, Kedd
Közben utánnanéztem ennek a Strereo Future-nek, és azt hiszem féltre lettem értve. (???) ^^ Nem a Hiroyuki Nakano filmjeire kérdeztem rá, hanem Tomoyasu Hotei (imdb (http://www.imdb.com/name/nm0396231/),wiki (http://en.wikipedia.org/wiki/Tomoyasu_Hotei)) filmjeire. Egyik helyen sem teljes a lista sajnos....
Mindenesetre most már beszerzem ezt a Stereo Future-t is, mert felkeltette az érdeklődésem..  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Szeptember 5. 11:06, Kedd
Közben utánnanéztem ennek a Strereo Future-nek, és azt hiszem féltre lettem értve. (???) ^^ Nem a Hiroyuki Nakano filmjeire kérdeztem rá, hanem Tomoyasu Hotei (imdb ([url]http://www.imdb.com/name/nm0396231/[/url]),wiki ([url]http://en.wikipedia.org/wiki/Tomoyasu_Hotei[/url])) filmjeire. Egyik helyen sem teljes a lista sajnos....
Mindenesetre most már beszerzem ezt a Stereo Future-t is, mert felkeltette az érdeklődésem..  :)

a Red Shadow-t láttam, de elég gyenge film, a Samurai Fiction-től nagyon messze van.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: oldfan - 2006. Szeptember 5. 13:22, Kedd
 Üdv az olvasónak!
  Japán szamuráj és történelmi filmek kedvelője vagyok,elég szép gyüjteménnyel.Egy részét cserére vagy eladásra kínálom.Az eredeti dvd-k nagy része kódos.(3 vagy 1),tehát Nintaus és Yamada lejátszók előnyben.Pár VHS is van.Átlagár -ha cserélni nem tudunk- 4000Ft.Email címre listát küldök.Néhány példa:
 1-es kód:                                       
-Incident at Blood Pass
-Goyokin
-Samurai Spy
-Samurai Rebellion
-Zatoichi filmek (9db)

 3-as kód:
- Four Days of Snow and Blood
-The Princess Blade

Kód nélkül:
 -The Opium War(kínai)
-Destiny's Son
-Takeda Shingen (2 lemezes)
-Musashi 1 (Uchida Tomu rendezése)
 Valamennyi angol feliratos,eredeti.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2006. Szeptember 6. 11:48, Szerda
Meg néztem a minap a Godzilla vs King kong-ot
bakke aszem a makett filmek körében  igen is jó.
Yezy írása után nem nagy diszletre gondoltam. de azért tegyük hozzá elég ügyesen voltak írányítva a makettek. szóval technikailag (makettileg) elég jól fel volt szerelve a film.
Kis tankok autók vonatok jól mentek utasok a vonatba igaz rajzolt emberekkel az ablakon de legalább figyletek ilyenre is.
A king kong váll mozgása félelmetes :D jókat derültem rajta :D ahogy a godzilla vs king kong harcán is .
Nem is beszélve a szárazföldön rohangáló polipról :D
szóval laza röhögés kis költség vetés makkettileg meg jó

Cím: Re: Japán filmek
Írta: szadi - 2006. Szeptember 6. 19:54, Szerda
nekem az tetszett amikor a kingkong-ot be kabitoszerezik a benszulottek, es latni ahogy tok mas gumimaszkos cucc van a kozelieken, meg mas a teljesalakoson
melohelyen korubelul sirva fogtuk a hasunkat :DD
nemkulonben annal a resznel amikor a godzilla egy mamutfenyot probal letuszkolni kingkong torkan :D (en ott kezdtem el konnyezni igazan)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Szeptember 11. 15:52, Hétfő
Anyám hogy is kezdjek bele mikor az agyam 50% elsorvadt a hétvégén nézett horrorok láttán! Nahh azért pár sor még menni fog  :-D

Visitor Q számomra érthetetlen és felfoghatatlan film se, (normális) sztori se, hangulat se semmi én csak néztem és közben alig vártam, hogy vége legyen! Miike bácsinak egy feketepont de lehet csak én jártam rossz úton a filmmel kapcsolatban!

Suicide Club viszont tetszett legalább is a sztori kellően érdekfeszítő maga a megvalósítás már kevésbé gondolok itt a véresebb jelenetekre! Ettől függetlenül még párszor biztosan megnézem :)

Naked Blood-ról semmilyen információm nem volt ezért aztán kétkedve kezdtem el nézni! Szépen csordogáló cselekmény, brutálisabb sokkolóbb jelenetek bájos zenei aláfestés szóval elhamarkodottan ítélkeztem nekem tetszett :)

Guinea Pig-et nem kommentálnám egyszerűen borzalmasnak, és fölöslegesnek tartom az e fajta brutalitást szörnyű volt nézni, ahogy 40 percig kínoznak egy nőt…
 :censored:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Szeptember 11. 17:18, Hétfő

Azért vigyázz az agyacskádra :) Nekem is volt egy ilyen horror korszakom.

Visitor Q - igen, sztem is egy rossz Miike film. Hiányzik belőle minden stíl, agyatlan gusztustalankodás.

Suicide Club - én is szerettem, azonban sokan nem

Naked Blood :?:

Guinea Pig - hmmm... érdekes :evil:  :-D

Ma este nézem a Rampo Noir-t. Látta már valaki? Nagyon sok jót hallottam róla  :hopp:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Szeptember 11. 17:40, Hétfő
Visitor Q - igen, sztem is egy rossz Miike film. Hiányzik belőle minden stíl, agyatlan gusztustalankodás.

Naked Blood :?:

Közben elolvastam a Visitor Q ismertetőd, és örömmel olvastam, hogy egyezik a véleményünk :)

Naked Blood-ot Hisayasu Sato rendezte még 1995-ben!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2006. Szeptember 11. 17:44, Hétfő
a visitor q egy mélyenszántó pszichológiai-szociográfiai családi dráma, én sírtam a végén, 2. legjobbja

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Szeptember 11. 17:47, Hétfő
a visitor q egy mélyenszántó pszichológiai-szociográfiai családi dráma, én sírtam a végén, 2. legjobbja
Nahh igen nekem infó gyanánt annyit mondtak, hogy „brutális horror” végig ebben a hittben voltam valószínű itt rontottam el :/ 

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Szeptember 11. 18:12, Hétfő
a visitor q egy mélyenszántó pszichológiai-szociográfiai családi dráma, én sírtam a végén, 2. legjobbja

és mi a legjobbja?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Szeptember 11. 18:27, Hétfő
a visitor q egy mélyenszántó pszichológiai-szociográfiai családi dráma, én sírtam a végén, 2. legjobbja
Jók ezek a tömör vélemények, de nincs kedved egyszer bővebben kifejteni valamelyiket? Mondjuk ezt, mert ez úgyis min. 3 embert érdekel. Ebből így nem sokat tudtunk meg. Igaz, cserébe teljes "biztonságban" vagy. 8-)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2006. Szeptember 11. 18:53, Hétfő
mit fejtsek ki rajta? rég láttam, és tetszett, és akkor ezt láttam benne. jó karakterek, izgalmas viszonyok, humoros jelenetek, és a legdiszfunkcionálisabb, bizarr embercsoportban is megjelenő összetartozás és szeretet... de főleg vicces volt, abszurd.

manu,
első nálam a bird people.. de van pár, ami nem tetszett (pl. ichi és izo)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Szeptember 12. 03:32, Kedd
mit fejtsek ki rajta? rég láttam, és tetszett, és akkor ezt láttam benne. jó karakterek, izgalmas viszonyok, humoros jelenetek, és a legdiszfunkcionálisabb, bizarr embercsoportban is megjelenő összetartozás és szeretet... de főleg vicces volt, abszurd.

manu,
első nálam a bird people.. de van pár, ami nem tetszett (pl. ichi és izo)

A Bird people in China nekem is tetszett, a Visitor Q nem annyira.
Ma (izé, most már tegnap) néztem meg én is a Rampo Noirt, de nem tudom eldönteni tetszett-e. :-D
Néhány rövidfilmből áll, amik történetileg nemnagyon kapcsolódnak (bár vannak visszatérő motívumok), de nagyon betegek. Kicsit Miike filmjeire emlékeztetett.
Asano viszont játszik mindegyikben (lányoknak: hosszú hajjal).
Majd lesz magyar felirat is. :construction:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Szeptember 12. 07:55, Kedd

Én is megnéztem és nekem nagyon-nagyon bejött!!  :samurai: Ma még írok róla!  :good:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Szeptember 12. 10:35, Kedd
Miike nálam:

1. Ichi the Killer
[2. Visitor Q]
3. Audition
4. Fudoh
5. Gozu

Többet sajnos még nem láttam tőle. A Visitor Q azért kerül karanténba, mert annyira különbözik a többi filmjétől, hogy hasonlítani se igen lehet hozzájuk.

Nem tudom volt-e már, de itt (http://filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=2201) az eddigi legjobb magyar írás Miike filmjeiről. Én ezt olvasva kezdtem begyűjteni a Mester filmjeit.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Szeptember 12. 11:03, Kedd
Akkor mán én is postolom a Miike toplistámat:

1. Agitator
2. Deady Outlaw Rekka
3. Ichi The Killer
4. Gozu
5. Happiness Of The Katakuris

Látszik, hogy kicsit jakuzafilm-orientáltabb. De hát ez a jó az egész filmezésben (meg konkrétan Miike filmjeiben): mindenki megtalálja a magáét. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Szeptember 12. 12:10, Kedd
Akkor mán én is postolom a Miike toplistámat:

1. Agitator
2. Deady Outlaw Rekka
3. Ichi The Killer
4. Gozu
5. Happiness Of The Katakuris

Látszik, hogy kicsit jakuzafilm-orientáltabb. De hát ez a jó az egész filmezésben (meg konkrétan Miike filmjeiben): mindenki megtalálja a magáét. :)

Miike-től én csak a Happiness of the Katakuris-t láttam, az jó volt. Ja meg volt még egy filmje, amit láttam, a címére nem emlékszem, egy hajléktalan fickó volt a főszereplője (ugyanaz a muki, a Gozu főszereplője volt) és egy vígjáték szerű alkotás volt. Aztán lehet, hogy nem is Miike filmje volt, csak úgy emlékszem...  <:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2006. Szeptember 12. 12:17, Kedd
És a Miike féle DOA-val mi van? Hogy-hogy eddig senki se írta a listájára? Ennyire rossz lenne? Trailer alapján eléggé örült movie-nak tűnik  :killer samurai:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Szeptember 12. 12:58, Kedd
Tényleg jó írásnak tűnik így első ránézésre, de engem egy kicsit bosszant, hogy amolyan brutális, vérgőzös horror rendezőnek állítják be Miike. Persze van némi alapja, de az a szép, hogy nem csak ebben a stílusban alkot nagyot. Szvsz sokkal erősebb a yakuza/triád vonulata, így a kedvenc filmjeim tőle:

Triad Society Trilogy
Blues Harp
Graveyard of Honor

Mi az a DOA?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2006. Szeptember 12. 13:41, Kedd
akko én is lista:

Bird people..
Visitor Q
City of Lost souls
Izo
Imprint
(Ichi, Audition)

többet nem is láttam.. de igazából az első miatt birom, és azért az eléggé kilóg a sorból

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Szeptember 12. 13:43, Kedd
Mi az a DOA?

Ez csak a Heineken, izé Dead or Alive lehet. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Szeptember 12. 14:10, Kedd
Megvan közben, a Shangri-la (http://www.imdb.com/title/tt0316819/) című filmjét láttam még, ez a hajléktalanos. Meg a Zebraman-t is. Szokás szerint kilógok a sorból, de a többi, jóval híresebb alkotása nekem kimaradt. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Szeptember 12. 14:31, Kedd
Mi az a DOA?

Ez csak a Heineken, izé Dead or Alive lehet. :)

Jaaa, akkor ok, azt ismerem :)

Egyébként az is dühített, mikor a Motel c. amcsi filmben láttam, ami egyértelműen az ő stílusát koppintotta, persze szvsz szörnyen felszínesen. És persze egy vérengző kattant f*szit játszott. Hogy miért vállalta el? :roll:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Szeptember 12. 22:46, Kedd
Szvsz sokkal erősebb a jakuza/triád vonulata, így a kedvenc filmjeim tőle:

Triad Society Trilogy
Blues Harp
Graveyard of Honor
Szerintem is. Az Agitatort nem bírtad? Szerintem jóval tartalmasabb, mint a GoH. Bár annak is szép erős hangulata van, csak piszok lehangoló, meg különben is remake. :)

Egyébként az is dühített, mikor a Motel c. amcsi filmben láttam, ami egyértelműen az ő stílusát koppintotta, persze szvsz szörnyen felszínesen. És persze egy vérengző kattant f*szit játszott. Hogy miért vállalta el? :roll:
Hát amiért Tsukamoto és Sabu az Ichi-s szerepeket: poééén! :angel:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Szeptember 17. 11:49, Vasárnap
Látta már valaki az FSS-re felkerült új Sabu filmet? Rossz az arányom, nem merem minden info nélkül leszedni. Az biztos, hogy dráma, ami szvsz nem igazán Sabu műfaja...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Szeptember 17. 12:02, Vasárnap
Látta már valaki az FSS-re felkerült új Sabu filmet? Rossz az arányom, nem merem minden info nélkül leszedni. Az biztos, hogy dráma, ami szvsz nem igazán Sabu műfaja...

Nemt'om, én már réges rég letöltöttem, csak a feliratra várt, de már az is van. Este megnézem, lesz ajánló is, kis türelmet. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Szeptember 17. 12:55, Vasárnap
Én már elkezdtem szedni, nagyon várom, hogy milyen lesz! Ha meg nem seedelik, elkérem YEZytől. :)
Cooper, szerintem nagyon is a dráma Sabu műfaja! A Drive, a Monday, az Unlucky Monkey mind inkább dráma, mint komédia, egyedül talán a Postman Blues nem (azok közül, amit láttam tőle).

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Szeptember 19. 21:48, Kedd
Látta már valaki az FSS-re felkerült új Sabu filmet? Rossz az arányom, nem merem minden info nélkül leszedni. Az biztos, hogy dráma, ami szvsz nem igazán Sabu műfaja...

Megnéztem. Ha olyan filmet vársz, mint Sabu eddigi filmjei, akkor ne szedd le! Az egész egy kemény dráma, olyasmi hangulata van, mint anno a Blue Light-nak. Jó kis film, igyekszem belőle ajánlót is írni, bár nehéz lesz... :)  :good:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Santito - 2006. Szeptember 26. 11:40, Kedd
Mi az a DOA?

Ez csak a Heineken, izé Dead or Alive lehet. :)
Marmint a konzoljatek Dead or Alive alapjan keszitett film??? Mert az leginkabb a Charlie's Angels remake-re hajaz...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ozzy - 2006. Szeptember 28. 12:41, Csütörtök
most jött le a The Taste of Tea  cimu film,  talatam hozza magyar feliratot de az sajna  ket cd s verziohoz van nem tud valaki veletlenul egy egy cd s valtozatot vagy egy hozza erto elmondana hogy a 2 cd s valtozatbol hogy tudnek egyet csinalni? koszi
 mar targytalan sikerult ossze varrnom

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. Szeptember 29. 23:01, Péntek
Mi az a DOA?

Ez csak a Heineken, izé Dead or Alive lehet. :)
Marmint a konzoljatek Dead or Alive alapjan keszitett film??? Mert az leginkabb a Charlie's Angels remake-re hajaz...

Nem, ez más. Ez egy Miike-féle yakuzás krimi, vagy micsoda. Nem láttam még. Ennek semmi köze szvsz a játékhoz.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. Szeptember 30. 07:53, Szombat
Mi az a DOA?

Ez csak a Heineken, izé Dead or Alive lehet. :)
Marmint a konzoljatek Dead or Alive alapjan keszitett film??? Mert az leginkabb a Charlie's Angels remake-re hajaz...

Nem, ez más. Ez egy Miike-féle yakuzás krimi, vagy micsoda. Nem láttam még. Ennek semmi köze szvsz a játékhoz.

azt nem tudom, hogy mi köze van a játékhoz, de a filmeket láttam. mindegyik tetszett, de mindegyik más. az első a legjobb! a nyitó és a záró jelenet nagyon f*sza! :woo:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Santito - 2006. Szeptember 30. 22:23, Szombat
Mi az a DOA?

Ez csak a Heineken, izé Dead or Alive lehet. :)
Marmint a konzoljatek Dead or Alive alapjan keszitett film??? Mert az leginkabb a Charlie's Angels remake-re hajaz...

Nem, ez más. Ez egy Miike-féle yakuzás krimi, vagy micsoda. Nem láttam még. Ennek semmi köze szvsz a játékhoz.
Igen, sejtettem, a jatekbol keszitett DOA valamikor most fog debutalni az USA-ban, ha ugyan mar nem jatszottak...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Október 2. 22:12, Hétfő
Fekete eső (Kuroi ame)

A Hirosimai katasztrófa feldolgozása egy érdekes aspektusból: nem a bomba közvetlenül roncsoló, deformáló hatását látjuk (persze azt is), hanem azt a holtidőt, azt az idegőrlő várakozást, amikor az amúgy tünetmentes sugárfertőzöttek még nem tudják, hogy megúszták-e. (Naná, hogy nem.). Érdekes, hogy a film nem csak a fekete-fehér fényképezés miatt tűnik régimódinak (retrósnak?), de a kissé érzelgős zene, és az eltúlzott színészi játék is ezt erősíti. Ez persze valahol megmagyarázható, a drámai téma indokol(hat)ja ezt a stílust, viszont a 130 perc nekem kicsit sok volt. Súlyos történet, lehangoló film, könnyed szórakozásra vágyóknak nem javallom.

10/7.5

Ördögök a küszöbön (Guizi lai le)

Aljas egy film, úgy indul, mint egy komédia, úgy is folytatódik, az utolsó félórában viszont (SPOILER) komolyra vált és átmegy egy vérbentocsogós háborús drámába. Nem mintha nem láttam volna még hasonló nézőátcseszést, de mégis váratlanul ért. Amúgy Cannes-i győztes a film, volt a Titanicon is, és nem érdemtelenül. Kicsit hosszú, de nagyon profi munka.

10/8.5

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Október 2. 23:22, Hétfő
Ördögök a küszöbön (Guizi lai le)

Aljas egy film, úgy indul, mint egy komédia, úgy is folytatódik, az utolsó félórában viszont (SPOILER) komolyra vált és átmegy egy vérbentocsogós háborús drámába. Nem mintha nem láttam volna még hasonló nézőátcseszést, de mégis váratlanul ért. Amúgy Cannes-i győztes a film, volt a Titanicon is, és nem érdemtelenül. Kicsit hosszú, de nagyon profi munka.

10/8.5
Ezt t0rren1en találtad? Ha igen, hol? :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Október 3. 11:07, Kedd
Ördögök a küszöbön (Guizi lai le)

Aljas egy film, úgy indul, mint egy komédia, úgy is folytatódik, az utolsó félórában viszont (SPOILER) komolyra vált és átmegy egy vérbentocsogós háborús drámába. Nem mintha nem láttam volna még hasonló nézőátcseszést, de mégis váratlanul ért. Amúgy Cannes-i győztes a film, volt a Titanicon is, és nem érdemtelenül. Kicsit hosszú, de nagyon profi munka.

10/8.5
Ezt t0rren1en találtad? Ha igen, hol? :)

A Duna tv-ben adták le pár hete (feliratosan!), onnan vettem fel.

Még egy észrevétel: ravasz a film abból a szempontból is, hogy úgy tűnik az elején, mintha korrekt lenne politikailag, hiszen a japánokat is embernek ábrázolja. (Ezért is tették Kínában indexre, ha jól tudom.) Igen ám, de (SPOILER) a végkicsengés mégiscsak az, hogy a japánok vérengző állatok, míg az egyszerű kínai emberek képtelenek az ölésre, és ez is a vesztük. 

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Október 3. 11:13, Kedd
Ördögök a küszöbön (Guizi lai le)

Aljas egy film, úgy indul, mint egy komédia, úgy is folytatódik, az utolsó félórában viszont (SPOILER) komolyra vált és átmegy egy vérbentocsogós háborús drámába. Nem mintha nem láttam volna még hasonló nézőátcseszést, de mégis váratlanul ért. Amúgy Cannes-i győztes a film, volt a Titanicon is, és nem érdemtelenül. Kicsit hosszú, de nagyon profi munka.

10/8.5
Ezt t0rren1en találtad? Ha igen, hol? :)

Nekem jön BitHQ-ról, de legalább már egy hete és csak egy seeder van. Most vagyok 32,5%-on :roll:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Október 4. 00:29, Szerda
Megvolt ma a Japán Filmhéten Kurosawa Néma Párbaja (Shizukanaru ketto). Sajna ennél csak jobbat láttam eddig a Mestertől. Mintha egy Hallmarkos vagy Romantica chanel-es drámát láttam volna japán környezetben. Volt néhány jól eltalált jelenet és karakter, de összességében közhelyesnek és túl melodramatikusnak éreztem.

Más vélemény?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. Október 4. 07:48, Szerda
Megvolt ma a Japán Filmhéten Kurosawa Néma Párbaja (Shizukanaru ketto). Sajna ennél csak jobbat láttam eddig a Mestertől. Mintha egy Hallmarkos vagy Romantica chanel-es drámát láttam volna japán környezetben. Volt néhány jól eltalált jelenet és karakter, de összességében közhelyesnek és túl melodramatikusnak éreztem.

Más vélemény?

Kicsit tanmese szerű volt, nem? :) Meg talán túl melankolikus. 4 filmet láttam a filmhéten, ez volt a legkevésbé jó. A 12 szempár meg a legjobb!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Október 26. 14:20, Csütörtök
Hogy én ezt milyen régen várom, és végre itt van!!! Felirattal!

Tokyo Zombie!

(http://www.office-kitano.co.jp/contents/EVENT/img/tokyo-zombie.jpg)

Asano!!

iMDB (http://imdb.com/title/tt0451954/)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Október 27. 22:40, Péntek
Hogy én ezt milyen régen várom, és végre itt van!!!
Hol?! :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Október 28. 17:27, Szombat
Hogy én ezt milyen régen várom, és végre itt van!!!
Hol?! :D

BitHQ!

De kijött a Funky Forest is, az meg ADC-n található.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. Október 29. 15:34, Vasárnap
Graveyard of Honor

Kinji Fukasaku 1975-ös filmjét dolgozta fel Miike Mester ebben a véres yakuza-szappanoperában, a tőle megszokott magas színvonalon. Minden megvan benne, amit egy maffia-karriertörténettől elvárnánk, mégis maradt hiányérzetem. A főhős köré - aki egy mániákus gyilkológép - Miike olyan tragikus-elégikus izét von, amit én a karakterébe nem látok bele. Magyarán: nem tudom, hogy miért kéne együttéreznem vele. Mondjuk, ha azt látnám, hogy ez egy érzékeny lelekű, jobb sorsra érdemes ember (Bittersweet life), de nem: ez csak egy brutális gyilkos, aki ráadásul még ostoba is.

10/7.5

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. Október 29. 16:26, Vasárnap

Az eredetit láttad? Azzal együtt könnyebben értelmezhető szerintem a karakter... Egyébként ebben is benne van, hogy miért válik gyilkológéppé, sőt ebben még jobban, csak nincs annyira szem előtt.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. Október 29. 23:20, Vasárnap
BitHQ!
De kijött a Funky Forest is, az meg ADC-n található.
Oké... melyiket nem szeded? 8-)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2006. November 1. 07:01, Szerda

Tokyo Zombie!

([url]http://www.office-kitano.co.jp/contents/EVENT/img/tokyo-zombie.jpg[/url])

Asano!!

iMDB ([url]http://imdb.com/title/tt0451954/[/url])

Na ezt megnéztem, és jó volt, de azért a film második fele eresztés volt az elsőhöz képest. De az elején voltak nagyon nagy poénok, főleg Asanótól.  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 1. 15:45, Szerda

Tokyo Zombie!

Asano!!

iMDB ([url]http://imdb.com/title/tt0451954/[/url])

Na ezt megnéztem, és jó volt, de azért a film második fele eresztés volt az elsőhöz képest. De az elején voltak nagyon nagy poénok, főleg Asanótól.  :-D

Nem, tudom, én nem éreztem túl nagy különbséget a film két része között, bár rény, hogy a 1. felén jobban meglátszott, hogy igen csak low budget. Ettől függetlenül nekem a véget tetszett a legjobban :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2006. November 1. 17:53, Szerda

Nem, tudom, én nem éreztem túl nagy különbséget a film két része között, bár rény, hogy a 1. felén jobban meglátszott, hogy igen csak low budget. Ettől függetlenül nekem a véget tetszett a legjobban :)

talán SPOILER

az első felében menekülnek.  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 1. 18:27, Szerda

Nem, tudom, én nem éreztem túl nagy különbséget a film két része között, bár rény, hogy a 1. felén jobban meglátszott, hogy igen csak low budget. Ettől függetlenül nekem a véget tetszett a legjobban :)

talán SPOILER

az első felében menekülnek.  :)

Én a kivitelezésre gondoltam..

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2006. November 1. 21:29, Szerda

Én a kivitelezésre gondoltam..

Abban tényleg nincs túl sok különbség....
Mind1, az első fele szerintem viccesebb, de azért  :good: !!!!!!!

Kedvenc poén: SPOILER

a tegnapi elütött fickó nagyon berágott !!!!  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 2. 10:02, Csütörtök

Én a kivitelezésre gondoltam..

Abban tényleg nincs túl sok különbség....
Mind1, az első fele szerintem viccesebb, de azért  :good: !!!!!!!

Kedvenc poén: SPOILER

a tegnapi elütött fickó nagyon berágott !!!!  :-D

Az én kedvenc poénom meg SPOILER!:
-Én is zombie vagyok, te retardált! Nem ismersz meg? Hihetetlen, ezek a mai zombiek...

Ja, meg azon is borultam, mikor megszólalt a gyerekük :lol:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. November 4. 19:48, Szombat
NANA:

asiafan írt róla a blogjában, én meg kíváncsiságból megnéztem... :) a következő a helyzet: aranyos film, szerethető karakterekkel, de semmi extra. egyszerfogyasztható.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2006. November 6. 15:15, Hétfő
Funky Forest az FSS-en!!!!

 :good: <-- remélem  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 6. 19:45, Hétfő
Funky Forest az FSS-en!!!!

 :good: <-- remélem  :-D

Most jött le ADC-ről DVD9-en, 7.89 Gb. Azt hittem kirügyezek  :censored:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2006. November 6. 21:43, Hétfő
Most jött le ADC-ről DVD9-en, 7.89 Gb. Azt hittem kirügyezek  :censored:

Azóta ADC-n már volt DVD5 is, gondoltam azt leszedem, és akkor ma nézem...  :-D
már holnap nézem is. :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. November 8. 15:41, Szerda
Hogy én ezt milyen régen várom, és végre itt van!!! Felirattal!

Tokyo Zombie!

iMDB ([url]http://imdb.com/title/tt0451954/[/url])

Magyar felirat nem készülődik esetleg valahol az éji homályban?  :P

btw, Kisho: a Stray Dog ügyében döntöttél már?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. November 8. 17:32, Szerda
Hogy én ezt milyen régen várom, és végre itt van!!! Felirattal!

Tokyo Zombie!

iMDB ([url]http://imdb.com/title/tt0451954/[/url])

Magyar felirat nem készülődik esetleg valahol az éji homályban?  :P

btw, Kisho: a Stray Dog ügyében döntöttél már?

Valószínű megcsinálom, de előtte még meg kell néznem a filmet.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. November 9. 20:54, Csütörtök
Shinya Tsukamoto: Gemini
http://asiandvdclub.org/details.php?id=1288
tudtok róla valamit?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 10. 08:46, Péntek
Shinya Tsukamoto: Gemini
[url]http://asiandvdclub.org/details.php?id=1288[/url]
tudtok róla valamit?

Megvan aviban, gyönyörűen fényképezett és nagyon súlyos   :killer samurai:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2006. November 10. 20:52, Péntek
Shinya Tsukamoto: Gemini
[url]http://asiandvdclub.org/details.php?id=1288[/url]
tudtok róla valamit?

én is látttam, de nem jött be annyira egy-két profi ötlettől és a tsukamotora jellemző zenétől eltekintve nem volt nagy szám. jó, de tsukamotohoz képest gyenge.  :samurai:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. November 12. 18:19, Vasárnap
Hanging Garden:

kicsit féltem tőle, mert Toyoda egyik filmje sem tetszett eddig, de ez egyész jó volt! :good:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. November 13. 12:30, Hétfő
Hogy én ezt milyen régen várom, és végre itt van!!! Felirattal!

Tokyo Zombie!

iMDB ([url]http://imdb.com/title/tt0451954/[/url])

Magyar felirat nem készülődik esetleg valahol az éji homályban?  :P

btw, Kisho: a Stray Dog ügyében döntöttél már?

Megnéztem és nekiálltam. :)
A korához képest elég modern felfogású volt számomra ez a film. Vagy ez kimondottan Kurosawa-ra jellemző?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2006. November 13. 16:11, Hétfő
kisho, vagy akárki!
a funky foresthez nem készül felirat?
jó lenne :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 13. 20:50, Hétfő
kisho, vagy akárki!
a funky foresthez nem készül felirat?
jó lenne :D

Esetleg te? :lol:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2006. November 13. 21:16, Hétfő
Esetleg te? :lol:

egyszer már csináltam feliratot..... magamnak.
lusta vagyok.  :-D bár.... jó lenne  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. November 13. 22:03, Hétfő
Always

nagyon jól érzékelteti az 50-es évek hangulatát, bár az előadásmód elég meseszerű. a japán filmeknél már megszokhattuk, hogy a karakterek elnagyoltak, hát ez ezesetben sincs másképp, de ettől még ez egy remek film!
:good:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 14. 13:09, Kedd
Always

a japán filmeknél már megszokhattuk, hogy a karakterek elnagyoltak....

Ez alatt pontosan mit értesz? :?:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. November 14. 13:28, Kedd
Always

a japán filmeknél már megszokhattuk, hogy a karakterek elnagyoltak....

Ez alatt pontosan mit értesz? :?:

azt, hogy túljátszák a szerepüket a színészek.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. November 14. 14:15, Kedd
Always

a japán filmeknél már megszokhattuk, hogy a karakterek elnagyoltak....

Ez alatt pontosan mit értesz? :?:

azt, hogy túljátszák a szerepüket a színészek.

Ez azért egy finom túlzás!  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. November 14. 14:33, Kedd
Szerintem sok esetben éppen hogy nagyon is visszafogottan játszanak. Pl Kitano vagy Miike krimi filmek. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 14. 14:42, Kedd
Always

a japán filmeknél már megszokhattuk, hogy a karakterek elnagyoltak....

Ez alatt pontosan mit értesz? :?:

azt, hogy túljátszák a szerepüket a színészek.

A populáris filmek ügyében talán lehet igazad, de abból kevés van. Általában véve szerintem sem jellemző, de az Alwaysnál egyénként én is éreztem ilyet.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. November 14. 14:50, Kedd
Always

a japán filmeknél már megszokhattuk, hogy a karakterek elnagyoltak....

Ez alatt pontosan mit értesz? :?:

azt, hogy túljátszák a szerepüket a színészek.

A populáris filmek ügyében talán lehet igazad, de abból kevés van. Általában véve szerintem sem jellemző, de az Alwaysnál egyénként és is éreztem ilyet.

én elég sok filmnél így érzem, de már megszoktam. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. November 14. 17:15, Kedd
Always

a japán filmeknél már megszokhattuk, hogy a karakterek elnagyoltak....

Ez alatt pontosan mit értesz? :?:

azt, hogy túljátszák a szerepüket a színészek.

A populáris filmek ügyében talán lehet igazad, de abból kevés van.

Azért pl. Kurosawánál is elég színpadias alakítások vannak... Persze ez része a stílusának.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2006. November 16. 22:01, Csütörtök
épp töltöm az eli, eli.... -t FSS-en, és hirtelen lejött, aki eddig töltötte fel.  :( :( :(

valaki könyörgök seedeljen, akinek megvan!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 17. 08:48, Péntek
épp töltöm az eli, eli.... -t FSS-en, és hirtelen lejött, aki eddig töltötte fel.  :( :( :(

valaki könyörgök seedeljen, akinek megvan!

Nekem csak DVD-n van meg :(

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. November 17. 12:24, Péntek
épp töltöm az eli, eli.... -t FSS-en, és hirtelen lejött, aki eddig töltötte fel.  :( :( :(

valaki könyörgök seedeljen, akinek megvan!

Nekem megvan, de nincs FSS acc-om. Keress fel MSN-en, ha nagyon nem megy, majd kitalálunk rá valamit.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2006. November 17. 20:56, Péntek
Nekem megvan, de nincs FSS acc-om. Keress fel MSN-en, ha nagyon nem megy, majd kitalálunk rá valamit.

már 3 feltöltő érkezett reggel óta, úgyhogy már nem kell, de köszönöm szépen!!  :)  :angel:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. November 17. 23:59, Péntek
Oshii új filmje:
http://www.imdb.com/title/tt0480586/
Valaki hallott róla? Valakinek megvan? :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. November 18. 00:03, Szombat
És az Angel's Egg-et ismeritek?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. November 18. 00:14, Szombat
Megvan, de felhagytam egy ideje az animékkel, pont mielőtt megnéztem volna. :-D De majd előbb-utóbb bepótolom. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2006. November 19. 14:05, Vasárnap
És az Angel's Egg-et ismeritek?

Igen.
Érdekes anime. A többségnek megfekszi a gyomrát, mert nem egy túlságosan kommersz és érthető sztori. A rajzolása is eltér a megszokott sémáktól (Yoshitaka Amano keze erősen benne van). Én szerettem, tetszett, de nem tartozik a favoritok közé.  Mindenesetre szerintem érdemes megnézni.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 19. 17:28, Vasárnap
Oshii új filmje:
[url]http://www.imdb.com/title/tt0480586/[/url]
Valaki hallott róla? Valakinek megvan? :)

Vissza a kezdetekhez...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. November 19. 18:19, Vasárnap
Oshii új filmje:
[url]http://www.imdb.com/title/tt0480586/[/url]
Valaki hallott róla? Valakinek megvan? :)

nem láttam, de az eddigi filmjeitől sem voltam/vagyok elájulva. az anime-okhoz jobban ért az ürge! :samurai:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2006. November 22. 14:15, Szerda
Eli, eli, lema, sabatchthani

10/10 - szürreális mestermű

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Burzum - 2006. November 23. 13:12, Csütörtök
Tudnátok ajánlani olyasmi stílusú filmeket,mint pl. amiket Kitamura szokott rendezni(Azumi,Versus,Aragami)?Tehát amik inkább egy adrenalinbombához hasonlítanak,tele vannak nagyon látványos,cool harcokkal(nem repkedősök,mert azt nem szeretem)és az se baj,ha nem a történet az erősségük.:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. November 23. 13:21, Csütörtök
Tudnátok ajánlani olyasmi stílusú filmeket,mint pl. amiket Kitamura szokott rendezni(Azumi,Versus,Aragami)?Tehát amik inkább egy adrenalinbombához hasonlítanak,tele vannak nagyon látványos,cool harcokkal(nem repkedősök,mert azt nem szeretem)és az se baj,ha nem a történet az erősségük.:)

Godzilla Final Wars!  :D :samurai: :samurai: :cool: 8) :twisted: :deadmeat: :good:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. November 23. 14:45, Csütörtök
Tudnátok ajánlani olyasmi stílusú filmeket,mint pl. amiket Kitamura szokott rendezni(Azumi,Versus,Aragami)?Tehát amik inkább egy adrenalinbombához hasonlítanak,tele vannak nagyon látványos,cool harcokkal(nem repkedősök,mert azt nem szeretem)és az se baj,ha nem a történet az erősségük.:)

Sky High... igaz, hogy szörnyen rossz film, de ki tudja?! lehet, neked tetszeni fog.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 23. 15:31, Csütörtök
Tudnátok ajánlani olyasmi stílusú filmeket,mint pl. amiket Kitamura szokott rendezni(Azumi,Versus,Aragami)?Tehát amik inkább egy adrenalinbombához hasonlítanak,tele vannak nagyon látványos,cool harcokkal(nem repkedősök,mert azt nem szeretem)és az se baj,ha nem a történet az erősségük.:)

Death Trance ( http://manu.interhost.hu/content/view/757/54/ )

Kitamura akciókoreográfusa csinálta. Tuti tetszeni fog neked!  :samurai:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Burzum - 2006. November 23. 15:53, Csütörtök
Final Wars-ról hallottam,majd utánanézek.Sky High folyamatban van,de a Death Trance-t már láttam és nem tetszett.Szerintem az akciójelenetek igencsak minősíthetetlenek,a története meg egy nagy baromság(amit elviseltem volna,ha minden más jó lett volna).Amúgy thanx mindenkinek a filmajánlásokat.
Ami még folyamatban van nekem,az a Battlefield Baseball.Trailer alapján iszonyat nagy hülyeségnek tűnik,de ki tudja,lehet bejön!:D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. November 23. 16:03, Csütörtök
Final Wars-ról hallottam,majd utánanézek.Sky High folyamatban van,de a Death Trance-t már láttam és nem tetszett.Szerintem az akciójelenetek igencsak minősíthetetlenek,a története meg egy nagy baromság(amit elviseltem volna,ha minden más jó lett volna).Amúgy thanx mindenkinek a filmajánlásokat.
Ami még folyamatban van nekem,az a Battlefield Baseball.Trailer alapján iszonyat nagy hü1yeségnek tűnik,de ki tudja,lehet bejön!:D

Hát azt ugyanaz a muki követte el, aki a Sakigake Cromartie High című rettenetet (van arról is ajánló az oldalon), én a helyedben nem fűznék hozzá túl nagy reményeket...  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. November 23. 16:13, Csütörtök
Szerintem az akciójelenetek igencsak minősíthetetlenek,a története meg egy nagy baromság(amit elviseltem volna,ha minden más jó lett volna)

na, ugyanez elmondható a Sky High-ról is. :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Burzum - 2006. November 23. 16:26, Csütörtök
Szerintem az akciójelenetek igencsak minősíthetetlenek,a története meg egy nagy baromság(amit elviseltem volna,ha minden más jó lett volna)

na, ugyanez elmondható a Sky High-ról is. :-D

Majd kiderül...Egy megnézésbe azért nem halok bele.:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 23. 17:57, Csütörtök
Final Wars-ról hallottam,majd utánanézek.Sky High folyamatban van,de a Death Trance-t már láttam és nem tetszett.Szerintem az akciójelenetek igencsak minősíthetetlenek,a története meg egy nagy baromság(amit elviseltem volna,ha minden más jó lett volna).Amúgy thanx mindenkinek a filmajánlásokat.
Ami még folyamatban van nekem,az a Battlefield Baseball.Trailer alapján iszonyat nagy hü1yeségnek tűnik,de ki tudja,lehet bejön!:D

Ez érdekes. A Death Trance akció tekintetében egy-az-egyben Versus szvsz. Ugyanaz az arc is követte el, de te tudod. Mindenesetre már láttam 1000x rosszabb akcióket is. A történet meg tényleg gatya.
A Battlefield Baseball-ban meg 0 az akció, a történet meg fárasztó, egy low bugdet selejt. De szigorúan szvsz. :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Burzum - 2006. November 23. 18:37, Csütörtök

Szerintem meg sem közelíti a Versus-t a DT akciójelenetek terén.Igénytelen rugdosódás az egész.A főszereplő igencsak ripacs benne,totál unszimpi,nincs is olyan jelenet benne,ami kiemelést érdemelne...Ellenben a Versus!:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 23. 20:09, Csütörtök

A főszereplő is ugyanaz mindkét filmben. Sőt, mindháromban. A Battlefieldbe is ő játszik. Az is igaz viszont, hogy a Versust már nagyon régen láttam és azóta vártam valami hasonlóra, lehet azért fogott meg a DT. Meg végeredményben tényleg csak egy kaszabolós agyatlankodás :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. November 27. 09:57, Hétfő
2LDK:

:good:

ez a film nagyon meglepett, nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz! remekül összerakott, fokozatosan, és jó felépített pszicho-thriller. és az egész alig 70 perc. a Ragyogást juttatta az eszembe, ott is az a lényeg, hogy a bezártság, a semmittevés teljesen tönkreteszi idegileg az embert. fantasztikus ötlet volt, hogy a szereplők gondolatait is lehetett "hallani", ettől kicsit humorossá vált a film. aztán a vége tragikomikus lett. :) 

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. November 27. 10:10, Hétfő
Mondtam, hogy egy igazi gyöngyszem... :good:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. November 27. 14:12, Hétfő
Death Note Live Action filmet látta valaki? Megéri leszedni? (ADC-n van.)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 27. 14:58, Hétfő
Death Note Live Action filmet látta valaki? Megéri leszedni? (ADC-n van.)

Úgy halottam nem valami nagy szám, de tőlünk sokan lehúzták a feliratot...  :smoke:

Edit: Nézegettem hétvégén az idei japán termést, és meg kell mondjam nem lett rossz. Az Asanoval készülte filmek (Eli, eli..., Rampo Noir, Funky Forest, Tokyo Zombie) kivétel nélkül nagyon jók, de ott van az Uchoten Hotel is, ami lazább, de igen szórakozató. Most jött le egyébként ez utóbbi film rendezőjének új filmje, a Nezu no Ban. Aztán ott van a Haze, meg a Hanging Garden, azok is jó kis mozik. Mondjuk a Yo-yo Girl Cop nálam egy kicsit kilóg a sorból, a Shisso-t meg nem láttam...
Jó dolog így visszatekintgetni, felelevenednek az élmények  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. November 27. 17:17, Hétfő
Death Note Live Action filmet látta valaki? Megéri leszedni? (ADC-n van.)

valóban az! igazi kuriózum. csak tudnám, hogy kerül egy lakásba elektromos fűrész?! :killer samurai: :angel:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2006. November 27. 17:28, Hétfő
Death Note Live Action filmet látta valaki? Megéri leszedni? (ADC-n van.)

valóban az! igazi kuriózum. csak tudnám, hogy kerül egy lakásba elektromos fűrész?! :killer samurai: :angel:

Alapfelszereltség a konfliktusok gyors lerendezésére. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 27. 17:51, Hétfő
Death Note Live Action filmet látta valaki? Megéri leszedni? (ADC-n van.)

valóban az! igazi kuriózum. csak tudnám, hogy kerül egy lakásba elektromos fűrész?! :killer samurai: :angel:

Alapfelszereltség a konfliktusok gyors lerendezésére. :)

Pont a hasonló dolgok miatt nekem egy kicsit mesterkélt volt, meg Ramiz túlhypeolta... de azért élveztem :twisted:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. November 27. 21:41, Hétfő
Death Note Live Action filmet látta valaki? Megéri leszedni? (ADC-n van.)
valóban az! igazi kuriózum. csak tudnám, hogy kerül egy lakásba elektromos fűrész?! :killer samurai: :angel:
Ezt nem a 2LDK-ra akartad írni? :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. November 28. 11:13, Kedd
A Tokyo Zombie-nak nektek is le van csúszva a felirat? Nálunk "kilóg" a tévéből és nem lehet elolvasni, csak a dupla soroknál a felsőt... :(

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. November 28. 11:44, Kedd
Death Note Live Action filmet látta valaki? Megéri leszedni? (ADC-n van.)
valóban az! igazi kuriózum. csak tudnám, hogy kerül egy lakásba elektromos fűrész?! :killer samurai: :angel:
Ezt nem a 2LDK-ra akartad írni? :-D

de, csak elbénáztam. :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Burzum - 2006. November 28. 12:40, Kedd
A főszereplő is ugyanaz mindkét filmben. Sőt, mindháromban. A Battlefieldbe is ő játszik. Az is igaz viszont, hogy a Versust már nagyon régen láttam és azóta vártam valami hasonlóra, lehet azért fogott meg a DT. Meg végeredményben tényleg csak egy kaszabolós agyatlankodás :)
Idézet

Ja,nekem is feltűnt,hogy mindhárom filmben ugyanaz a főszereplő,de nekem szimpatikusabb volt a Versus-os szereplése(Battlefiled-et még nem néztem meg).Amúgy rohadt jó,hogy a Black Mirror kiadja a Versus-t,alig várom már,hogy megvehessem.
Ja és még egy kicsit Kitamura-nál maradva,ő követte el a Metal Gear Solid-The Twin Snakes videogame átvezető animációinak a rendezését is.A filmjeit nézve nagyon sok megoldás visszaköszönt a játékban is,pl.amikor a kamera körbejárja az egymással szemben lévőket,majd az egyik hátánál megfordul és villámgyorsan rámegy a másikra,stb.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. November 28. 16:24, Kedd
A Tokyo Zombie-nak nektek is le van csúszva a felirat? Nálunk "kilóg" a tévéből és nem lehet elolvasni, csak a dupla soroknál a felsőt... :(

custom sub, de nekem nem lógott le... Szed le, fordítsd le, küld el, és én visszarakom úgy, hogy ne lógjon le  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Burzum - 2006. December 2. 10:23, Szombat
Sikerült megnéznem az Alive-ot és összedobtam róla a tapasztalataimat...

Két halálraítélt kap egy lehetőséget az életre,bezárják őket egy szobába,majd különféle helyzetekkel irányítják a viselkedésüket.Később felbukkan egy titokzatos,magát boszorkánynak nevező nő és a halálraítéltek egymás ellen fordulnak...
Kb. dióhéjban ennyit a story-ról,ami szerintem nagyon klisés és néhány filmből összelopkodott elemekből áll(pl.Kocka).Állítólag mangafeldolgozás.A film sajna nem sikerült jól,bár van egy bizonyos hangulata,de viszont elég sok az unalmas jelenet,így néhányszor ásítgattam is rajta rendesen.Akciójelenetekből nincs sok,de ami van,az se sikerült valami jóra.Pl. a végefele van egy rész,amikor a főszereplő katonákkal küzd és nem is lenne rossz az harci koreográfia,de ahogy megoldották,az idegeítő nagyon.A szoba kameráin át,akkor a katonák vállkameráján át és rendes kameraállások felváltva mutatják a bunyót,ami akkora káoszt eredményez,hogy követhetetlenné teszi az egészet.Kár érte.Akkor a legvégső összecsapásnál is megjelennek azok az elemek,amelyeket igencsak utálok:különféle erőket használnak,erővonalak jelennek meg+hiperrepkedések összevissza,szal olyan nemistudom,nem realisztikus a harc.Bár azért vannak még ekkor is értékelhető jelenetek,így azért valamelyest élvezhető ez az utolsó fight is.
Színészek terén a film szerintem olyan átlagos,nincsenek nagy alakítások(végülis ez minden Kitamura filmre elmondható eddig,amit láttam:),de katasztofálisak sem.Megjelenik a filmben Tak Sakaguchi is,aki már szinte állandó szereplője Kitamura filmjeinek.Meg egy érdekesség:az a színésznő is szerepel benne,akinek a férjét Tom Cruise megölte Az utolsó szamuráj-ban,majd nyomult rá 1000-el.
Szal mindent összevetve egy gyenge közepest megér a film,legalábbis 1x-er mindenképp meg lehet nézni.

Következő Kitamura film,amit szerintem ma este megnézek a Godzilla Final Wars lesz...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. December 3. 17:05, Vasárnap
Ebben a filmben Kitamura nagyon komolyan vette magát, látszik is rajta. Max TV-film minőség, szvsz az egyik legrosszabb munka tőle. Sky High színvonal... :(

A Goszilla Final Wars viszont :cool: !!!!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. December 6. 18:16, Szerda
Koreeda új filmjét láttátok már?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. December 7. 13:42, Csütörtök
Koreeda új filmjét láttátok már?

A Hana-t? Nem... De még nem is találkoztam vele sehol :( Miért, felkerült valahova?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. December 7. 13:47, Csütörtök
Koreeda új filmjét láttátok már?

A Hana-t? Nem... De még nem is találkoztam vele sehol :( Miért, felkerült valahova?

a feliratok.hu-n van hozzá angol felirat. (hallod, kisho!! :) ) emule-on fent is van a fim, úgyhogy torrenten is kell, hogy legyen...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. December 8. 09:47, Péntek
Koreeda új filmjét láttátok már?

A Hana-t? Nem... De még nem is találkoztam vele sehol :( Miért, felkerült valahova?

a feliratok.hu-n van hozzá angol felirat. (hallod, kisho!! :) ) emule-on fent is van a fim, úgyhogy torrenten is kell, hogy legyen...

Most került fel ADC-re!!!  :samurai: Imádom Kore-edát!
Itt írtam róla:
http://manu.interhost.hu/content/view/468/56/

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. December 8. 12:59, Péntek
éS erről tud valaki valamit?

Under the Same Moon (2005)
(http://i13.tinypic.com/34ifg5c.jpg)

Edison Chen, Yosuke Kubozuka :cool:

Kenji Fukasaku fia, Kenta rendezte.

Elég rossz (5.0) értékelést kapott iMDB-n, és nem akarok ebben a két színészben csalódni :(

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. December 8. 13:08, Péntek
éS erről tud valaki valamit?

Under the Same Moon (2005)
([url]http://i13.tinypic.com/34ifg5c.jpg[/url])

Edison Chen, Yosuke Kubozuka :cool:

Kenji Fukasaku fia, Kenta rendezte.

Elég rossz (5.0) értékelést kapott iMDB-n, és nem akarok ebben a két színészben csalódni :(

Én is csak a folyamatban levő Edison Chen életrajz készítése során találtam rá. Ugyan megvan, ha jól emlékszem, de még nem láttam... :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. December 10. 18:00, Vasárnap
Melyik filmet nézzem meg ma vajon? A Hana-t vagy a Death Note-ot.

Nem tudom, ti nem szoktatok úgy lenni vele, hogy van otthon egy csomó film, amit meg kéne nézni, és addig vacilláltok köztük, hogy végül egyikhez sem lesz igazából kedvetek. Valahogy még aznap meg kéne mindent nézni, ahogy beszerzem, mert utána egyre nehezebben veszem elő...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. December 10. 19:06, Vasárnap
Melyik filmet nézzem meg ma vajon? A Hana-t vagy a Death Note-ot.

Nem tudom, ti nem szoktatok úgy lenni vele, hogy van otthon egy csomó film, amit meg kéne nézni, és addig vacilláltok köztük, hogy végül egyikhez sem lesz igazából kedvetek. Valahogy még aznap meg kéne mindent nézni, ahogy beszerzem, mert utána egyre nehezebben veszem elő...

Volt rá többször is példa, de az utóbbi időben egyre ritkábban fordul elő. Egyébként ebből a kettőből én a Hana-t venném előre... :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Burzum - 2006. December 11. 12:07, Hétfő
Megnéztem a Godzilla Final Wars-t és a Sky High-t.A GFW nem volt rossz,csak a szörnyek voltak iszonyat bénák benne.A Sky High meg szerintem egy jó kis film volt,legalábbis nekem tetszett.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. December 11. 14:45, Hétfő
A Sky High meg szerintem egy jó kis film volt,legalábbis nekem tetszett.

ebben te vagy az első... :)

Cím: Funky Forest
Írta: Ramiz - 2006. December 12. 12:25, Kedd
Hát, azok után, amiket lelkendezve írtatok, nagy csalódás volt a Funky Forest. Jó, nyilván nagy a hype, mert japán abszurd jelenetekkel teletömött művészfilm és Asano is játszik benne, de számomra ez a film a japán művészfilmek típuscsapdája: annyira sok extravagáns, klippszerű, meglepő stb dolgot pakoltak bele (táncjelenetek, hirtelen vágások, anime betétek, egy másodpercre bevillanó képek és így tovább), hogy a történet teljesen elsikkad, pontosabban nincs is, mintha csak azt mondták volna a készítők: "minek történet, sokkal művészibb szabad asszociáció jellegűen mindent belehányni a filmbe, ami eszünkbe jut, a művészlelkek imádni fogják!" De ennyire szélsőséges arányokkal egy film nálam egyszerűen nem tud működni: a művészieskedés értelmét veszti, mert totálisan öncélú lesz. Azonkívül ha már tényleg csak alig összefüggő, de külön-külön jópofa jelenetekből akarnak egy filmet összetapasztani, akkor is koherensebbre kellett volna tervezni a jelenetek cselekményét és sorrendjét, nem direkt széttörni darabokra, valamint a két és fél órás hossz teljes melléfogás egy ilyen terv esetén. Egy óra bőven elég lett volna vagy maximum másfél, azalatt talán még nem kezd el unatkozni az ember, ha végig valami érdekes történik. Mert ez a két és fél óra közel sem volt végig értelmesen kitöltve: sok monoton, esemény nélküli jelenet volt, a táncbetétek túlságosan hosszúak voltak (például a tengerparti álom esetén), sok volt az ismétlés is (Home Room!!!!!!). De úgy is dönthetett volna a rendező, hogy csak rövid snittek sorozata lesz az egész film (mint pl Altmantól a Rövidre vágva), de akkor meg kár volt összekeverni és néhol erőszakkal összekapcsolni őket.
Kár érte, kicsit több energiával és kicsit okosabb koncepcióval, úgy érzem, nem ment volna kárba az a sok ötlet, ami így "szétszóródott a szélben" (például a zenemixelés az erdőben - jó ötlet, jól megcsinálva, csak így odafércelve a film végére teljesen felesleges). Nem bánom, hogy megnéztem, mert volt pár emlékezetes jelenet és ötlet (Asano és Susumu rulez! :cool: - mint mindig), de semmiképpen sem ajánlanám tovább másoknak, főleg olyanoknak, akik még csak ismerkednek az ázsiai filmekkel.
Ja, és az idegenek nagyon bénák voltak, ez az ember-szerűség sokkal mélyebb gondolatokat is tud sugallni (láttuk már más filmekben és könyvekben (például a Manu által is utalt Meztelen ebédben)), mint itt az a kevés értelmetlen gusztustalanság.

Cím: Re: Funky Forest
Írta: Manu - 2006. December 12. 17:33, Kedd

Szvsz nem igazán kaptad el, hogy a film miről is akar szólni. Én nagyon élvesztem, hogy az egész ennyire szét volt szedve részekre, végre nem kellett végigülnöm üresjáratokat, amik valamiképp magyarázni akarják az épp aktuális művet. Az ember csak ült, könnyedén élvezte a képi világot és az ötleteket, szabadon asszociált, míg a végére gyakorlatilag kialakult egy nagyon sajátos világ keresztmetszete. Úgy gondolom, épp, hogy nagyon okos volt a koncepció, és persze merész is. Egyébként nekem az első pár klipp után az ugrott be, hogy olyan a szerkezete, mint egy könyvnek, s innentől nem éreztem töredezettnek. Úgy néztem, mint ahogy könyvet olvasok.
A japán film sokat foglalkozik a hétköznapi ember valóságával. Itt szerintem a technika ugyanez volt, hétköznapi embereket ismerhettünk meg, csak az egész környezetük volt teljesen más, mint a mienk. Ha elfogadod azonban azokat a szabályokat, amiben a film játszódott, akkor viszont semmi különöset nem kapsz. Az egész nézőpont kérdése.  Engem valamiképp az Alice Csodaországban-ra emlékeztetett.
A táncbetétek marhára nem voltak hosszúak, mivel nagyon jól voltak koreografálva. Nekem állhatott volnan az egész táncbetételből. A két piros kicsajtól meg teljesen kivoltam. Biztos szakmai ártalom. Az idegen lények igaz, hogy gusztustalanok voltak, de miért is értelmetlenek? Amikor hangszernek használták őket, és behangolták az miért volt értelmetlen? A szimbiózis nekem teljesen lejött.
Nekem kifejezetten jól esett belemerülni a Funky Forest világába, és tényleg utazni egyet. Nem volt az olyan rossz, mint ahogy te gondolod. Tényleg sokat, vagy inkább mást várhattál tőle.

Cím: Re: Funky Forest
Írta: Ramiz - 2006. December 12. 18:35, Kedd
Szvsz nem igazán kaptad el, hogy a film miről is akar szólni. Én nagyon élvesztem, hogy az egész ennyire szét volt szedve részekre, végre nem kellett végigülnöm üresjáratokat, amik valamiképp magyarázni akarják az épp aktuális művet. Az ember csak ült, könnyedén élvezte a képi világot és az ötleteket, szabadon asszociált, míg a végére gyakorlatilag kialakult egy nagyon sajátos világ keresztmetszete. Úgy gondolom, épp, hogy nagyon okos volt a koncepció, és persze merész is. Egyébként nekem az első pár klipp után az ugrott be, hogy olyan a szerkezete, mint egy könyvnek, s innentől nem éreztem töredezettnek. Úgy néztem, mint ahogy könyvet olvasok.
Ha ez egy könyv lenne, akkor valamilyen dadaista költeménynek felelhetne meg. Egy átlagos könyvben azért általában kibontakozik valamilyen történet, mondanivaló.

A japán film sokat foglalkozik a hétköznapi ember valóságával. Itt szerintem a technika ugyanez volt, hétköznapi embereket ismerhettünk meg, csak az egész környezetük volt teljesen más, mint a mienk. Ha elfogadod azonban azokat a szabályokat, amiben a film játszódott, akkor viszont semmi különöset nem kapsz. Az egész nézőpont kérdése.  Engem valamiképp az Alice Csodaországban-ra emlékeztetett.
Hát számomra nem voltak túl hétköznapiak ezek az emberek, de talán csak túl szürke az életem. :-D Viszont azt a fajta nagyon egységes logikai rendszert hiányoltam a filmből, ami például az Alice Csodaországbant vagy a Meztelen ebédet vagy más, hasonló műveket összetart.

A táncbetétek marhára nem voltak hosszúak, mivel nagyon jól voltak koreografálva. Nekem állhatott volnan az egész táncbetételből.
Ez akkor elég ízlésfüggő lehet, számomra nagyon unalmasak és ötlettelenek voltak. Ha egy tánclépést láttam volna, amit eddig még nem... de sajnos nem. És monotonok is voltak, mindig ugyanaz ismétlődött. Két perc múlva a legtöbbet elkezdtem tekerni... Pedig alapvetően szeretem a táncbetéteket, a Jesus Christ Superstar vagy éppen a Krrish táncbetétjeit akárhányszor meg tudnám nézni egymás után. De itt egyébként szerintem direkt rájátszottak a monotóniára, a zene is mindig egyhangú volt az egyes táncok alatt. Azt, hogy ez a monotónia mit akart kifejezni, nem tudtam megfejteni.

Az idegen lények igaz, hogy gusztustalanok voltak, de miért is értelmetlenek? Amikor hangszernek használták őket, és behangolták, az miért volt értelmetlen? A szimbiózis nekem teljesen lejött.
Jó, de mi ez a szimbiózis? Nem volt előképe, nem volt utólagos értelme, egyedül annyi történt, hogy nyálkás csápokat dugdostak az emberek a testnyílásaikba. A Meztelen ebéd összes gusztustalansága a drogozás és a drogosok becsavarodott világának különféle párhuzamai voltak, ilyen típusú értelemre gondoltam.

Nekem kifejezetten jól esett belemerülni a Funky Forest világába, és tényleg utazni egyet. Nem volt az olyan rossz, mint ahogy te gondolod. Tényleg sokat, vagy inkább mást várhattál tőle.
Volt valami hangulata a dolognak, az kétségtelen, és például az Unpopular With Women Brothers jeleneteket nagyon bírtam, de utazás-élményt kiindulópont, cél és egyáltalán, szorosan összefüggő események nélkül nem tudtam átélni. Néhány jelenetet pedig egyáltalán nem tudtam még a lazán összefűződő részek közé sem beilleszteni, például az anime-betétet (Transfer Student) vagy a két iszonyatosan idegesítő komikust az üvöltözéssel meg verekedéssel. A betolakodó két másodperces néma fekete képernyők, a képernyőre kiíródó szavak (Home Room!!!!) meg a szintén nagyon irritáló "Guitar Brother" beszólás pedig kifejezetten művészkedősnek és értelmetlennek hatott számomra. Lehet, hogy egyszerűen csak nem jön be a fickó stlíusa, vagy túl sokat várok egy filmtől (történet, mondanivaló, értelmes egységgé összeálló cselekmény)?

Na mindegy, kíváncsi vagyok ezek után a Tokyo Zombie-ra.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. December 12. 21:40, Kedd
Nem láttam ezt a Funky Forestet, de azok alapján amit leírtatok, ez biztos olyan valami lehet, ami csak varázsgomba vagy más pszicho-szer hatása alatt 'áll össze'.  :)

Az extravagáns jópofáskodásra hajlamosak amúgy a japánok (survive style 5+), ami elég fárasztó tud lenni.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. December 12. 21:53, Kedd
Nem láttam ezt a Funky Forestet, de azok alapján amit leírtatok, ez biztos olyan valami lehet, ami csak varázsgomba vagy más pszicho-szer hatása alatt 'áll össze'.  :)
Ez nekem is eszembe jutott. :) Összeállni szerintem akkor se állt volna össze, ha totál betépve nézem, de legalább élveztem volna végig. :D

Az extravagáns jópofáskodásra hajlamosak amúgy a japánok (survive style 5+), ami elég fárasztó tud lenni.
:aniki:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. December 12. 22:13, Kedd
Nem láttam ezt a Funky Forestet, de azok alapján amit leírtatok, ez biztos olyan valami lehet, ami csak varázsgomba vagy más pszicho-szer hatása alatt 'áll össze'.  :)
Ez nekem is eszembe jutott. :) Összeállni szerintem akkor se állt volna össze, ha totál betépve nézem, de legalább élveztem volna végig. :D

Az extravagáns jópofáskodásra hajlamosak amúgy a japánok (survive style 5+), ami elég fárasztó tud lenni.
:aniki:

Nekem nem tetszett. Olyan volt, mint ha két és fél órát úgy néztem volna tévét, hogy nem az én kezemben van a távirányító...  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. December 12. 22:32, Kedd
Nem láttam ezt a Funky Forestet, de azok alapján amit leírtatok, ez biztos olyan valami lehet, ami csak varázsgomba vagy más pszicho-szer hatása alatt 'áll össze'.  :)

Az extravagáns jópofáskodásra hajlamosak amúgy a japánok (survive style 5+), ami elég fárasztó tud lenni.

a Survive Style 5+ nekem tetszett, végigröhögtem az egészet! :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. December 12. 23:54, Kedd
Nekem nem tetszett. Olyan volt, mint ha két és fél órát úgy néztem volna tévét, hogy nem az én kezemben van a távirányító...  :-D
Kiváló megfogalmazás... :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. December 13. 10:26, Szerda
Hová tűnt a postod, Manu? Épp reagálni akartam. :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. December 13. 10:28, Szerda
Ha ez egy könyv lenne, akkor valamilyen dadaista költeménynek felelhetne meg. Egy átlagos könyvben azért általában kibontakozik valamilyen történet, mondanivaló.

Nem tudom miért ragaszkodtok annyira a lineáris, minden űrt kitöltő történetvezetéshez. Ebben pont az volt az újszerű, hogy hanyagolta ezt. És a végére azért csak ott volt a mondanivaló - az első kapcsolatfelvétel egy sajátos értelmezése. Végre nem az, hogy jönnek az UFO-k és most vagy ők nyirnak ki minket, vagy mi őket, hanem egy nagyon sajátos (és beteg) társadalmat alakítunk ki együtt. Az tény viszont, hogy ezt nem rágja a szádba, egyetlen szereplő sem magyarázza el, hogy akkor most mi is van.

Hát számomra nem voltak túl hétköznapiak ezek az emberek, de talán csak túl szürke az életem. Very Happy Viszont azt a fajta nagyon egységes logikai rendszert hiányoltam a filmből, ami például az Alice Csodaországbant vagy a Meztelen ebédet vagy más, hasonló műveket összetart.

Ezt megint nem értem. Az emberek (és nem az idegen lények) teljesen hétköznapiak voltak. Ott volt egy szerelmespár, egy kabuki színész, egy tesitanár, egy hü1ye testvérpár. Sztem semmi különös. Meg emgint ez a logikai rendszer. Mondom, ez nem erre épül, inkább az intuícióra.

Ez akkor elég ízlésfüggő lehet, számomra nagyon unalmasak és ötlettelenek voltak. Ha egy tánclépést láttam volna, amit eddig még nem... de sajnos nem. És monotonok is voltak, mindig ugyanaz ismétlődött.

Nem igaz, hogy ismétlődött. Ha meg olyan táncot látsz, amit eddig még nem, megint csak baj lett volna, mert nem lehet értelmezni, meg nem logikus, túl extravagáns ;).

Jó, de mi ez a szimbiózis? Nem volt előképe, nem volt utólagos értelme, egyedül annyi történt, hogy nyálkás csápokat dugdostak az emberek a testnyílásaikba. A Meztelen ebéd összes gusztustalansága a drogozás és a drogosok becsavarodott világának különféle párhuzamai voltak, ilyen típusú értelemre gondoltam.

Itt meg egyszerűen annyi, hogy az idegenek nem feltétlenül humanoidok. Persze ilyet már láttunk máskor is, de akkor rendszerint nekiálltak ölni minket. Itt valamiféle toleranciáról volt szó sztem, arról, hogy fogadjunk el olyan dolgkat is, amik teljesen különböznek a megszokottól.

Volt valami hangulata a dolognak, az kétségtelen, és például az Unpopular With Women Brothers jeleneteket nagyon bírtam, de utazás-élményt kiindulópont, cél és egyáltalán, szorosan összefüggő események nélkül nem tudtam átélni. Néhány jelenetet pedig egyáltalán nem tudtam még a lazán összefűződő részek közé sem beilleszteni, például az anime-betétet (Transfer Student) vagy a két iszonyatosan idegesítő komikust az üvöltözéssel meg verekedéssel. A betolakodó két másodperces néma fekete képernyők, a képernyőre kiíródó szavak (Home Room!!!!) meg a szintén nagyon irritáló "Guitar Brother" beszólás pedig kifejezetten művészkedősnek és értelmetlennek hatott számomra. Lehet, hogy egyszerűen csak nem jön be a fickó stlíusa, vagy túl sokat várok egy filmtől (történet, mondanivaló, értelmes egységgé összeálló cselekmény)?

A kiíródó feliratok egyértelműen a klippszerűséggel függnek össze, egyszerűen csak erősítik a hatást, pontosan ott van a helyük, ahol vannak. Ebben semmi művészkedés nincs. Ráadásul nekem a művészkedés valami teljesen mást jelent, valami olyat, ami nagyon merev és elvont, illetve iszonyatosan magasztos és pátoszos. Hát ezekről ebben a filmben szó sincs. A komikus tesvéreket  meg kifejezetten bírtam. Nem sokat, hanem hagyományosat vártál szerintem, valami olyat, ami könnyen. logikusan értelmezhető, szavakba önthető. Pedig sok művésze tényleg a nonverbális kifejezésre megy (pl.: a tánc vagy a zene), ahol természetes, hogy nem fogalmazod meg magadban a mondanivalót. Nem tudom miért baj, ha filmen is kipróbálják ezt :) És tényleg elég rosszul hangzik így magfogalmazva a film lényege, holott a képi megvalósítás szvsz nagyon jó...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. December 13. 10:30, Szerda
Hová tűnt a postod, Manu? Épp reagálni akartam. :D

Itt van csak megformáztam normálisan...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. December 13. 10:35, Szerda
Nekem nem tetszett. Olyan volt, mint ha két és fél órát úgy néztem volna tévét, hogy nem az én kezemben van a távirányító...  :-D

Tényleg jó megfogalmazás. Ha keresztemtesztet szeretnék nyújtani a mi világunkról valakinek, lehet én is végigszörföznék a tévécsatornákon. Ezt a technikát alkalmazta Ishii is.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. December 13. 10:49, Szerda
Nem tudom miért ragaszkodtok annyira a lineáris, minden űrt kitöltő történetvezetéshez. Ebben pont az volt az újszerű, hogy hanyagolta ezt. És a végére azért csak ott volt a mondanivaló - az első kapcsolatfelvétel egy sajátos értelmezése. Végre nem az, hogy jönnek az UFO-k és most vagy ők nyírnak ki minket, vagy mi őket, hanem egy nagyon sajátos (és beteg) társadalmat alakítunk ki együtt. Az tény viszont, hogy ezt nem rágja a szádba, egyetlen szereplő sem magyarázza el, hogy akkor most mi is van.
Nem a linearitás vagy a minden űrt kitöltés hiányzott nekem, hanem a történetvezetés maga...
A kapcsolatfelvétellel kapcsolatos (szóismétlés, hehe) mondanivaló egész értelmes lett volna, de szerintem túl hányaveti lett, az a sztori a kiscsajnak, akinek a köldökébe csápot kell tenni, különben... meg a tévényi s*gglyuk (vagy mi volt az), stb... Ennek így semmi értelme, lehet, hogy vagány és meglepő, de okosnak nem okos. Szintén minek kellett bele színes plüss gúnyákba öltöztetett embereket rakni mint idegenek? Vagy azok csak segítők voltak? Ááá, kár értelmezni próbálni...

Nem igaz, hogy ismétlődött. Ha meg olyan táncot látsz, amit eddig még nem, megint csak baj lett volna, mert nem lehet értelmezni, meg nem logikus, túl extravagáns ;).
Egy-egy tánc max tíz-tizenöt másodpercnyi lépésből állt. Lehet, hogy az a baj, hogy gyerekkoromban rengeteg zenecsatornát néztem, de ez elég sovány ma már. Meg a koreográfia is. A rajzolt nőfigura viszont tényleg érdekesen táncolt. :-D

A kiíródó feliratok egyértelműen a klippszerűséggel függnek össze, egyszerűen csak erősítik a hatást, pontosan ott van a helyük, ahol vannak. Ebben semmi művészkedés nincs.
Az maga a művészkedés, hogy klippes fogásokat alkalmaznak egy két és fél órás filmben. Egy klipp lehet össze-vissza vágott, lehet történet nélküli, lehet extravagánskodó, vicces, bizarr, értelmetlen, akármi. Egy ilyen hosszú, magát komolyan vevő filmnek szerintem ez nem áll jól egyáltalán. Ha meg nem veszi magát komolyan, akkor nem csudálkozhat, ha vállvonogatva elfelejtjük, miután láttuk.

Nem tudom miért baj, ha filmen is kipróbálják ez :)
Igazából nem baj, csak hát a kísérleti filmek sokszor nem jönnek be a nézőnek, nekem például nem jött be. végül is csak ennyi történt. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. December 13. 12:08, Szerda
Én semmiféle értelmet nem kerestem ebben a filmben, de még így is teljesen összelapátolt valaminek tűnt. Ezek az általatok idegennek nevezett "lények" is csak úgy benne voltak, értelmüket nem láttam.  A manzai komikusok szerintem is idegesítőek voltak, főleg, mert humoruk az nem volt, csak egymást csépelték, e tekintetben a hasraesős amerikai humorra emlékeztettek. Végig arra vártam, hogy csak lesz valami mondandójuk, de az nem volt. A táncokkal semmi gond nem volt, jók voltak, humor is volt bennük (ahogy a két kiscsajjal próbált meg együtt mozogni az a muki). A szerelmespár (meg a manzai fickók) óvodás vitatkozásai viszont meglehetősen unalmasnak tűntek nekem, az anime betétektől meg szó szerint rosszul voltam. Semmi értelmük nem volt, ráadásul végképp nem illettek bele a filmbe. főleg az a cserediákos. Ebből egy egész jó kis filmet lehetett volna kihozni, ha inkább a 3 balfék testvér sztoriját eresztik bővebb lére, mert végül a "csajozós" részből se derült ki semmi azon kívül, hogy a három csaj debilebbnél debilebb sztorikat mesélt egymásnak.
Még valami : a filmet én nem a Tea ízéhez hasonlítanám, hanem a Getting Any-hez. Az volt ehhez hasonlóan abszurd, de ott legalább volt sztori, amit tudott követni az ember.  :)
Na mind1, szidni nem akarom a filmet, mert volt benne pár jó jelenet, de ha ilyen lesz a modern film a jövőben, akkor én inkább régimódi maradok.  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. December 13. 14:32, Szerda

Nem akartam elveszni a részletekben, ám legyen. A Vakond Fivérek humora valóban buta volt, de nekem nagyon bejött a godzilla/mecha imitációjuk. Szvsz zseniális volt. Ízlés kérdése :). Az idegen lények még jó, hogy "csak úgy" voltak benne. Mondom, szerintem ez egy keresztemtszet, ami nem helyez hangsúlyt egyes dolgokra, hanem egy általános képet fest egy fiktív világról. A zserelmespár szövegelése lehet, hogy unalmas volt, bár nem értem miért. Amikor kikattant a DJ srác, meg amikor úgy beszélt, mint amikor kever a lemezeken, vagy megakad a tű, az nagyon ott volt (egyébként sok jelenetben voltak még ilyen apró, eldugott finomságok). Inkább nyugodt volt szerintem, mint unalmas. Nekem pont Asanoék szereplése volt amolyan kötelező jellegű, de ezt nyilván csak én teszem hozzá.
Én örülök ennek a filmnek. Végre valami, ami friss, modern és ötletes. Lehet, hogy nem a legjobb film idén, de semmiképp sem olyan rossz, mint ahogy azt lefestitek. Kérem, ez már-már boszorkányüldözés  :godzilla: :quiet:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. December 13. 16:34, Szerda
Zárszóként : nekem ezzel a filmmel kapcsolatban valószínűleg az a mondat fog megmaradni, amit a kiscsaj mondott, akinek a köldökébe tették azt az izét :

zenzen wakaranai (egyáltalán nem értem).  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. December 13. 17:14, Szerda
Zárszóként : nekem ezzel a filmmel kapcsolatban valószínűleg az a mondat fog megmaradni, amit a kiscsaj mondott, akinek a köldökébe tették azt az izét :

zenzen wakaranai (egyáltalán nem értem).  :)

:kina:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Burzum - 2006. December 21. 21:28, Csütörtök
Megnéztem a Baseball Battlefield-et és tényleg nem volt valami nagy szám.1-2 megmozdulás tetszett benne,de összességében uncsi volt és marhaság.

Jah,és ha már erre járok,akkor szeretnék mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánni!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. December 22. 12:23, Péntek
Megnéztem a Baseball Battlefield-et és tényleg nem volt valami nagy szám.1-2 megmozdulás tetszett benne,de összességében uncsi volt és marhaság.

Jah,és ha már erre járok,akkor szeretnék mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánni!

Igen, elnagyolt volt az egész, mondhatni összecsapott. Egyedül a zombiek maszkjai voltak jól megcsinálva.

Neked is Kellemes Ünnepeket!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. December 22. 21:02, Péntek
Végre beadtam a nagyházimat, amivel egy álló hete szenvedtem, és ünneplésképpen meg is néztem rögtön a Wicked Priest című opuszt. Kicsit meglepett, hogy mennyire érzelmes film, nem túlzás melodramatikusnak sem hívni, viszont nagyon tetszett, egyszerre emlékeztetett a Hanzo és a Zatoichi filmekre (nem tudom, hogy voltak-e szándékos utalások), a pusztakezes harcok is szépek voltak és passzolt az az egy-két véresebb "kivégzés" is a végére. Nem tudom, hogy írjak-e róla cikket, miután oldfan már írt egy nagyon jót. ?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. December 22. 22:39, Péntek

Ezt én is megkaptam oldfantól, de az igazság az, hogy annyi klasszikust be kéne pótolnom, hogy az végképp frusztrál. Egyszerűen nem tudom mikor lesz rá időm. :cry:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. December 23. 00:54, Szombat
Ezt én is megkaptam oldfantól, de az igazság az, hogy annyi klasszikust be kéne pótolnom, hogy az végképp frusztrál. Egyszerűen nem tudom mikor lesz rá időm. :cry:
Na látod, hogy igenis van olyan, hogy az embernek nincs ideje filmeket nézni... :deadmeat: 8-)

Megnéztem még ma a The Blessing Bell-t is, és nagyon tetszett! Nem merem most azt mondani, hogy kedvenc Sabum so far, mert erős a mezőny :-D , de jó eséllyel az. A Sabu filmekre jellemző váratlanul jelentkező és vad humor ebből a filmből majdnem teljesen hiányzik, egy-két rövid jelenetben bukkan csak fel, és azokban is sokkal visszafogottabb. Ez persze valószínűleg szándékos, hiszen ez talán a legkomolyabb mondanivalóval rendelkező filmje (azok közül legalábbis, amiket eddig láttam), és a művésziessége is pont olyan, ami miatt beleszerettem az ázsiai filmekbe: nem erőltetett, nem túljátszott, hanem finom és kecses, de a film egészét átszövi. Ráadásul több okból is személyhez szólónak éreztem a filmet: egyrészt nagyon szeretem Susumu Terajimát, és már régóta vágytam egy olyan filmet látni, ahol főszerepe van, másrészt foglalkoztat a zen filozófia és ez a film szerintem egy darab mozgóképbe öntött zen, harmadrészt pedig a film életszemlélete nagyon közel áll az enyémhez.
Írok róla a főoldalra, amint tudok. Már ha valaki még nem tette ezt meg. De talán még akkor is. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2006. December 23. 09:33, Szombat

Van már róla ajánló, de ez ne akadályozzon meg, úgyis rég írtál már! :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2006. December 26. 01:03, Kedd
Van már róla ajánló, de ez ne akadályozzon meg, úgyis rég írtál már! :)

Neki akartam állni az Ázsiafilmesnek, felmentem az imdb-re a linkért, aztán láttam, hogy ott baromira le van pontozva a film, úgyhogy végül is oda írtam meg az ajánlót, most meg le kell fordítanom :-D bár az angolságom tuti szörnyű:
http://imdb.com/title/tt0358559/usercomments-5

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2006. December 26. 10:01, Kedd
Antarctica:

szeretem a kutyákat, szóval, ez pont nekem való film. tetszett is, csak kicsit olyan érzésem volt, mintha egy amatőr dokumentumfilmet néznék.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2006. December 26. 10:29, Kedd
Van már róla ajánló, de ez ne akadályozzon meg, úgyis rég írtál már! :)

Neki akartam állni az Ázsiafilmesnek, felmentem az imdb-re a linkért, aztán láttam, hogy ott baromira le van pontozva a film, úgyhogy végül is oda írtam meg az ajánlót, most meg le kell fordítanom :-D bár az angolságom tuti szörnyű:
[url]http://imdb.com/title/tt0358559/usercomments-5[/url]

Nem rossz az, van ugyan néhány érdekes szórend, de a lényeg átjön.  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. December 26. 19:01, Kedd
Antarctica:

szeretem a kutyákat, szóval, ez pont nekem való film. tetszett is, csak kicsit olyan érzésem volt, mintha egy amatőr dokumentumfilmet néznék.

Igen, egy kicsit más, mint a hasonló, hatásvadász filmek, de a csajom így is végigbőgte az egészet és utána nem szólt hozzám egész este :D

Ramiz, ennek a magyar verzióját miért nem csatolod YEZy írásához. Sztem az lenne a kommentelés egyik lényege. Másrészt marhajó, nehogy már nálunk ne legyen fenT.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2006. December 27. 00:47, Szerda
ÜDV!
Olyan filmet keresek ami a Yakuza témát boncolgatja:) Leginkább komoly témájúaz sem baj, ha ilyen iskolai animés banda fíílingje van :D
Plusz még jöhetnének ilyen japán rendőr vs triád, bandaháborúk :-D Remélem értitek amit leírta, mert most nagyon erre a témára vagyok rákattanva. De jöhet krimi thiller is, de csak az igányesek :)

UI: szigorúan piszkos ügyeket már láttam :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2006. December 27. 13:41, Szerda
ÜDV!
Olyan filmet keresek ami a Yakuza témát boncolgatja:) Leginkább komoly témájúaz sem baj, ha ilyen iskolai animés banda fíílingje van :D
Plusz még jöhetnének ilyen japán rendőr vs triád, bandaháborúk :-D Remélem értitek amit leírta, mert most nagyon erre a témára vagyok rákattanva. De jöhet krimi thiller is, de csak az igányesek :)

UI: szigorúan piszkos ügyeket már láttam :)

Yakuza témából rengeteg van. Ha klasszikusokat keresel, akkor egyből kezdheted mondjuk Fukasakuval - Yakuza Papers 1-5., Graveyard of Honor, Cops vs. Thugs, Yakuza Graveyard stb. Nagyon jó, stílusos yakuzafilmek. Ha mai darabokat keresel, akkor Miike évente egyet prezentál legalább, de a legjobb szvsz a Black Society Trilogy (bár ez pont triádokról szól) vagy a Blues Harp. Ha triádos cuccot keresel, akkor inkább hongkongi filmek között kereskedj, mivel az a kínai maffia. E témában ott van a Young and Dangerous sorozat, vagy legutóbb Johnny To Election 1-2-je. Az én személyes kedvencem szintén Johnny-tól a Time and Tide. Állítólag Mo.-n is kiadták.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2006. December 27. 19:39, Szerda
Ezer kösz :) Miike filmjeit mostanába gyűjtöm :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: oldfan - 2007. Január 5. 13:01, Péntek
Ezer kösz :) Miike filmjeit mostanába gyűjtöm :)
A Fudoh az egyik csúcs a témakörben tőle. Azért okvetlenül próbáld meg megnézni a Yakuza's Law-t,ha lehet vágatlanul.Három történet más-más időszakban mutatja a yakuzavilágot. Alapfilm és nívós is ebben a témakörben.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2007. Január 5. 15:38, Péntek
Ezer kösz :) Miike filmjeit mostanába gyűjtöm :)
A Fudoh az egyik csúcs a témakörben tőle. Azért okvetlenül próbáld meg megnézni a Yakuza's Law-t,ha lehet vágatlanul.Három történet más-más időszakban mutatja a yakuzavilágot. Alapfilm és nívós is ebben a témakörben.

A Fudoh zseniális, ez tény, de nem nevezném tipikus jakuzafilmnek...  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Január 5. 20:31, Péntek
Végre rávettem magam, hogy írjak egy rövid kommentet a Blessing Bell-hez. Nem sikerült mindent beleraknom, amit a film felhozott bennem, de így is baromi kusza lett, úgyhogy nem írtam többet. Meg igyekeztem nem spoilerezni. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. Január 5. 21:05, Péntek
Végre rávettem magam, hogy írjak egy rövid kommentet a Blessing Bell-hez. Nem sikerült mindent beleraknom, amit a film felhozott bennem, de így is baromi kusza lett, úgyhogy nem írtam többet. Meg igyekeztem nem spoilerezni. :)

Jó lett! Látom nagyon megfogott az a film!  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Január 8. 19:00, Hétfő
2006-os japán box office. Egy kicsit siralmas, féleg, hogy ha összesítjök a külföldi és a hazai filmek listáját, a negyedik helyen van az első japán film. Még a Da Vinci kód is megelőzi :roll:

Külföldi filmek szereplése Japánban:

1. Harry Potter and the Goblet of Fire (11.0 bil. yen)
2. Pirates of the Caribbean: Dead Man's Chest (10.01 bil. yen)
3. Da Vinci Code (8.9 bil. yen)
4. The Chronicles of Narnia: The Lion, the Witch and the Wardrobe (6.86 bil. yen)
5. M:i:III (5.2 bil. yen)
6. Mr. and Mrs. Smith (4.7 bil. yen)
7. Flight Plan (3.12 bil. yen)
8. Chicken Little (2.68 bil. yen)
9. World Trade Center (2.4 bil. yen)
10. King Kong (2.35 bil. yen)

Japán filmek:

1. Tales from Earthsea (7.65 bil. yen / Toho + NTV)
2. Umizaru 2 - Test of Trust (7.1 bil. yen / Toho + FujiTV)
3. Suite Dreams (6.08 bil. yen) / Toho + FujiTV)
4. Death Note: The Last name (5.5 bil. yen / Warner + NTV)
5. Sinking of Japan (5.34 bil. yen / Toho + TBS)
6. Yamato (5.09 bil. yen / Toei + TV Asahi)
7. Pocket Monster (3.4 bil. yen / Toho + TV Tokyo)
8. Doraemon (3.28 bil. yen / Toho + TV Asahi)
9. Nada Soso (3.06 bil. yen / Toho + TBS)
10. Meitantei Konan (3.03 bil. yen / Toho + NTV)

Ebből a Tales from Earthsea még esetleg jó lehet, azt nagyon várom egyébként is. Az Umizaru valami szörnyűségenk néz ki, itt a plakátja (egyébként úgy néz ki, hogy a második legnagyobb bevétlet hozta eddig Japánban. A listavezető a Bayside Shakedown 2):

(http://img55.imageshack.us/img55/8780/mo4094f13dr.jpg)

A Death Noteról már írtam, a többi meg jóformán anime. Már csak a Sinking of Japanra várok...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Január 8. 19:43, Hétfő
A Death Noteról már írtam, a többi meg jóformán anime. Már csak a Sinking of Japanra várok...

ennek a Death Note-nak a mangájába beleolvastam, az tetszett. az anime-ot és a live action-t nem ismerem...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2007. Január 8. 23:17, Hétfő
A Death Noteról már írtam, a többi meg jóformán anime. Már csak a Sinking of Japanra várok...

ennek a Death Note-nak a mangájába beleolvastam, az tetszett. az anime-ot és a live action-t nem ismerem...

Az anime jóság, szépen követi a manga által kitaposott utat, bár annak aki olvasta a mangát ezáltal nem igazán tud újat nyújtani. A rajzolás, a sztori vezetés, az OP-ED jól eltalált, szóval jó kis sorozatot csinálnak belőle.
A live action-be csak belenéztem, de az nem igazán győzött meg. Ryuk valami borzalmasra sikeredett benne. Meg ugye nem kicsit megkavarták magát a sztorit is a mangáéhoz képest.

A másik ilyen live action-ös borzalom a mostanság olyannyira felkapott Jigoku Shoujo adaptáció. Na azt kerüljétek ha jót akartok. Az animéhez képest valami iszonyat gagyi, és nagyon nem tudták eltalálni a hangulatot. Bár lehet, hogy az anime ismerete nélkül élvezhető, nekem nem jött be.  :(

Cím: Re: Japán filmek
Írta: oldfan - 2007. Január 11. 12:36, Csütörtök
Samurai Commando Mission 1541 :spoiler:
 A G.I. Samurai remakejeként emlegetik, ami szerencsére csak részben igaz, forgatókönyvileg azért túllépett rajta. Természetesen az alapmű felismerhető. Nemigazán pozitív előhangok után néztem meg, így kellemesen csalódtam.
 Aki az első rész adok-kapok-jának felturbósított változatát várta, az nagyot csalódhatott.
 Ami nálam nem jött be:
- Sztereotip katona figurák.(Csak a sereg érdeke fontos, kicsit gonoszkodunk, de a végére mindenki összekapja magát és szent a béke) Ez lerágott csont.
-Van néhány jó számítógépes programunk, írjunk pár robbantásos jelenetet,ha kell, ha nem. Meg a fekete lyuk...hát..
 Ami viszont tetszett:
-Intelligens forgatókönyv.(Tudatos kísérlet,beavatkozás/ a szereplők jellemek/ fejlődő,gondolkozó karakterek/ ügyes "lehetséges jövő" variációk. Nem rég láttam Nobunagáról filmet. Amit vele,életének eseményivel,kortársaival kapcsolatban beépítettek a történetbe kifejezetten jó.Csak fel kell ismerni,miről szól. A mútbeli szamurájok is jók.Gondolkodó emberek,sokat tesznek hozzá a cselekményhez.Pazar vívások! A főhős és az ellenfele intellektuálisan is összecsap, két világnézet harcol. Olajfínomító a szamuráj kastélyban+ a körítés- szellemes sci-fi ötlet.
 Szerintem ha nem is lesz nagy durranás, a teljes lebecslést nem érdemli,a szellemi része figyelemre méltó.
 Hogy miért nem írtam róla ismertetőt?
 1. Lusta vagyok.
 2.Nincs időm.
 3.Csak.
 4.Annyira mégsem jó.
 4. ......................... (Ide tessék kitalálni valamit,hogy interaktívak legyünk.)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2007. Január 11. 12:45, Csütörtök

 4. ......................... (Ide tessék kitalálni valamit,hogy interaktívak legyünk.)

Erősítendő a közösségi szellemet és a lanyhuló fórummozgást az ötlet figyelemreméltó.  :-D
Nos akkor...
Á, sajna nem vagyok ma elég kreatív. Rá kellett jönnöm, hogy a tanulás butít. Vizsgaidőszak végére teljesen elhülyülök.  :woo:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Január 11. 13:04, Csütörtök
Á, sajna nem vagyok ma elég kreatív. Rá kellett jönnöm, hogy a tanulás butít. Vizsgaidőszak végére teljesen elhülyülök.  :woo:
:tezsvir: Ráadásul még a jegyeim is szarok... :smoke:

Egyetlen mentségem: mostanában csupa olyan filmet látok, amihez már van ajánló, így elég kommentet írnom hozzájuk. Mondjuk az utóbbi kettő kommentem hosszabb lett, mint az ajánlók... 8-)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: oldfan - 2007. Január 16. 08:27, Kedd
 Tange Sazen-Secret of The Urn (1935)
 Nem láttam még japán filmet, ami a 30-as évekből származott. Őszintén szólva túljátszott,színházhoz hasonlító filmet vártam.Hát nem az volt! Teljesen elképedve néztem, mennyire profi alkotás. Nem a site-on már kétszer is szereplő film régi változata, minimális az egyezés,teljesen másra koncentrál a történet. Nagyon kidolgozott forgatókönyv, amiben az emberek állnak a központban, nem a kalandok. Igazi karakterszerepekkel van teli. Marcona,de érzőszivű szamuráj,tilosba vágyó férj,hízelkedő szolga,kardos természetű feleség,állandóan veszekedő főbérlőnő,aki így próbálja leplezni a vonzalmát... A gyengeségeinkről szól,meg hogy az emberek szinte szégyelnek jót tenni. Alapvetően belengi az egészet egy nagyon kellemes humoros vonulat, de nem bohóckodó. Teli van kiváló filmes ötletekkel,képileg is, pedig a technikai korlátokat azért fel lehet fedezni a képalkotásban. A részleket alárendelődnek a történet kiszolgálásának, mindennek helye van. Már nem csodálkozom hogy Kurosawa a 40-es években mivel állt elő az első filmjében, az 50-es évek jobbnál-jobb műveiről nem is beszélve. Volt nekik min felnőni. Persze a mai nagyközönség vélhetően lassúnak találná,de filmklubokban helye lenne. Yezytől kaptam aviban és a stáblistát lespórolták róla. Kár,megérdemelnék,hogy szerepeljen a nevük. Aki kellemes kikapcsolódásra vágyik,nyugodtan szánjon rá időt,ha teheti. Igazi családi mozi lehetett akkoriban és ma is az lehetne.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. Január 16. 08:34, Kedd

Írhatnál róla a főoldalra is... 8-)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: oldfan - 2007. Január 16. 15:16, Kedd
De alig van meg valakinek...Meg nekem sincsenek meg az adatok.(Rendező,szereplők) Az imdb-ben sincs az  semmi 1935-ös változatról. Így szerintem elég ennyi a fórumon. Ha valakinek megtetszett,valószínűleg nálad keresi majd.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. Január 16. 15:23, Kedd
De alig van meg valakinek...Meg nekem sincsenek meg az adatok.(Rendező,szereplők) Az imdb-ben sincs az  semmi 1935-ös változatról. Így szerintem elég ennyi a fórumon. Ha valakinek megtetszett,valószínűleg nálad keresi majd.

Megtaláltam: LINK (http://www.imdb.com/title/tt0027076/). Az meg nem jelent semmit, hogy alig van meg valakinek. Egy pozitív írás kedvet adhat az embernek a beszerzésére. 8-)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Január 16. 17:41, Kedd
Írja-toka-főol-dalra! Írja-toka-főol-dalra!  :samurai:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Január 18. 17:28, Csütörtök
Itt a Midnight Eye Toplistája a 2006-os évről. Nincs nagy átfedés, gyakorlatilg semmi, de Tom Mes-é kifejezetten érdekes és érdemes nála végignézni a Non-Japanese szekciót :)

http://www.midnighteye.com/features/best-of-2006.shtml

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Január 18. 17:39, Csütörtök
Itt a Midnight Eye Toplistája a 2006-os évről. Nincs nagy átfedés, gyakorlatilg semmi, de Tom Mes-é kifejezetten érdekes és érdemes nála végignézni a Non-Japanese szekciót :)

[url]http://www.midnighteye.com/features/best-of-2006.shtml[/url]

az Always, mint legrosszabb?! no comment!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Január 21. 11:35, Vasárnap
Á, sajna nem vagyok ma elég kreatív. Rá kellett jönnöm, hogy a tanulás butít. Vizsgaidőszak végére teljesen elhülyülök.  :woo:
:tezsvir: Ráadásul még a jegyeim is szarok... :smoke:

Egyetlen mentségem: mostanában csupa olyan filmet látok, amihez már van ajánló, így elég kommentet írnom hozzájuk. Mondjuk az utóbbi kettő kommentem hosszabb lett, mint az ajánlók... 8-)
De te legalább jobban állsz mint én időm sincs sok hogy filmet válaszak:(
nem hogy megnézzem

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2007. Január 21. 19:44, Vasárnap
hát eléggé különbözik az izlésem a mindight eyeosokétól...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Január 21. 19:46, Vasárnap
hát eléggé különbözik az izlésem a mindight eyeosokétól...

Pedig próbálták lefedni az egész palettát :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2007. Január 21. 19:51, Vasárnap
hát eléggé különbözik az izlésem a mindight eyeosokétól...

Pedig próbálták lefedni az egész palettát :)

nekem nem úgy tűnt, elég sok a redundancia (hasonló, elborult, avantgard filmek, departed meg 007 bahh)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Január 21. 21:34, Vasárnap
hát eléggé különbözik az izlésem a mindight eyeosokétól...

Pedig próbálták lefedni az egész palettát :)

ja, meg sikerült olyan filmeket is szerepeltetniük a listáikban, amelyek nem is 2006-osak. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Január 25. 17:03, Csütörtök
a Gemini-t érdemes megnézni?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Január 25. 17:05, Csütörtök
a Gemini-t érdemes megnézni?

Én sajnos elaludtam egyszer rajta, de az a saját hibám volt, nem a filmmé. Amit láttam (kb. fél óra), az tetszett, főleg a képi világa, ami egy kicsit a Rampo Noir második, tükrös epizódjára emlékeztetett.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Január 25. 17:21, Csütörtök
a Gemini-t érdemes megnézni?

Én sajnos elaludtam egyszer rajta, de az a saját hibám volt, nem a filmmé. Amit láttam (kb. fél óra), az tetszett, főleg a képi világa, ami egy kicsit a Rampo Noir második, tükrös epizódjára emlékeztetett.

a Rampo Noir sem láttam, de lehet, azzal kezdem, mert az legalább már megvan. a Gemini pedig azért érdekelne, mert eddig senki sem beszélt/írt róla... de azért majd megnézem azt is. köszi! :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Január 26. 15:58, Péntek
Mivel még mindig nem tudok reggelni a kloofyra megnézné valaki nekem, h nincs-e ott sub a Karaoke Terror c. filmhez?

Ilyen címeken fut még:

Complete Showa Songbook, Shôwa kayô daizenshu;

Köszi

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Január 26. 16:24, Péntek
Mivel még mindig nem tudok reggelni a kloofyra megnézné valaki nekem, h nincs-e ott sub a Karaoke Terror c. filmhez?

Ilyen címeken fut még:

Complete Showa Songbook, Shôwa kayô daizenshu;

Köszi

megnézem...

nincs

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Január 27. 19:30, Szombat
Mivel még mindig nem tudok reggelni a kloofyra megnézné valaki nekem, h nincs-e ott sub a Karaoke Terror c. filmhez?

Ilyen címeken fut még:

Complete Showa Songbook, Shôwa kayô daizenshu;

Köszi

megnézem...

nincs

Whhááá, a franc. Azért :merci: Nagyon érdekelne ez a film, 2003-as, nagyon dícsérik, Ryuhei Matsuda a főszereplő, csak sehol nincs hozzá felirat. Szvsz már a címe is zseniális  :smoke:

Cím: Scars of the Sun
Írta: Manu - 2007. Január 31. 09:44, Szerda
Új Miike film jött ki, de sajna még nincs hozzá ánglis száb :(

Taiyou no Kizu

(http://img.photobucket.com/albums/v326/theobviousguy/forum/ADC/taiyounokizu.jpg)

iMDB (http://www.imdb.com/title/tt0805625/)

További screenshotok + tOrr3nt (http://asiandvdclub.org/details.php?id=5369)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Január 31. 10:52, Szerda
ez nem jött még ki?

http://www.imdb.com/title/tt0852726/

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Január 31. 13:40, Szerda
ez nem jött még ki?

[url]http://www.imdb.com/title/tt0852726/[/url]

Sztem még csak a mozik vetíthetik max.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Február 2. 19:08, Péntek
Hana and Alice:

már korábban említést tettem erre a filmre, ezért úgy gondoltam, írok róla egy keveset... két fiatal lányról szól, akik barátnők. Hana beleszeret egy fiúba, aki egy baleset következtében (olvasás közben nekimegy egy garázsajtónak) elveszíti az eszméletét és mikor magáhoztér Hana azt hazudja a fiúnak, hogy a fejét ért ütéstől amnéziája van és hogy ők együtt járnak. aztán ebből a füllentésből sorozatos bonyodalmak alakulnak ki... aki szereti Shunji Iwai filmjeit, az ezt se hagyja ki!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Február 3. 18:18, Szombat
April Story:

erről említést tett Manu is a Swallowtail Butterfly ismertetőjében. elég rövid film, alig hosszabb egy óránál. egy fiatal lányról szól, aki vidékről kötözik fel Tokióba, mert felvették az egyik főiskolára. végülis, a film lényege az, hogy a lány nehezen szokja meg a fővárosi életet, nem könnyű számára a beilleszkedés. alapjában véve nem rossz.. :).

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Február 4. 14:25, Vasárnap
April Story:

erről említést tett Manu is a Swallowtail Butterfly ismertetőjében. elég rövid film, alig hosszabb egy óránál. egy fiatal lányról szól, aki vidékről kötözik fel Tokióba, mert felvették az egyik főiskolára. végülis, a film lényege az, hogy a lány nehezen szokja meg a fővárosi életet, nem könnyű számára a beilleszkedés. alapjában véve nem rossz.. :).

Csak vége lesz mielőtt egyáltalán elkezdődne... :) Amennyi munkát belefektetett Iwai a Swallowtail Bitterflyba, annyi hiányzik ebből. Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz, vagy kidolgozattlan, de egy filmhez kevés az, amit beletett. Azért nem is írtam róla...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Február 4. 15:40, Vasárnap

igen, olyan, mintha nem lenne befejezve rendesen, de engem annyira nem zavart. tetszett a film egyszerűsége! :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ayame-chan - 2007. Február 5. 12:50, Hétfő
Rég jártam erre rég láttam ázsiai filmet ma megnéztem egyet......

Tetsuo-The Iron man

Nem tudtam, mire vállalkozom, illetve barátom szólt előre hogy igen elmebajos film én persze nem vettem komolyan :) rosszul tettem!

Fémek sokasága, dülöngélő operatőr, észvesztő zene, dinamikus vágás= Őrület!

A filmet úgy kb. 20 percig, lehet elviselni utána, érzed, hogy szenvedsz és nem, azért mert sz*r, hanem mert ilyet még nem láttál, és olyan gyorsan pörögnek az események, hogy épp ésszel fel nem tudod fogni azokat, csak érzed, hogy tágul a pupillád ideges vagy és feszült, mert képtelen vagy hová tenni ezt a filmet! 67 perces a film mégis úgy érzed, soha nem lesz vége a fekete-fehér köntösbe bújtatott rémálomnak!

Tetszett? Igen az első 20-30 perc tetszett utána már alig vártam hogy vége legyen!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Február 5. 14:35, Hétfő

Tsukamoto :cool: !! Most jön az új filmje, a Midnight Detective, az némileg emészthetőbb lesz (vagy nem). Hasonló még az Electric Dragon 80000V, az is kemény, de nem ennyire. Ráadásul Asano a főszereplő. Szvsz nézd meg azt is, míg ritmusban vagy :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Február 25. 14:15, Vasárnap
Ezt ismeritek? Oshii film.
Tachiguishi Retsuden (http://www.imdb.com/title/tt0480586/) (Amazing Lives of the Fast Food Grifters)
Az FSS-ről szedtem, de szörnyű vacak a felirat hozzá, esetleg valakinek van tisztességes angol felirata hozzá?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Február 28. 01:22, Szerda
YEZy, király a Rashomon ajánlód! Szeretem azt a filmet, de így is sok érdekességet olvashattam róla!  :good:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Djinn - 2007. Március 1. 10:54, Csütörtök
Üdv ^^

Pár hónapja láttam a Sennen Tabito (http://www.imdb.com/title/tt0345914/) című filmet. Nagyon-nagyon tetszett, egyből bekerült a kedvenceim közé, ezért kiváncsi lettem a rendező (Jinsei Tsuji) többi filmjére is. (Elsősorban a "Filament" és a "Hotoke" érdekel), de nem mondhatnám, hogy infoáradatba ürköztem, mikor rákeresetm :( . Ha valaki tud vmi letöltőhelyet, ahonnan beszerezhetném őket azt nagyon megköszönném. Esetleg akik látták vmelyiket megmondhatnák, hogy érdemes e egyátalán küzdeni a beszerzésükért....
Anniyt sikerült kiderítenem, hogy Jinsei Tsuji is egy "multifunkciomális" emberke. Vannak flmjei, könyvei, meg CD-ekt is ad ki. Ezt is csak a saját oldaláról  (http://www.j-tsuji-h.com/contents.htm) tudtam kideríteni, ami meg japánul van... (a "for fun" menüpont jópofa, nekem nagyon tetszik a megoldás ^^)
Előre is köszi, a segítséget!  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Március 7. 12:11, Szerda
Hali
Ma reggel láttam a DVD-art magazinba Takeshi Kintarotól a Szontaine cimű filmet 1990 ropiért szerintetek érdemes megvenni?
mert ha igen akkor holnap reggel megveszem:D
láttátok már?
vélemény?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Március 7. 15:27, Szerda
Én láttam, eléggé meglepődtem rajta, de utólag már úgy érzem, tipikus Kitano, majdnem olyan jó, mint a Tűzvirágok, én megvenném annyiért, ha lenne rá pénzem. :)

edit: remek Seijun Suzuki cikk: http://filmvilag.hu/xereses_aktcikk_c.php?&cikk_id=1741&gyors_szo=%257Cseijun%257Csuzuki&start=0

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Március 8. 08:04, Csütörtök
Én láttam, eléggé meglepődtem rajta, de utólag már úgy érzem, tipikus Kitano, majdnem olyan jó, mint a Tűzvirágok, én megvenném annyiért, ha lenne rá pénzem. :)

edit: remek Seijun Suzuki cikk: [url]http://filmvilag.hu/xereses_aktcikk_c.php?&cikk_id=1741&gyors_szo=%257Cseijun%257Csuzuki&start=0[/url]

Meggyőztél:)
Haza fele megveszem:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Március 12. 15:48, Hétfő
Én láttam, eléggé meglepődtem rajta, de utólag már úgy érzem, tipikus Kitano, majdnem olyan jó, mint a Tűzvirágok, én megvenném annyiért, ha lenne rá pénzem. :)

edit: remek Seijun Suzuki cikk: [url]http://filmvilag.hu/xereses_aktcikk_c.php?&cikk_id=1741&gyors_szo=%257Cseijun%257Csuzuki&start=0[/url]

Meggyőztél:)
Haza fele megveszem:)

Jó hogy megvettem jó kis film:)

Jókat mulattam rajta.
A történet tényleg elég lassú folyásu lassan történnek a dolgok.
Viszont tetszik ahogy a jakuzák próbálják elütni az időt a nagy semmittevésbe:)
Valamint a humor ami áthatja a filmet az is elég jó. :good: :lol:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Március 14. 08:24, Szerda
Hold Up Down:

Sabu-val kapcsolatban ezt a filmet még senki sem említette, pedig ez is hozza az elvárható minőséget! szerintem, a rajongóknak nem szabad kihagyni! a történet úgy indul, hogy két fiatal fickó - mikulásnak öltözve - kirabol egy bankot. aztán ez váltja ki az összes többi váratlan eseményt. az egész film egy hatalmas poénsorozat! :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Március 14. 09:29, Szerda
Hold Up Down:

Sabu-val kapcsolatban ezt a filmet még senki sem említette, pedig ez is hozza az elvárható minőséget! szerintem, a rajongóknak nem szabad kihagyni! a történet úgy indul, hogy két fiatal fickó - mikulásnak öltözve - kirabol egy bankot. aztán ez váltja ki az összes többi váratlan eseményt. az egész film egy hatalmas poénsorozat! :-D
t0rren1ed van? :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2007. Március 20. 20:54, Kedd
az új miyazaki project részletei (http://zzzblog.freeblog.hu/archives/2007/03/20/2223592/)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Március 21. 02:36, Szerda
Avalon értelmezések (spoilerek!) (http://www.cyberpunkreview.com/avalon-page-2-spoilers)
Nagyon mély... Azt hiszem, közel sem sikerült megértenem vagy legalábbis belemélyednem a filmbe anno... újra kell néznem. :) Mindenesetre Oshii nem azoknak csinálja a cyberpunk filmjeit, akik csak egyszeri megnézést szánnak rá vagy a külcsín alapján ítélnek, az biztos. Ez az Innocence-re is teljesül szerintem.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Március 23. 21:04, Péntek
Látta valaki a Tabu-t?
vélemény van?
Láttam ma a CBA-ba 950 forintért s elgondolkoztam Takeshi kitano film ez is biztos a sorozatből való

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Március 23. 21:40, Péntek
Szamurájos film, de kevés harccal, sok drámával és emberi karakterekkel. A szamurájkultúrában elfogadott homoszexualiással foglalkozik a film. Én speciel elég érzékeny vagyok a témára, de még így is tetszett a film: ízléses, visszafogott. Viszont nem hiszem, hogy Kitano rendezte, szerintem csak játszik benne. Meg Asano Tadanobu is.

Itt van egyébként manu kritikája a filmről:
http://manu.interhost.hu/content/view/92/54/
Így elolvasva kezd bennem az a gondolat érlelődni, hogy jónéhány régebbi írásunkat érdemes lenne lassan újraírnunk az oldal nívójának érdekében... :-D :angel:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Március 23. 21:50, Péntek

Itt van egyébként manu kritikája a filmről:
[url]http://manu.interhost.hu/content/view/92/54/[/url]
Így elolvasva kezd bennem az a gondolat érlelődni, hogy jónéhány régebbi írásunkat érdemes lenne lassan újraírnunk az oldal nívójának érdekében... :-D :angel:

 :lol:
 :lol:
 :lol:
Bakke manu hogy írhattál ilyet???
Ez elég durva írás volt. E0z a topicomba való :D

Egyébként egyet értek Ramiz lehet újra kéne írni pár régi alkotást:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Március 24. 10:24, Szombat
Szamurájos film, de kevés harccal, sok drámával és emberi karakterekkel. A szamurájkultúrában elfogadott homoszexualiással foglalkozik a film. Én speciel elég érzékeny vagyok a témára, de még így is tetszett a film: ízléses, visszafogott. Viszont nem hiszem, hogy Kitano rendezte, szerintem csak játszik benne. Meg Asano Tadanobu is.

Itt van egyébként manu kritikája a filmről:
[url]http://manu.interhost.hu/content/view/92/54/[/url]
Így elolvasva kezd bennem az a gondolat érlelődni, hogy jónéhány régebbi írásunkat érdemes lenne lassan újraírnunk az oldal nívójának érdekében... :-D :angel:

Én el sem merem olvasni ezek után, de gyorsan ki is szedem  <:) Ezt még szerintem az Usteam-es japán filmes topicba írhattam anno. Onnan emelhettem át.

Edit: Igen, ez onnan való. Mindegy, mindenki elkezdte valahol  :samurai:
Edit2: Ja, igen. És Nagisa Oshima rendezte...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. Március 24. 11:34, Szombat
Nem a mai "tudásunk" alapján kellene a régi ajánlókat elemezni, mindenki kezdte valahol...  :) Átírni őket a mai színvonalra pedig igencsak nagy munka lenne, főleg, mert a legtöbbjét vélhetően mindenki x éve látta, tehát újra is kellene nézni az adott műveket, aminek következtében jócskán csökkenne az új anyagok száma. Szóval nehéz ügy ez...  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Március 24. 16:38, Szombat
Szamurájos film, de kevés harccal, sok drámával és emberi karakterekkel. A szamurájkultúrában elfogadott homoszexualiással foglalkozik a film. Én speciel elég érzékeny vagyok a témára, de még így is tetszett a film: ízléses, visszafogott. Viszont nem hiszem, hogy Kitano rendezte, szerintem csak játszik benne. Meg Asano Tadanobu is.

Itt van egyébként manu kritikája a filmről:
[url]http://manu.interhost.hu/content/view/92/54/[/url]
Így elolvasva kezd bennem az a gondolat érlelődni, hogy jónéhány régebbi írásunkat érdemes lenne lassan újraírnunk az oldal nívójának érdekében... :-D :angel:

Én el sem merem olvasni ezek után, de gyorsan ki is szedem  <:) Ezt még szerintem az Usteam-es japán filmes topicba írhattam anno. Onnan emelhettem át.

Edit: Igen, ez onnan való. Mindegy, mindenki elkezdte valahol  :samurai:
Edit2: Ja, igen. És Nagisa Oshima rendezte...

Manu: ne töröld le kérlek:) én ennek az irásnak köszönhetöen döntöttem el hogy meg veszem a filmet, és megnézem.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. Március 25. 21:13, Vasárnap
Egész jó kis oldal (http://www.pinky-violence.com/), amit kedvenc filmes műfajunknak szenteltek! :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Március 26. 12:01, Hétfő
megnéztem a 3 outlow samurai-t
Hozta azt amit egy szamurájos filmtől vár az ember. Nekem tetszett a film.
hiba ként nem is tudom mit tudnék említeni így hirtelen semmit.:)
szóval jó kis film csak ajánlani tudom

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Március 26. 12:16, Hétfő
megnéztem a 3 outlow samurai-t
Hozta azt amit egy szamurájos filmtől vár az ember. Nekem tetszett a film.
hiba ként nem is tudom mit tudnék említeni így hirtelen semmit.:)
szóval jó kis film csak ajánlani tudom

a Goyokin már megvolt? ha nem, akkor hajrá!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Március 26. 15:13, Hétfő
megnéztem a 3 outlow samurai-t
Hozta azt amit egy szamurájos filmtől vár az ember. Nekem tetszett a film.
hiba ként nem is tudom mit tudnék említeni így hirtelen semmit.:)
szóval jó kis film csak ajánlani tudom

a Goyokin már megvolt? ha nem, akkor hajrá!
Nem még nem volt meg :)
Yezy: akkor kellene :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Március 27. 10:16, Kedd
Látta valaki a Tabu-t?
vélemény van?
Láttam ma a CBA-ba 950 forintért s elgondolkoztam Takeshi kitano film ez is biztos a sorozatből való
Ma vettem meg Takeshi Kintarotól a Tabut-t:)
kiváncsi vagyok milyen lesz:) Manu írásából kiindulva bizti nagyon jó lesz :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Március 27. 14:26, Kedd
Látta valaki a Tabu-t?
vélemény van?
Láttam ma a CBA-ba 950 forintért s elgondolkoztam Takeshi kitano film ez is biztos a sorozatből való
Manu írásából kiindulva bizti nagyon jó lesz :D

No, mostmár le lehet állni az egrecíroztatással  :samurai: :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Március 27. 15:37, Kedd
Látta valaki a Tabu-t?
vélemény van?
Láttam ma a CBA-ba 950 forintért s elgondolkoztam Takeshi kitano film ez is biztos a sorozatből való
Manu írásából kiindulva bizti nagyon jó lesz :D

No, mostmár le lehet állni az egrecíroztatással  :samurai: :-D
Ne vedd bántásként manu:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Március 30. 14:07, Péntek
Hard Luck Hero az ADC-n!  :samurai:

http://asiandvdclub.org/details.php?id=6959

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Április 1. 19:10, Vasárnap
Hard Luck Hero az ADC-n!  :samurai:

[url]http://asiandvdclub.org/details.php?id=6959[/url]
:hail:
Szeded? Szedjem?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. Április 2. 18:33, Hétfő
Miike westernje: http://www.youtube.com/watch?v=cLam3sP29VY

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Seriyu - 2007. Április 5. 18:33, Csütörtök
Sziasztok,
Nem tudja valaki, hogy a Kék tavasz (Aoi haru) megjelent DVD-n Magyarországon? A 2002-es Titanic filmfesztiválon is adták.
Ryuhei Matsuda játszik benne.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Április 5. 18:49, Csütörtök
Sziasztok,
Nem tudja valaki, hogy a Kék tavasz (Aoi haru) megjelent DVD-n Magyarországon? A 2002-es Titanic filmfesztiválon is adták.
Ryuhei Matsuda játszik benne.

nem adták ki

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Április 6. 18:10, Péntek
Látta valaki a Tabu-t?
vélemény van?
Láttam ma a CBA-ba 950 forintért s elgondolkoztam Takeshi kitano film ez is biztos a sorozatből való
Manu írásából kiindulva bizti nagyon jó lesz :D

No, mostmár le lehet állni az egrecíroztatással  :samurai: :-D
Ne vedd bántásként manu:)

Megnéztem a Tabut a héten.
Azt kell mondtamom érdekes film volt s ilyen stílusú filmet még nem láttam, de tetszett. A Főszereplő aki a homoszexuális fiút alakította tényleg nagyon baba arcú volt nem csoda hogy úgy megszédítette a férfiakat :D
De én azért a szemében láttam a gonoszságot hogy élvezi hogy játszik a férfiakkal.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2007. Április 10. 10:42, Kedd
<a href="http://zzzblog.freeblog.hu/archives/2007/04/10/2268137/>koroshiya 1 manga kritika[/url]

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Április 10. 19:46, Kedd
<a href="[url]http://zzzblog.freeblog.hu/archives/2007/04/10/2268137/>koroshiya[/url] 1 manga kritika[/url]
Jó cikk, kábé egyetértek vele. Király a manga is. Bár hiányzott belőle Tadanobu. :) És tényleg SOKKAL durvább, és a humora is sokkal betegebb.
Fenti oldalon találtam egy "érdekes" ajánlóhoz való linket:
http://www.cspv.hu/06/84/taxidermia/
Elolvastam a kritikát, és erős hányinger kerülget. Ezt a cspv-t le kéne dózerolni. :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2007. Április 11. 20:32, Szerda
<a href="[url]http://zzzblog.freeblog.hu/archives/2007/04/10/2268137/>koroshiya[/url] 1 manga kritika[/url]
Jó cikk, kábé egyetértek vele. Király a manga is. Bár hiányzott belőle Tadanobu. :) És tényleg SOKKAL durvább, és a humora is sokkal betegebb.
Fenti oldalon találtam egy "érdekes" ajánlóhoz való linket:
[url]http://www.cspv.hu/06/84/taxidermia/[/url]
Elolvastam a kritikát, és erős hányinger kerülget. Ezt a cspv-t le kéne dózerolni. :D

igen ezt én is olvastam  :)
de belőlem inkább röhögőgörcsöt váltott ki :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2007. Április 11. 20:38, Szerda
Jó cikk, kábé egyetértek vele. Király a manga is. Bár hiányzott belőle Tadanobu. :) És tényleg SOKKAL durvább, és a humora is sokkal betegebb.

egyébként köszi, én vagyok a szerző :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2007. Április 11. 22:13, Szerda
jó kis oldal, úgy látom stabilan és gyökeresen ellenkező a véleményünk a filmekről..

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2007. Április 12. 12:52, Csütörtök
tudom  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Április 12. 19:34, Csütörtök
Itt az a sok, különálló blog, ahelyett, hogy mind ide irogatnátok és EGYÜTT TEHETNÉNK NAGGYÁ EZT AZ OLDALT! :samurai: :samurai: Hát nem érzitek át eme magasztos cél légyenét? Egyesíteni a szétszórt, magukra hagyott kis közösségeket, és létrehozni egy legyőzhetetlen társadalmat? :godzilla: (Hopp, egy kicsit elragadott a hév :twisted:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Április 12. 20:53, Csütörtök
Itt az a sok, különálló blog, ahelyett, hogy mind ide irogatnátok és EGYÜTT TEHETNÉNK NAGGYÁ EZT AZ OLDALT! :samurai: :samurai: Hát nem érzitek át eme magasztos cél légyenét? Egyesíteni a szétszórt, magukra hagyott kis közösségeket, és létrehozni egy legyőzhetetlen társadalmat? :godzilla: (Hopp, egy kicsit elragadott a hév :twisted:)
Én minden ázsiai filmes írásomat postolom ide is... :smoke: 8-)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Április 12. 22:05, Csütörtök
Itt az a sok, különálló blog, ahelyett, hogy mind ide irogatnátok és EGYÜTT TEHETNÉNK NAGGYÁ EZT AZ OLDALT! :samurai: :samurai: Hát nem érzitek át eme magasztos cél légyenét? Egyesíteni a szétszórt, magukra hagyott kis közösségeket, és létrehozni egy legyőzhetetlen társadalmat? :godzilla: (Hopp, egy kicsit elragadott a hév :twisted:)

na igen, de a függetlenség sem egy rossz dolog... :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Április 13. 00:16, Péntek
Itt az a sok, különálló blog, ahelyett, hogy mind ide irogatnátok és EGYÜTT TEHETNÉNK NAGGYÁ EZT AZ OLDALT! :samurai: :samurai: Hát nem érzitek át eme magasztos cél légyenét? Egyesíteni a szétszórt, magukra hagyott kis közösségeket, és létrehozni egy legyőzhetetlen társadalmat? :godzilla: (Hopp, egy kicsit elragadott a hév :twisted:)

na igen, de a függetlenség sem egy rossz dolog... :)
Meg az olvasottság sem... :D Az Ázsiafilmet azért valószínűleg sokkal többen olvassák, mint bármilyen egyszemélyes blogot. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2007. Április 13. 00:31, Péntek
Üdv!
Keresek olyan filmet amiben japán bandák, yakuzák szerepelnek. Álatlába animékben szokott lenni ez a iskolaegyenruhás csávók botokkal feeling :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Április 13. 08:10, Péntek
Üdv!
Keresek olyan filmet amiben japán bandák, yakuzák szerepelnek. Álatlába animékben szokott lenni ez a iskolaegyenruhás csávók botokkal feeling :-D

Blue Spring

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Április 13. 09:35, Péntek
Takashi Miike, Takeshi Kitano filmek (utóbbitól főleg a Boiling Point vág téma, előbbitől az Agitatort ajánlom). És zúzós még az 1-Ichi is. :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2007. Április 13. 10:27, Péntek
Meg az olvasottság sem... :D Az Ázsiafilmet azért valószínűleg sokkal többen olvassák, mint bármilyen egyszemélyes blogot. :)

az enyémé kb az itteni látogatottság 80%-a :p

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. Április 13. 14:22, Péntek
Ismerjük ezt: Saga no gabai-baachan / Granny Gabai imdb (http://www.imdb.com/title/tt0480773/)?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Április 13. 18:03, Péntek
Ismerjük ezt: Saga no gabai-baachan / Granny Gabai imdb ([url]http://www.imdb.com/title/tt0480773/[/url])?

Most jött le Kínából, de még nem láttam. :(

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Április 13. 18:04, Péntek
Meg az olvasottság sem... :D Az Ázsiafilmet azért valószínűleg sokkal többen olvassák, mint bármilyen egyszemélyes blogot. :)

az enyémé kb az itteni látogatottság 80%-a :p

Mivel a freeblog általános látogatottsága miatt jobban preferál a gugli :p

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2007. Április 13. 18:29, Péntek
nálad meg több a linkes :P a sajátok aránya mind2nknél pont 54%, gondolom, ugyanaz a 3 ember :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Április 15. 11:31, Vasárnap
Meg az olvasottság sem... :D Az Ázsiafilmet azért valószínűleg sokkal többen olvassák, mint bármilyen egyszemélyes blogot. :)

az enyémé kb az itteni látogatottság 80%-a :p
Na látod. :)  :angel: Jó, mindegy, nem lehet ezt igazán átlátni (pláne hogy linkek is vannak, amik a két oldal között egymásra mutatnak). De attól függetlenül logikusabb egy nagy oldalt csinálni, mint sok kicsit, nem? :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: oldfan - 2007. Április 16. 09:34, Hétfő
Reakcióról jutott eszembe....Ez a DAREDEVIL IN ThE CASTLE-hez jött kommentár.

Nos,a filmet csak a feléig láttam, nem volt erőm végignézni...
Ekkor olvastam el az ajánlót és döntöttem úgy hogy mégis végignézem.
Az elejétől kifejezetten idegesített főhősünk bárgyú viselkedése és a szereplők hirtelen "egymásra" találása-gondolok itt a kastélykertben küzdő ronin-ninja párosra , aik 2 perc múlva tökéletes barátokként válnak el...
A leírás alapján átértékeltem elvárásaimat és így élvezhetővé vált.
Egy könnyű darab, a vasárnap délutáni családi szórakoztató filmekre emlékeztet ( jó, persze SOK benne a harc/hulla is). Az akciójelenetek felületesek ( főleg a hajón) de azért elmegy.

Nem a véleménnyel akarok vitázni,ezt előrebocsájtom. Inkább az villant be, hogy vajon hány olyan filmismertetőnk van,ami megérdemli a "családi mozi" jelzőt? Mert vagy 10 év múlva a kis szamuráj jelöltek felteszik a kérdést, miszerint: "Kedves ősöm, mutass már valamit azokból, amivel annyi időt töltöttél/töltesz, mik azok a filmek?" Hát, a Harakiri, Ichi, Wayward Cloud,Dog Bite Dog..stb bizony nem kerülhet (még) a kezükbe felelős szülő által,mégha valamilyen oknál fogva kedveltek is..Pedig az ismerkedést ekkoriban érdemes elkezdeni és a családi kapcsolatoknak is jót tehet. E fenti film viszont nyugodtan megnézhető lesz együtt, még az asszonytárs sem fog fintorogni. Inkább mint a Sikoly, Amerikai Pite vagy majd az akkori megfelelőik. Erről mit gondoltok?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Boros69 - 2007. Április 17. 16:40, Kedd
Hali,
Lehet,hogy igazad van, nyilván a saját mércéim szerint véleményeztem, az biztos, hogy gyermekeimnek küzdősportos jövőt szeretnék, ( már ha nekik is tetszeni fog), de egyenlőre semmiféle lövő/szúró fegyver nincs a játékaik között és nem is lesz.
Pillanatnyilag még az erőszakos mesefilemeket sem nézhetik meg ( pl. Oroszlánkirály..érdekes nem?)
A korhatárt tekintve nagyjából igazad lehet, bár az internet és az agresszív video-játékok elterejdése alapján nemigen hiszem, hogy 10 év múlva újat fogk tudni mutatni a fiaimnak(sajnos).
Remélhetőleg akkor is lesznek családi mozik vagy remake-ek, amiket meg lehet közösen nézni.
Kellő érzelmi és tudati háttérrel el lehet kezdeni a filmek nézését, nyilván azért válogatni kell.
Sajnos vagy sem, az én kedveseim a szamurájfilmek, tehát azokat is látni fogják.
Igyekezzünk olyan szellemben nevelni a jövő nemzedékét, hogy fel tudják dolgozni/fogni a filmek alap-mondanivalóit és az akciójeleneteket ne mint gyilkosságot vagy mészárlást lássák. Persze nem tudom mennyi erre a reális esély, de azért próbálkozunk.

üdv
 
Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Április 17. 17:49, Kedd
Szerintem szép lassan ki kell őket tenni az ilyen dolgoknak, mert akkor még a szülőnek legalább lehetősége van az erőszaknak a világunkban való állandó jelenlétének ténye mellett valami nevelést, iránymutatást is belecsepegtetni a gyermeke lelkébe, míg ha az egyedül, netán jóval idősebb fejjel szembesül ezekkel a dolgokkal, talán kellemetlen eredménye lehet. Engem eléggé védtek gyerekkoromban a véres filmektől, mégis többször volt, hogy én álltam fel és nem a szüleim küldtek el egy-egy nem is túl durva film elől (pl Gremlins), míg a fiatalabb öcsém nyugodtan végignézte.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2007. Április 17. 18:29, Kedd
Tarantino véleménye a kérdésről a Kill Bill 2-ben megtekinthető....  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: oldfan - 2007. Április 18. 06:23, Szerda
Tarantino véleménye a kérdésről a Kill Bill 2-ben megtekinthető....  :)
A második részt FILM-nek tartom(sőt, jónak)  :), az elsőt nem. Maradok a saját véleményemnél. :(

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. Április 24. 12:14, Kedd
Bevallom őszintén a Death Note film nekem tetszett. Szóval azt mondjátok, az anime jobb? Annak a sztorija mennyire fedi a filmét? Ugyanaz?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Skyneth - 2007. Április 24. 13:02, Kedd
Bevallom őszintén a Death Note film nekem tetszett. Szóval azt mondjátok, az anime jobb? Annak a sztorija mennyire fedi a filmét? Ugyanaz?

Az anime majdnem hajszálra pontosan fedi a mangát, ami szintén nagyon jó. A sztori, a karakterek, a történések sokkal kidolgozottabbak, mint a film, és elég sok mozzanat más is (lévén az anime 37 részes lesz, ráadásul az anime után nem merték full ugyanazt a sztorit ellőni a filmben).
Mindenképp az anime viszi a pálmát.  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Április 26. 20:03, Csütörtök
Megnéztem a Battle royalt.
Hát a könyv után csalódottan álltam fel a tévé elől:(
Nekem úgy tűnt nagyon összesűrítették a dolgokat nem jött ki az ami a könyvbe a főhősőknek alig alig volt valami jellege a filmbe nem tudtak igazán kibontakozni.
Ebből sorozat kellett volna vagy legalább két rész egybe hogy jobban lehessen a karaktereket kidolgozni.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. Május 4. 19:21, Péntek
Nem tudjátok mikor lesz japán nyelvű Nightmare Detective dvdrip? Mert német(!) és olasz(!) már van. Vagy azok kamuk lehetnek?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Május 5. 08:30, Szombat
Nem tudjátok mikor lesz japán nyelvű Nightmare Detective dvdrip? Mert német(!) és olasz(!) már van. Vagy azok kamuk lehetnek?

Sztem azok cam verziók, vagy max screenerek lehetnek, mert még a hivatalos lapon sincs hirdetve a DVD release dátuma...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. Május 5. 23:32, Szombat
a Sabu féle Hold Up Down-t láttátok már? Ugyanazok a fickók a főszereplők benne, mint a Hard Luck Hero-ban és ugyanúgy a többféle egymásba futó szálra épül a történet, mint a "klasszikus"  Sabu filmek. Jó poénok vannak benne!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Május 6. 09:37, Vasárnap
a Sabu féle Hold Up Down-t láttátok már? Ugyanazok a fickók a főszereplők benne, mint a Hard Luck Hero-ban és ugyanúgy a többféle egymásba futó szálra épül a történet, mint a "klasszikus"  Sabu filmek. Jó poénok vannak benne!

láttam, sőt emule linket is szúrtam be valahová, ha jól emlékszem.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Május 6. 20:58, Vasárnap
Nekem már le is jött, de nincs időm megnézni... <:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Május 8. 14:23, Kedd
Megnéztem a Shinobit:) tegnap
hát Erika tényleg nagyon csinos hölgy:)
A film egyébként tetszett.
Elsőre a tigris és sárkány valamint a Hős jutott róla eszembe.
Szeretem az ilyen filmeket amelyyek így elrugaszkodnak a valóságtól nagyon tudom élvezni őket föleg a különleges tudások miatt speckok miatt nekem ezek nagyon bejönnek :)
Egyébként nagyon szép környéken forgatták a filmet külön dícséret ezért.
Ismertek még pár ilyen filmet?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Volti - 2007. Május 11. 07:28, Péntek
Bevallom őszintén a Death Note film nekem tetszett. Szóval azt mondjátok, az anime jobb? Annak a sztorija mennyire fedi a filmét? Ugyanaz?
Bevallom nekem is 8)
az anime súlyabb persze,mert ott szabadabban szárnyalhat a képzelet
de ezzel szemben a filmben is nagyon jól meg lettek valósítva a karaterek

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Május 12. 19:52, Szombat
Ma A returner volt soron :)
S  ahogy írtátok tényleg nagyon matrixos és max painos a dolog (ha jól emlékszem ramiz írt róla így.)
A kis E.T meg igazán vicces volt.
Nekem még a transformers jutott eszembe róla az átalakuló repulökböl.
kellemes film volt egyéb íránt egy könnyed kikapcsolódás.

Kérdésem van ismertek valami olyan filmet( komoly volumenű elgondolkodtató filmet ) nem igazán véresre gondoltam. Always kategoria vagy ehhez hasonló.
Jól jönne egy tipp valami barátnővel megnézhetős :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Május 13. 16:39, Vasárnap

A főoldalon írtunk pár Always kategóriás filmről már. (lsd itt: http://manu.interhost.hu/content/view/1407/1/ )

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. Május 13. 17:04, Vasárnap
Ma A returner volt soron :)
S  ahogy írtátok tényleg nagyon matrixos és max painos a dolog (ha jól emlékszem ramiz írt róla így.)
A kis E.T meg igazán vicces volt.
Nekem még a transformers jutott eszembe róla az átalakuló repulökböl.
kellemes film volt egyéb íránt egy könnyed kikapcsolódás.

Kérdésem van ismertek valami olyan filmet( komoly volumenű elgondolkodtató filmet ) nem igazán véresre gondoltam. Always kategoria vagy ehhez hasonló.
Jól jönne egy tipp valami barátnővel megnézhetős :D

A főoldalon írtunk pár Always kategóriás filmről már. (lsd itt: [url]http://manu.interhost.hu/content/view/1407/1/[/url] )

http://www.imdb.com/title/tt0953981/ :shock:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. Május 13. 17:15, Vasárnap
Ma A returner volt soron :)
S  ahogy írtátok tényleg nagyon matrixos és max painos a dolog (ha jól emlékszem ramiz írt róla így.)
A kis E.T meg igazán vicces volt.
Nekem még a transformers jutott eszembe róla az átalakuló repulökböl.
kellemes film volt egyéb íránt egy könnyed kikapcsolódás.

Kérdésem van ismertek valami olyan filmet( komoly volumenű elgondolkodtató filmet ) nem igazán véresre gondoltam. Always kategoria vagy ehhez hasonló.
Jól jönne egy tipp valami barátnővel megnézhetős :D

A főoldalon írtunk pár Always kategóriás filmről már. (lsd itt: [url]http://manu.interhost.hu/content/view/1407/1/[/url] )

[url]http://www.imdb.com/title/tt0953981/[/url] :shock:

Még az év elején írtunk róla, amikor a 2007-ben várható japán filmekről készült cikk.  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Május 14. 15:08, Hétfő
Ma A returner volt soron :)
S  ahogy írtátok tényleg nagyon matrixos és max painos a dolog (ha jól emlékszem ramiz írt róla így.)
A kis E.T meg igazán vicces volt.
Nekem még a transformers jutott eszembe róla az átalakuló repulökböl.
kellemes film volt egyéb íránt egy könnyed kikapcsolódás.

Kérdésem van ismertek valami olyan filmet( komoly volumenű elgondolkodtató filmet ) nem igazán véresre gondoltam. Always kategoria vagy ehhez hasonló.
Jól jönne egy tipp valami barátnővel megnézhetős :D

A főoldalon írtunk pár Always kategóriás filmről már. (lsd itt: [url]http://manu.interhost.hu/content/view/1407/1/[/url] )

[url]http://www.imdb.com/title/tt0953981/[/url] :shock:

Köszi a Tippeket :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2007. Május 18. 20:49, Péntek
Samurai Fiction 2cd-és verziójához tudtok adni torrent linket?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Május 20. 12:09, Vasárnap
Samurai Fiction 2cd-és verziójához tudtok adni torrent linket?

miért pont a 2 cd-s kell? :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2007. Május 20. 16:19, Vasárnap
Mert csak ahoz van magyar felirat :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Május 20. 16:35, Vasárnap
Mert csak ahoz van magyar felirat :)

biztos vagy ebben?! :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2007. Május 20. 22:56, Vasárnap
Én csak ahoz találtam

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Május 21. 06:42, Hétfő
Én csak ahoz találtam

pedig a feliratok.hu-n ott van az 1 cd-s is, de felrakom ide is... :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2007. Május 21. 20:58, Hétfő
Köszi szépen :) Az Agitatorhoz nem akar véletlenül csináli valaki magyar feliratot?  :angel:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Május 26. 14:38, Szombat
Kagemusha - The Shadow Warrior láttam ezt a filmet az alexandriába megvásárolható magyarul a gáz vele hogy 3800 körül mozgott az ára :woo: kicsit soknak tarom
 vagy megéri?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Május 26. 14:44, Szombat
Kagemusha - The Shadow Warrior láttam ezt a filmet az alexandriába megvásárolható magyarul a gáz vele hogy 3800 körül mozgott az ára :woo: kicsit soknak tarom
 vagy megéri?

Sztem meg, bár érdemes megnézni, hogy ki és mikor adta ki, és annak függvényében értékelni, hogy mehet-e lejebb az ára. Ha valami bootleg, akkor éedemes várni, ha viszont igényesebb, akkor úgysem lesz kevesebb az ára...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Május 26. 20:19, Szombat
Kagemusha - The Shadow Warrior láttam ezt a filmet az alexandriába megvásárolható magyarul a gáz vele hogy 3800 körül mozgott az ára :woo: kicsit soknak tarom
 vagy megéri?

Sztem meg, bár érdemes megnézni, hogy ki és mikor adta ki, és annak függvényében értékelni, hogy mehet-e lejebb az ára. Ha valami bootleg, akkor éedemes várni, ha viszont igényesebb, akkor úgysem lesz kevesebb az ára...
kösz a tippet majd akkor megnézem és kérek infot töletek hogy érdemes e vagy nem

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2007. Május 26. 22:45, Szombat
Kagemusha - The Shadow Warrior láttam ezt a filmet az alexandriába megvásárolható magyarul a gáz vele hogy 3800 körül mozgott az ára :woo: kicsit soknak tarom
 vagy megéri?

http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=19170

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Május 28. 17:53, Hétfő
A fesztivál Nagydíját Kavasze Naomi japán rendező vehette át a Cannesi filmfesztiválon Gratula:) azért ázsia hozta a dijakat:)
valaki látott esetleg a rendezőtől filmet?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. Május 28. 19:19, Hétfő
A fesztivál Nagydíját Kavasze Naomi japán rendező vehette át a Cannesi filmfesztiválon Gratula:) azért ázsia hozta a dijakat:)
valaki látott esetleg a rendezőtől filmet?

Gondolom ő az: LINK (http://www.imdb.com/name/nm0442905/)

ui.: Ha minden igaz van már Nightmare Detective DVDRip!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Május 29. 15:38, Kedd
Megnéztem a Sugar $ spice-t
Tetszett a film s a barátnőmnek is:) ami külön öröm
erika jó volt benne viszont csalódás volt a vége hogy...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. Május 29. 16:06, Kedd
Megnéztem a Sugar $ spice-t
Tetszett a film s a barátnőmnek is:) ami külön öröm

Ejnye, nem szép dolog spoilerezni. :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Május 29. 16:26, Kedd
Megnéztem a Sugar $ spice-t
Tetszett a film s a barátnőmnek is:) ami külön öröm
erika jó volt benne viszont csalódás volt a vége hogy...

Nagyszerű! Pont ezt írtam ki neked grátisban a Bittersweet Life mellé. Remélem a Hula Girl is megvan  :censored:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. Május 29. 16:50, Kedd
Kagemusha - The Shadow Warrior láttam ezt a filmet az alexandriába megvásárolható magyarul a gáz vele hogy 3800 körül mozgott az ára :woo: kicsit soknak tarom
 vagy megéri?

A magyar kiadásnak egy baja van, hogy fél óra hiányzik belőle (az alap nálam a Criterion féle 180 perces változat).

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Burzum - 2007. Május 30. 10:48, Szerda
Az utóbbi időben megnéztem pár japán filmet:

-Samurai Resurrection:egynek elment,gyenge közepes.

-The Princess Blade:tetszett,jó kis mozi volt.

-The Host:kb. a közepéig jó volt,utána meg rohadt unalmassá vált(mondjuk ez nem japán film volt:).

Amit nagyon meg szeretnék még nézni,az Kitamura-tól a LoveDeath meg egy PS2-es játékfeldolgozás(talán anime is volt belőle vagy manga?),a Dororo.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Május 30. 13:25, Szerda
Az utóbbi időben megnéztem pár japán filmet:

-Samurai Resurrection:egynek elment,gyenge közepes.

-The Princess Blade:tetszett,jó kis mozi volt.

-The Host:kb. a közepéig jó volt,utána meg rohadt unalmassá vált(mondjuk ez nem japán film volt:).

Amit nagyon meg szeretnék még nézni,az Kitamura-tól a LoveDeath meg egy PS2-es játékfeldolgozás(talán anime is volt belőle vagy manga?),a Dororo.

A Dororo még tudtommal nem jött ki...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Május 30. 14:13, Szerda
Az utóbbi időben megnéztem pár japán filmet:

-Samurai Resurrection:egynek elment,gyenge közepes.

-The Princess Blade:tetszett,jó kis mozi volt.

-The Host:kb. a közepéig jó volt,utána meg rohadt unalmassá vált(mondjuk ez nem japán film volt:).

Amit nagyon meg szeretnék még nézni,az Kitamura-tól a LoveDeath meg egy PS2-es játékfeldolgozás(talán anime is volt belőle vagy manga?),a Dororo.

A Dororo még tudtommal nem jött ki...

azt csakis Shibasaki Kou miatt akarom megnézni!! <:) :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Burzum - 2007. Május 30. 19:22, Szerda
A Dororo még tudtommal nem jött ki...
[/quote]

Remélem még a nyáron kiadják a LoveDeath-el együtt.Megnéztem a LoveeDeath trailer-ét és nekem úgy tűnik,hogy Kitamura mintha elment volna egy betegebb irányba,bár ki tudja,majd a végeredményt látva kiderül úgyis,hogy mi a helyzet.Azért jó lenne,ha most ez egy erős film lenne tőle...

Ja,meg múltkorában még az Ashura,a démonvadászt sasoltam meg.Olyan gyenge közepes volt a film,bár nem is vártam tőle sokat.Megvenni biztos nem fogom.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Május 30. 19:45, Szerda

ITT (http://manu.interhost.hu/content/view/1153/56/) írtam Kitamura elkövetkező filmjeiről, elég sok stílusba belekapott most..

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Burzum - 2007. Május 31. 07:46, Csütörtök

Köszi a linket,elolvastam.A Clive Barker féle projektről már hallottam és mivel szeretem Barker munkásságát(Hellraiser rulz),ezért az érdekel a legjobban.Mondjuk a másik kettő is érdekesnek tűnik.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Yakuza - 2007. Június 5. 21:30, Kedd
A The Calamari Wrestler című filmet látta már valaki? Egy ilyen polip birkózóról szól. Nagy marhaságnak tűnik, ezért mindenféleképp meg kéne nézni. :-D

(http://squid.us/wp-content/uploads/calamari_wrestler.jpg)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Június 6. 09:03, Szerda
A The Calamari Wrestler című filmet látta már valaki? Egy ilyen polip birkózóról szól. Nagy marhaságnak tűnik, ezért mindenféleképp meg kéne nézni. :-D

([url]http://squid.us/wp-content/uploads/calamari_wrestler.jpg[/url])

Csápok!!! JEEEEJ!!! Ez nekem is kell!!! :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Yakuza - 2007. Június 6. 20:06, Szerda
Idézet
Csápok!!! JEEEEJ!!! Ez nekem is kell!!! Very Happy

The Calamari Wrestler

http://rapidshare.com/files/28525491/CW.part1.rar
http://rapidshare.com/files/28531041/CW.part2.rar
http://rapidshare.com/files/28536049/CW.part3.rar
http://rapidshare.com/files/28541646/CW.part4.rar
http://rapidshare.com/files/28546259/CW.part5.rar
http://rapidshare.com/files/28550717/CW.part6.rar
http://rapidshare.com/files/28554976/CW.part7.rar
http://rapidshare.com/files/28556234/CW.part8.rar

password: www.softarchive.net

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Június 6. 20:30, Szerda
Idézet
Csápok!!! JEEEEJ!!! Ez nekem is kell!!! Very Happy

The Calamari Wrestler

[url]http://rapidshare.com/files/28525491/CW.part1.rar[/url]
[url]http://rapidshare.com/files/28531041/CW.part2.rar[/url]
[url]http://rapidshare.com/files/28536049/CW.part3.rar[/url]
[url]http://rapidshare.com/files/28541646/CW.part4.rar[/url]
[url]http://rapidshare.com/files/28546259/CW.part5.rar[/url]
[url]http://rapidshare.com/files/28550717/CW.part6.rar[/url]
[url]http://rapidshare.com/files/28554976/CW.part7.rar[/url]
[url]http://rapidshare.com/files/28556234/CW.part8.rar[/url]

password: [url=http://www.softarchive.net]www.softarchive.net[/url]

van egy BT topik, az ilyesmit inkább oda kéne. csak a rend kedvéért... 

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Június 7. 07:51, Csütörtök
Kijött a Love and Honor, a Twilight Samurai és Hidden Blade 3. része!!!  :samurai: :samurai: :samurai:

(http://www.popcornmag.com/gallery/galleries/news/lahonor.jpg)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Június 7. 13:50, Csütörtök
Kijött a Love and Honor, a Twilight Samurai és Hidden Blade 3. része!!!  :samurai: :samurai: :samurai:

hurrá! :istenvagy

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Yakuza - 2007. Június 7. 14:23, Csütörtök
Idézet
van egy BT topik, az ilyesmit inkább oda kéne. csak a rend kedvéért...

Elnézést, megosztási vágyam néha határtalan méreteket ölt. :) A BT topikok azok nem ilyen torrentes dolgok? Azokban ugyanis nem vagyok érdekelt. :smoke: Ja, egyébként a wuxiás téma zavaró azon a helyen, ahol most van? (Mivel, hogy oldalak belinkeléséről van szó.) :off:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Június 7. 15:45, Csütörtök
Idézet
van egy BT topik, az ilyesmit inkább oda kéne. csak a rend kedvéért...

Elnézést, megosztási vágyam néha határtalan méreteket ölt. :) A BT topikok azok nem ilyen torrentes dolgok? Azokban ugyanis nem vagyok érdekelt. :smoke: Ja, egyébként a wuxiás téma zavaró azon a helyen, ahol most van? (Mivel, hogy oldalak belinkeléséről van szó.) :off:

igen, főleg torrentek, de akadnak emule-os linkek is. szerintem, az ilyenek  is mehetnének oda. csak, hogy ne össze-vissza legyenek...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. Június 7. 16:41, Csütörtök

Nincs semmi baj a megosztási vágyaddal, de szerintem is jobb volna ott. 8-)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Yakuza - 2007. Június 7. 21:08, Csütörtök
Idézet
Nincs semmi baj a megosztási vágyaddal, de szerintem is jobb volna ott. Cool

Ok. Köszi, hogy áttetted.  :kina:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: arnold - 2007. Június 9. 20:59, Szombat
Rinne: a J-Horror Theatre Series 3. darabja. sajnos ez sem hoz semmi újdonságot a múfajba. kicsit olyan érzés, mintha a Ragyogást néznéd j-horror stílusban.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: oldfan - 2007. Június 13. 12:27, Szerda
Legutóbb a FIRES ON THE PLAIN filmen jutottam túl, amit Yezytől szereztem. Érdemes volt. A DAIEI 1959-es opusza nehéz témát boncolgat, a Birodalmi Hadsereg végnapjait a 2. Világháborúban a Fülöp szigetek környékén. Megismerhetjük egy lepusztuló hadsereg végső összeomlását, mind fizikai, mind erkölcsi értelemben. Japánban ez annak idején igen merész film lehetett, mert minden szépítés nélkül mutatja be a dolgokat. Számos tabu témát is érint, mint pl. az öngyilkossági parancsok, a bajtársiasság hiánya, emberevés, a benszülött lakosság gyűlölete...stb. Alig van benne ismert arc, de nem hátrány, sőt így könnyebb a szereplőket elfogadni. Ajánlom megtekintésre.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Június 28. 17:19, Csütörtök
(http://home.arcor.de/fuusa/dangan1.jpg)

Dangan Runner DVD az ADC-n!  :samurai:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2007. Június 30. 11:53, Szombat
megnéztem a flower and snake 2-t, de elég gyengus, néha belepörgettem.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2007. Július 2. 12:00, Hétfő
([url]http://home.arcor.de/fuusa/dangan1.jpg[/url])

Dangan Runner DVD az ADC-n!  :samurai:

Magyar feliratot nem készít valaki?  <:)  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. Július 2. 13:46, Hétfő
([url]http://home.arcor.de/fuusa/dangan1.jpg[/url])

Dangan Runner DVD az ADC-n!  :samurai:

Magyar feliratot nem készít valaki?  <:)  :)

Ez ilyen Postman Blues jellegű, vagy milyen?

Ghost Train: klisé klisé hátán, egyedül Erika Sawajiri (http://manu.interhost.hu/content/view/1395/66/)-ért érdemes megnézni.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. Július 2. 17:43, Hétfő

Ez ilyen Postman Blues jellegű, vagy milyen?

Ugyanaz a rendező, ugyanaz a főszereplő. Szerintem nagyon nagy film. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2007. Július 3. 09:19, Kedd

Ez ilyen Postman Blues jellegű, vagy milyen?

Ugyanaz a rendező, ugyanaz a főszereplő. Szerintem nagyon nagy film. :)

És kevés dialóg... :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: koptt - 2007. Július 3. 21:09, Kedd
Habár kevésbé idevaló, de idevág

Egy-két feliratot készítettem angolból magyarra, saját használatomra (ami annyit tesz, enyhén sete-suta fordítás, csak arra, hogy dvd-re téve egyszer megnézzem a filmet((mivel szerintem angol felirattal nagyon romboló tud lenni jó pár film megértése))
Egyik ilyen a Dangan runner is, azt szeretném kérni, lenne valaki, aki elválalná, hogy a magyar feliratomat, az angol alapján helyrepofozza, megszépítgeti (persze, ha addig valaki nem tesz fel kész feliratot), "nézhetővé" teszi, akkor elküldeném levélben.
...mellette ugyanilyen állapotban tudok küldeni egy Eli Eli Lema Sabachthani és lassan egy Eureka feliratot (mindkettő a nagyszerű Shinji Aoyama-tól)

(és ez már csak tényleg zárójelben, nem veselkedik/ett valaki neki Kiyoshi Kurosawa Doppelganger című filmje magyarításának...?)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2007. Július 4. 11:07, Szerda

A Dangan Runnert átnézném szívesen: agentcooper@index.hu

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Július 4. 19:13, Szerda
Habár kevésbé idevaló, de idevág

Egy-két feliratot készítettem angolból magyarra, saját használatomra (ami annyit tesz, enyhén sete-suta fordítás, csak arra, hogy dvd-re téve egyszer megnézzem a filmet((mivel szerintem angol felirattal nagyon romboló tud lenni jó pár film megértése))
Egyik ilyen a Dangan runner is, azt szeretném kérni, lenne valaki, aki elválalná, hogy a magyar feliratomat, az angol alapján helyrepofozza, megszépítgeti (persze, ha addig valaki nem tesz fel kész feliratot), "nézhetővé" teszi, akkor elküldeném levélben.
...mellette ugyanilyen állapotban tudok küldeni egy Eli Eli Lema Sabachthani és lassan egy Eureka feliratot (mindkettő a nagyszerű Shinji Aoyama-tól)

(és ez már csak tényleg zárójelben, nem veselkedik/ett valaki neki Kiyoshi Kurosawa Doppelganger című filmje magyarításának...?)

Nekem meg jöhet az Eli Eli... !

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2007. Július 5. 13:25, Csütörtök
Nocsak... (http://www.imdb.com/title/tt1010398/)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2007. Július 5. 13:34, Csütörtök
Nocsak... ([url]http://www.imdb.com/title/tt1010398/[/url])

atyaég

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Július 12. 16:43, Csütörtök
Végre új Miike film, és van hozzá (custom) eng sub!

(http://img.photobucket.com/albums/v326/theobviousguy/ss/ADC/okunen/okunenposter.jpg)

http://asiandvdclub.org/details.php?id=9545

Nagyon dícsérik, Ryuhei Matsuda játszik benne, és ITT (http://manu.interhost.hu/content/view/737/56/) írtam róla pár sor előzetest.

...ez pedig vicces:

Yo-Yo Girl Cop pron parodia

(http://fst.omnilounge.co.uk/img/e67b8bf7i.jpg)

http://fst.omnilounge.co.uk/details.php?id=8753

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2007. Július 26. 12:55, Csütörtök
tetsuo (http://zzzblog.freeblog.hu/archives/2007/07/26/2499605/). egy év után végre meg mertem nézni még egyszer. :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Július 26. 15:23, Csütörtök

Ez ilyen Postman Blues jellegű, vagy milyen?

Ugyanaz a rendező, ugyanaz a főszereplő. Szerintem nagyon nagy film. :)
Az egyik legnagyobb sabu film nekem meg van cd-s változatban én megrendeltem.
Nem nagyon kell hozzá felirat elég könnyen emészthető az angolja:) amúgy nagyon jó kis darab  :good:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. Július 28. 23:39, Szombat
Ismeri valaki ezt?

Pyrokinesis - Kurosufaia (2000)

IMDb (http://www.imdb.com/title/tt0266870/)

(http://img340.imageshack.us/img340/8265/pyrode5.th.jpg) (http://img340.imageshack.us/my.php?image=pyrode5.jpg)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. Július 30. 08:21, Hétfő
Barátnőmmel megnéztük a Hula Girs-t:)

S neki is tetszett:)

A táncos lányok nagyon ügyesen járták a Hula hulát:) 
Kedves kis film érdemes megnézni igazán barátnős filmnek való. valamilyen szinten le is köti az embert.
És a tánc tényleg nagyon látványos tetszetős. :) :good:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Dr.Tatsuya - 2007. Július 31. 14:38, Kedd
japán filmek: www.crunchyroll.com

Cím: Re: Japán filmek
Írta: koptt - 2007. Augusztus 19. 17:53, Vasárnap
Kiyoshi Kurosawa új filmje a Retribution (Sakebi) az ADC-n alaposan bearanyozódva.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Djinn - 2007. Augusztus 20. 13:28, Hétfő
Üdvözlet ^^

Kérésem/kérdésem lenne... Véletlenül nincs valakinek felirata (angol vagy magyar) a Nemuru otoko (Sleeping Man) (http://www.imdb.com/title/tt0117161/) című filmhez? Én csak egy fordítógépes angol-t találtam, de az kb semmire nem használható...  3 perc után feladtam, hogy értelmet találjak benne  :deadmeat:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Mary - 2007. Augusztus 21. 16:44, Kedd
Az én abszolút kedvenc japán filmem a Moon Child. (L)  :good:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Augusztus 22. 23:05, Szerda
Üdvözlet ^^

Kérésem/kérdésem lenne... Véletlenül nincs valakinek felirata (angol vagy magyar) a Nemuru otoko (Sleeping Man) ([url]http://www.imdb.com/title/tt0117161/[/url]) című filmhez? Én csak egy fordítógépes angol-t találtam, de az kb semmire nem használható...  3 perc után feladtam, hogy értelmet találjak benne  :deadmeat:

Tudtommal még nem jött ki hozzá - ezek szerint normális - angol sub..

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Djinn - 2007. Augusztus 29. 15:19, Szerda
Üdvözlet ^^

Kérésem/kérdésem lenne... Véletlenül nincs valakinek felirata (angol vagy magyar) a Nemuru otoko (Sleeping Man) ([url]http://www.imdb.com/title/tt0117161/[/url]) című filmhez? Én csak egy fordítógépes angol-t találtam, de az kb semmire nem használható...  3 perc után feladtam, hogy értelmet találjak benne  :deadmeat:

Tudtommal még nem jött ki hozzá - ezek szerint normális - angol sub..

Sejtettem, hogy ez a helyzet, dehát a remény hal meg utoljára...  :-D  Azért köszi ^^
Mostanában egyre több "mission impossible" (vagy annak tűnő) dolgoba ütközök filmkeresés terén és ezt nagyon nem szeretem!  :-x

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2007. Augusztus 31. 10:49, Péntek
Nekem olyan filmek kellenének ami arról szólnak, hogy fiatalok hogyan akarnak jobb életet, hogyan kerülnek ki a nyomrnegyedekből vagy a maffiából való kilépés, az ottani élet bemutatása stb. Na engem ilyenek édekelnének, jöhet akár hongkongi film is, de Takeshi Miike ilyen stílusú filmjeit már mind láttam

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. Augusztus 31. 11:45, Péntek
Nekem olyan filmek kellenének ami arról szólnak, hogy fiatalok hogyan akarnak jobb életet, hogyan kerülnek ki a nyomrnegyedekből vagy a maffiából való kilépés, az ottani élet bemutatása stb. Na engem ilyenek édekelnének, jöhet akár hongkongi film is, de Takeshi Miike ilyen stílusú filmjeit már mind láttam

Young & Dangerous 1-6 tetszeni fog akkor. Szép hosszan mutatják be azt, hogy egy mezei triádtagból hogyan lesz az egész szervezet vezetője.  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2007. Augusztus 31. 12:39, Péntek
audition. (http://zzzblog.freeblog.hu/archives/2007/08/30/2569776/)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Szeptember 9. 14:53, Vasárnap
(http://cdn5.tribalfusion.com/media/938376.jpeg)

Én azért kiváncsi vagyok rá. Látott már valaki valamilyen release-t belőle?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2007. Szeptember 15. 11:38, Szombat
Na nekem kellenének még Yakuzás és japán fiatalokról szóló filmek. Nem olyan csöpögős, hanem komolyabb filmek. Takashi Miike filmjein kívül persze, mert azokat már mind láttam :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Szeptember 25. 21:02, Kedd
Az Azumi 3 (http://fst.omnilounge.co.uk/details.php?id=5146) jó film? :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Szeptember 25. 21:07, Kedd
Az Azumi 3 ([url]http://fst.omnilounge.co.uk/details.php?id=5146[/url]) jó film? :-D

Gondolom egy olcsó szexploitation koppincs. Ilyenből én a Yo-Yo Girl Cop remakejét láttam, az elég kiábrándító volt.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. Október 8. 18:11, Hétfő
A Fudoh-ról miért nincs még ajánló?  :) Azt hittem, a Miike fanatikusok már a rendező összes művét kivesézték itt...  :) Most néztem meg a hétvégén, kíváncsi lettem volna, mi a véleményetek róla.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Yakuza - 2007. Október 8. 18:49, Hétfő
A Fudoh-ról miért nincs még ajánló?  :) Azt hittem, a Miike fanatikusok már a rendező összes művét kivesézték itt...  :) Most néztem meg a hétvégén, kíváncsi lettem volna, mi a véleményetek róla.

K****jó  film. :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: xfantomasx - 2007. Október 8. 20:31, Hétfő
A Fudoh-ról miért nincs még ajánló?  :) Azt hittem, a Miike fanatikusok már a rendező összes művét kivesézték itt...  :) Most néztem meg a hétvégén, kíváncsi lettem volna, mi a véleményetek róla.

K****jó  film. :-D

Szerintem is:)
az egyik legjobb Miike film amit láttam.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: agentcooper - 2007. Október 8. 22:52, Hétfő
A Fudoh-ról miért nincs még ajánló?  :) Azt hittem, a Miike fanatikusok már a rendező összes művét kivesézték itt...  :) Most néztem meg a hétvégén, kíváncsi lettem volna, mi a véleményetek róla.

K****jó  film. :-D

Ennyi elég is lesz az ajánlóban.  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2007. Október 9. 14:03, Kedd
A Fudoh az télleg marha jó film, bár nekem a kedvenc Miike filmem a Dead or Alive Birds. Az nálam nagyon oda tett. De amúgy az olyan film ami a Yakuzákról szól, az nálam mind rohadt jó :) És hát Miike az ilyen témában a mester :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. Október 17. 17:40, Szerda
Két Kiyoshi Kurosawa film van FSS-en a legújabbak között, ha valakit esetleg érdekel...  :angel:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Október 17. 20:42, Szerda
Két Kiyoshi Kurosawa film van FSS-en a legújabbak között, ha valakit esetleg érdekel...  :angel:
Kösz az infót. Rendszeresen csekkolom, de most máris megyek. :)
edit: most épp nem elérhető a böngészés.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Fody - 2007. Október 25. 18:15, Csütörtök
A Cure-ról vki pár mondatban be tudna számolni milyen? Köszi

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. Október 25. 18:45, Csütörtök
A Cure-ról vki pár mondatban be tudna számolni milyen? Köszi

http://manu.interhost.hu/content/view/68/
http://manu.interhost.hu/content/view/59/
 :angel:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Fody - 2007. Október 25. 18:48, Csütörtök
Rákerestem de nem dobott ki semmit:P Köszi.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. Október 25. 18:57, Csütörtök
Rákerestem de nem dobott ki semmit:P Köszi.

Fura. Hol/hogy kerestél rá?

Én mondjuk úgy szoktam, hogy rálépek az oldaltérképre és nyomok egy CTRL-F-et.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Fody - 2007. Október 26. 05:16, Péntek
Asszem lehet The Cure-ként mert, vhol így volt az angol cím feltüntetve.  :good:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. Október 29. 20:12, Hétfő
A Great Yokai War és a hasonló filmek főhősei ismét lesujtottak a mozinézőkre! Itt a Kitaro!  :-D Jó kis film, bár ugyanúgy kissé gyerekes, mint a Miike féle Yokai Daisenso volt. :) A szörnyek fele animált, a másik fele a jól megszokott gumifigura. Nekem tetszett!

(http://www.newmov.com/pic/divx/2007/Kitaro.2007.DVDRip.XviD-SUPERiER.jpg)

Ja és van Drift II is.

(http://img141.imageshack.us/img141/9510/drift2zp7.jpg)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Október 29. 20:32, Hétfő
Rákerestem de nem dobott ki semmit:P Köszi.

Fura. Hol/hogy kerestél rá?

Én mondjuk úgy szoktam, hogy rálépek az oldaltérképre és nyomok egy CTRL-F-et.

Én is, a google keresés még mindig elég csúnya... :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. Október 29. 22:10, Hétfő
Rákerestem de nem dobott ki semmit:P Köszi.

Fura. Hol/hogy kerestél rá?

Én mondjuk úgy szoktam, hogy rálépek az oldaltérképre és nyomok egy CTRL-F-et.

Én is, a google keresés még mindig elég csúnya... :)

Én az oldal saját keresőjét szoktam használni, azzal egyből előjött...  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. Október 29. 22:22, Hétfő
Rákerestem de nem dobott ki semmit:P Köszi.

Fura. Hol/hogy kerestél rá?

Én mondjuk úgy szoktam, hogy rálépek az oldaltérképre és nyomok egy CTRL-F-et.

Én is, a google keresés még mindig elég csúnya... :)

Én az oldal saját keresőjét szoktam használni, azzal egyből előjött...  :-D

Én is arra gondoltam. Bejön, de csúnya. :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: gianni7 - 2007. Október 29. 22:23, Hétfő
A Great Yokai War és a hasonló filmek főhősei ismét lesujtottak a mozinézőkre! Itt a Kitaro!  :-D Jó kis film, bár ugyanúgy kissé gyerekes, mint a Miike féle Yokai Daisenso volt. :) A szörnyek fele animált, a másik fele a jól megszokott gumifigura. Nekem tetszett!

([url]http://www.newmov.com/pic/divx/2007/Kitaro.2007.DVDRip.XviD-SUPERiER.jpg[/url])

Ja és van Drift II is.

([url]http://img141.imageshack.us/img141/9510/drift2zp7.jpg[/url])

 :x
- most akartam én is írni a Kitarot :P

Bár ez nem a feliratos topik, de: csinálom hozzá a magyar feliratot

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. Október 30. 00:05, Kedd
:x
- most akartam én is írni a Kitarot :P

Bár ez nem a feliratos topik, de: csinálom hozzá a magyar feliratot

 :istenvagy

Ja és természetesen az esernyőszörny a király!  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. Október 30. 00:08, Kedd
A Great Yokai War és a hasonló filmek főhősei ismét lesujtottak a mozinézőkre! Itt a Kitaro!  :-D Jó kis film, bár ugyanúgy kissé gyerekes, mint a Miike féle Yokai Daisenso volt. :) A szörnyek fele animált, a másik fele a jól megszokott gumifigura. Nekem tetszett!

Én is szemeztem vele, de van most egy másik yokai-os cucc is, a Sword of Alexander. Megnéztem. Beteg. Készülök írni róla.

(http://i49.photobucket.com/albums/f277/IlianaCatSpawn/theswordofalexander2007fs3.jpg)

Ja, és van egy harmadik is. Yokai Kidan

(http://fst.omnilounge.co.uk/img/ykcover.jpg)

Ja és van Drift II is.

([url]http://img141.imageshack.us/img141/9510/drift2zp7.jpg[/url])

Jajistenem :h

:x
- most akartam én is írni a Kitarot :P

Bár ez nem a feliratos topik, de: csinálom hozzá a magyar feliratot

Akkor megvárom, csak siess!  :smoke: :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. November 10. 09:43, Szombat
Itt egy kis lista Japán kék szalag díjazott filmekről.
http://www.imdb.com/Sections/Awards/Blue_Ribbon_Awards/
egy másik lista pedig a japán akadémia díjazottjai
http://en.wikipedia.org/wiki/Japan_Academy_Prize_%28film%29
ismertétek?
van esetleg egy top 100 japán film lista is??
érdekelne

tavaly a hula Girls nyert hmm jó kis film érdemes megnézni kösz manu:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2007. November 16. 22:45, Péntek
megnéztem ezt az új Miiket, Like a dragon, ami egy ps2 játék, annyiból érdekes, hogy tényleg olyan, és akinek megvan (Yakuza című), az biztos extra élvezet.. viszont roppant fárasztó volt, na meg a sub alig egy autotranslate fölött..

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. November 17. 08:35, Szombat
Kantoku Banzai-t látta már valaki? Tegnap este megnéztem, nem semmi darab.  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. November 18. 00:14, Vasárnap
Kantoku Banzai-t látta már valaki? Tegnap este megnéztem, nem semmi darab.  :-D

Én is megnéztem, fura humora van ennek a Kitanonak. :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2007. November 18. 16:32, Vasárnap
van olyan szar, mint a Takeshis? ha csak kicsit is hasonló, kerülném.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. November 18. 22:41, Vasárnap
van olyan szar, mint a Takeshis? ha csak kicsit is hasonló, kerülném.

Nekem tetszett. Nagyon Kitano és valóban van abban is valami, hogy kicsit a Getting Any-re emlékeztet.  :) Jó elborult ez is.  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. December 1. 15:55, Szombat
Megnéztem a Twilight samurai-t hát nagyon nagy film volt  :istenvagy
az ilyen filmeket szeretem. mondanivalója van a karakterek szépen kidolgozottak
látta valaki?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. December 1. 17:17, Szombat
Megnéztem a Twilight samurai-t hát nagyon nagy film volt  :istenvagy
az ilyen filmeket szeretem. mondanivalója van a karakterek szépen kidolgozottak
látta valaki?

Naná - http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Twilight-Samurai.html

Nézd meg a másik két részt is!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. December 3. 17:08, Hétfő
Megnéztem a Twilight samurai-t hát nagyon nagy film volt  :istenvagy
az ilyen filmeket szeretem. mondanivalója van a karakterek szépen kidolgozottak
látta valaki?

Naná - [url]http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Twilight-Samurai.html[/url]

Nézd meg a másik két részt is!

meg is fogom csak még le kell töltenem  öket.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2007. December 3. 17:29, Hétfő
Viszont ma a Blue Wolf volt soron,
A japánok által készített Gingis khan történet feldolgozása.
Látta valaki már? Öszintén megmondva kicsit többet vártam töle a bemutató alapján de ennek az oka valöszinüleg az volt hogy a "nagy amerikai" történelmi filmek stílusát vártam.( én hibám).
A film összeségében jó szép diszletek látszik hogy törekedtek a korhűségre a nagy költség vetés is érződik, szép zene szép tájak. kigondolná hogy egy hatalmas fűves sztyeppét ahol semmi nincs széppé lehet tenni néhány jó beállítással. Engem kicsit a tigris és sárkányra emlékeztetett ahol a sivatagot tudták jól bemutatni.
inkább  egy élet út bemutatásáról szól a film mint a nagy harcokról.
van róla ismertető? 

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2007. December 3. 18:38, Hétfő

Van -> http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/The-Blue-Wolf-To-the-Ends-of-Earth-and-Sea-2007.html

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2007. December 27. 15:53, Csütörtök
ha érdekel valakit: véleményem kitano legújabb filmjéről (http://zzzblog.freeblog.hu/archives/2007/12/26/2785718/).

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2007. December 27. 19:04, Csütörtök
ha érdekel valakit: véleményem kitano legújabb filmjéről ([url]http://zzzblog.freeblog.hu/archives/2007/12/26/2785718/[/url]).
Jé, még egy animálós gif. :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2007. December 27. 19:35, Csütörtök
ha érdekel valakit: véleményem kitano legújabb filmjéről ([url]http://zzzblog.freeblog.hu/archives/2007/12/26/2785718/[/url]).

Ennyire azért nem volt rossz. :) Persze lehet, hogy a rendező korábbi munkáit ismerve nagyobb elvárásai vannak az embernek.

Javítsd ki légyszi az ázsiafilm URL-jét. <:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2007. December 27. 23:52, Csütörtök
ha érdekel valakit: véleményem kitano legújabb filmjéről ([url]http://zzzblog.freeblog.hu/archives/2007/12/26/2785718/[/url]).

Szerintem se volt ennyire rossz, csak a magas elvárásokból szinte mindig hatalmas pofáraesés lesz (lásd a pl. a Triangle esetét is).

Cím: Re: Japán filmek
Írta: rents - 2007. December 28. 10:53, Péntek
Szerintem se volt ennyire rossz, csak a magas elvárásokból szinte mindig hatalmas pofáraesés lesz (lásd a pl. a Triangle esetét is).

nem elvárásokról van szó, ez a film egyszerűen bűzlik. 3 pontot egyébként ér a kis szerencsétlen, amiért mégis csak egyet adtam rá, azt kifejtettem a cikkben. ettől függetlenül persze kitano zseni.  :)

ázsiafilm url javítva.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. Január 12. 10:20, Szombat
Big Man Japan-t látta valaki rajtam kívül? Finoman szólva sem az, mint amire számítottam...  :-D Kétszer is úgy megijedtem az elején, mint horrorfilmek esetében sohasem, de ez mellékes. Az egész egyfajta áldokumentumfilm, röhejes CG betétekkel. Nem nevezném az év filmjének, de legalább olyan elborult, mint a Taitei no ken volt. Ajánló is lesz róla hamarosan...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. Január 14. 20:46, Hétfő
És igen, van új Drift!!!  :-D Végre rájöttek arra is, hogy mivel kell eladni az ilyen filmeket. :)

Drift Special Beauty Battle  :)

(http://www.bbsmovie.com/attachments/month_0801/20080113_dbfe516d1ea29eac1655U3q19ZxK1jQz.jpg)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2008. Január 14. 20:52, Hétfő
És igen, van új Drift!!!  :-D Végre rájöttek arra is, hogy mivel kell eladni az ilyen filmeket. :)

Drift Special Beauty Battle  :)

([url]http://www.bbsmovie.com/attachments/month_0801/20080113_dbfe516d1ea29eac1655U3q19ZxK1jQz.jpg[/url])

Egyértelműen sokkal látványosabbnak tűnik, mint az első rész  :-D. Egyébként, ha Special, nem lehet, hogy valami sorozatról van inkább szó, mint filmről? Nem mintha attól jobb lenne...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: oldfan - 2008. Január 15. 13:43, Kedd
Megnéztem a DEATH SHADOWS-t, angol kiadást, nem a Black Mirror-ost.  Vágjunk bele, finoman szólva nem egy sikeres alkotás, igaz, Gosha egy rossz alkotói periódusában készítette. Kifejezette stílus-hablaty, szándékosan nézőbosszantó.Revüszínpad-szerű bevilágítások és beállítások, sok öncélú félmeztelenkedő "jelenet", hiteltelen történet. Szinte láttam az arcát, amint vágja a filmet: "Úgyse találjátok ki, hogyan megy tovább a film..." Nem is törekedett a hitelességre. Azért van 2 olyan harci jelenet, ahol már nem verekedést, hanem harcművészetet kapunk, ott látszik mennyire jó is tud lenni. Hogy aztán a végén tönkretegyen mindent...Aki látta a jó filmjeit( GOYOKIN, BANDITS VS. SAMURAI SQUADRONS) az messze legyen a TV-től nézés közben, még kárt tesz benne..     :)   Én azzal "állok bosszút" ezért a rossz moziért, hogy maximum egy ilyen kommentárt kaphat, ismertetőt semmiképp! :woo:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Yakuza - 2008. Január 15. 18:05, Kedd

Akkor de jó, hogy megvettem. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2008. Január 28. 12:35, Hétfő
Pinky Violence Collection-t honnan szerezhetném meg?

Sexploitation filmeket tudtok nekem ajánlani? Jó sokat :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. Január 28. 12:40, Hétfő
Pinky Violence Collection-t honnan szerezhetném meg?

Sexploitation filmeket tudtok nekem ajánlani? Jó sokat :-D

Látom más is rátalált a témára...  :-D Keress rá iMDB-n Yasuharu Hasebe és Norifumi Suzuki filmjeire, azok fognak tetszeni, Koji Wakamatsu filmeivel kapcsolatban már nem vagyok ennyire biztos. Esetleg a csajok között is szétnézhetsz, Ike Reiko és Sugimoto Miki volt talán a két legnagyobb név közülük. Előbbiről van életrajz itt a lapon is, utóbbiról hamarosan lesz.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2008. Február 11. 15:39, Hétfő
No van Sukiyaki release! Sztem hardsubos, de van DVD9 is. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kakashi - 2008. Február 11. 17:51, Hétfő
hali mindenkinek,
remélem jó helyen teszem fel a kérdést,
van egy japán dráma, ami 2 harcos szerelméről és persze a tragikus végkifejletről szól: )
nem tudjátok, mi a címe, és hol szerezhető be?
előre is köszi!
üdv mindenkinek!
kakashi

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Yakuza - 2008. Február 11. 19:48, Hétfő
hali mindenkinek,
remélem jó helyen teszem fel a kérdést,
van egy japán dráma, ami 2 harcos szerelméről és persze a tragikus végkifejletről szól: )
nem tudjátok, mi a címe, és hol szerezhető be?
előre is köszi!
üdv mindenkinek!
kakashi

Ennél egy kicsit több infó kellene. Nekem a Shinobi (2005) ugrott be hirtelen. Ezt nálunk is kiadták dvd-n.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2008. Február 11. 20:24, Hétfő
hali mindenkinek,
remélem jó helyen teszem fel a kérdést,
van egy japán dráma, ami 2 harcos szerelméről és persze a tragikus végkifejletről szól: )
nem tudjátok, mi a címe, és hol szerezhető be?
előre is köszi!
üdv mindenkinek!
kakashi

És ez a szerelem homoszexuális szerelem a két harcos között? :) Mert akkor meg a Taboo.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kakashi - 2008. Február 12. 08:28, Kedd
sziasztok és köszönöm az infót!

és köszi kedves Manu, a Taboo lesz az ! :istenvagy
nemtod véletlen kiadták e nálunk és a ha igen, hol lehet hozzájutni?
köszi
kakashi
vagy esetleg, ha lellehet tölteni vhonnan, minden megoldásra nyitott vok...  :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. Február 12. 08:38, Kedd
sziasztok és köszönöm az infót!

és köszi kedves Manu, a Taboo lesz az ! :istenvagy
nemtod véletlen kiadták e nálunk és a ha igen, hol lehet hozzájutni?
köszi
kakashi
vagy esetleg, ha lellehet tölteni vhonnan, minden megoldásra nyitott vok...  :D

Kiadták itthon is, úgyhogy jó eséllyel meg lehet szerezni DVD-n eredetiben is, elvileg nem is drága.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kakashi - 2008. Február 12. 08:49, Kedd
hali,

kerestem divido-n és xpress-en, de semmi: (
hol érdemes körülnézni?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. Február 12. 09:36, Kedd
hali,

kerestem divido-n és xpress-en, de semmi: (
hol érdemes körülnézni?

Valaki írta asszem itt a fórumon is, hogy megvette, tehát biztos, hogy létezik.  :) Tesco, Auchan, meg hasonlókban szoktak ilyenek előfordulni, esetleg egy vásárlás során megéri az ottani kínálatban körülnézni.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kakashi - 2008. Február 12. 09:37, Kedd
sikerült!
(best hollywood, nagyon rendesek!)
köszönöm nektek a sok infót srácok, királyok vagytok!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2008. Február 12. 13:05, Kedd
Sukiyaki Western Django-ban most angolul beszélnek a japánok?
A traillert megnézve eléggé amerikai szaga van, na meg egyből Tarantino, Rodrigez páros ugrott be. Mindegy leszedem, de sztem nemfog tetszeni.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2008. Február 12. 17:54, Kedd
Sukiyaki Western Django-ban most angolul beszélnek a japánok?
A traillert megnézve eléggé amerikai szaga van, na meg egyből Tarantino, Rodrigez páros ugrott be. Mindegy leszedem, de sztem nemfog tetszeni.

angolul forgatták, de egy k... szót sem lehet érteni az akcentus miatt :)

én végül 27 percnél feltoltam a lekicsinyitett képernyőt a monitor sarkába, hogy tudjak mellette sudokuzni...

manu, a cikkben van vmi extra? mert nem nyitja meg az ie7 azt az oldalt.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2008. Február 12. 19:14, Kedd

Most se jó?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2008. Február 12. 20:59, Kedd
így már megy

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. Február 24. 21:24, Vasárnap
Megnéztem a Tokyo Tower-t. Úgy látszik, a japánokat utolérte teljesen a nosztalgiamánia, akárcsak az Always, meg a Yellow Tears, ez a sztori is jórészt az 50-es 60-as években játszódik. Kár, hogy telerakták a melodrámák elmaradhatatlan kellékeivel... Nagyon szép film, remek színészekkel, csak ez a melodrámázás nem kellett volna bele...  :)
Viszont lehagytuk a best of listáról a Kisaragi-t.  :( Az a film egyszerűen szenzációs, 10/10, akárcsak a Soredemo!  :good:

(http://www.newmov.com/pic/divx/2008/Kisaragi.2007.DVDRip.XviD-CHuMo.jpg)

Cím: Japán filmek: Bubble Fiction
Írta: FoodLFG - 2008. Február 25. 16:16, Hétfő
^ Ha már 2007 legjobbjai

Én 2007-ből csak a Bubble Fictiont láttam, de nem merek rá szavazni, mert nem ismerem a többi filmet és egyébként is nehezen jelölném az év legjobb filmjére.
Hirosue Ryouko kifejezetten tetszett benne és a filmnek is vannak igen jó pillanatai, de becsúszott egy-két amatőr megvalósítás főleg a vége felé. Szerintem kicsit összecsapták a film végét.
Ennek ellenére tetszett, de ha ez lesz az év filmje, akkor el tudom képzelni, hogy a többi milyen volt..:P

A lista viszont jó lesz arra, hogy az alapján valamilyen szinten bepótoljam a 2007-es évet.
A Kisaraginak kicsit utánaolvastam. Szerintem érdekes. Ha be tudom szerezni, akkor valószínűleg meg is nézem.

link (http://www.azsiafilm.hu/forum/index.php?topic=199.msg13330#msg13330)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. Február 25. 21:38, Hétfő
^ Ha már 2007 legjobbjai

Én 2007-ből csak a Bubble Fictiont láttam, de nem merek rá szavazni, mert nem ismerem a többi filmet és egyébként is nehezen jelölném az év legjobb filmjére.
Hirosue Ryouko kifejezetten tetszett benne és a filmnek is vannak igen jó pillanatai, de becsúszott egy-két amatőr megvalósítás főleg a vége felé. Szerintem kicsit összecsapták a film végét.
Ennek ellenére tetszett, de ha ez lesz az év filmje, akkor el tudom képzelni, hogy a többi milyen volt..:P

A lista viszont jó lesz arra, hogy az alapján valamilyen szinten bepótoljam a 2007-es évet.
A Kisaraginak kicsit utánaolvastam. Szerintem érdekes. Ha be tudom szerezni, akkor valószínűleg meg is nézem.

Nem tudom, ki hogy van vele, de számomra 2007 egyértelműen a japán filmek éve volt. Rengeteg magas színvonalú, eredeti témát feldolgozó, ötletes drámát hoztak össze és a vígjátékaik is többségében nagyszerűek voltak. Nekem sokkal jobban bejöttek, mint bármelyik nagyköltségvetésű 2007-es kínai/HK mozi...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: FoodLFG - 2008. Február 29. 17:42, Péntek
Megnéztem a Tokyo Tower-t. Úgy látszik, a japánokat utolérte teljesen a nosztalgiamánia, akárcsak az Always, meg a Yellow Tears, ez a sztori is jórészt az 50-es 60-as években játszódik. Kár, hogy telerakták a melodrámák elmaradhatatlan kellékeivel... Nagyon szép film, remek színészekkel, csak ez a melodrámázás nem kellett volna bele...  :)
Viszont lehagytuk a best of listáról a Kisaragi-t.  :( Az a film egyszerűen szenzációs, 10/10, akárcsak a Soredemo!  :good:

Ok
Megnéztem a Kisaragit.
Az mindenképp a film mellett szól, hogy annak ellenére, hogy csak egy szobában játszódik, érdekes tud lenni.  Ugyan nem szeretem a nyomozós sztorikat, de nem unatkoztam a film alatt.
Kicsit talán sok volt benne a veszekedés. Főleg a felétől már unalmasabbá vált tőle a film.
A fórumos találkozó ötlete meg tök komoly. Némely jelenetben némileg magamra is ismertem. :D Ilyet is szinte csak a japánoktól tudok elképzelni, nem hiszem, hogy pl magyar filmesek megpróbálkoznának ilyen sztorival. Japánok biztosan közelebb állnak az internethez. Jó ötlet volt.
Jók voltak a karakterek is. Főleg az elején a dagi srác karaktere tetszett (ugye utána annyira már nem szerepelt..). [spoiler] A lány apja meg szinte a legagresszívabbá vált a film végére. :)

Nem annyira szívesen adnék ki pénzt a moziban egy ilyen filmért, de itthonra teljesen rendben van. Az is igaz, hogy sokkal rosszabb filmeket is láttam már a mozikban.

Ázsiai filmek esetében nálam még mindig a Nobody Knows (Dare mo shiranai) (http://www.jpop.hu/forum/index.php?s=&showtopic=218&view=findpost&p=59935) vezet.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: oldfan - 2008. Március 5. 13:19, Szerda
Pusi-nak.
A vendégoldalon általad keresett film minden valószínűség szerint a Shógun árnyéka(Shogun"s Shadow), amit nálunk is forgalmaztak.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Yakuza - 2008. Március 15. 15:23, Szombat
Kuriózum!

http://yakuza-filmes-pagodaja.blog.hu/2008/03/15/takashi_shimizu_rovidfilmje

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Március 15. 20:44, Szombat
amúgy nem telt ázsiai film nézés nélkül ez a hosszú böjt hála Yezy mesternek :) volt filmem
megnéztem a samurájok és banditákat. kellemes darab csak valahogy nem volt igazán eleje meg kicsit össze visszának is éreztem vagy csak én vagyok vele így ? a harcok jók voltak a szokásos kicsit vérengzős harcok a megszokottak, a szinkron gagyi át is váltottam a film közepén feliratra japán nyelvre.

megnéztem továbbá az Óceán Hozott című filmet angol cím Picture Bride.
kellemes kis női dráma kicsit okinavás stilusnak tünt nekem ez az egész hawai szigeteki sztori egyszer megnézhetős
tervezek róla egy írás is ha igénylitek csak akkor megnézem megint mert már elfelejtettem.

japán filmek közül amit még néztem a blessing bell sabu mester alkotása na az ott volt a sabu stilus minden remekével jó kis film a legjobb a felsorolt filmek közül.

megnéztem továbbá a 5 Centimeters per Second Manu által írt ismertető alapján. szép mese tényleg a legjobb az egészben a szépség kidolgozott tökélestes munka, de nekem kb ennyi valahogy a story elég szegényesre sikeredett sajna.

ja és megnéztem még a Whisler of the Heart-ot na ennek jó kis sztoryja volt tetszett kellemes egész estés történet a macska benne emlékeztetett engem a macskák királyságában látható báróval.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Március 15. 20:53, Szombat
http://www.youtube.com/watch?v=zkiTk7BhuWc&feature=related
az uj miyazaki mese idén jelenik meg hallotatok róla?
a zene már most nagyon tetszik :D ponyo no ponyo sakana no ko :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Yakuza - 2008. Március 23. 09:11, Vasárnap
Ő lesz az új Zatoichi:  :love

http://www.youtube.com/watch?v=v76zKavS3fc

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Március 25. 20:57, Kedd
Van valakinek valami tapasztalata az only yesterday című animmel kapcsoltban?
 
A rendezője ugyan az aki a Grave of fireflies-t rendezte nem más mint Isao Takahata.
Már a Grave is nagy anime volt aki látta az tudja miért aki nem tessék megnézni. igazi klasszikus. Miyazaki mester is megemelheti a Grave of fireflies után a kalapját. nekem nagyon be jött.
Remélem az Only Yesterday is valami hasonló nagy alkotás :D de ha csak a fele akkor is jó lesz.
Ma láttam a dvd boltba gondoltam megnézem

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Április 4. 20:07, Péntek
Látta valaki a Hero című  Japán drámát? 2007-ben a japán mozikban elég sokáig volt listavezető, ha jól tudom.
A rendezője Masayuki Suzuki nekem ez a név sajnos nem mond semmit <:)
Szerepelt benne többek között Takuya Kimura,Takako Matsu és még sokan mások.
Valakinek mond valamit a film??

Számomra a film egy nagy homályos köd a szereplőkkel együtt <:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2008. Április 4. 21:54, Péntek
Látta valaki a Hero című  Japán drámát? 2007-ben a japán mozikban elég sokáig volt listavezető, ha jól tudom.
A rendezője Masayuki Suzuki nekem ez a név sajnos nem mond semmit <:)
Szerepelt benne többek között Takuya Kimura,Takako Matsu és még sokan mások.
Valakinek mond valamit a film??

Számomra a film egy nagy homályos köd a szereplőkkel együtt <:)

Láttam róla valamit, de azt hiszem egy sorozat moziváltozata és az nálam sohasem nyerő. Egyébként valószínű ez magyarázza a listavezetői helyét is. Nyilván siker-sorozat volt.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. Április 5. 01:17, Szombat
Látta valaki a Hero című  Japán drámát? 2007-ben a japán mozikban elég sokáig volt listavezető, ha jól tudom.
A rendezője Masayuki Suzuki nekem ez a név sajnos nem mond semmit <:)
Szerepelt benne többek között Takuya Kimura,Takako Matsu és még sokan mások.
Valakinek mond valamit a film??

Számomra a film egy nagy homályos köd a szereplőkkel együtt <:)

Tervezem megnézni, de nincs időm most semmire se...  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Április 5. 07:36, Szombat
Látta valaki a Hero című  Japán drámát? 2007-ben a japán mozikban elég sokáig volt listavezető, ha jól tudom.
A rendezője Masayuki Suzuki nekem ez a név sajnos nem mond semmit <:)
Szerepelt benne többek között Takuya Kimura,Takako Matsu és még sokan mások.
Valakinek mond valamit a film??

Számomra a film egy nagy homályos köd a szereplőkkel együtt <:)

Tervezem megnézni, de nincs időm most semmire se...  :)

Ó hogy te milyen elfoglalt üzlet ember lettél  :-D

Megnéztem az Only Yesterday című animét és képzeljétek MAGYAR :o muzsika szólalt meg benne.
Volt Liszt rapszódiája . Meg magyar népdalok is hallhatóak benne, és nem csak egy szám erejéig. Meg is említik a filmbe, mikor mi ez és a fiú ki is fejti hogy magyar zene tehát hallható, ahogy mondják hangari japánul:)
Egy magyar népdalénekes hölgy albumáról lehet sajnos nem ismerem ezeket <:) így nem ismertem fel ki énekel

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2008. Április 5. 09:40, Szombat
kösz a tippet, a wikine Brahms magyar táncait írják.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Április 10. 19:05, Csütörtök
Lorelei: The Witch of the Pacific Ocean című filmet keresem kicsit jobb verzióba mint ami nekem megvan.
Sajnos sikerült leszedni egy eléggé szar formát mivel csak ilyet találtam. japán szöveg alá lengyel mesélővel. na ez durva :) sajna még felirat sincs hozzá.
Igéretes filmnek tűnik amúgy II VH vége tengeralattjáros. Mindig is tetszettek az ilyen filmek és végre egy japán verziós.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2008. Április 11. 10:23, Péntek
nem tud vki japánul hallás után feliratozni? :) eléggé érdekelne a Black Belt c. film, sok jót olvasni róla, igazi karatésok...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Április 12. 19:05, Szombat
Megnéztem egy doraemon egész estés animét a nobita dinoszaurusza címmel.
Hát meg kell hagyni ez a macska egy isten és főleg a sütije amije van minden állat egyből olyan lesz mint egy kis plüss mackó annyira szelid és aranyos. Aki akar látni egy ilyen T-Rexet a világ egyik ha nem a legvérengzőbb fenevadát igazán angyali képpel látni az feltétlenül nézze meg. Nekem egyébként ez a jelenet bekerült az 5 legviccesebb jelenet közé, amit eddig láttam :D
 
Yezy: a Hősről meg annyit hogy ügyvédes film és elég jó érdemes megnézni. A főszereplők meg Ügyészek. Ja és Hiroshi Abe játszik benne aki a buborék gazdaságos filmbe is szerepelt mint a nagy hódító és a lány apja szerepben.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2008. Április 13. 16:14, Vasárnap
http://twitchfilm.net/site/view/its-five-minutes-of-madness-in-the-tokyo-gore-police-trailer/

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Tetsu - 2008. Április 15. 08:54, Kedd
[url]http://twitchfilm.net/site/view/its-five-minutes-of-madness-in-the-tokyo-gore-police-trailer/[/url]

Fúú hogyezmilyenállat.........  Tak Sakaguchi csúcs.........   :love

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Május 6. 18:13, Kedd
tudtok valamit a Kagehinata ni saku című filmről 2008-s esetleg valahol elérhető? még sajnos nem találtam sehol?

Cím: Re: Japán filmek TOKYO GORE POLICE
Írta: FoodLFG - 2008. Május 7. 16:24, Szerda
[url]http://twitchfilm.net/site/view/its-five-minutes-of-madness-in-the-tokyo-gore-police-trailer/[/url]

OMFG ez mi?? o.O
Az ilyen filmek jól mennek Japánban ?
Enyhén szólva agyament a cucc... és mindez ezzel a B kategóriás megvalósítással (pl vér fröcsögés).
Tutira meg kell nézni, ilyen még nem láttam :DD

Cím: Re: Japán filmek TOKYO GORE POLICE
Írta: Ramiz - 2008. Május 7. 16:41, Szerda
[url]http://twitchfilm.net/site/view/its-five-minutes-of-madness-in-the-tokyo-gore-police-trailer/[/url]

OMFG ez mi?? o.O
Az ilyen filmek jól mennek Japánban ?
Enyhén szólva agyament a cucc... és mindez ezzel a B kategóriás megvalósítással (pl vér fröcsögés).
Tutira meg kell nézni, ilyen még nem láttam :DD

Az Ichit láttad? Abban is vannak szándékosan durván komolytalan véres jelenetek bőven. Vagy ott a Dead Or Alive befejezése, a Chiba-filmek durvaságai (borda- és f*szletépés), vagy egy közvetlen TGP-előkép, a Meatball Machine (http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Meatball-Machine-2005.html).

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Sano - 2008. Május 13. 11:57, Kedd
Sziasztok a segítségeteket kérném egy film felkutatásában:

A Kardforgatónő című alkotásról lenne szó.  :killer samurai: 1970 es a kicsike és állítólag játszották nálunk moziban ( anyu látta)  :good:

http://www.imdb.com/title/tt0065932/     Ha valaki rendelkezik információval a film beszerezhetőségét illetően ( torrent, vhs, dvd, shufni cam 1970 ből, stb ) akkor kérem jelezze itt, pm be vagy emailben.

Köszönöm.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. Május 18. 09:01, Vasárnap
Always 2 az FSS-en! Ráadásul még ducky is.  :) Most már csak azt kell kitalálnom, mikor fogom megnézni...  :angel:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: halas - 2008. Május 22. 12:51, Csütörtök
sziasztok
tudnátok ajánlani japán tinédzserekről szóló filmeket
elsősorban sima filmeket mint pl Linda linda linda
másodsorban tinivígjátékokat erre nem tudok példát :)
harmadsorban tinidrámákat mint pl how to become myself, the graduates, yoru.no.pikunikku.2006.dvdrip.xvid, its only talk ezeken kívül

lehet koreai is ha megüti a szintet de ott ritkább :)

előre is köszi

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Május 29. 19:47, Csütörtök
Az utóbbi időben sikerült egy-két 2007-es alkotást megnéznem ezek közül eddig egyértelműen kiemelkedik a Into the faraway sky. Japán film. Ez egy hihetetlenül szorakoztató film kicsit emlékeztet engem az egyik fiu föszereplő az indul a bakterházban lévő bendeguzra, Kicsit macskajaj filingje van amikor "japán csigány" stilus villan meg.  Ja és a MAGYAR zászló a filmben az a hab a tortán. :) Ez a film sajnálatomra nem került a top 10-be viszont ott a helye az élbolyban aki látta az tudja miért aki meg nem nézze meg ha tehetni. Nem fog csalódni a régi szép gyermeki éveket villantotta fel bennem mikor lehetet önfeletten szórakózni. Nagyon kellemes 2 órás kikapcsolódás mindenkinek ajánlani tudom.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2008. Május 29. 21:07, Csütörtök
na, Machine Girlről mik a vélemények?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. Május 30. 05:55, Péntek
na, Machine Girlről mik a vélemények?

Akut időhiány miatt ezt se láttam még... :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2008. Május 30. 20:29, Péntek
na, Machine Girlről mik a vélemények?
Épp most tömörítem ki. :D

edit: baromi jó... Simán veri a Meatball Machine-t, és tele van filmes utalásokkal. :istenvagy
Jövő hét végére írjak róla kritikát?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2008. Május 30. 20:33, Péntek
na, Machine Girlről mik a vélemények?
Épp most tömörítem ki. :D

edit: baromi jó... Simán veri a Meatball Machine-t, és tele van filmes utalásokkal. :istenvagy
Jövő hét végére írjak róla kritikát?

Minél előbb. 8-)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2008. Június 2. 15:57, Hétfő
na, Machine Girlről mik a vélemények?
Épp most tömörítem ki. :D

edit: baromi jó... Simán veri a Meatball Machine-t, és tele van filmes utalásokkal. :istenvagy
Jövő hét végére írjak róla kritikát?

Én már írtam, de nekem nem tetszett, úgyhogy lehetne egy recenzió. Mondjuk 2 (vagy 3 mert talán jelentkezett user1 is) szerző neve alatt egy cikk, különböző nézőpontokból.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2008. Június 3. 11:00, Kedd
Én már írtam, de nekem nem tetszett, úgyhogy lehetne egy recenzió. Mondjuk 2 (vagy 3 mert talán jelentkezett user1 is) szerző neve alatt egy cikk, különböző nézőpontokból.

Pm megy 10 percen belül az én véleményemmel, amit beleeditálhatsz, ha akarsz. :)

edit: azt lehagytam, hogy 4/5.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2008. Június 4. 00:50, Szerda
Nekem a machine girl egyáltalán nem tetszett. Sőt kifejezeten rosszul voltam a filmtől, na nem a paradicsomlétől, hanem az egész film úgy ahogy van erőltetett. Tudom trash mozi meg minden, de sztem ez az egész nevetséges volt. Yakuza, vér, ninják, brutalitás, iskolás lány mind cool, de ebben a film az egész nevetségesen jött ki. Minden mozdulat a szereplőknek olyan mű volt. Szinészi játék pocsék, mintha összeszedtek volna pár embert az utcáról. Kivéve Sho apja, ő nem volt rossz. Amikor már nemtudom hanyadszorra hangzott el a hitogoroshi, akkor volt az hogy jólvan én kikapcsolom. Csak akkor jöttek volna a beszólások, hogy végig kellett volna nézni. Sajnos végig néztem.

Ez amúgy tipikus olyan film, hogy na akkor megmutassuk európának meg amerikának, hogy mi is az a japán film. De ez kur.vára nem jött át részemről. Észrevettem, hogy az interneten nagyon sok magyar oldalon, fórumon elég sokan látták ezt a filmet. Pontosan nemtudom ennek a miértjét, de sztem biztos hogy kifogják nálunk adni dvd-én és még talán moziba is. Amerikába meg megy rá majd a nagy hype. Vagy a na a jappók most rólunk másoltak szöveg.

Bocsesz, ezek csak az én véleményeim voltak, ha valakit megbántottam volna vele. Általában nemszoktam lehurrogni ennyire egy filmet, de ez nálam megérdemelte.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. Június 4. 07:36, Szerda
Ez amúgy tipikus olyan film, hogy na akkor megmutassuk európának meg amerikának, hogy mi is az a japán film. De ez kur.vára nem jött át részemről. Észrevettem, hogy az interneten nagyon sok magyar oldalon, fórumon elég sokan látták ezt a filmet. Pontosan nemtudom ennek a miértjét, de sztem biztos hogy kifogják nálunk adni dvd-én és még talán moziba is. Amerikába meg megy rá majd a nagy hype. Vagy a na a jappók most rólunk másoltak szöveg.

A filmet ugyan nem láttam (és nem is vagyok biztos benne, hogy fogom), de az észrevételed valós, én is tartok tőle. Aki viszont ezzel a csodával azonosítja majd a japán filmet, az megérdemli...  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2008. Június 4. 08:38, Szerda
Nem értek egyet azzal, hogy ez a film kifejezetten a nyugati közönségnek készült. Persze bereklámozták, és el akarják adni ott is, másrészt viszont az egész nagyon is japán. Kicsit rohadtul nevetséges az iskoláslány-kultuszt meg a nindzsákat meg a rengeteg vért is Japán popkulturális exportcikkei közé sorolni, mikor egymillió nagyon is japán filmet lehetne sorolni, melyeknek a fentiek fontos szerkezeti elemei. Ez az ország egyébként is nagyon nyugat-tudatos (bár ott lehet, hogy keletnek hívják... :-D) a második világháború óta, ezer és egy dolgot tanultak, vettek át, és persze beépítették a sajátos szokásaik, hagyományaik közé.

A "tipikusan olyan film" mondattal meg az a bajom, hogy Európa és Amerika nagyon is tudja, milyen a japán film - a komolyabb hangvételű szerzői filmeket és a populáris, szórakoztató alkotásokat tekintve egyaránt -, a híres japán rendezőkről és alkotásaikról sok cikk, könyv, irodalom elérhető, sok fimet kiadtak dvd-n stb. Hogyha thai vagy vietnámi film lett volna a Machine Girl, esetleg egyetértenék azzal, hogy ez erősen befolyásolhatja a külföldiek véleményét, de így nem látom ennek sok értelmét. Japánról a legtöbb mítosz és a közvéleményben megszilárdult infó és mánia és fétis nagyon is igaz, és csak annyira fest egyoldalú képet, mint minden más nemzetről amit kívülről látni (a magyarok lovagolnak, sok paprikát és pálinkát isznak, az oroszok mind kőkemény alkoholisták stb stb stb stb stb stb). Persze mivel itt mindenki imádja a keleti kultúrát (tulajdonképpen én is... :-D csak én a nyugatit is... :-D), ezért jobban zavarnak minket az ilyesmik.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Manu - 2008. Június 4. 15:06, Szerda
Nem értek egyet azzal, hogy ez a film kifejezetten a nyugati közönségnek készült. Persze bereklámozták, és el akarják adni ott is, másrészt viszont az egész nagyon is japán. Kicsit rohadtul nevetséges az iskoláslány-kultuszt meg a nindzsákat meg a rengeteg vért is Japán popkulturális exportcikkei közé sorolni, mikor egymillió nagyon is japán filmet lehetne sorolni, melyeknek a fentiek fontos szerkezeti elemei. Ez az ország egyébként is nagyon nyugat-tudatos (bár ott lehet, hogy keletnek hívják... :-D) a második világháború óta, ezer és egy dolgot tanultak, vettek át, és persze beépítették a sajátos szokásaik, hagyományaik közé.

A The Machine Girl esetében a rendező direkte nyugatra szánta a munkáját, ahogy a főoldalon is írtam. Igen, van millió olyan "belpiacos" film, aminek döntő szerkezeti elemei az iskoláslány (anime), ninják, yakuzák etc. Iguchi rájött, hogy ezeket most zabálják nyugaton és rá is játszott. Ez persze koránt sem baj, de emögött az egész valahogy üres lett, én csak egy vázat éreztem, tartalom nélkül. Ezért hasonlítgattam az Ichi-hez, Tetsuo-hoz stb. A Meatball Machine-nal is ez volt a problémám. Felszínesnek érzem a klasszikusokhoz képest. Azért beszélek klasszikusokról, mert a MG a mai japán popkulturában némi túlzással élve retronak számít. Ott most nem ezek a dolgok mennek, hanem az Ozu-s, de inkább Yoji Yamadára régebbi filmjeire (Tora-san, A Class to Remember) emlékeztető, de erősen fehígított drámák (Riding the Metro, Always, Maiko Haaan!), meg persze a yokai-os cuccok. Legalábbis filmen. Yakuza filmet Miike készít egyet-egyet kötelességtudóan, ninjákat nem látni, szamuráj-film meg csak A Twilight Samurai trilógia volt, szintén Yamadától.

Jah, bocsánat. Volt két film, amiben iskolás lányok szerepeltek 2004-ben meg 2006-ban, de akkor valahogy nem tudtak ekkora nemzetközi sikert elérni. Pedig az előbbi még extrém is:
http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Stop-the-Bitch-Campaign-Again-Enjo-kousai-bokumetsu-undou-jigoku-hen-2004.html
http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Yo-yo-Girl-Cop-Sukeban-deka-Codename-Asamiya-Saki-2006.html

Cím: Tsubaki Sanjuro remake
Írta: YEZy - 2008. Június 7. 11:24, Szombat
Érdekes élményt nyújtott. Olyan volt, mintha az eredeti változatot egyfajta tévésorozatszerű kivitelezésben nézné végig az ember. Ugyan mindenben alulmarad a Kurosawa féle eredetivel szemben, de mégis volt benne valamiféle stílusosság (főleg a Hanbei-t alakító fickó esetében, akit egy rakat yakuzafilmben is lehetett látni korábban). Oda Yuji is magához képest nagyot játszik, de összehasonlíthatatlan Mifune-val. Akárcsak a technikai kivitelezés, valahogy hiányzik belőle az a monumentalitás, ami az eredetit jellemezte, a vívásokat is megcsinálhatták volna jobban a mai technikát kihasználva és a Kurosawa "trademark"-ok elhagyása is szürkítette az összképet. A zárócsata kivitelezése pedig kifejezetten illúzióromboló.
Szóval az eredetivel összehasonlítva pocsék, de mégis volt benne valami, ami miatt nem bántam meg, hogy megnéztem. Egy háromcsillagos mozinak elmegy, de aki még nem ismeri a sztorit, az az eredetit nézze meg.  :angel: Ebből úgy lehetett volna jó filmet csinálni, ha nem ragaszkodnak az egzakt remake-hez, hanem a forrásregényből inkább gyártanak egy forgatókönyvet saját kútfőből és a mai igényekhez mérten némileg véresebb és erőszakosabb változatot gyártanak. De hát ez van, az iMDB-s 4.8 körüli pontszám találó.

Cím: Re: Tsubaki Sanjuro remake
Írta: GaboJa - 2008. Július 1. 12:29, Kedd
Vége az EB-nek újra lehet filmeket nézni. az este folyamán le is jött pár új film
Always 2, The mourning forest, A love is a Crazy thing az első kettő japán az utolsó egy koreai alkotás kiváncsi vagyok rájuk különösen az alwasy 2-re az egy egy nagyon jó film az egyik kedvencem, eredeti dvdben van meg japánból:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Július 3. 08:06, Csütörtök
Megnéztem az Always 2-t ha lehet azt mondani tudták fokozni az érzelmi dolgokat, ami az 1 ben volt hát azt kelll mondanom igen. Az utca lakóival mind találkozunk megint és a kis családok mindennapjai még közelebb hozzák a nézőt hozzájuk. Nekem nagyon tetszett ugyan ugy ahogy az 1 is. Azt kell mondanom most még olyan kissé unalmas részek se voltak a filmben mert mindig egy-egy poénnal átvészelték ezeket a részeket okosan. Így az élet még inkább hihetőbbé természetesebbé vált.
Persze sok színésszel találkoztam már más filmekben is öreg néni (Megane) A milliomos apuka( Into the faraway skyban volt a természettudós)
Egyetlen pici problémám volt az rlső két három percben a bevezető kockákban megjelent Godzilla akit nem tudtam hova rakni jól lerombolta Tokyot de igazából semmilyen szerves részét nem láttam a filmben ebben a jelenetben. Nem is értettem hogy került ez oda. Mivel a tokyo torony most nem épült a film alatt ahogy az 1 ben szóval ez valami elsőrész bevezetésének gondoltam vagy valami ilyesmi, ha meg nem hát akkor nem tudom. Amugy a Godzilla nagyon jól meg volt csinálva.

Ennyi

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. Július 3. 09:16, Csütörtök

Nekem nem tetszett annyira, mint az első rész, pont azért, mert még inkább valószerűtlenebb volt, mint az, de majd a cikkben elolvasod, ha kisho publikálja.  :angel: Gojira úgy került a képbe, hogy az író éppen egy ilyen sztorit vetett papírra (és hát ne feledjük, hogy Gojira is annak az időszaknak a találmánya, amiben a film játszódik).

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Július 3. 18:09, Csütörtök

Ez volt a másik gondolatom hogy a Gojira ezért van benne mert hát a 60-70-es években eléggé sok ilyen epizodot készítettek.
Ja ha már kisho igazán megnézheté akkor ő a Race írásomat már szerintem a feledés homályába merült kb még áprilisba küldtem be manu foglalkozott vele de szerintem szegénynek annyi dolga van hogy teljesen el is felejtette

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Július 7. 19:01, Hétfő
Tegnap túl tettem magam az advetures of supermonkey című fergeteges alkotáson. Ahogy Yezy mester írta néhol elég fárasztó jelenetek voltak benne de azért egyszer megnézhető. Nagyon nem ragadta meg a fantáziám.
 Stephen Chowtól igazából még semmit se láttam <:) így nem tudom hogy ez a film ebben a műfajban mennyire is jó vagy rossz. Közepesnek elment.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Cerux - 2008. Július 7. 19:07, Hétfő
Imádom a japán alkotásokat! Főleg a 70' es évek filmjei fognak meg. Benne van Ázsia minden bája, harciassága.

Nemrég vettem meg Takeshi Kitano mesterművét, a szamurájt. Másnak mi a véleménye a filmről? Nekem nagyon tetzsett :good:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Július 8. 21:02, Kedd
http://www.imdb.com/name/nm0442905/
Valaki valamit tud erről a rendező hölgyről? Naomi Kawase
több dijat is kapott már és épp meg van egy filmje készülök megnézni a the mourning forest-t erre a filmre is díjat kapott a cannesi film fesztíválon. :) ez mindenképpen biztató előjel.
csak érdekesség képp kérdeztem meg esetleg látott e már valaki valamilyen filmet az érintett rendezőtől.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Cerux - 2008. Július 8. 21:06, Kedd
Én még nem láttam. De nem is hallottam róla... :woo:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Július 10. 20:19, Csütörtök
[url]http://www.imdb.com/name/nm0442905/[/url]
Valaki valamit tud erről a rendező hölgyről? Naomi Kawase
több dijat is kapott már és épp meg van egy filmje készülök megnézni a the mourning forest-t erre a filmre is díjat kapott a cannesi film fesztíválon. :) ez mindenképpen biztató előjel.
csak érdekesség képp kérdeztem meg esetleg látott e már valaki valamilyen filmet az érintett rendezőtől.

megnéztem a filmet. Igazi művész filmmel van dolgunk. Egy ugy mond (Alzheimer koros beteg emberek )öregek otthonába játszodó film. A főszereplő egy fiatal lány és egy beteg öreg az ő viszonyukat mutatja be a film illetve az öreg embernek a 33 éven át tartó gyászolását az öreg (Mogari) ját ahogy a japánok nevezik ezt a dologot. A film eléggé lassú folyású ahogy a japán filmeknél általában. kiszámítható nincs benne semmi extra. Röviden annyi hogy elindul a gondozó hölgy és az öreg egy kis turára autóval. A lány lemegy az útról elmegy segítségér az öreg elkoborol aztán visszajön a lány segítség nélkül. Keresni kezdi az öreget és jól eltévednek....... vagy nem? a végén van egy kis csattanó, ami miatt írtam ezt a vagy nem-et. eléggé meglepödtem az egészen akkor.

A kameramozgásokra külön felhívnám a figyelmet kissé dokumentum film szerű filingje van az egésznek fut a kamerás rázkodik a kamera ahogy futásnál, lehajol sétál minden meg jelenik a vásznon ez eléggé tetszett.  Ja és az öreg színész (Shigeki Uda) színészi teljesítménye le a kalappal nagyon hitelesen játszotta a beteget az elején még azt hittem ezek mind csak statiszták valami egy gondozóotthonába, de mivel az öreg végig a filmbe van ő róla azt hittem a végén színész. Rá kerestem a filmes karrierjére és csak ez az egy film van benne. Hmm hmm lehet tényleg alzheimer koros beteg ember?? akkor meg azért le a kalappal ahogy végig szerepel a filmben :istenvagy :istenvagy :istenvagy
5/3-st megér

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Cerux - 2008. Július 11. 11:12, Péntek
Tegnap megnéztem a Mechanical Girlt. Nagyon undormány film volt... Gusztustalan!  Az eleje is rögtön szadizmussal kezdődik. De ez még csak semmi, hiszen ahogy haladunk a filmben, úgy válik véresebbé, hihetetlenebbé a történet. Az animációk nagyon gagyik voltak. Főleg amikor fűrésszel kettévágja a gyereket. A Guilltone is pocsék. Egyszóval kár rápazarolni az időt. Az én értékelésem 3/10. Csak azért kapott három pontot, mert a szereplők beleélték magukat a szerepbe...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. Július 11. 20:44, Péntek

Ez a film pontosan erről szól.
Ha megnéznéd az ichi the killert az még véresebb még undorítobb ilyen szempontból viszont azt Mikee rendezte, ami azért nagyot dob rajta  :istenvagy

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2008. Július 11. 22:50, Péntek
Tegnap megnéztem a Mechanical Girlt. Nagyon undormány film volt... Gusztustalan!  Az eleje is rögtön szadizmussal kezdődik. De ez még csak semmi, hiszen ahogy haladunk a filmben, úgy válik véresebbé, hihetetlenebbé a történet. Az animációk nagyon gagyik voltak. Főleg amikor fűrésszel kettévágja a gyereket. A Guilltone is pocsék. Egyszóval kár rápazarolni az időt. Az én értékelésem 3/10. Csak azért kapott három pontot, mert a szereplők beleélték magukat a szerepbe...
Én még ennyit sem adnék rá. A szereplő gárda szerintem meg pocsék volt. Rég láttam már ilyen szar "színészeket". Bár annak nem lehet őket nevezni.

Kéne már valami japán filmet is megnéznem. Mostanában nagyon rá vagyok kattanva a koreai romantikus filmekre  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Cerux - 2008. Július 12. 17:09, Szombat

Ma lesz az Íj! Az m2 éjfélkor adja műsorra! Koreai-japán romantikus dráma. Még nem láttam, de nem is fogom. Nem szeretem az ilyen fajta mozikat...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Yakuza - 2008. Július 12. 18:30, Szombat

Még nekem is tetszett, úgyhogy ne szalassza el senki, aki teheti. A főszereplő csaj valami eszméletlen szexi... :angel:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: janos900 - 2008. Július 13. 08:32, Vasárnap
Sziasztok!

Latta valaki az AEGIS cimu filmet? Erdemes hajszolni? Ha jol tudom ez a Steven S. fele Uszo erod japan verzioja, dvd-n meg csak 3. regioval lehet kapni, szoval muszaly lesz letolteni, de csak akkor vadaszok ra, ha erdemes, szoval legyszi aki latta, egy par sorban irja meg a velemenyet. Koszi!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2008. Július 16. 20:06, Szerda
Na egy(?) újabb japán agymenés:

http://www.youtube.com/watch?v=GXWasBPugk8

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Cerux - 2008. Július 17. 07:16, Csütörtök
Na egy(?) újabb japán agymenés:

[url]http://www.youtube.com/watch?v=GXWasBPugk8[/url]

Jónak néz ki. Mi a címe?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: CaCo - 2008. Augusztus 6. 18:40, Szerda
Oi!

Szeretném a témában jártasabb emberkék segítségét kérni! Érdekelne 1-2 Horror/Gore  :good: amihez található magyar felirat is! Remélem tudtok párat ajánlani nekem :)
Mondjuk nem is kell feltétlenül horrornak lennie, de előny ha van annyira beteg mint az  Ichi the Killer  :smoke:
Előre is köszi a segítségeteket ^^

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2008. Augusztus 6. 19:02, Szerda
Oi!

Szeretném a témában jártasabb emberkék segítségét kérni! Érdekelne 1-2 Horror/Gore  :good: amihez található magyar felirat is! Remélem tudtok párat ajánlani nekem :)
Mondjuk nem is kell feltétlenül horrornak lennie, de előny ha van annyira beteg mint az  Ichi the Killer  :smoke:
Előre is köszi a segítségeteket ^^

Így hirtelenjében:
http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/The-Machine-Girl-2008.html

Cím: Re: Japán filmek
Írta: CaCo - 2008. Augusztus 6. 20:38, Szerda
Köszi szépen ;) Ezt az alkotást már én is kiszúrtam,sőt egyszer le is szedtem, de angol hangsáv volt rajta, amitől meg kiráz a hideg  :ideg:
De tényleg köszi a gyors segítséget!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2008. Augusztus 8. 03:30, Péntek
Köszi szépen ;) Ezt az alkotást már én is kiszúrtam,sőt egyszer le is szedtem, de angol hangsáv volt rajta, amitől meg kiráz a hideg  :ideg:
De tényleg köszi a gyors segítséget!

Ja és persze ottvan még a kihagyhatatlan agymenés, a Versus!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: CaCo - 2008. Augusztus 8. 08:07, Péntek
Jó ötlet ismét, de ehhez nem találok feliratot :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2008. Augusztus 8. 12:08, Péntek
Jó ötlet ismét, de ehhez nem találok feliratot :D

Pedig van, csak ezen az oldalon azért nem elérhető, mert Magyarországon is megjelent DVD-n.

Cím: Japán filmek - Way of Blue Sky
Írta: FoodLFG - 2008. Szeptember 6. 14:09, Szombat
Megnéztem az Way of Blue Sky (Aozora no yukue) című filmet, mert láttam, hogy sokan kommenteltek rá akkor :-D
Egyszer nézhető darab. A vége már kissé unalmas, viszont legalább aranyosak a lányok benne.

Cím: Re: Japán filmek - Way of Blue Sky
Írta: YEZy - 2008. Szeptember 6. 14:10, Szombat
Megnéztem az Way of Blue Sky (Aozora no yukue) című filmet, mert láttam, hogy sokan kommenteltek rá akkor :-D
Egyszer nézhető darab. A vége már kissé unalmas, viszont legalább aranyosak a lányok benne.

és még magyar felirat is lett hozzá... :)

Cím: Re: Japán filmek - Way of Blue Sky
Írta: FoodLFG - 2008. Szeptember 6. 14:17, Szombat
Megnéztem az Way of Blue Sky (Aozora no yukue) című filmet, mert láttam, hogy sokan kommenteltek rá akkor :-D
Egyszer nézhető darab. A vége már kissé unalmas, viszont legalább aranyosak a lányok benne.

és még magyar felirat is lett hozzá... :)
hehe ezt mondjuk nem tudtam, de jó nekem az angol is ilyen egyszerű történetekhez. (a mátrixot már lehet hogy nem vállalnám be angolul ..)
Egyébként köszi a magyar seedereknek az avistazon.

Cím: Re: Japán filmek - Way of Blue Sky
Írta: lennax - 2008. Szeptember 6. 15:22, Szombat

  Ezúton köszönet a feliratért is!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: halas - 2008. Szeptember 15. 16:54, Hétfő
Sziasztok

most néztem meg az Akihabara Trilógia kettő részét a Legend of the Doll / 2006 és a Cat Girl Kiki (2007)-t. A második kicsit jobban tetszett.
Azonban van egy harmadik része is a Pretty Maid Cafe.
Azt szeretném kérdezni valaki nem tudná felnyomni az avistaz-ra vagy valahova a Pretty Maid Cafe-t?
Tudom, hogy cinemageddon.org-on fent van, de csak ezért az egy filmért nem szeretnék regisztrálni oda, amugy nagyon ígéretes oldal,  :) így definiálja magát:
"...home of the finest (ahem) rare, obscure and of course trashy horror, martial arts, gore, exploitation and action flicks...." :)
Szóval, ha segítene valaki, akkor azt nagyon megköszönném.

Legend of the Doll:
(http://kepfeltoltes.pirateclub.hu/pics/legendofdoll.jpg)

Cat Girl Kiki:
(http://kepfeltoltes.pirateclub.hu/pics/catkiki.jpg)

Pretty Maid Cafe

(http://kepfeltoltes.pirateclub.hu/pics/prettymaid.jpg)

időközben felkerült az utolsó rész is kérésem tárgytalan :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. Október 25. 02:24, Szombat
A repulon megneztem a Shaolin Girl-t es a Hidden Fortress remake-t. Mindketto felejtheto.  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: ctd - 2008. Október 31. 01:57, Péntek
ha úgy tetszik most egy feladvány következik :) egy film címét keresném. mondom mi maradt meg belőle. szereplőt, rendezőt nem tudok. a sztori - elvált férj felbukkan a volt feleségnél és kéri hogy rejtse el, valamiért szökésben van. ő nem nagyon akar segiteni de végül rááll. valami kis sufniszerű részben bujtatja el a házon belül, időnként, ha nincs otthon senki akkor kijöhet. feleség élete közben zajlik, udvarlót fogad stb. végül férj elmegy.  kb ennyi maradt meg, fura film volt, de tetszett, megnézném újra. nem tudom honnan de még dereng egy szó: "béka" - talán a cimben volt benne. japán filmhét vagy ilyesmi keretében láttam, ha jól rémlik az örökmozgóban.

a szerencsés megfejtő jókívánságaimat nyeri :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. November 1. 03:29, Szombat

Azt a filmet en is lattam, ugyanott. Szerintem otthon meg megvan a prospektus, hogy mi is volt a cime, de innen Tokyobol fejbol nem fog menni...  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: halas - 2008. November 4. 17:27, Kedd
Tokyo Boy - Horikita Maki  a tv-s királynő legujabb filmje - magyar felirat beküldve.

Töltsetek ezerrel, elég érdekes film, Maki pedig remekel a Rá osztott szerepben.

Szerk: ezt gyorsan kitettétek  :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: FoodLFG - 2008. November 4. 20:38, Kedd
Érdekes lehet. Mostanában úgysem néztem ázsiai filmeket (akkor is csak koreaiakat), Horikita Maki pedig egyébkéntis szimpatikus színésznő nekem.
Itt a trailer (http://www.nipponcinema.com/trailers/tokyo_boy/), ha valaki még nem látta volna. :)

Cím: Japán filmek: Tokyo Boy
Írta: FoodLFG - 2008. November 5. 21:26, Szerda
Ez tök jó volt. Azt hittem, hogy valami langyi kis szerelmes sztori lesz, de sokkal inkább szorítkozott az egész film Maki karakterére és a cselekmény inkább háttérbe került, ami nagyon jó. Érdekes volt a téma megközelítése. És tényleg jól játszott Maki is. Az eddigi legjobb volt, amit láttam tőle (bár még nem láttam sok mindent :DD). Megint kihasználták a fiús "énjét". Látszott, hogy nem idegen tőle ez a szerep, bár most itt intenzívebben kellett adnia.
Mindenesetre az a jó az egész történetben, hogy nem annyira sablonos, érdekes elképzelés (nem lőném le a poént annyira, bár a trailerből már sejthető), normálisan kidolgozott és nincsenek benne felesleges, zavaró részek. Igaz, volt benne pár ismétlés, ami kicsit olyan olcsó hatást keltet, de a történet kifejtős jellege miatt ez sem probléma. Külön tetszettek a város látképei.
Jó lenne ha ilyen japán filmeket is adnának nálunk. Ez sokkal jobb volt, mint az agyonreklámozott (mihez képest) Death Note, amiben azért voltak bőven gázos részek pl.

Jó, hogy most már van hozzá magyar felirat is. Köszi halas.
Mondjuk nem használtam, mert az angolt azért szinten kell tartani :DD 

Cím: Re: Japán filmek
Írta: enpeti47 - 2008. November 6. 16:53, Csütörtök
Sziasztok a segítségeteket kérném egy film felkutatásában:

A Kardforgatónő című alkotásról lenne szó.  :killer samurai: 1970 es a kicsike és állítólag játszották nálunk moziban ( anyu látta)  :good:

[url]http://www.imdb.com/title/tt0065932/ [/url]    Ha valaki rendelkezik információval a film beszerezhetőségét illetően ( torrent, vhs, dvd, shufni cam 1970 ből, stb ) akkor kérem jelezze itt, pm be vagy emailben.

Köszönöm.

Szertném megkérdezni, tudott-e valaki segíteni? 
A filmet én is láttam a moziban anno, és tetszett is! Nosztalgiából is szeretném megszerezni, kerestem máshol is már, a Filmlexikon oldalon meg akartak győzni arról, hogy ilyen film nincs is...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2008. November 6. 17:00, Csütörtök

Emule-on fentvan, ha máshol nincs.

Szerk.: avistazon is fentvan, seedelik is.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: theagea - 2008. November 7. 11:58, Péntek
Sziasztok!
Egy eszméletlen filmet láttam, meg sem tudok szólalni..(Sion Sono: Strange Circus (Kimyô na sâkasu, 2005)) Ajánlani csak mérsékelten merem, könnyen megfekszi a gyomrot.  Ezen a blogon találtam rá:
 http://chromatophobia.freeblog.hu/archives/2007/04/03/Sion_Sono_Strange_Circus_Kimy_na_skasu_2005/
Ahhoz képest, hogy Sion Sono nem tatozik az ismeretlen rendezők közé, erről a filmjéről ezen kívül sehol nem talátam magyar weben egyebet, pedig az általam ismert alkotásai között viszi a pálmát. 'Népszerűtlensége' azért fáj leginkább mert magyar felirat sehol hozzá..
Aki az ajánlás uán még meg mer próbákozni vele nézze meg mindenképpen, hátha valaki kedvet kap a fordításhoz.. ! Látta már valaki? Mit szóltok?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2008. November 9. 20:55, Vasárnap
Sziasztok!
Egy eszméletlen filmet láttam, meg sem tudok szólalni..(Sion Sono: Strange Circus (Kimyô na sâkasu, 2005)) Ajánlani csak mérsékelten merem, könnyen megfekszi a gyomrot.  Ezen a blogon találtam rá:
 [url]http://chromatophobia.freeblog.hu/archives/2007/04/03/Sion_Sono_Strange_Circus_Kimy_na_skasu_2005/[/url]
Ahhoz képest, hogy Sion Sono nem tatozik az ismeretlen rendezők közé, erről a filmjéről ezen kívül sehol nem talátam magyar weben egyebet, pedig az általam ismert alkotásai között viszi a pálmát. 'Népszerűtlensége' azért fáj leginkább mert magyar felirat sehol hozzá..
Aki az ajánlás uán még meg mer próbákozni vele nézze meg mindenképpen, hátha valaki kedvet kap a fordításhoz.. ! Látta már valaki? Mit szóltok?

Én beterveztem a Suicide Club miatt, de még nem néztem meg.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. November 13. 21:46, Csütörtök
Megnéztem a Laundryt
Jó kis film volt nagyon tetszett ismertető készült róla :)
feliratot is készítettem hozzá. :)
 a főszereplő srác nagyon jól alakít benne most tervezem a Go és a ping pong megnézését is majd szintén ő játszik benne igéretes gyerek ez aYosuke Kubozuka  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: theagea - 2008. November 19. 00:19, Szerda
Sziasztok!
Egy eszméletlen filmet láttam, meg sem tudok szólalni..(Sion Sono: Strange Circus (Kimyô na sâkasu, 2005)) Ajánlani csak mérsékelten merem, könnyen megfekszi a gyomrot.  Ezen a blogon találtam rá:
 [url]http://chromatophobia.freeblog.hu/archives/2007/04/03/Sion_Sono_Strange_Circus_Kimy_na_skasu_2005/[/url]
Ahhoz képest, hogy Sion Sono nem tatozik az ismeretlen rendezők közé, erről a filmjéről ezen kívül sehol nem talátam magyar weben egyebet, pedig az általam ismert alkotásai között viszi a pálmát. 'Népszerűtlensége' azért fáj leginkább mert magyar felirat sehol hozzá..
Aki az ajánlás uán még meg mer próbákozni vele nézze meg mindenképpen, hátha valaki kedvet kap a fordításhoz.. ! Látta már valaki? Mit szóltok?

Én beterveztem a Suicide Club miatt, de még nem néztem meg.

Ramiz, nézd már meg!! Aztán mond el, szerinted miért nem nézi meg senki?!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. November 19. 10:16, Szerda
Túl vagyok a nagy anime mester Hayao Miyazaki legújabb alkotásán.
A Gake no ue no Ponyo-n. Hát nem az lett amire vártam. Sajnos ez rosszabb mint az eddigiek és úgyérzem meg se közelítette a szintet amit megszoktam tőle. Nem igazán volt eleje szerintem. kicsit összecsapott munkának tűnik. élvezhető gyerekeknek ez biztos.
valakinek biztos tetszeni fog. nekem annyira nem tetszett

Cím: Re: Japán filmek
Írta: halas - 2008. November 23. 10:46, Vasárnap
lefordítottam a Funuke.Show.Some.Love.You.Losers.2007.DVDRip.XviD-SUPERiER cimu filmet.
nehez rola ugy irni hogy ne lolenk le akar egy poent is de
az idén általam látott egyik legjobb film, egy mindenáron színésznővé lenni akaró nővérről, egy elnyomott hugiról, egy kettőjük közt vergődő bátyról, és annak feleségéről. Király film, ott volt Cannes-ban is, mindenki nézze meg, aki szereti a fekete humorú filmeket.

avistazon fent van szedjetek ezerrel nagyon jó

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2008. November 24. 23:31, Hétfő
Most néztem meg a Memories of Matsukot. Asuka Kurosawa mely filmekben szerepelt még? Rohadt ismerős...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: FoodLFG - 2008. November 25. 10:21, Kedd
lefordítottam a Funuke.Show.Some.Love.You.Losers.2007.DVDRip.XviD-SUPERiER cimu filmet.
nehez rola ugy irni hogy ne lolenk le akar egy poent is de
az idén általam látott egyik legjobb film, egy mindenáron színésznővé lenni akaró nővérről, egy elnyomott hugiról, egy kettőjük közt vergődő bátyról, és annak feleségéről. Király film, ott volt Cannes-ban is, mindenki nézze meg, aki szereti a fekete humorú filmeket.

avistazon fent van szedjetek ezerrel nagyon jó
Érdekesen hangzik. Letöltöttem, majd megnézem.

Még csak most, két héttel később olvastam az üzenetedet, amit az avistazon küldtél. Már letöltöttem a filmet, de azért köszi. :)
Nem túl gyakran járok az avistazon.  <:)  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: enpeti47 - 2008. November 25. 14:29, Kedd
Sziasztok a segítségeteket kérném egy film felkutatásában:

A Kardforgatónő című alkotásról lenne szó.  :killer samurai: 1970 es a kicsike és állítólag játszották nálunk moziban ( anyu látta)  :good:

[url]http://www.imdb.com/title/tt0065932/ [/url]    Ha valaki rendelkezik információval a film beszerezhetőségét illetően ( torrent, vhs, dvd, shufni cam 1970 ből, stb ) akkor kérem jelezze itt, pm be vagy emailben.

Köszönöm.

Szertném megkérdezni, tudott-e valaki segíteni? 
A filmet én is láttam a moziban anno, és tetszett is! Nosztalgiából is szeretném megszerezni, kerestem máshol is már, a Filmlexikon oldalon meg akartak győzni arról, hogy ilyen film nincs is...

Emule-on fentvan, ha máshol nincs.

Szerk.: avistazon is fentvan, seedelik is.

Nos, a fennt jelzett filmet (http://www.imdb.com/title/tt0065932/) megtaláltam, megköszönöm az információt, letöltöttem, elég sokáig tartott, de utána a sajnos rossz tapasztalat, a film nem az, amit anno láttam "A kardforgatónő" címmel. Sőt, szinte biztosra veszem, hogy a letöltött filmet nem is játszották nálunk!
Amit én keresek, és láttam moziban a 70-es évek első felében arra találtam leírást itt:
http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Crimson-Bat-the-Blind-Swordswoman-Mekura-no-oichi-monogatari-Makkana-nagaradori-1969.html

Továbbra is kérdés, tud valaki segíteni?
Most már ezzel a címmel: Crimson-Bat-the-Blind-Swordswoman / Mekura-no-oichi-monogatari-Makkana-nagaradori (1969) 

Cím: Re: Japán filmek
Írta: halas - 2008. November 26. 16:23, Szerda
Ráértem, ugyhogy lefordítottam a A Gentle Breeze in the Village (Tennen.Kokekko.2007.DVDRip.XviD.2CD-TLF) c filmet.

(http://bt.avistaz.com/imagehost/images/7684992962400022311_01.jpg)

Egy nagyszerű hangulatú tini film egy falusi iskola diákjairól, azok életéről. Ha szereted az olyan tinédzser filmeket, mint a Night Time Picnic, akkor ez is tetszeni fog.

Most taktikát váltottam es azokat a filmeket nézem, amit a 8thsin gyerek a honlapjan jónak jelölt be, eddig nem is nagyon csalodtam benne.
Itt a honlapja: http://wiki.d-addicts.com/User:8thSin
 
Ha valakinek kell rapid vagy megaupload link, nem akarja a torrentrol leszedni, akkor írjon.

szerk: Sajnos a hangminősége nem valami jó. Fel kell jól hangosítani a hangfalakat.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. November 26. 16:39, Szerda
Ráértem, ugyhogy lefordítottam a A Gentle Breeze in the Village (Tennen.Kokekko.2007.DVDRip.XviD.2CD-TLF) c filmet.

([url]http://bt.avistaz.com/imagehost/images/7684992962400022311_01.jpg[/url])

Egy nagyszerű hangulatú tini film egy falusi iskola diákjairól, azok életéről. Ha szereted az olyan tinédzser filmeket, mint a Night Time Picnic, akkor ez is tetszeni fog.

Most taktikát váltottam es azokat a filmeket nézem, amit a 8thsin gyerek a honlapjan jónak jelölt be, eddig nem is nagyon csalodtam benne.
Itt a honlapja: [url]http://wiki.d-addicts.com/User:8thSin[/url]
 
Ha valakinek kell rapid vagy megaupload link, nem akarja a torrentrol leszedni, akkor írjon.

szerk: Sajnos a hangminősége nem valami jó. Fel kell jól hangosítani a hangfalakat.

Én is csak ajánlani tudom, egy félkész cikkem is van róla (még az út előtt láttam), csak nem lett beküldve.  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. November 26. 18:43, Szerda

Most taktikát váltottam es azokat a filmeket nézem, amit a 8thsin gyerek a honlapjan jónak jelölt be, eddig nem is nagyon csalodtam benne.
Itt a honlapja: [url]http://wiki.d-addicts.com/User:8thSin[/url]
 
megnéztem a honlapját én is egy-két kivételtől eltekíntve egyetértek a listán látottakkal.
Kösz a tippet halas én is körbe nézek itt film ügyben :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: halas - 2008. November 26. 19:23, Szerda
Nem tudom ki adott egy pontot a karmámra, de köszi.  :-D

Igazából, először a 8thsin top 2007-es filmjei közül néztem meg azt, amit meg nem láttam, aztán néztem a honlapját. Ami a következő(egy torrentes link alapján)::

1. Quiet Room ni Youkoso (Welcome to the Quiet Room)
http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Welcome-to-the-Quiet-Room-Quiet-Room-ni-youkoso-2007.html
2. Funuke Domo, Kanashimi no Ai wo Misero (Show Some Sorrow Love, You Cowards!)
http://www.imdb.com/title/tt0910888/
3. Tenten  - Adrift in Tokyo
http://www.imdb.com/title/tt1098226/
4. Soredemo Boku wa Yattenai (Even So, I Didn't Do It)
http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Little-DJ-Chiisana-koi-no-monogatari-2007.html
5. Kisaragi
http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Kisaragi-2007.html
6. Tenkousei -Sayonara Anata- (Transfer Student - Goodbye You)
http://www.imdb.com/title/tt0997183/
7. Shaberedomo Shaberedomo (Talk Talk Talk)
http://www.imdb.com/title/tt0910949/
8. Tennen Kokekko (A Gentle Breeze in the Village)
http://www.imdb.com/title/tt0997184/
9. Little DJ -A Tale of a Little Love-
http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Little-DJ-Chiisana-koi-no-monogatari-2007.html
10. Maiko Haaaan!!!
http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Maiko-Haaaan-2007.html

Szinte az összes ismeretőt Te írtad Yezy, ami a véleményed a listáról?

Ezek közül, amit még keresek az a 7. Shaberedomo Shaberedomo (Talk Talk Talk), de sajnos sehol nem találom, ha valaki tudna segíteni azt megköszönném. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2008. November 26. 19:39, Szerda
Nem tudom ki adott egy pontot a karmámra, de köszi.  :-D

Igazából, először a 8thsin top 2007-es filmjei közül néztem meg azt, amit meg nem láttam, aztán néztem a honlapját. Ami a következő(egy torrentes link alapján)::

1. Quiet Room ni Youkoso (Welcome to the Quiet Room)
[url]http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Welcome-to-the-Quiet-Room-Quiet-Room-ni-youkoso-2007.html[/url]
2. Funuke Domo, Kanashimi no Ai wo Misero (Show Some Sorrow Love, You Cowards!)
[url]http://www.imdb.com/title/tt0910888/[/url]
3. Tenten  - Adrift in Tokyo
[url]http://www.imdb.com/title/tt1098226/[/url]
4. Soredemo Boku wa Yattenai (Even So, I Didn't Do It)
[url]http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Little-DJ-Chiisana-koi-no-monogatari-2007.html[/url]
5. Kisaragi
[url]http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Kisaragi-2007.html[/url]
6. Tenkousei -Sayonara Anata- (Transfer Student - Goodbye You)
[url]http://www.imdb.com/title/tt0997183/[/url]
7. Shaberedomo Shaberedomo (Talk Talk Talk)
[url]http://www.imdb.com/title/tt0910949/[/url]
8. Tennen Kokekko (A Gentle Breeze in the Village)
[url]http://www.imdb.com/title/tt0997184/[/url]
9. Little DJ -A Tale of a Little Love-
[url]http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Little-DJ-Chiisana-koi-no-monogatari-2007.html[/url]
10. Maiko Haaaan!!!
[url]http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Maiko-Haaaan-2007.html[/url]

Szinte az összes ismeretőt Te írtad Yezy, ami a véleményed a listáról?

Ezek közül, amit még keresek az a 7. Shaberedomo Shaberedomo (Talk Talk Talk), de sajnos sehol nem találom, ha valaki tudna segíteni azt megköszönném. :)

FSC-n láttam pont ettől a fickótól egy torrentet, abba benne volt az összes film ezek közül.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. November 26. 23:05, Szerda
Nem tudom ki adott egy pontot a karmámra, de köszi.  :-D

Én voltam :)
mert jó film tippket kaptam, ezt honorálni kellett valahogy :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2008. November 27. 20:50, Csütörtök
Nem tudom ki adott egy pontot a karmámra, de köszi.  :-D

Igazából, először a 8thsin top 2007-es filmjei közül néztem meg azt, amit meg nem láttam, aztán néztem a honlapját. Ami a következő(egy torrentes link alapján)::

1. Quiet Room ni Youkoso (Welcome to the Quiet Room)
[url]http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Welcome-to-the-Quiet-Room-Quiet-Room-ni-youkoso-2007.html[/url]
2. Funuke Domo, Kanashimi no Ai wo Misero (Show Some Sorrow Love, You Cowards!)
[url]http://www.imdb.com/title/tt0910888/[/url]
3. Tenten  - Adrift in Tokyo
[url]http://www.imdb.com/title/tt1098226/[/url]
4. Soredemo Boku wa Yattenai (Even So, I Didn't Do It)
[url]http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Little-DJ-Chiisana-koi-no-monogatari-2007.html[/url]
5. Kisaragi
[url]http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Kisaragi-2007.html[/url]
6. Tenkousei -Sayonara Anata- (Transfer Student - Goodbye You)
[url]http://www.imdb.com/title/tt0997183/[/url]
7. Shaberedomo Shaberedomo (Talk Talk Talk)
[url]http://www.imdb.com/title/tt0910949/[/url]
8. Tennen Kokekko (A Gentle Breeze in the Village)
[url]http://www.imdb.com/title/tt0997184/[/url]
9. Little DJ -A Tale of a Little Love-
[url]http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Little-DJ-Chiisana-koi-no-monogatari-2007.html[/url]
10. Maiko Haaaan!!!
[url]http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Maiko-Haaaan-2007.html[/url]

Szinte az összes ismeretőt Te írtad Yezy, ami a véleményed a listáról?

Ezek közül, amit még keresek az a 7. Shaberedomo Shaberedomo (Talk Talk Talk), de sajnos sehol nem találom, ha valaki tudna segíteni azt megköszönném. :)

A listáról nem látott filmek megtekintése a nyelvvizsga utánra várható.  :) 8thSin ajánlásait érdemes figyelemmel kísérni, bár nem mindig értek egyet a véleményével (pl. a Little DJ-t istenítette, de szerintem csak közepes, a Crows Zero-ra 9-est adott, nálam az max. egy 4-es, stb.)
Jó lenne már túllenni a vizsgán, nagyon hiányoznak a jó filmek...  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. November 27. 22:15, Csütörtök

gyerünk yezy told le a 2 kyuut:) bizom benned

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2008. November 30. 14:03, Vasárnap

Itt van: http://www.fantasticsuperclub.org/forum/index.php?showtopic=26787

Cím: Re: Japán filmek
Írta: red13 - 2008. November 30. 15:40, Vasárnap
FSC-én hogyan lehet letölteni? Mert a fórumra regisztrálva vagyok, de amikor a trackerre megyek ott már nem fogadja el a felhasználó nevem=jelszót.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2008. November 30. 16:01, Vasárnap
FSC-én hogyan lehet letölteni? Mert a fórumra regisztrálva vagyok, de amikor a trackerre megyek ott már nem fogadja el a felhasználó nevem=jelszót.

Tudtommal FSC-nek nincs saját trackere, publikusokra töltenek fel.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. November 30. 21:45, Vasárnap
Ráértem, ugyhogy lefordítottam a A Gentle Breeze in the Village (Tennen.Kokekko.2007.DVDRip.XviD.2CD-TLF) c filmet.

elkezdtem nézni a filmet még nem fejeztem be mert nagyon fáradt voltam tegnap, de tényleg jó kis film aranyos tetszik.
Viszont a felirat :) mi ez a Gyurcsány ferkós szöveg :shock:
ledöbbentem rajta mikor olvastam. Honnan tudod milyen Ferkó haja? :)
amugy hasznos a felirat köszi

Cím: Re: Japán filmek
Írta: halas - 2008. November 30. 21:56, Vasárnap
hát látom mindennap a TV-ben,  :) amúgy poén akart lenni, de ezek szerint nem jött be   <:)
Remélem nem veszi senki a lelkére, nem szándékoztam megbántani senkit, viccnek szántam, egyáltalan nem sértésnek szántam.
Az eredeti szó Astro Boy volt, ha jól emlékszem, gondoltam poénkodok egyet.
Bocs, ha mégis bántónak érzi bárki is.  <:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. December 1. 19:15, Hétfő
hát látom mindennap a TV-ben,  :) amúgy poén akart lenni, de ezek szerint nem jött be   <:)
Remélem nem veszi senki a lelkére, nem szándékoztam megbántani senkit, viccnek szántam, egyáltalan nem sértésnek szántam.
Az eredeti szó Astro Boy volt, ha jól emlékszem, gondoltam poénkodok egyet.
Bocs, ha mégis bántónak érzi bárki is.  <:)
Semmi baj nem volt a szöveggel igazából nevettem rajta mikor megláttam.:) Csak nem tudtam honnan jön meg hogy, hogy kerül ide Fleto:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: gianni7 - 2008. December 1. 19:35, Hétfő
hát látom mindennap a TV-ben,  :) amúgy poén akart lenni, de ezek szerint nem jött be   <:)
Remélem nem veszi senki a lelkére, nem szándékoztam megbántani senkit, viccnek szántam, egyáltalan nem sértésnek szántam.
Az eredeti szó Astro Boy volt, ha jól emlékszem, gondoltam poénkodok egyet.
Bocs, ha mégis bántónak érzi bárki is.  <:)

Semmi baj nem volt a szöveggel igazából nevettem rajta mikor megláttam.:) Csak nem tudtam honnan jön meg hogy, hogy kerül ide Fleto:)

Az eredeti szöveg saját szakállra történő átírása olyan esetekben szerintem teljesen okés, amikor pl. olyan illetőre utalnak, akit nálunk nem ismer senki. Teszem azt, egy helyi híradó bemondója.
Ilyenkor hogy poén maradjon az, amit annak szántak, nyugodtan helyettesíthető akár egy magyar híradóssal is, akár egy mindenki által ismert japán személyiséggel.
(De talán az a minimum, hogy leguglizzuk, hogy ki is van az eredeti szövegben...)

Ebben az esetben öncélúnak érzem kissé Astro Boy (http://en.wikipedia.org/wiki/Astro_Boy) kihúzását. Elvégre állati híres mangafigura, a Dororot is jegyző Osamu Tezuka szülötte, szóval japán filmben egyértelmű a jelenléte, és a Japán iránt érdeklődők előbb-utóbb találkoznak vele úgyis.
Ráadásul jövőre egészestés animáció (http://filmdroid.blog.hu/2008/12/01/mesek_2009_ben) formájában a magyar mozikba is kerül, így hogy pont egy politikusra cserélni, mindenesetre fura.
Persze ha Astro Boy és hőn szeretett miniszterelnökünk mint két tojás, akkor persze OK.  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. December 1. 22:12, Hétfő
kersem a Hachiko Monogatari filmet érdekelnek ezek a rapid vagy megaupload link lehetőségek is.
köszke

Cím: Re: Japán filmek
Írta: gianni7 - 2008. December 1. 22:17, Hétfő
kersem a Hachiko Monogatari filmet érdekelnek ezek a rapid vagy megaupload link lehetőségek is.
köszke

Itt is van (http://forums.egexa.com/viewtopic.php?t=1016)!  :-D
Szerencsére elég híres film, nagyon sok helyen fent van (rakás torrent oldal).
Bár mindent ilyen könnyű lenne felhajtani  :(

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. December 1. 22:35, Hétfő
kersem a Hachiko Monogatari filmet érdekelnek ezek a rapid vagy megaupload link lehetőségek is.
köszke

Itt is van ([url]http://forums.egexa.com/viewtopic.php?t=1016[/url])!  :-D
Szerencsére elég híres film, nagyon sok helyen fent van (rakás torrent oldal).
Bár mindent ilyen könnyű lenne felhajtani  :(

köszi Gianni
 ezért is szeretek ide jönni mert itt jó emberek vannak :)

Cím: Japán filmek: Funuke Show Some Love You Losers
Írta: FoodLFG - 2008. December 12. 08:09, Péntek
lefordítottam a Funuke.Show.Some.Love.You.Losers.2007.DVDRip.XviD-SUPERiER cimu filmet.
nehez rola ugy irni hogy ne lolenk le akar egy poent is de
az idén általam látott egyik legjobb film, egy mindenáron színésznővé lenni akaró nővérről, egy elnyomott hugiról, egy kettőjük közt vergődő bátyról, és annak feleségéről. Király film, ott volt Cannes-ban is, mindenki nézze meg, aki szereti a fekete humorú filmeket.

avistazon fent van szedjetek ezerrel nagyon jó
hubaz szerintem ez a legjobb film, amit ebben az évben láttam. (nagy nehezen sikerült sort kerítenem rá  :-D)
Szinte minden jelenetben van valami "ferdeség", néhányat párszor újra is néztem (pl amikor a feleség és a férj együtt ebédel, kicsit durva, de érdekes) a film közben. 
Az is jó, hogy teljesen a végéig tartogat meglepetéseket és folyamatosan fejlődik a történet. A szereplők karaktere pedig a filmhez hasonlóan néhol zavart, de nem komolytalan. Azt vettem észre, hogy nem elsősorban a poén kedvéért olyanok amilyenek. Szerintem ez a legerősebb pontja a filmnek.

A helyszínek is figyelemre méltóak. Engem nagyon megfogott ez a japán vidéki hangulat. Nem tűnik olyan nagy költségvetésű filmnek, de mégis szórakoztató. Ilyet kéne másoknak is csinálni, ha egyáltalán tudnak. :P

jameg a végén vált egyértelművé számomra SPOILER, hogy igazából a két testvér életútja elválaszthatatlan egymástól, mert mindkettő a másikéból táplálkozik.
A nyitójelenet pedig nagyon komoly. Először nem is tudtam, hogy most mi is mi van és amikor elkezdik magyarázni, akkor néz az ember.. Oo :DD

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2008. December 12. 22:03, Péntek
Megnéztem a Hachiko-t
Egy nagyon jó kis film szerintem. Mindenképpen szeretném kiemelni, hogy régen láttam filmben ilyen szép kutyát mint ami ebben volt.
Ez az Akita nagyon szép kutya ilyen kutyát fogok majd venni ha oda kerül a sor már biztos.
Amugy szegény kutyának nagyon nehéz lehetett és még így is élt több mint 12 évet.
Ebben is volt egy két kis hiba a könnyezés középen ez érdekes volt.
nem igazán értettem azt se hogy miért nem szerették szegény kutyát és hogy a profeszort se nagyon szerette a családja. Nekem úgy tünt viszont a profeszor nagyon szimpatikus volt ezért nem értettem ezt. Talán kicsit ki hegyezhették volna jobban a család kapcsolatot a filmben és talán kicsit többet mutatthattak volna a kutya életéből is.1 óra 42 perc nekem erre a filmre kevés volt. sok mindenre nem kaptam választ.
Kutya barátoknak kötelező darab és ez is egy a japán kulturából igaz történet érdemes megnézni

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2009. Január 6. 02:08, Kedd
Ahogy a koreai filmes topikban, úgy itt is várom a javaslatokat 2008 legjobb japán filmjére.
Ami bennem "nyomot hagyott": Welcome to the Quiet Room

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Január 6. 06:24, Kedd
Megane, Koisuru madori, Tennen Kokekko, Tsukigami, Maiko Haaaan!!!, Kikareta onna, The Magic Hour, My Darling of the Mountain így néhány címnek...  :)

Sajnos azonban olyan csodákból kell majd válogatni, mint a Tokyo Gore Police, a Competitive Swimmers, a Machine Girl, a Crows Zero, vagy a Sukiyaki Western Django, mert ezeket látták sokan...  :(

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2009. Január 6. 07:46, Kedd
Megane, Koisuru madori, Tennen Kokekko, Tsukigami, Maiko Haaaan!!!, Kikareta onna, The Magic Hour, My Darling of the Mountain így néhány címnek...  :)

Sajnos azonban olyan csodákból kell majd válogatni, mint a Tokyo Gore Police, a Competitive Swimmers, a Machine Girl, a Crows Zero, vagy a Sukiyaki Western Django, mert ezeket látták sokan...  :(
Egyértelmű nálam megane és a Tennen Kokekko a nyerő.

Ja beszereztem egy új takashi Miike filmet a fiatal hulligánokat. kiváncsi leszek majd rá :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2009. Január 6. 15:06, Kedd
Megane, Koisuru madori, Tennen Kokekko, Tsukigami, Maiko Haaaan!!!, Kikareta onna, The Magic Hour, My Darling of the Mountain így néhány címnek...  :)

Sajnos azonban olyan csodákból kell majd válogatni, mint a Tokyo Gore Police, a Competitive Swimmers, a Machine Girl, a Crows Zero, vagy a Sukiyaki Western Django, mert ezeket látták sokan...  :(

Hát attól tartok a Machine Girl valóban megkerülhetetlen. A fenti filmek egyébként mind átcsúsztak 2008-ra? Csak mert úgy látom nagy részük 2007-ben készült.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Január 6. 16:22, Kedd

Az angol feliratot tartalmazó japán DVD-k (=hongkongi kiadások) kábé fél évvel a mozis vetítés után kerülnek piacra, úgyhogy 99%, hogy mind átcsúszott. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2009. Január 7. 20:41, Szerda
idei első filmem a Porco Rocco volt hayao miyazaki mester tollából. Az egyik legjobb Animeje, kimerem jelenteni kár, hogy nem lett hosszabb és nincs második része. Nagyon sok lehetőség volt ebbe az Animeba, akár sorozatra akár 2 részre 3. részre stb.
kircsi kis repülős film volt föleg hogy itt a földközi tengeren játszódik az adrián aszem nagyon szépen volt megrajzolva csillagos ötös mindenre egy hiány érzetem volt hogy miért változott disznóvá a mester pilóta az nem derült ki.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: D - 2009. Január 8. 15:13, Csütörtök
Tegnap találtam egy nagyon jó filmet! :)

Régebben nagyon szerettem a The Twilight Zone sorozatot, meg egyébként is szeretem az olyan filmeket, amelyekben több rövid történet van, még ha egy-kettő nem is tetszik annyira, azért biztos vannak klasszak is. (Pl. a 4bia volt ilyen, ez horrortörténetekből áll, az tetszett benne, hogy a történetek a műfajon belül is különbözőek. )

Tales of the Unusual (http://www.asian-horror-movies.com/unu.php)

(http://img26.picoodle.com/img/img26/3/1/8/t_936254talesm_5ecf098.jpg) (http://www.picoodle.com/view.php?img=/3/1/8/f_936254talesm_5ecf098.jpg&srv=img26)

4 különös, megdöbbentő történet. The Twilight Zone rajongóknak ajánlom! :)

És ha tudtok még hasonlót, mondjátok!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: kisho - 2009. Január 8. 18:42, Csütörtök
Tegnap találtam egy nagyon jó filmet! :)

Régebben nagyon szerettem a The Twilight Zone sorozatot, meg egyébként is szeretem az olyan filmeket, amelyekben több rövid történet van, még ha egy-kettő nem is tetszik annyira, azért biztos vannak klasszak is. (Pl. a 4bia volt ilyen, ez horrortörténetekből áll, az tetszett benne, hogy a történetek a műfajon belül is különbözőek. )

Tales of the Unusual ([url]http://www.asian-horror-movies.com/unu.php[/url])

([url]http://img26.picoodle.com/img/img26/3/1/8/t_936254talesm_5ecf098.jpg[/url]) ([url]http://www.picoodle.com/view.php?img=/3/1/8/f_936254talesm_5ecf098.jpg&srv=img26[/url])

4 különös, megdöbbentő történet. The Twilight Zone rajongóknak ajánlom! :)

És ha tudtok még hasonlót, mondjátok!

Így hirtelenjében:
Rampo Noir
Zoo
Three
Three... Extremes
4 horror tales (azt hiszem, ez volt a címe)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2009. Január 14. 19:33, Szerda
Két filmen vagyok túl
A fiatal hulligánok takashi miiketől illetve a the magic hour. :good:
A magic hour remek vigjáték ajánlani tudom mindenkinek
A fiatal hulligánok teljesen más alkotás volt mint amire számítottam nem annyira véres nem annyira elborult sokkal jobban elgondolkodtató film. Ha ez takashi kedvenc filmje ahogy ezt ő állítja akkor nem tudom miért nem csinált több ilyesmit vagy csinált csak én nem tudom melyik az <:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Január 14. 23:43, Szerda
Két filmen vagyok túl
A fiatal hulligánok takashi miiketől illetve a the magic hour. :good:
A magic hour remek vigjáték ajánlani tudom mindenkinek
A fiatal hulligánok teljesen más alkotás volt mint amire számítottam nem annyira véres nem annyira elborult sokkal jobban elgondolkodtató film. Ha ez takashi kedvenc filmje ahogy ezt ő állítja akkor nem tudom miért nem csinált több ilyesmit vagy csinált csak én nem tudom melyik az <:)

A The Magic Hour ismertetőt már beküldtem, csak kicsit feltornyosultak a cikkek most (több mint 10 van, ami még nem lett publikálva)

Cím: Re: Distance
Írta: torbrajle - 2009. Január 15. 22:14, Csütörtök

thanks!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: oldfan - 2009. Január 17. 20:20, Szombat
A Piratebay-en fent van aSHINOBI NO MONO 8 része egy pakkban, aviban, angol felirattal. Még ilyen formában is érdemes rámozdulni.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: lennax - 2009. Január 22. 09:25, Csütörtök
 Nem tudom érdekel-e valakit,de az animax-on 24-én szombaton, 21.15-kor lesz a Death Note (nem anime) első része.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Február 14. 20:17, Szombat
Ahogy gondoltam, a főoldali japán filmes szavazás korai volt keményen! a 20th Century Boys kimaradt és ez még csak egy a várható nagy filmekből. Isteni jó képregényadaptáció, olyasmi stílusban, mint a Cyborg Girl. Ugyanaz a muki rendezte, aki a Sword of Alexander-t, így elborultságban nincs hiány, Toyokawa Etsushi zseniális, Tokiwa Takako pedig továbbra is a leg :love-bb japán színésznő. Lesz folytatás is, már nagyon várom!  :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: FoodLFG - 2009. Február 15. 09:17, Vasárnap
^Akkor ezt megkukkantom. Ilyet még úgysem láttam a japánoktól. bár ezt sok mindenre elmondhatnám még :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2009. Február 15. 19:18, Vasárnap
hát, szórakoztató film, de nekem már sok ez az elborultság.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Február 15. 21:32, Vasárnap
hát, szórakoztató film, de nekem már sok ez az elborultság.

Egy fenét.  :-D Az elborultság ebben van:

The.Monster.X..Attack.The.G8.Summit.2008.JAP.DVDRip.XviD-CoWRY

G8 tárgyalás és az elmaradhatatlan óriás tokusatsu szörnyike, bizonyos Girara! Kár, hogy még nem volt időm megnézni, na majd holnap.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Február 16. 20:39, Hétfő
The.Monster.X..Attack.The.G8.Summit.2008.JAP.DVDRip.XviD-CoWRY

G8 tárgyalás és az elmaradhatatlan óriás tokusatsu szörnyike, bizonyos Girara! Kár, hogy még nem volt időm megnézni, na majd holnap.

Hát ez még elvetemültebb, mint gondoltam volna!  :-D A G8 vezetők (főleg Sarkozy), meg Kim Dzsong Il kiparodizálása szenzációs, a kínaiakról alkotott vélemény sem kimondottan politikailag korrekt, Kitano cameoja pedig hát...  :-D A tokusatsu olyan, mint a '70-es évek legszebb darabjaiban volt, nagyon jó a zene, stb. stb. Szóval igazi 100%-os élvezeti értékű TRASH!  :-D

Kár, hogy egyikőtök se fogja megnézni, mert angol felirat az nincs...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2009. Február 16. 21:15, Hétfő
én szerintem nem a felirat miatt hagyom ki..  inkább az ajánló győz meg :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Február 16. 22:05, Hétfő
Itt a trailer is:

http://www.youtube.com/watch?v=rknOy_r19Ow

最高! :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Február 17. 06:30, Kedd
Találtam még egy valószínűsíthető kedvencet:

http://www.youtube.com/watch?v=EC8ntEu-WNo

Superior.Ultraman.8.Brothers.2008.JAP.DVDRip.XviD-CiELO

最高! :)

Cím: Japán filmek: 20th Century Boys
Írta: FoodLFG - 2009. Február 17. 10:44, Kedd
Ahogy gondoltam, a főoldali japán filmes szavazás korai volt keményen! a 20th Century Boys kimaradt és ez még csak egy a várható nagy filmekből. Isteni jó képregényadaptáció, olyasmi stílusban, mint a Cyborg Girl. Ugyanaz a muki rendezte, aki a Sword of Alexander-t, így elborultságban nincs hiány, Toyokawa Etsushi zseniális, Tokiwa Takako pedig továbbra is a leg :love-bb japán színésznő. Lesz folytatás is, már nagyon várom!  :)
hát, szórakoztató film, de nekem már sok ez az elborultság.
Én végig untam magam rajta. Eleve már a két órás játékidő hosszú és alig van benne tartalom.
A legnagyobb bajom a filmmel az, hogy nem látom, hogy miről szólna, vagy hogy mit akartak kifejezni vele.. Próbáltam ráhúzni a barátság és mindig-van-remény témákat, de eléggé erőltetetten ment, mert csak karcolja a történet azokat.
A karakterek is elég unalmasak voltak és túl hosszú volt a felvezetés az akcióhoz a végén. Sőt a végére az egész film a 2. rész felvezetésének tűnt, így elég rossz szájízzel váltam el tőle. Ráadásul a második rész érdekesebbnek ígérkezik azzal a fiatal lánnyal a főszerepben (tetszett az izgalmas frizurája XD), csak az a baj, hogy félek, hogy az is ilyen lesz, mint a az első.
Akik találkoztak az eredeti művel, amiből a film készült, azok biztos máshogy látják, de szerintem kívülállóknak egy jó nagy kagyvasz az egész.   
Azért a kislány aranyos volt.

Kár, hogy egyikőtök se fogja megnézni, mert angol felirat az nincs...
Ezt bizony jól gondolod  :-D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Február 17. 21:34, Kedd
Találtam még egy valószínűsíthető kedvencet:

[url]http://www.youtube.com/watch?v=EC8ntEu-WNo[/url]

Superior.Ultraman.8.Brothers.2008.JAP.DVDRip.XviD-CiELO

最高! :)

Ahogy vártam, ez is szenzációs!  :-D Külön poén volt látni, hogy ott harcoltak az épületek között, ahol én is sétálgathattam az ősszel.  :) Kár, hogy ehhez sincs angol felirat, így nem fogjátok (egy ideig) látni...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Február 19. 22:41, Csütörtök
(http://blog.zaq.ne.jp/kinji/img/img_box/img20080407215307731.jpg)

Aoi Sora kicks ass! (ezúttal szó szerint)  :-D Ugyan nem jöttem rá, melyiké, de biztos, hogy valami régi Shaw Bros movie pinku verziója. Óriási trash, de szórakoztató.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2009. Február 23. 10:21, Hétfő
Találtam még egy valószínűsíthető kedvencet:

[url]http://www.youtube.com/watch?v=EC8ntEu-WNo[/url]

Superior.Ultraman.8.Brothers.2008.JAP.DVDRip.XviD-CiELO

最高! :)

Ahogy vártam, ez is szenzációs!  :-D Külön poén volt látni, hogy ott harcoltak az épületek között, ahol én is sétálgathattam az ősszel.  :) Kár, hogy ehhez sincs angol felirat, így nem fogjátok (egy ideig) látni...

ezt a blödséget nem semmi :censored:
ezek a szörnyek kemények voltak hogy bírtad végig nézni??

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Február 23. 10:49, Hétfő

Hát úgy, hogy leültem a monitor elé és nem keltem fel másfél óráig... :) Az elvetemült ötletekkel operáló filmeket pedig mindig is bírtam. :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Tetsu - 2009. Február 23. 13:31, Hétfő
Oscart nyert egy japán film. Látta valaki?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Február 23. 14:44, Hétfő
Oscart nyert egy japán film. Látta valaki?

Az Oscart, vagy a filmet?  :) Én amúgy egyiket se, szerintem még nincs rip abból a filmből.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: FoodLFG - 2009. Február 23. 20:03, Hétfő
Én nem vagyok képben, szóval rákerestem:

Trailer:
http://www.youtube.com/watch?v=6onZVeucA1c
Okuribito (Departures)

Hirosue Ryouko pówa!  :samurai:
Megnézzük!  :-D

Linkek:
http://www.okuribito.jp/
http://www.imdb.com/title/tt1069238/
http://www.oscar.com (http://www.oscar.com/nominees/?pn=detail&nominee=Departures%20-%20Foreign%20Language%20Nominee)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: oldfan - 2009. Február 25. 16:46, Szerda
A CHUSINGURA Inagaki féle 1962-es változata 98%-on áll a neten.(Ismertető van róla.) Most érdemes  rámozdulni, akinek kell ez a csodaszép mozi.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2009. Március 1. 11:01, Vasárnap
Tegnap moziztam és megnéztem a Tokyo Sonatat rendezte Kiyoshi Kurosawa főszerepekben:Teruyuki Kagawa    és Kyôko Koizumi
a film arról szólt hogy egy japán üzlet ember aki elveszti az állását hogy emészti meg ezt a dolgot. és hogy kezd új életet mint takarító.
Eléggé elgondolkodtató film volt érdemes megnézni. Japánba se fenékig tejfel az élet. Rádaásul a családnak is nehéz volt hogy tudták mi a szítú de nem mondhatták. nézzétek meg ha tudjátok jó kis dráma

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Március 20. 00:10, Péntek
Hogy ne csak HK filmekről írogassak:

Gachi.Boy.2008.DVDRip.XviD-WRD
Jó kis pankrátoros film, bár azt hiszem, 2008-ban mindenki egy másikról fog beszélni. A sztori a sportfilmek tipikus kliséit adagolja szép sorban, megtűzdelve némi japános drámai felhanggal. Szórakoztató, ám nem nyújt túlzottan különlegeset. 4/5

Achilles.And.The.Tortoise.2008.DVDRip.XviD-CiELO
Kitano egy mázlista. Más rendező vért izzad, hogy olyan produkciót találjon, amit a szponzorok hajlandóak finanszírozni, ő meg lazán gyártogatja a filmeket saját magáról, meg a hobbijairól. A sztori középpontjában ezúttal a festészet áll, valamint a morfondírozás, hogy a kritikusok, meg a dealerek-e a fontosabbak, vagy a művészek. Nagyon Kitano, nagyon sajátságos és nagyon fárasztó. Egyben talán érthetővé teszi, hogy a japánok miért csak a tévéből ismerik az úriembert... 3/5

Roaring.Fire.1982.DVDRip.XviD-GANDARLODA
Ez az az akció, amit mindenki Sonny Chiba, Sanada Hiroyuki, esetleg Shihomi Etsuko miatt néz meg, pedig a lényeg a rendező, bizonyos Suzuki Norifumi személye. A 70-es évek legendás pinku darabjainak perverz tatája ebben az akciófilmben is hozta a tőle megszokott elemeket és leginkább csak ezek értékelhetőek belőle, mert a sztori gyenge, Chiba és Shihomi keveset tölt a képernyőn, Sanada pedig egyedül kevés ahhoz, hogy elvigye a hátán az egészet. A náci szadista asszonyságok, meg a fürdőruhafelsőt lopó majom viszont elsőosztályú! 3/5

Terminatrix.1995.DVDRip.XviD
A címből kitalálhatóan ez bizony egy Terminator pinku spinoff a 90-es évek közepéről, természetesen a legendás Mizutani Kei főszereplésével. Ez minden, amit előnyként lehet róla elmondani, mert a kivitelezése szegényes, pinkunak pedig istenigazából kevés. A sztori elején a terminátorból már ismerős felvezetés az, ami egyedül említésre érdemes, a többi unalomba fullad. 2/5

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Ramiz - 2009. Március 23. 16:08, Hétfő
Ez jó lesz: :D

http://www.nipponcinema.com/news/hooray_for_porn_comedy_heres_the_trailer_for_rinko_eighteen/

Gachi.Boy.2008.DVDRip.XviD-WRD
Jó kis pankrátoros film, bár azt hiszem, 2008-ban mindenki egy másikról fog beszélni.

:D :D :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: FoodLFG - 2009. Március 23. 20:45, Hétfő
Találtam egy Okuribito (trailer fent) torrentet (http://www.mininova.org/tor/2409110).
Pontosan nem tudom, hogy milyen minőségű, mert még nem jött le, de jónak tűnik.
Angol felirat van :)

szerk: már nézegettem és rendben van a cucc

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2009. Március 24. 15:51, Kedd
Be A Man! Samurai School 2008 DVDRip DD5.1 x264
Yezy ez egy neked való baromság :) 押忍 állandóan az oszu-t üvöltözik benne igazából én nem tudom mi az talán igen uram lehet vagy értettem Yezy mit jelent?
Sok retrós hajat lehet látni benne baromságból 5 ös amugy meg elég gyengusz 2/5

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Március 24. 17:17, Kedd
Be A Man! Samurai School 2008 DVDRip DD5.1 x264
Yezy ez egy neked való baromság :) 押忍 állandóan az oszu-t üvöltözik benne igazából én nem tudom mi az talán igen uram lehet vagy értettem Yezy mit jelent?
Sok retrós hajat lehet látni benne baromságból 5 ös amugy meg elég gyengusz 2/5

Ismerem a filmet, de nem merem megnézni, mert Sakaguchi Taku neve garancia arra, hogy valami rettenetesen szörnyű dolog fog kikerekedni az egészből. Főleg a Chromartie High óta vagyok így vele... :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Március 24. 17:21, Kedd
Ez a poszter valami gyönyörű!  :) Ránézésre girls with guns műfajú 1933-as némafilm Ozu Yasujiro-tól...  :love

(http://bt.avistaz.com/imagehost/images/156911Dragnet%20Girl.jpg)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2009. Március 24. 18:22, Kedd
Be A Man! Samurai School 2008 DVDRip DD5.1 x264
Yezy ez egy neked való baromság :) 押忍 állandóan az oszu-t üvöltözik benne igazából én nem tudom mi az talán igen uram lehet vagy értettem Yezy mit jelent?
Sok retrós hajat lehet látni benne baromságból 5 ös amugy meg elég gyengusz 2/5

Ismerem a filmet, de nem merem megnézni, mert Sakaguchi Taku neve garancia arra, hogy valami rettenetesen szörnyű dolog fog kikerekedni az egészből. Főleg a Chromartie High óta vagyok így vele... :)
annyira nem vészes mint amennyire te gondolod én végig bírtam nézni :D

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2009. Március 24. 18:31, Kedd
Befejeztem a Hachiko fordítását
bocsi a késésért
kövinek a Run papa run-t gondoltam valaki elkezdte már?

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Március 27. 18:54, Péntek
Departures.2008.JAP.DVDRip.XviD-CiELO
Ez a híres-nevezetes Oscar-díjas japán dráma, a főszerepekben a zseniális Motoki Masahiro-val és a korábbiakhoz képest igencsak idősebbnek kinéző Hirosue Ryouko-val, valamint az elképesztő profizmussal megáldott Yamazaki Tsutomu-val. Minden benne van, ami miatt nagyon szeretjük a japán drámákat, a téma megválasztása pedig csak fokozza a különlegességét, akárcsak a zene beillesztése a történetbe. Szóval minden nagyon a helyén van, minden nagyon szép, minden nagyon jó, de mégis ott volt bennem a de szócska, hogy vajon miért is pont ezt emelték ennyire ki a többi színvonalas dráma közül? Valószínűleg a téma miatt, mert a sztori bennem hagyott 1-2 apróbb kérdőjelet és szemöldökfelhúzást, hogy ezt vajon miért is kellett belerakni. Mindenesetre valóban ott van a tavalyi év legjobb japán filmjei között.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Március 29. 12:38, Vasárnap
Suspect.X.2008.RETAiL.DVDRip.XviD-CoWRY
Valahogy irtózom a tökéletes bűntényt elkövetni szándékozók és az ő hibáik után nyomozó emberkék sztorijaitól. Szvsz lejárt, elcsépelt és dögunalmas a téma, de úgy látszik, rengeteg krimirajongó van, mert számtalan ilyesmi mozit lehet látni. A kiindulópont érdekes volt, a két logikai zseni párharca is okos ötlet, de az egész összességében nem volt egy nagy eresztés. Tudnak a japánok ennél sokkal jobbat is!

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Március 29. 20:12, Vasárnap
The.Handsome.Suit.2008.DVDRip.XviD-CoWRY
Ugyan vannak kissé "leülős" pillanatai, de az ötletek zseniálisak, a színészi játék sem rossz (főleg Muga Tsukaji esetében), bár a műfajhoz illően túljátszott, az egésznek pedig olyasmi feelingje van, mint a Maiko Haaaan!!!-nak volt. A CG tökéletesen beleillik egy ilyen ütődött sztoriba, aminek a fordulatait ugyan jócskán előre ki lehet találni, de így is szórakoztató. Soha rosszabbat!  :) 3/5

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Március 31. 07:15, Kedd
Kozure Satsujin ken (1976)
A Yojimbo sztorija nagyjából lenyúlva, de a 70-es évek yakuzáinak világában, egy 100 évvel korábbról ottragadt szamuráj és persze Sonny Chiba társaságában. A sztori kreténség, ráadásul nagyon kaotikus, viszont minden benne van, ami a tökéletes szórakozáshoz szükséges. Chiba lerúgdos mindenkit, a szamuráj sem tétlenkedik, vannak meztelen lányok is, a címből kiszúrható Kozure szócskának köszönhetően pedig akad némi hasonlóság a Lone Wolf and Cub sorozattal is. A sztori úgy 2/5, az akció viszont egyértelműen 5/5.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Április 5. 08:34, Vasárnap
Red.Peony.Gambler.1968.DVDRip.XviD
Jópofák ezek a 60-as években startolt, "véget nem érő" sorozatok. Zatoichi, Nemuri Kyoushiro, Mekura no Oichi, Gokuaku Bouzu, Female Demon Ohyaku, stb. fémjelezték ezt az időszakot. Ekkoriban forgatták a női szerencsejátékos kalandjait is Fuji Junko főszereplésével. Szórakoztató, bár kissé egyszerű darab, mosolyt fakasztóak a műtermi "kinti" jelenetek, meg úgy egyébként is kicsit szegényes látványvilága van az egésznek, de összességében egyáltalán nem rossz. Talán az volt a bajom vele, hogy túl sokat vártam tőle.  :) 3/5

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Április 5. 19:56, Vasárnap
Jeans.Blues.No.Future.1974.DVDRip.XviD-LD3K
Jó kis yakuzás, sötét hangulatú akció a 70-es évek legszebb stílusában. Egy bárból lopott kocsival lelépő leányzó és egy botcsinálta yakuza a véletlennek köszönhetően találkozik, majd együtt folytatják útjukat, belemerülve a bűn egyre mélyebb mocsaraiba. Kaji Meiko ezúttal is a Female Prisoner-ben megismert jéghideg figurát hozza, ráadásul nem akármilyen girls with guns karaktert gyártottak belőle.  :love Összességében egy jó kis sztori afféle Bonnie és Clyde módon, ahhoz méltó végjátékkal. Helyenként kicsit leül a sztorija, de egy 4/5-re mindenképpen jó.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: asiafan - 2009. Április 6. 10:57, Hétfő
ha már nem írsz róluk, lehetne egy ömlesztett is :) néha kevesebb a több. meg van jó pár film, ami két mondatot sem ér, és jó, hogy a fentieket olvasva elkerülhetem őket..

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Április 6. 11:23, Hétfő
ha már nem írsz róluk, lehetne egy ömlesztett is :) néha kevesebb a több. meg van jó pár film, ami két mondatot sem ér, és jó, hogy a fentieket olvasva elkerülhetem őket..

Ömlesztett nem lesz, mert elfelejteném, mire összejönne annyi... :) Így meg pont jó, amit láttam, arról írok ide pár sort. Bár túl sok reakció még nem érkezett... :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Feldin - 2009. Április 7. 07:37, Kedd
ha már nem írsz róluk, lehetne egy ömlesztett is :) néha kevesebb a több. meg van jó pár film, ami két mondatot sem ér, és jó, hogy a fentieket olvasva elkerülhetem őket..

Ömlesztett nem lesz, mert elfelejteném, mire összejönne annyi... :) Így meg pont jó, amit láttam, arról írok ide pár sort. Bár túl sok reakció még nem érkezett... :)

Bocs hogy válasz, de nemtalálom az új hozzászólás gombot...
ehh... butulok...
szóval visszatérek :)
ennek örömére megnéztem a dainipponjint a legnagyobb japánt.
sose SOSE nézzétek meg.
2 óra amit letagadok az életemből.
tragikusan szar.
ha nem középen ültem volna fél óra után leléptem volna...

amúgy hogy kunyizzak is egyből, Osaka monogatori nincs valakinek meg?

Üdv mindenkinek :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Április 8. 08:56, Szerda

Jó ez a film, mert lehet róla beszélni sokat. :) Az biztos, hogy aki nem arra számít, amit kap, az kiakad tőle. Kőkemény társadalomkritika, amit a japánok szerintem értenek is, hiszen a főhős olyan, mint bármelyik japán, akit bármelyik japán (a megszólaltatott nézők) utálnak. Tehát az "átlagos" japántól rosszul van az "átlagos" japán. :) Aki viszont mezei kaiju filmet várt, az ilyen véleménnyel lesz, mint Feldin.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Feldin - 2009. Április 8. 14:15, Szerda

jó hát értem én ezt...
de akkor is...
:)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Április 8. 20:52, Szerda
Árral szemben/Swimming Upstream
Amint belekezdtek, rájöttem, hogy már láttam még egy régi filmhéten...  :) Ráadásul most VHS-ről vetítették, míg anno normális vetítés zajlott belőle. Jópofa tinédzserfilm a szerelem nehézségeiről, olyasmi humorral, mint ami a Water Boys-ban volt, elvégre itt is az úszás van a középpontba helyezve. Ettől függetlenül kicsit laposnak éreztem, évekkel ezelőtt jobban tetszett... 3/5

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Április 9. 21:52, Csütörtök
Ichi.2008.JAP.DVDRip.XviD-CiELO
(http://bt.avistaz.com/imagehost/images/677610Ichi2008.jpg)
Vak lány, legyőzhetetlen kardforgató tudással... Volt már ilyen régebben, Oldfan barátunk írt is a majd 40 évvel ezelőtti darabokról. Az új változat valahogy nem áll össze egy egésszé, túl lassú, maga a sztori is és az akciók is (a rendező csak a belassításokkal operál, ráadásul a konkrét koreográfiák kimaradtak), ami könnyen lehet, hogy a színészek ilyen irányú tehetségtelenségének "köszönhető", nagyjából úgy lehetne jellemezni, mint az Azumi-t, csak amíg az fantasy volt, ez elvileg "valódibb" jidaigeki kéne, hogy legyen. Kár érte, mert ebből egy jóval pörgősebb, a mai technikával jól rásegített, tökéletesen élvezhető darabot is ki lehetett volna hozni, így azonban ahogy halad előre a film, úgy válik egyre laposabbá... A CG rásegítéses vér sem tetszett, ugyanúgy gagyi, mint a Fatal Move-ban, vagy a Hong Kong Bronx-ban volt. Szóval 2/5, de lehet, azért ilyen kevés, mert túl sokat vártam tőle...

Cím: Re: Japán filmek
Írta: oldfan - 2009. Április 10. 07:51, Péntek
ICHI
Meneküljön, ki merre lát, egy újabb gagyi lenyúlás a klasszikusoktól... :woo:

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Április 11. 19:26, Szombat
Red.Peony.Gambler.2.1968.DVDRip.XviD-UBiK
Red.Peony.Gambler.3.1969.DVDRip.XviD-UBiK
Ahogy halad előre a sorozat, úgy lesz egyre szórakoztatóbb.  :) Fuji Junko a külsejét tekintve ugyan nem egy Kaji Meiko, de még csak egy Sugimoto Miki-hez sem fogható, azonban az elegancia csak úgy sugárzik belőle. A karaktere egyenesen telitalálat, bár a Toei korabeli hősnői között jópár kísértetiesen hasonló figura is megtalálható volt (elég csak a Kaji Meiko által megformált Gincho Wataridori-t említeni). Ez az időszak volt a yakuza filmek aranykora, így a szerencsejátékban verhetetlen Oryu kalandjai is ebben a világban zajlanak, valamikor a 20. század legeleje környékén. Érdekes figyelni, hogy az egyes részeket teljesen más rendező és forgatókönyvíró készítette, mindössze a struktúra maradt meg (azaz a főgonosz valami nem tisztességes eszközöket bevető yakuza, akit a szabályok megszegése miatt végül lecsapnak egy óriási csetepaté keretein belül). A második rész különösen izgalmas amiatt, hogy a későbbi perverz pinkuk nagymesterének, Suzuki Norifumi-nak az egyik legelső munkáját tisztelhetjük benne. Suzuki mester már ebben is hozta a formáját, igaz, még eléggé szolídan, 1968-ban még nem volt divat a meztelenség a mozivásznon.  :) A harmadik részben kerülnek először elő a piros festéket spriccelő cuccosok, amik a 70-es évek állandó kellékei lesznek majd, stb. stb. Ami pedig még ennél is érdekesebbé teszi az egészet, az a színészlegendák tömkelegének megjelenése kisebb-nagyobb szerepekben. Feltűnik az isteni Sugawara Bunta, a zseniális Wakayama Tomisaburo, a szenzációs Takakura Ken és még sorolhatnám (ráadásul többen köztük többször is, különféle figurákat alakítván). Megannyi legendás yakuza megformálói...  :istenvagy Még öt rész hátra van, imádom!  :-D

Cím: Japán filmek - My Sister, My Love
Írta: FoodLFG - 2009. Április 12. 13:01, Vasárnap
My Sister, My Love (Boku wa imouto ni koi wo suru) (http://www.avistaz.com/movies/2009/my-sister-my-love-japanese-2007.html)

Kolbászoltam az avistazon, gondoltam véletlenszerűen választok valami japán filmet.  És Kiszúrtam a My Sister, My Love-ot.
Igazából nincs túl nehéz dolgom, mert YEZy már írt róla (http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/My-Sister-My-Love-Boku-wa-imouto-ni-koi-wo-suru-2007.html), úgyhogy sok újat nem is tudok írni.

A történet tényleg annyira egyszerű, mint az egyszeregy, és a szereplőket sem bonyolították túl, de ezzel együtt is tetszett.
(egyébként a hozzászólók közül Zsuval értek egyet) Tény, hogy a történet dög lassú, de ha valaki bele tudja élni magát a jelenetekbe, akkor kifejezetten élvezetes. Még a rém egyszerű párbeszédek sem tudtak zavarni, mert szerintem itt nem azokon volt a lényeg. Valahogy rá kell érezni, hogy milyen helyzetbe kerültek a fiatalok és utána már csak azon veszi észre magát az ember, hogy vége a filmnek. Feltéve, ha valaki el tud merülni a történetben.
Nagyon jó, hogy a film szinte csak a két szereplőre koncentrál, amivel egy egyedi hangulatot tudtak belevinni az egyébként minden szempontból középkategóriás filmbe.
A történet befejezése pedig kifejezetten tetszett. Jó, hogy nem vitték el nagyon hihetetlen irányba. A hangulat mellett ebben a fimben még ez a legjobb, hogy olyan földhözragadt, "minimalista". Jó, hogy nem vállalja túl magát és így a végén olyan érzése van az embernek, hogy ez egyben volt, nem is kell ennél több.

A férfi főszereplő karaktere engem is egy kicsit zavart, de nagyon úgysem figyeltem rá. Jaés a helyszínek közül az iskola tetején a felhős ég alatt, mindent visz. Ehhez még hozzájön a kicsit lerobbant környezet is, ami szintén pozitívum. Ez a környezet illik az egyszerű érzelmeket közvetítő történethez.
Jó kis film, még ha itt-ott kidolgozatlan is.

Az avistazról letöltött 1 fájlos változat közepétől lemarad a hang a képhez képest, ami kicsit zavaró. Bár nem tudom, hogy a másik milyen, csak gondoltam szólok.

Cím: Japán filmek - Departures
Írta: FoodLFG - 2009. Április 13. 15:46, Hétfő
Departures.2008.JAP.DVDRip.XviD-CiELO
Ez a híres-nevezetes Oscar-díjas japán dráma, a főszerepekben a zseniális Motoki Masahiro-val és a korábbiakhoz képest igencsak idősebbnek kinéző Hirosue Ryouko-val, valamint az elképesztő profizmussal megáldott Yamazaki Tsutomu-val. Minden benne van, ami miatt nagyon szeretjük a japán drámákat, a téma megválasztása pedig csak fokozza a különlegességét, akárcsak a zene beillesztése a történetbe. Szóval minden nagyon a helyén van, minden nagyon szép, minden nagyon jó, de mégis ott volt bennem a de szócska, hogy vajon miért is pont ezt emelték ennyire ki a többi színvonalas dráma közül? Valószínűleg a téma miatt, mert a sztori bennem hagyott 1-2 apróbb kérdőjelet és szemöldökfelhúzást, hogy ezt vajon miért is kellett belerakni. Mindenesetre valóban ott van a tavalyi év legjobb japán filmjei között.

Teljesen egyetértek. A film témaválasztása nekem is feltűnt, bár én nem nézek olyan sok filmet. Nem tudom, hogy mennyire egyedi, de én még ilyet nem igazán láttam.
Érdekes, hogy a témát elég könnyedén tálalják, néhol még poénkodnak is rajta. Tetszett.
Szerintem is a téma foghatta meg leginkább az oscárosokat. Viszont amikor néztem a filmet, valahogy nem éreztem (én sem), hogy annyira különleges lenne, hogy feltétlenül egy oscart kéne kapnia.

Egyébként a történet az elején még kicsit fejlődik, de érdekes, hogy nincs semmi végső megoldás a film végén, vagy valami nagy lezárás. Szimplán egyszercsak vége.
Nem mintha kellett volna valami. Ez így jó volt, jól kapcsolódott ehhez az élet körforgásos témához, aminek sosincs vége..
Tetszett a film.

Hirosue Ryouko pedig tényleg öregebbnek néz ki, mint pl a Bubble Fictionben, ami egy 2007-es film.
Viszont ez egyáltalán nem tudott zavarni, így jobban bele is illett a szerepbe és még mindig helyes lány/nő. Ráadásul most már ő is inkább 30, mint 20 éves..
Talán amiatt is látszott öregnek, hogy kevés smink volt rajta. Olyan természetes volt, ami jellemző az egész film képi világára is egyébként (bár néhol zavaróan műterem szerű, viszont külön pirospont a lerobbant vidéki tájért)
 
[SPOILER]
Szemöldökfelhúzós rész volt pl a végén, amikor az apját mentek eltemetni és megérkeztek a kontár "temetkezési vállalkozók". Azt a részt elég hanyagul oldották meg a készítők, túlságosan erős volt a kontraszt a film többi részével, visszafoghatták volna magukat. Szerintem anélkül is értették volna a nézők a helyzetet, hogy túlzásokba estek volna a készítők.. Volt még egy két ilyen érdekes pillanat. Pl amikor az irodában dolgozó nőről hirtelen kiderült, hogy ő is otthagyta a gyerekeit, vagy valami ilyesmi. Az olyan átlátszó próbálkozás volt a készítők részéről.. oO

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Április 15. 19:23, Szerda
Paco.And.The.Magical.Picture.Book.2008.JAP.DVDRip.XviD-CiELO
Egy újabb bizonyíték arra, hogy elképesztő és kifogyhatatlan fantáziával vannak megáldva a japán filmesek. Az első 20 percben csak pislog az ember, hogy vajon mi a fene folyik is itt, leginkább csak a gyönyörű CG fogja meg, aztán ugyanúgy, ahogy a Maiko Haaaan!!!-ban volt, úgy itt is elkezd egyre mélyülni és érdekesebbé válni a történet. Akárcsak a Welcome to the Quiet Room-ban, úgy itt is egy elmegyógyintézetben vagyunk, viszont amíg ott a lehetőségekhez képest abszolút élethűségre törekedtek, itt pont az ellenkezőjére, minél meseszerűbbé igyekeztek tenni az egészet. Mindkét irány tökéletesen működik, ezt biztosan mondhatom! A sztori megejtő (készítsétek elő a vége felé a zsebkendőket!), az eleinte teljesen életszerűtlen figurák közül többekkel is könnyen azonosulni lehet, a fordulatok kiszámíthatatlanok és így tovább. A szereposztás pazar, Kouji Yakusho, Tsumabuki Satoshi, Kase Ryou, Tsuchiya Anna és Koike Eiko mellett egy cameo pillanat erejéig még Kimura Kaela is feltűnik, aki tavaly a filmhez készített betétdalával szerepelt a slágerlistákon is. Az egész produkció előtt csak ezt lehet tenni:  :istenvagy 5/5

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Április 17. 09:04, Péntek
Hellish.Love.1972.DVDRip.XviD-SiGURD
Ez egy korai, visszafogott Nikkatsu pinku 1972-ből, amikor még nem az extremitásra, meg a brutalitásra mentek rá, hanem az erotika keretein belül igyekeztek minél ízlésesebb és szebb produkciókat leforgatni. Ennek megfelelően a körítés bámulatos, gyönyörű operatőri munka, fülbemászó zene és jól kitalált karakterek jellemzik a történetet, aminek legfőbb baja, hogy egyfajta Ugetsu utánérzés. Ettől függetlenül aki bírja a műfajt, annak kötelező darab, nagyon ügyesen ábrázolják benne a múltbeli, a felszínen nagyon is szűzies, a színfalak mögött azonban gátlástalan, számító és haszonleső embereket. Mindez ráadásul csak 68 perc. 4/5

Cím: Re: Japán filmek
Írta: gianni7 - 2009. Április 26. 17:28, Vasárnap
Egy hete vetítik a japán mozik az Oppai Valleyball című filmet (ami a hatodik helyen nyitott).
Főszerepben a Cyborg Girl színésznője, Haruka Ayase, aki mellbedobással kíván röplabdameccset nyerni. (oppai = mell ? )

Ezerszer ellőtt szituációkból építkezik a sztori - a frissen új iskolába helyezett fiatal tanárnő megkapja a röplabda-szakkört, az ötfős lúzer béna bagázsnak meg tesz egy olyan felelőtlen ígéretet,
miszerint ha nyernek egy meccset, akkor megmutatja nekik a melleit.
A sztori megtörtént esetet dolgoz fel  :-D

Persze engem is az ilyen túl friss, hónapokat rávárós film kell hogy érdekeljen...

Oppai Volleyball - 2nd Trailer (http://www.dailymotion.com/relevance/search/oppai/video/x8d5hf)

Hivatalos oldal (http://wwws.warnerbros.co.jp/opv/)
imdb (http://www.imdb.com/title/tt1399210/)

A theme song bejövős, az Every Little Thing énekesnője összeállt a Original Love egyik tagjával, belőlük lett a CaoCao.

CaoCao - 個人授業

[PV]Caocao(持田香織×田島貴男) - 個人授業 (http://www.dailymotion.com/video/x8rkel)

Ez amúgy egy feldolgozás, a Jackson Five-ra erősen hajazó The Finger Five 1973-as Kojin Jugyo című dala volt eredetiben  :-D

フィンガー5  - 個人授業 (http://www.youtube.com/watch?v=AI205AOLFFs#lq-lq2-hq)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Április 26. 17:58, Vasárnap
Egy hete vetítik a japán mozik az Oppai Valleyball című filmet (ami a hatodik helyen nyitott).
Főszerepben a Cyborg Girl színésznője, Haruka Ayase, aki mellbedobással kíván röplabdameccset nyerni. (oppai = mell ? )

Ezerszer ellőtt szituációkból építkezik a sztori - a frissen új iskolába helyezett fiatal tanárnő megkapja a röplabda-szakkört, az ötfős lúzer béna bagázsnak meg tesz egy olyan felelőtlen ígéretet,
miszerint ha nyernek egy meccset, akkor megmutatja nekik a melleit.
A sztori megtörtént esetet dolgoz fel  :-D

Persze engem is az ilyen túl friss, hónapokat rávárós film kell hogy érdekeljen...

おっぱいバレー Oppai Volleyball Trailer ([url]http://www.youtube.com/watch?v=_WNa46UumNI#ws-lq-lq2-hq[/url])

Hivatalos oldal ([url]http://wwws.warnerbros.co.jp/opv/[/url])
imdb ([url]http://www.imdb.com/title/tt1399210/[/url])

A theme song bejövős, az Every Little Thing énekesnője összeállt a Original Love egyik tagjával, belőlük lett a CaoCao.

CaoCao - 個人授業

[PV]Caocao(持田香織×田島貴男) - 個人授業 ([url]http://www.dailymotion.com/video/x8rkel[/url])

Ez amúgy egy feldolgozás, a Jackson Five-ra erősen hajazó The Finger Five 1973-as Kojin Jugyo című dala volt eredetiben  :-D

フィンガー5  - 個人授業 ([url]http://www.youtube.com/watch?v=AI205AOLFFs#lq-lq2-hq[/url])

Ez mehetne a főoldalra is... ;)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: Tetsu - 2009. Április 27. 08:32, Hétfő
Egy hete vetítik a japán mozik az Oppai Valleyball című filmet (ami a hatodik helyen nyitott).
Főszerepben a Cyborg Girl színésznője, Haruka Ayase, aki mellbedobással kíván röplabdameccset nyerni. (oppai = mell ? )

Ahhh Nakamura Toru.  :love  Megnézős. Remélem felirat is lesz....

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2009. Május 1. 21:19, Péntek
Megnézem egy Driftelős filmet drft r7 címmel ha igaz 2008 as alkotás nem rég óta van fent az avitazon
Hát hogy is mondjam alacsony költségvetésű filmről van szó az szent kb 8 szereplő van az egész filmbe
szöveg nem sok nagyon statiszta se kellett mert az se volt
kb 100 mondat összesen sokat nem kellett meg tanulni driftelés nem sok ne hogy kopjanak a gumik
autó kb 5 egy telefonálás kajálás nem volt
egy kis italozás autómatából 200 yen :) az élmény hmm 1,5/5 csak az nézze meg aki nagyon unatkozik
szar kamera mozgás úgy 30 percnél mikor szemből vették a kocsikat ellégé beremegett az egész :)
még az a jó hogy csak 72 perces :)
ja és még egy pozitiv dolog a japán hegyek tényleg szépek :)
igazából még városba se voltak az egész filmbe
nem tudom talán erre mondják hogy ez a film meg volt kb 7000 dollárból :D rendezőstől kocsistól mindenestül
az azért elég olcsó movie de lehet annyi se volt :D

Cím: Japán filmek - Paco And The Magical Picture Book
Írta: FoodLFG - 2009. Május 1. 22:35, Péntek
Paco.And.The.Magical.Picture.Book.2008.JAP.DVDRip.XviD-CiELO
Egy újabb bizonyíték arra, hogy elképesztő és kifogyhatatlan fantáziával vannak megáldva a japán filmesek. Az első 20 percben csak pislog az ember, hogy vajon mi a fene folyik is itt, leginkább csak a gyönyörű CG fogja meg, aztán ugyanúgy, ahogy a Maiko Haaaan!!!-ban volt, úgy itt is elkezd egyre mélyülni és érdekesebbé válni a történet. Akárcsak a Welcome to the Quiet Room-ban, úgy itt is egy elmegyógyintézetben vagyunk, viszont amíg ott a lehetőségekhez képest abszolút élethűségre törekedtek, itt pont az ellenkezőjére, minél meseszerűbbé igyekeztek tenni az egészet. Mindkét irány tökéletesen működik, ezt biztosan mondhatom! A sztori megejtő (készítsétek elő a vége felé a zsebkendőket!), az eleinte teljesen életszerűtlen figurák közül többekkel is könnyen azonosulni lehet, a fordulatok kiszámíthatatlanok és így tovább. A szereposztás pazar, Kouji Yakusho, Tsumabuki Satoshi, Kase Ryou, Tsuchiya Anna és Koike Eiko mellett egy cameo pillanat erejéig még Kimura Kaela is feltűnik, aki tavaly a filmhez készített betétdalával szerepelt a slágerlistákon is. Az egész produkció előtt csak ezt lehet tenni:  :istenvagy 5/5
Mivel ilyen jókat írtál róla, megnéztem. Igazából tetszett, de én jobban szeretem a földhöz ragadtabb történeteket. Habár érdekesek voltak a karakterek és a látványra (főleg a fények) is nagy gondot fordítottak, de csak valamilyen tanmeseszerűségnek tűnt nekem. Valahogy nem az én stílusom, de elismerem, hogy egy kidolgozott alkotással állunk szemben. (hú ez most úgy hangzott, mintha én már több száz filmet láttam volna  :-D)

Idézet
A theme song bejövős, az Every Little Thing énekesnője összeállt a Original Love egyik tagjával, belőlük lett a CaoCao.
Kaori O.O
Ez nekem is tetszik. Nem is tudtam, hogy összeállt valakivel..
Talán ez majd segíthet egy kicsit jobban megnyomni Kaori szóló karrierjét is, mert az első kislemezével szerintem nem zavart sok vizet.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: FoodLFG - 2009. Május 17. 11:00, Vasárnap
Egy hete vetítik a japán mozik az Oppai Valleyball című filmet (ami a hatodik helyen nyitott).
Főszerepben a Cyborg Girl színésznője, Haruka Ayase, aki mellbedobással kíván röplabdameccset nyerni. (oppai = mell ? )

Ezerszer ellőtt szituációkból építkezik a sztori - a frissen új iskolába helyezett fiatal tanárnő megkapja a röplabda-szakkört, az ötfős lúzer béna bagázsnak meg tesz egy olyan felelőtlen ígéretet,
miszerint ha nyernek egy meccset, akkor megmutatja nekik a melleit.
A sztori megtörtént esetet dolgoz fel  :-D

Persze engem is az ilyen túl friss, hónapokat rávárós film kell hogy érdekeljen...
Jól fogalmaztál Gianni mester. A bedobásnak meg is lett az eredménye. :angel:
who would you want as your teacher? (http://www.tokyograph.com/news/id-4814)
Fiatalok körében felmérést végeztek, hogy melyik hírességet szeretnék tanáruknak. Valahogy úgy alakult, hogy véletlenül Ayase Haruka nyerte a női kategóriát. Ki gondolta volna.. :-D

Bővebben színésznőről (http://www.ijustreadthis.com/review-of-cyborg-she-and-haruka-ayase.html) sok videóval megbolondítva.
Érdekes párhuzam, hogy az első kislemezének szövegét Mochida Kaori írta (aki a fenti klipben is énekel)..

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Május 26. 17:39, Kedd
Mostanában leszoktam az új filmekről. A régiek sokkal jobbak!  :angel: Íme néhány példa:

The H-Man (液体人間) (1958) (az angol cím kreténség, az eredeti japán (Folyékony ember) sokkal jobban visszaadja a sztorit)

http://www.youtube.com/watch?v=D_-EccZ5ZIA

Daimajin (大魔神) (1965) (isteni jidaigeki némi kaiju feelinggel megtűzdelve)

http://www.youtube.com/watch?v=CjJUHCPKyak

Invasion of the Astro-Monster (怪獣大戦争) (1965) (űrutazós sci-fi megfűszerezve Godzillával és a haverjaival)

http://www.youtube.com/watch?v=3WPbyV22eTM

Atragon (海底軍艦) (1963) (Atlantisz sztori megfűszerezve a világ első repülni tudó és föld alatt is mozgóképes tengeralattjárójával)

http://www.youtube.com/watch?v=UJJCCa744ZA

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Június 27. 23:32, Szombat
The.Homeless.Student.2008.JAP.DVDRip.XviD-CiELO
Egy önéletrajzi regény, illetőleg képregény filmes feldolgozása. A sztori már a cím alapján is sokat ígérő, ám valahogy nekem a hangvétele nem tetszett, túlságosan is tévésorozatosra hangolták. Talán úgy lehet legjobban jellemezni, hogy az alkotóknak nem sikerült eldönteni, milyen műfajt is akarnak előtérbe helyezni, mert vígjátéknak túl drámai, drámának pedig túl könnyed a produkció. Ettől függetlenül érdemes megnézni, már csak azért is, hogy milyen kép él a japánokban a hajléktalanságról. Ritka ilyet állítani, de itthon valószínűleg életszerűbb sztorit faragtak volna belőle...  :-D Ami nagyon nem tetszett benne, az a távol-keleti melodrámák átka, a kórházas szál, valahogy ez már olyan szinten elmaradhatatlan része az ilyen műfajú daraboknak, mint a szellemlányokkal való ijesztgetés a horrorokban...  :) Az sem semmi, ahogy idolokkal igyekeztek eljátszatni a hajléktalan kölköket. Valahogy sem Koike Teppei, sem Ikewaki Chiduru nem volt túlságosan meggyőző ebben a szerepben, legalábbis a külsejüket tekintve.  :) Egy nézést megér, de 3/5-nél nem több.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: FoodLFG - 2009. Június 28. 10:39, Vasárnap

Nem láttam a filmet és ez most nem is film, de egy példa. Horikita Maki legújabb (kissé idétlen, komolytalan) sorozatában pont hajléktalant játszik.
Ilyen kis kempingben lakik, kicsit koszos az arca, kócos a haja, de amikor pl zuhanyozni megy valami könyvtár-netkávézó-szerűségbe, akkor már szépen be van lőve a haja a paróka alatt, minden a helyén van. És hát az arcbőre is hibátlan természetesen.
Itt lehet megnézni (http://www.youtube.com/watch?v=szNC0wh3mLU&fmt=22#ws-lq-lq2-hd). Nincs spoiler, mert ez a sorozat legeleje HD-ben.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2009. Június 29. 20:05, Hétfő
The.Homeless.Student.2008.JAP.DVDRip.XviD-CiELO
Egy önéletrajzi regény, illetőleg képregény filmes feldolgozása. A sztori már a cím alapján is sokat ígérő, ám valahogy nekem a hangvétele nem tetszett, túlságosan is tévésorozatosra hangolták. Talán úgy lehet legjobban jellemezni, hogy az alkotóknak nem sikerült eldönteni, milyen műfajt is akarnak előtérbe helyezni, mert vígjátéknak túl drámai, drámának pedig túl könnyed a produkció. Ettől függetlenül érdemes megnézni, már csak azért is, hogy milyen kép él a japánokban a hajléktalanságról. Ritka ilyet állítani, de itthon valószínűleg életszerűbb sztorit faragtak volna belőle...  :-D Ami nagyon nem tetszett benne, az a távol-keleti melodrámák átka, a kórházas szál, valahogy ez már olyan szinten elmaradhatatlan része az ilyen műfajú daraboknak, mint a szellemlányokkal való ijesztgetés a horrorokban...  :) Az sem semmi, ahogy idolokkal igyekeztek eljátszatni a hajléktalan kölköket. Valahogy sem Koike Teppei, sem Ikewaki Chiduru nem volt túlságosan meggyőző ebben a szerepben, legalábbis a külsejüket tekintve.  :) Egy nézést megér, de 3/5-nél nem több.
már egy ideje ott pihen a gépen ez a film tervbe van a megnézése hamarosan sort is keritek rá szerintem

Cím: Re: Japán filmek
Írta: halas - 2009. Július 1. 16:21, Szerda
Aki esetleg nem tudja mit nézzen, 8thsin összegyűjtötte a neki tetsző 2008-as filmeket, még nem csinált belőlük torrentet, de a lista már itt van:

   Must-See Japanese Movies of 2008 [8thSin]:
Titles:
Negative Happy Chainsaw Edge, - angol felirat
DEPARTURES, - magyar felirat
Ikigami,  - angol felirat
Cyborg Girl,  - magyar felirat
TOKYO SONATA, - angol felirat
Paco and the Magical Picture Book, - angol felirat
Gachi Boy, - angol felirat
One Million Yen and the Nigamushi Woman,  - magyar felirat
Climber's High, - nincs felirat
Achilles and the Tortoise, - magyar felirat
Devotion of Suspect X, - magyar felirat
Orochi, - most készíti hozzá az angol feliratot
Seppun, - angol felirat
Kaabe, - ez nem tudom melyik film akar lenni talán a Kabei.Our.Mother - angol felirat
Sweet Rain - angol felirat
Tengoku wa Mada Tooku - nincs felirat
Akifukaki - nincs felirat

forrás: http://fansub.d-addicts.com/User:8thSin (http://fansub.d-addicts.com/User:8thSin)

Ezek közül nekem egyértelműen a  One Million Yen and the Nigamushi Woman a kedvencem, tetszett még a DEPARTURES, a Cyborg Girl, a TOKYO SONATA.
A Tengoku wa Mada Tooku pedig tetszene csak nincs hozzá felirat.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: FoodLFG - 2009. Július 2. 19:28, Csütörtök
A Paco and the Magical Picture Book nem hagyott bennem túl nagy nyomot, kicsit már túl elvarázsolt volt. Az annyira nem tetszett (mondjuk érdekes..).

Viszont a DEPARTURES szerintem is jó, bár tudnék mondani szórakoztatóbb filmeket is, viszont megvan a maga kis hangulata. (naés szeretjük Hirosue Ryoukót is  :angel:) Meg aztán oscart is kapott, szóval ezért is érdemes lehet megnézni.

A többit nem láttam  :-D

Tényleg, tud valaki valamit Ryouko 2009-es filmjeiről ?
Villon's Wife, és a Goemon
Mármint, hogy mennyire jók, és hogy milyen szerepet (mennyit) játszik benne Ryouko.

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Július 4. 21:00, Szombat
Wrath.of.Daimajin.1966.DVDRip.XviD-CG
Ugyan nem a legjobb, de feltétlenül a legstílusosabb rész a három közül, ami talán a rendező, Misumi Kenji érdeme is részben. Nagyon jó ötlet, hogy Daimajin tulajdonképpen alig szerepel benne, a szűk 80 perc első 1 órája gyakorlatilag egy "sima" jidaigeki-ként is felfogható. A másik két rész után meglepetést nem tartogat semmit sem, a 60-as évek trükktechnikái viszont rendkívül szórakoztatóak ezúttal is. A Toho trükkmestereihez képest más módszereket vetettek be a Daiei emberei, rengeteg az "összefilmezős" effekt, amik mókás összképet adnak a gyakorlatilag 100%-ban műteremben rögzített "szabadtéri" jelenetekkel. A színészi játék ezúttal sem nélkülözi az elképesztően túljátszott alakításokat, viszont a kor egyik legszebb színésznője, Fujimura Shiho sokat dob az összképen.  :love Ja és természetesen ez a legelborultabb rész a három közül, a keresztre feszítős pillanatok még talán Wakamatsu Kouji-t is elismerő csettintésre késztették.  :-D Kaiju rajongóknak ajánlott, mókás dolog látni egy nem gyíknak, vagy éppen robotnak elképzelt óriást! 3/5

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Július 4. 22:49, Szombat
Varan.The.Unbelievable.1958.DVDRip.XviD
Az angol cím megtévesztő, mert egyrészt japánul nem ez a cím [ez nem meglepő persze], másrészt némi keveredésre adhat okot, mert létezik egy USA változat is, aminek ugyanez a címe. A lényeg persze nem ez, hanem az, hogy a zseniális Honda Ishirou/Tsuburaya Eiji páros igyekezett felülmúlni a korábbi Godzilla film(ek)et. Nos, haladniuk a korral feltétlenül sikerült, hiszen az '58-ban javában tomboló film noir stílust igyekeztek beletűzdelni a sztoriba, azaz a misztikus lény után természetesen halált megvető bátorsággal megáldott oknyomozó riporterek (is) nyomoznak. Tulajdonképpen ez az egyetlen dolog, amit pozitívumként lehet elmondani, mert sajnos amilyen sokat ígér a történet az elején [a lepkevadászok, az istenhívő falusiak, stb.], végül olyan keveset hoznak ki belőle, mert nem mertek elrugaszkodni a szokásos "jön a hadsereg, lövöldözik, de nem sérül a szörny" klisétől. A szörny, azaz Varan pedig egy érdekes monstrum lenne, még repülni is tud, de ezt mindössze egyetlen, nem sok fontossággal bíró jelenetben mutatja be, a végjátékban már elfelejti, ehelyett azt látjuk, hogy a hátsó lábát nem gyíkszerűen, hanem emberszerűen használja [gagyiiiiiiiiiiii]  :-D. Szóval azt kell mondjam, egy gyengécske produkció, ami sokat ígért, de a forgatókönyvíró hibájából végül unalomba fulladt. Spoilerként annyit a végére, hogy ez még a korai kaiju darabok egyike, tehát mindenki tudja, mire számíthat a végén.  :angel: 2/5 [a látvány és a zene viszont sokkal többet is megérdemelne]

trailer:

大怪獣バラン 予告編 (http://www.youtube.com/watch?v=msBelhIUtHo#ws-lq-lq2-hq-vhq)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: GaboJa - 2009. Július 12. 21:10, Vasárnap
A Paco and the Magical Picture Book nem hagyott bennem túl nagy nyomot, kicsit már túl elvarázsolt volt. Az annyira nem tetszett (mondjuk érdekes..).

Viszont a DEPARTURES szerintem is jó, bár tudnék mondani szórakoztatóbb filmeket is, viszont megvan a maga kis hangulata. (naés szeretjük Hirosue Ryoukót is  :angel:) Meg aztán oscart is kapott, szóval ezért is érdemes lehet megnézni.

A többit nem láttam  :-D

Tényleg, tud valaki valamit Ryouko 2009-es filmjeiről ?
Villon's Wife, és a Goemon
Mármint, hogy mennyire jók, és hogy milyen szerepet (mennyit) játszik benne Ryouko.
a departures tényleg jó tetszett az egész. pár emlékezetes poén is volt benne jó film :)

Cím: Re: Japán filmek
Írta: YEZy - 2009. Július 12. 21:45, Vasárnap
Ikigami.2008.JAP.DVDRip.XviD-CiELO
Nagyon jól eltalált melodráma, érdekes alaphelyzettel, amit megismerve eleinte nem ilyen műfajra számít a néző. Egy alternatív valóságban egy fura törvény következményeit boncolgatja a történet, ráadásul a törvény embere nézőpontjából. Nagy nevek a szereplők közt, jó zene, szép képi világ, mi kell még? 5/5

Son.of.Godzilla.1967.DVDRip.XviD
Tőmondatokban: Debiiiiiiiiiiiiiiil... Cukiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii... Kicsit bővebben: Godzilla film gyerekeknek. Ez volt a 8. eresztés, ahol megpróbálták az addigi osoroshii [félelmetes] kaiju műfajt kawaii [cuki] elemekkel felruházni. Tulajdonképpen sikerült, bár az ebben a részben látható Godzilla jelmez elég idétlen, meg valószínűleg a célközönség, azaz a hát, kábé 6-8-10 éves kölkök számára félelmetes egyéb óriás dögök [sáskák, meg egy randa pók] és a Godzilla bébi siralmas élete kissé árnyalja az összképet. Én remekül szórakoztam rajta összességében (amikor a kis Godzilla rosszalkodik, az 10 pontos), de nem tartozik a legjobb kaiju darabok közé. 3/5

Cím: Japán filmek - Sky of Love (Koizora)
Írta: FoodLFG - 2009. Július 15. 18:26, Szerda
Úristenúristen.  :-D
Ez a véleményem a filmről, akár én is írhattam volna:
http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Sky-of-Love-Koizora-2007.html (http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Sky-of-Love-Koizora-2007.html) (a harmadik bekezdést tessék figyelni, bár kissé spoileres)
:angel:

YEZy-vel annyira nem voltam egy véleményen legutóbb a My Sister, My Love-al (http://www.azsiafilm.hu/forum/index.php/topic,2.msg15859.html#msg15859) kapcsolatban.
Viszont itt nincs min vitatkozni, közhelyes fordulatok és klisék pontosan, a könyvtáros jelenetben pedig már a fejemet fogtam. Azt hogy hogy gondolták a készítők.. oO? XD
Lehet hogy az volt a cél, hogy minél jobban visszaadják a telefonos regény cselekményét (nem tudom), de ez így filmben nem működik. Kész. Egyébként is vergődik a film egyik jelenetről a másikra értelmetlen módon, mintha egy regény fejezeteit látnánk, enyhén darabos és tényleg hihetetlen.

Az még olyan aranyos volt, amikor Aragaki Yui először ment fel a fiú szobájába, bár már ott is túllőttek a célon. Nagyon "akkor már mindent bele" hangulat uralkodhatott az íróban. oO Még jó, hogy ezekután jön a könyvtáros jelenet és annak előzményei, aminek fényében már csodálkoztam is, hogy a film elejét úgy ahogy meg tudták oldani. De utána már tényleg nagyon idealizált lesz az egész film.

Egyébként Aragaki Yui miatt kezdtem a filmbe, vele nem is volt bajom igazából, tetszettek a kicsit feszült, kényelmetlen helyzetek, amikbe belekerült még az elején. Tipikus iskolás szerelmes történet, viszont utána már nagyon elszálltunk.. Pedig kicsit visszafogottabb felfogásban működhetett volna.

My Sister, My Love az jobb film. :killer samurai:

szerk: eddig 10 szavazat volt a filmre, mindenki 10et adott rá. Én inkább csak hármat.

Cím: Re: Japán filmek - Sky of Love (Koizora)
Írta: YEZy - 2009. Július 15. 19:21, Szerda
My Sister, My Love az jobb film. :killer samurai:

Azt hiszem, ennél nagyobb kritikát nem kaphat semmi sem...  :-D Aminél 2007 valószínűleg lexarabb japán filmje is jobb...  :-D Ugyan nem rajongok érte [sőt], de Aragaki Yui-nak adhatnának normális szerepeket is. A legutóbbi, Fure Fure Girl-je is elég lesújtó kritikákat kapott...

Cím: Re: Japán filmek - Sky of Love (Koizora)
Írta: FoodLFG - 2009. Július 15. 19:44, Szerda
Azt hiszem, ennél nagyobb kritikát nem kaphat semmi sem...  :-D
Naugye! Egy mondatos kritikákat az ázsiafilmre!!

Engem megfogott az a kis egyszerű hangulat, ami a My Sister, My Love-ot körbelengi. Annyira nem rossz film az.  :-D
A Koizorában csak egy-két jelenetnél éreztem ezt és hiába van kevesebb ötlet, cselekmény a My Sisterben, összességében jobban tetszett. A Koizora olyan csapongó.

Cím: Japán filmek - Howl's Moving Castle
Írta: FoodLFG - 2009. Július 16. 06:32, Csütörtök
Na ez az a film, ami legalább két évet porosodott a polcomon DVD-re írt formában. Belenéztem az első 10 percébe még jó régen és nem igazán fogott meg.
A Spirited Away sokkal könnyebben fogható világa jobban tetszett, itt már túl cifrázták a dolgokat, ráadásul némely helyen unalmas is a történet (garantált hepienddel), bár vannak benne nagyon jó ötletek és nagy gonddal megrajzolt.
Szerintem mesének túl komplikált, filmnek pedig nem elég érdekes (és meseszerű természetesen).

Ha az oldal szerint kéne értékelni, akkor elmegy. Azt, hogy rossz, nem mondanám rá. Viszont a Spirited Away a saját kategóriájában jó, szóval én inkább azt választom..

Azt az Ikigamit pedig lehet, hogy megnézem.

Cím: Re: Japán filmek - Howl's Moving Castle
Írta: gianni7 - 2009. Július 16. 09:40, Csütörtök
Na ez az a film, ami legalább két évet porosodott a polcomon DVD-re írt formában. Belenéztem az első 10 percébe még jó régen és nem igazán fogott meg.
A Spirited Away sokkal könnyebben fogható világa jobban tetszett, itt már túl cifrázták a dolgokat, ráadásul némely helyen unalmas is a történet (garantált hepienddel), bár vannak benne nagyon jó ötletek és nagy gonddal megrajzolt.
Szerintem mesének túl komplikált, filmnek pedig nem elég érdekes (és meseszerű természetesen).

Ha az oldal szerint kéne értékelni, akkor elmegy. Azt, hogy rossz, nem mondanám rá. Viszont a Spirited Away a saját kategóriájában jó, szóval én inkább azt választom..

Ez egy mestermű.
Pont.

Ellenvetésnek helye nincs.

 :killer samurai:    8)  :-D

Cím: Re: Japán filmek - Howl's Moving Castle
Írta: YEZy - 2009. Július 16. 10:17, Csütörtök
Na ez az a film, ami legalább két évet porosodott a polcomon DVD-re írt formában. Belenéztem az első 10 percébe még jó régen és nem igazán fogott meg.
A Spirited Away sokkal könnyebben fogható világa jobban tetszett, itt már túl cifrázták a dolgokat, ráadásul némely helyen unalmas is a történet (garantált hepienddel), bár vannak benne nagyon jó ötletek és nagy gonddal megrajzolt.
Szerintem mesének túl komplikált, filmnek pedig nem elég érdekes (és meseszerű természetesen).

Ha az oldal szerint kéne értékelni, akkor elmegy. Azt, hogy rossz, nem mondanám rá. Viszont a Spirited Away a saját kategóriájában jó, szóval én inkább azt választom..

Ez egy mestermű.
Pont.

Ellenvetésnek helye nincs.

 :killer samurai:    8)  :-D

Pontosítva:

Az egy anime. Tehát nem láttam...  :angel:

Így helyes!  :-D

Cím: Re: Japán filmek - Sky of Love (Koizora)
Írta: erzsi69 - 2009. Július 16. 13:16, Csütörtök
Úristenúristen.  :-D
Ez a véleményem a filmről, akár én is írhattam volna:
[url]http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Sky-of-Love-Koizora-2007.html[/url] ([url]http://www.azsiafilm.hu/Ismertetok-Japan/Sky-of-Love-Koizora-2007.html[/url]) (a harmadik bekezdést tessék figyelni, bár kissé spoileres)
:angel:

Én még meg se néztem a filmet, mivel nekem a sorozat nagyon tetszett :) A sorozatban nem játszanak nagy nevek. A két főszereplő Mizusawa Elena és Seto Koji. Azt hallottam, hogy más a kettő. Aki a filmet látta először annak az tetszik jobban, aki pedig a sorozatot, annak pedig az.

Cím: Re: Japán filmek - Sky of Love (Koizora)
Írta: FoodLFG - 2009. Július 16. 15:08, Csütörtök
Én még meg se néztem a filmet, mivel nekem a sorozat nagyon tetszett :) A sorozatban nem játszanak nagy nevek. A két főszereplő Mizusawa Elena és Seto Koji. Azt hallottam, hogy más a kettő. Aki a filmet látta először annak az tetszik jobban, aki pedig a sorozatot, annak pedig az.
ójaj, akkor már bele sem merek gondolni, hogy milyen lehet számomra a sorozat.  :-D
Mindenesetre a sorozatokkal az a baj, hogy sok időt vesznek el, úgyhogy tényleg csak azokat nézem, amik tetszenek (bár néha becsúszik pár kivétel), de egyébként nem jellemző, hogy sorozatokat is néznék. Amik pedig tetszeni szoktak, azok inkább sci-fi sorozatok.

De azért kíváncsi lennék a véleményedre, ha majd megnézed a filmet is. Egy másik nézőpont mindig érdekes..

Pontosítva:

Az egy anime. Tehát nem láttam...  :angel:

Így helyes!  :-D
YEZy, mi az oka annak, hogy ennyire kerülöd az animéket ? Mondjuk én is kerülöm őket valamennyire, bár pont nemrég láttam egy jobbat.

Cím: Re: Japán filmek - Sky of Love (Koizora)
Írta: YEZy - 2009. Július 16. 17:14, Csütörtök
YEZy, mi az oka annak, hogy ennyire kerülöd az animéket ? Mondjuk én is kerülöm őket valamennyire, bár pont nemrég láttam egy jobbat.

Lehet, sokak számára baromság, meg hülyén hangzik, de számomra a hús-vér szereplőkkel felvett sztorik sokkal érdekesebbek, könnyebben tudok velük azonosulni. Nincs az az animefigura, amit jobban megérné nézni, mint Anthony Wong-ot akció közben.  :angel:

Cím: újsütetű japán blockbusterek
Írta: YEZy - 2009. Július 18. 08:55, Szombat
K-20.Legend.Of.The.Mask.2008.JAP.DVDRip.XviD-CiELO
Az álarcos szuperhősös történetek úgy látszik, soha sem fognak kimenni a divatból, ami nem is baj, mert a naív hősök agyat nem igénylő, látványos kalandjaira mindig vevő lesz a közönség. Ezúttal Kaneshiro Takeshi bújt bele egy igen érdekes mixtúra bőrébe, aki úgy mászkál az épületek között, mint Spiderman, a maskarája pedig átmenet Batman és Zorro öltözéke között, a segédje pedig mintha csak Q lenne a James Bond sorozatból. Ja és mindez egy alternatív idősíkban játszódik az 50-es évek környékén, ahol nem történt meg a II. Világháború és egy elemeiben a náci birodalomra emlékeztető országban zajlanak az események. Japán filmnél ritkán elmondható, hogy abszolút all star cast látható a főbb szerepekben, hiszen az adoniszi Kaneshiro mellett a mindig elsőosztályú alakítást nyújtó Nakamura Tooru és az elbűvölő Matsu Takako sem akárki. Tetszett a technikai kivitelezés is, bár a CG helyenként kissé régimódinak hat. Mindenesetre soha rosszabbat, látszik, hogy egyre színvonalasabbá válnak a japán közönségfilmek! 3/5

Gegege.No.Kitaro.2.Sennen.Noroi.Uta.2008.JAP.DVDRip.XviD-CoWRY
Sokakkal ellentétben nekem az első rész is tetszett, a folytatást pedig megpróbálták kissé komorabbra hangolni. A címnek megfelelően egy ezer éves átkot kell hőseinknek megtörnie, ami egy fiatal lányt fenyeget. A youkai-ok világa továbbra is elképesztő fantáziára vall, a figurák továbbra is nagyszerűek, akárcsak a technikai kivitelezés. A sztori a vége felé kissé ellaposodik [akárcsak az első részben], valamint a színészi teljesítmények sem kiemelkedőek, de mindez lazán megbocsátható. Valahonnan be kellene szerezni a soundtracket...  :) Ez is tetszett, reméljük lesz harmadik rész! 3/5

Zen.2009.JAP.DVDRip.XviD-GiNJi
Ez egy igazi áll-leesős darab, abszolút nem erre számítottam, amikor elkezdtem. A történet a Dougen-sama, azaz a zen-buddhizmust Japánban meghonosító szerzetes életét követi végig, konkrétan a kínai utazásától kezdve egészen a haláláig. Nagyszerűen találták el a sztori hangulatát, valamint telitalálat a Dougen szerepét játszó színész [Nakamura Kantarou] is. Érdekes módon ebben is van egy csomó CG, az ezzel feltuningolt jelenetek minősége viszont felemás lett [pl. a Hold időnként akkora, mintha a Napot 4x-ére nagyítanánk], a mellékszereplők némelyike sem áll a helyzet magaslatán [Tatsuya Fujiwara mint sógun??? röhej], azonban a buddhista filozófia, a tanítások, meg a kissé [nagyon?] dramatizált történelmi áttekintés mindenképp megéri a ráfordított időt. Ami elég sok, tekintve, hogy több mint 2 óra a játékidő, a tempó pedig igen lassú, szóval nem árt rá felkészülni. Ettől függetlenül nem akármilyen alkotás! 4/5

Cím: Re: újsütetű japán blockbusterek
Írta: kisho - 2009. Július 18. 14:07, Szombat
...

Kansen.Rettou.Pandemic.2009.DVDRip.x264.AC3-8thSin

Ezt láttad már? Én megnézném, de csak japán felirat van hozzá.

Cím: Re: újsütetű japán blockbusterek
Írta: mafe - 2009. Júli