Akira Kurosawa jöhet...? gondolom, igen...
Seven samuraiEgy kis falut minden aratás után kifoszt 30 bandita. A megrémült falusiaknak elegük van abból, hogy éhezniük kell, ezért úgy döntenek, hogy felbérelnek néhány szamurájt a falu védelmezésére. Viszont, ezek a parasztok nagyon szegények és csak ételt tudnak felajánlani a szamurájoknak a munkáért. Négyen elindulnak a városba, hogy szamurájokat keressenek, de eleinte nem járnak sikerrel. Aztán egy nap találkoznak egy szamurájjal, aki kimenekít egy gyereket egy tolvaj fogságából. A falusiak megkérik őt, hogy segítsen nekik. Kambei elvállalja, hogy embereket toboroz. Néhány napon belül már heten vannak, de mivel kevés az idő, ezért elindulnak vissza a faluba, hogy felkészítsék a parasztokat a csatára. A történet gondolom ismerős.. Ez nem véletlen, hiszen ennek a filmnek a remake-je a hét mesterlövész című western film. Alapmű! Ez Akira Kurosawa talán legismertebb filmje. Érdemes megnézni, még annak is, aki látta a hét mesterlövészt.
YojimboEgy idegen szamuráj érkezik a kis városba, ahol a selyemkereskedő bandája és a szakékereskedő bandája állandóan háborúskodik egymással. Ennek a háborúskodásnak az az oka, hogy mindkét banda uralkodni akar a városon. Sanjuro, néha az egyik, néha pedig a másik bandátnak segít. Viszont, akármelyik bandaverérnek segít éppen, a szolgálataiért cserébe elég sok pénzt csal ki a bandáktól. Sanjuro nem nagyon akar beleavatkozni a harcokba, persze, ez nem mindig sikerül neki...
Ez is egy remek film Akira Kurosawa-tól. A film remake-je a Bruce Willis főszereplésével készült Az utolsó emberig (The Last Man Standing), amelynek a forgatókönyvét szintén Kurosawa írta. Sőt, nem csak remake-je van a filmnek, hanem egy anime-sorozat is készült, aminek szintén ez az alapja. A címe Bodyguard Of The Wind. Az amine-t még nem láttam, ezért nem tudom, hogy tartalmilag mennyire egyezik a filmmel.
SanjuroKilenc szamuráj úgy dönt, megpróbál tenni valamit a klánjukon elhatalmasodó korrupció ellen, de átverik őket. Szerencsére Sanjuro jókor van jó helyen, és megmenti őket a biztos haláltól. Kiderül, hogy a lázadó klántagok vezérének nagybátyját, Mutsuta kamarást és családját elrabolták. Megpróbálják rávenni a kamarást arra, hogy írjon egy beismerő vallomást arról, hogy korrupt. Sanjuro úgy dönt, segít kiszabadítani a kamarást és a két nőt. A Yojimbo folytatása...
The Hidden FortressA film két balfácánról szól, akik lekésik a háborút és a katonák azt hiszik, hogy a legyőzött csapatokhoz tartoznak, ezért velük ásatják el a halottakat. Az egyik haza akar menni, viszont a másik nem hajlanó üres kézzel hazatérni, ezért különválnak. Szerencsétlenségükre mindketten fogságbaesnek és ismét találkoznak. A rabok fellázadnak, és a lázadást kihasználva, a két idióta megszökik. Megtudják, hogy Yuki, az Akizuki klán hercegnője szökésben van, 3 arany jár a nyomravezetőnek és 10 annak, aki elfogja. Elindul hát ez a két hülye, hogy megtalálják a hercegnőt, akit meg is találnak... Ismét egy király Kurosawa-film. Jókat lehet rajta nevetni.
Egyébként, ez George Lucas egyik kedvenc filmje. Erről a két idiótáról mintázta R2D2 és C3PO karakterét.
RashomonRashomon kapujánál két ember, egy buddhista pap és egy favágó várja, hogy elálljon az eső. Hamarosan egy közember érkezik a kapuhoz. A közember felfigyel a pap és a favágó furcsa viselkedésére. A favágó csak azt mondogatja, hogy "nem értem! sehogy sem értem!" A közember érdeklődésére a pap elmondja, hogy egy különös történetet hallottak a rendőrségen. Aztán a favágó elkezdi mesélni a történetet. Három nappal ezelőtt a favágó amikor tüzifáért ment talált egy női kalapot, egy kötelet és a fák között pedig egy halott férfit. A favágó azonnal rohant a rendőrségre. A pap is vallomást tett, mert ő is látta a halott férfit egy nővel ugyanazon a napon. Aztán a bíróságon megjelenik egy férfi, aki elfogta Tajomarut, a banditát. Azt állítja róla, hogy ő a gyilkos. Tajomaru beismeri, hogy ő ölte meg a férfit. Csakhogy a bíróságon vallomást tesz a halott férfi felesége, és ő teljesen másképp meséli el a történteket...