Ip Man: The Legend is BornÚgy látszik, hogy mióta Donnie Yen megtestesítette Ip Man-t, azóta hatalmas mánia tört ki Bruce Lee mesterének személye körül, szép sorban jönnek a filmek, amik egyre inkább afféle chinese superhero-ként ábrázolják. Ez a film tulajdonképpen az előzményeit mutatja be mindannak, amit Donnie-ék összehoztak, hiszen még a mester Fushan-i életét dolgozza fel, igencsak fiktívnek látszó és jócskán kiszínezett sztorival. És ez így jó. A rendezést a tisztes iparos, Herman Yau vállalta magára, akinek a kisujjában van, hogy mit is szeret nézni a kínai néző, így aztán bőséges mennyiségben élvezhetjük a látványos wing chun show-t, amit tulajdonképpen csak a záró nagyjelenetben árnyékol be a túlzásba vitt huzaltechnika. A forgatókönyvet az eddig leginkább vígjátékokban és romantikában utazó Erica Lee követte el, érdekes módon pont a humor és a szerelmi szál a leggyengébb a sztoriban. A színészek között egyrészt ott vannak a rutinos, öreg rókák (Sammo, Yuen Biao, Lam Suet, stb.), másrészt a Donnie féle Ip Man-ban már kisebb-nagyobb szerepekben feltűnő emberkék (To Yu-Hang, Fan Siu-Wong), a legjobb pedig egyértelműen az az egészben, hogy Sammo és Yuen Biao is megvív egymással, nem is akárhogy. Nincs annyira komolyan véve, mint Donnie-ék átirata, de minden benne van, ami egy jól eltalált kungfu filmhez szükséges és ami még lényeg, NINCS A VÉGÉN TOURNAMENT!!! Sajna az iMDB-n nem láttam, hogy tervben van-e a folytatása, de én Herman Yau helyében lazán vinném tovább a sztorit, ilyen időbeli ugrásokkal akár 5 részesre is meg lehetne csinálni. Ja és közben még Wong Kar-Wai átirata is várható, meg Donnie-ék is gyártják majd a következő részt, úgyhogy Ip Man-ból nem lesz hiány továbbra sem.
3.5/5, paradox módon veri Donnie-ék 2. részét.
The Legend is Born: Ip Man movie trailer | Wing Chun Orange County