Tavaly október-novemberben volt szerencsém egy hónapot Japánban tölteni és ha már ott jártam, igyekeztem néhány, a filmekkel is kapcsolatos helyre ellátogatni. A szokásos filmajánlók helyett tehát következzék most egy exkluzív beszámoló a Toei filmstúdió élményparkként is működő kültéri díszletvárosáról, az 1960-as évek vége felé alapított, 1975 óta a nagyközönség számára is megnyitott Toei Movie Land-ről.


A japánul igen hangzatos Touei Uzumasa Eigamura (東映太秦映画村) nevet viselő 36000 négyzetméteres terület valójában úgy néz ki, mintha egyberaktak volna egy skanzent és egy vidámparkot. Gyönyörű, színes forgatag, aminek nagy részében az ember úgy érzi, mintha tényleg egy korabeli településen sétálgatna. Mivel minden díszlet, így tulajdonképpen nincs nagy értéke, ezért nincs semmiféle tilalom, a látogatók mindenhová bemehetnek, minden eszközt kipróbálhatnak, tehát minden adott ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Ez a falu teszi ki a park nagy részét, ami mellett még számos érdekesség megtalálható, látványos bemutatókat lehet végignézni, meg lehet kóstolni a korabeli ételeket, stb. A csúcs az egészben pedig, hogy ha szerencsés időpontban sikerül ellátogatni ide, akkor valódi filmforgatásoknak is szemtanúja lehet az ember. Ebből én ottjártamkor sajnos kimaradtam, de így sem volt okom a panaszra.


A Kyouto-i városközponttól kissé távoleső parkot az aranyos, retro hangulatú Randen vasúttal lehet megközelíteni, aminek Uzumasa megállójától gyalog néhány percre van a bejárat. A belépődíj itthoni mércével sem drága, hiszen 2200 yen-be kerül, az ár ellenében pedig odabent mindenhova szabad bejáratunk lesz. A belépés után egyből az itt forgatott újabbkeletű filmek plakátjai fogadjnak, valamint egy kicsit labirintusra emlékeztető folyosó, amin sétálgatva beltéri díszletek, valamint a régi idők szamurájfilmjeinek plakátjaiba botlunk. Kicsit távolabb pedig az elmaradhatatlan és elég nagy szuvenír shopban is körül lehet nézni, de az ráér akkor, ha már bejártuk az egész parkot.


Kilépvén a szabadba először a 19. században találjuk magunkat, egy korabeli vasúti kocsi és egy teázót imitáló fagyiárus társaságában. Persze ez csak a kezdet, bármerre is indulunk, pillanatokon belül beérünk a faluba. Ahol egymást érik a különféle elárusítóhelyek, egy robot ninja lopakodik két épület között egy kötélen, majd ahogy megyünk egyre beljebb, úgy látszik egyre inkább, hogy tényleg díszletek között sétálunk. Itt-ott állványok tetején óriási fényszórók, helyenként kábelrengeteg, egy szélgép jelzi, hogy hamarosan újabb forgatás veszi kezdetét. Az épületekbe be-bekukkantva megnézhetjük a korabeli használati tárgyakat, leülhetünk a padokra és időnként el-elkaphatunk néhány kimonóba öltözött embert, akik felhívják a figyelmet a műsorokra, illetve a lehetőségre, hogy fényképezkedhetünk is. Jómagam csak egyetlen fotó erejéig vállaltam mindezt, azt hiszem, más sem utasította volna vissza a helyemben.


Az épületek között minden megtalálható, ami csak elképzelhető. Teaház, pecsétgyártó műhely, kocsma, lakóépület, fogadó, szentély, de még kínzókamra is, a 19. századot idéző helyre visszaérve pedig a rendőrbódé. Nagy sikerre tarthatnak számon a kiállított páncélok, amik mindegyike mellé ki van írva, hogy ki viselte eredetileg (az eredetijét), gyönyörűek, erőt sugároznak. A falun belül található kisebb szuvenír boltok közül minden valószínűség szerint a ninja shop tarthat számot a legnagyobb érdeklődésre, shurikenek, nunchakuk, maszkok, kardok tömkelegéből lehet válogatni az elmaradhatatlan pólók társaságában.


A parkban található szórakozási lehetőségek többsége elsősorban a gyerekek számára van kitalálva, így felnőtt fejjel időnként nagyon gyermetegnek és idétlennek hat egy-két részlet. Ezek közül leginkább a minden 15 percben aktivizálódó SFX medence elgondolkodtató, amiben egy idétlen szörnyfej pislog ki a vízből. Hasonlóan véleményes a földrengés imitáció, aminek a végkifejlete ha akarom nagyon aranyos, ha akarom, akkor debil. Valószínűleg ugyanígy vélekedtem volna a horror házáról is, de oda egyszerűen nem lehetett bejutni, mert mindig 150-200 gyerek állt sorban előtte. Apropó, gyerekek. A park egyik legnagyobb élményét az nyújtotta számomra, hogy nincsenek turisták benne, valószínűleg az útikönyvek Kyouto-beli leginkább ajánlott célpontjai között nem szerepel. Viszont hétköznapokon [én egy csütörtöki napon jártam arra] óriási gyerekseregek rohangásznak mindenfelé, ami egyrészt valódi vidámpark hangulatot kölcsönöz a helynek, másrészt mint egyetlen fehér ember a környéken, némi zavaró közjátékokra is lehetőséget nyújt. A bátrabb kissrácok ugyanis előszeretettel „háló”-znak, amit hallván nem sikerült rájönnöm, hogy mi is lenne a legjobb reakció. Eleinte aranyos, de az ötvenedik után már kicsit idegesítő, még azzal együtt is, hogy a legbátrabbakkal tényleg lehet pár szót kommunikálni. Messze nem olyan távolságtartóak odahaza, mint külföldre kerülvén.


Szintén elsősorban a gyerekek számára élvezetes a főépület teljes második szintjét elfoglaló, a Power Rangers-t megihlető Super Sentai múzeum. Sosem jöttem rá, hogy mi volt a jó abban a sorozatban, de így a kiállított dolgokat látván nem akármilyen fantázia lehetett benne. Irdatlan mennyiségű figura, változatos küllemű járművek és persze szörnyek minden mennyiségben. Külön helység van fenntartva a főszerepeket játszó sztároknak, akik dedikált fotója mellett nézhetjük meg a figurájukat. Itt találkoztam a rajtam kívüli egyetlen fehér látogatóval, egy fanatikus brit rajongóval, aki elmondása szerint ezért a múzeumért utazott el Japánba. Nagyon megörült nekem, hogy végre valaki, akivel tud angolul társalogni és rögtön a kezembe nyomta a fényképezőgépét, hogy fotózzam le, ahogyan pózol a figurák előtt. A Power Rangers mellett a rajzfilmhősök nagyon háttérbe vannak szorítva, egy kis moziszerűségben volt Gegege no Kitaro vetítés, valamint a főszereplők szobrai is ki voltak állítva.


Ugyan kissé talán elszomorító, de valahol érthető is, hogy a leginkább múzeumra emlékeztető épületrészek kongtak az ürességtől. A főépület harmadik szintjén a Toei sikerfilmjeinek dedikált posztereit lehetett végignézni a régmúlttól napjainkig. Az ismertebb darabok közül felfedeztem a Mononoke Hime anime, a Railroad Man és a Sumo Do Sumo Don’t plakátját is. Egy külön épület van szentelve a Toei nagyjainak, ahol a filmrendezők és a nagy színészek fotói, valamint karrierjének leírása (japánul) volt megtalálható. Legtöbbjük az 50-es 60-as években alkotott, így számomra nem mondott sokat a nevük, viszont csodálkoztam rajta, hogy például Kaji Meiko-ról nem találtam semmit sem. A fotók mellett az egyik falon az anime készítés rejtelmeibe avatják be a látogatót, egy másik részen pedig azt szemléltetik, hogyan is néz ki egy filmforgatás, azaz hol tárolják a kamerákat, a lámpákat és az egyéb kellékeket.

Akinek pedig mindez nem elég, még szétnézhet a bemutatókon, valamint az éppen folyó forgatásokba is belekukkanthat. Ez utóbbi ottjártamkor nem volt túlságosan izgalmas, a két lezárt forgatási épületben, amikbe két emelet magasból lehetett üvegablakokon keresztül benézni, éppen egy teaházi jelenet forgatása zajlott, sajnos nem túl eseménydúsan. A bemutatók viszont annál izgalmasabbak és látványosabbak voltak. A központi helyen levő színházban egy vérbeli, mintegy 45 perces, akrobatamutatványokkal is tarkított jidaigeki-t lehetett végignézni, aminek talán legjobb része a két szín közötti átvezető rész volt, ahol csak a főszereplő maradt a színen és leugrott a közönség közé keresni a többieket. Ezt az alkalmat használták ki arra, hogy a közönséggel cseverésszenek egy kicsit. Természetesen mint az egyetlen fehér embert, úgy engem is megtaláltak, majd a helyiek udvarias tapssal díjazták, hogy Magyarországról is odajutott valaki. A történetből túl sokat nem értettem, de egy cuki főhősnő kalandjait mutatta be, akit a gonosz boszorkány mestere ellen próbál fordítani, persze a végeredmény kitalálható. A másik, 15 perces bemutató során pedig a jidaigeki sorozatok forgatásának trükkjeibe igyekeztek beavatni a közönséget, rengeteg humorral fűszerezve a látottakat.


Aki eljut Japánba és lesz lehetősége Kyouto-ban is néhány napot eltölteni, annak feltétlenül érdemes ellátogatnia a Toei Movie Land-be. Számomra sokkal jobban visszaadta a tradicionális Japán hangulatát, mint a kibírhatatlan amerikai turistáktól hemzsegő Gion Corner, valamint a biztonsági előírásokkal telerakott nagy templomok, ráadásul a Randen vonalának külső végállomásánál levő szentélyek sincsenek messze. Érdeklődés esetén pedig a japán út filmekhez talán kevésbé kötődő, de látványos helyeiről készülhetnek még cikkek.